Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)

1913-11-27 / 276. szám

10 ^aatttüiMk .1 liüi í i m fiAfcimimy ,-Ájááa .Ai r T ..->., •, DfiLMAOYARORSZÁO 1913. november 17. még ott is, ahol mun'ka helyett csak hecc­ről van szó, — kötelességmulasztás, al­kotmánysérelem. Mikor, még majdnem két év előtt, az ellenzék még avval mulatott, hogy tagjai szabadságot kértek, aztán a szabadságot kérő tag maga ellenezte a kért szabadsá­gát és ezekre a kérelmekre névszerinl meg­szavaztatták a Házat: mi már akkor aján­lottuk a munkapártnak, hogy ugy, mint az ellenzék, ő is vonuljon ki a Szavazás elől és ne adja oda magát az ellenzéki ob­strukció eszközének. Az ellenzéki urak most csak ugyanezt a kísérletet újították föl más formában. Most is a többség áltat biztosított határozatképesség révén akar­tak egy csapásra két legyet ütni: odafönn Bécsben a delegációt minden heccre ké­pessé, idehaza Budapesten pedig a képvi­selőházat minden munkára képtelenné ten­ni. A többség csak jól tette, hogy ezúttal már nem állt a koalíciós urak számára kö­télnek. A nevetségesség feltétlenül öl. És ép­pen ezért a munkapárt hálás lehet azoknak a férfiaknak, akiknek az ellenzék a mostani eset tragikomikus fordulatát köszönheti. Tahy László konzul. Az első balkáni háború idejében Prohászka konzullal együtt sokat emlegették Tahy László mitrovacai al­konzult is, akinek a szerbekkel gyűlt meg a baja. Ma a hivatalos lap azt jelenti, hogy a király Tai..... t Tarkeői Tahy László jog­tudor. alkonzulnak a bagdadi cs. és kir. kon­zulátus vezetésére történt meghívását jóvá­hagyta és nevezettnek a konzuli címet ado­mányozta. Uj idő-beosztást! i ~ Egy szegedi százados találmánya. — (Saját tudósitónktól.) Az óra, a vasúti, menetrend, a .térkép, a technikai -mun-kaméi ő . méterrendszer szerint valló neformálása nem érclefcbelm a közönségre nézve. Kivált azért sem, mert ez a roppant nagy fontosságú -ujitás Szegeden öltött alakot. Balogh Lajos nyargal mázott szegedi bonvédszázad os évek óta fel­tűnés nélkül egész, sereg életrevaló eszméé •dolgozott ki — ezek között a most leírtakat is — ós a talólllmányok egy sorozatát, e hó elején szabadalmaztatta. A ,méterrendszer mán* egy évszázadi óta szerepel', a,mely a többi mértákmórőt lassan­kint a lomtárba jnttatja. ,A több érvezred óta használatos ómbeosz tás is, a nehézkes kétszertizenkettős, azaz hu­szonnégyöajás; — 'Balogh Lajos sízeritalt • napi beosztásával a lomtárba való. Ugyan­csak a mnzeumbia, a régiségek közé -helyez,en­dők a föLdtegyenlitőjénck és a körívnek 3G0 fokos; beosztássail vonatkozó térképekkel, \a lamint a körivszámiitások, ezek logaritmus táblázatai stb. A vasúti menetrendek kompli­kált beosztásai, -a. mechanikai munka számítá­si egységek a villamosság, ia liő, a hangtér je (lés idlőszámításai ngyan.es.ak a méter ós tiiz.es­szám,rendszer beosztásait kiéli Jiogy felvegyék. A technikai imunkamórö és valamennyi, az idővel kapcsolatos számítási képlet, a má­sodperc helyett az ujj időegységet vegye fe1. (Az emlter menettel jesiítő képessége, az időbeosztással ós a földrajzi meghatározásick­kai, a méterrendszer alapján .a tudományos meghatározásban és a gyakorlati életben a. számítás mértékegységeivel szoros kapcso­latba jön. A vasúti menetrend zómiaidő meghatáro­zása, a helyi oreizágcs és ia világniornnál idő­mérővel és a tiizes számrendszerű fölrajzi meghatározással özönes kapesolatba hozpjur dó. A vasúti zónaiidlő nem tehet 24-es, hanem. 100-as, vagy 50-es, 25-09, esetleg tízes beosz­tású. A mértékeknek összhangba hozatalát ós a méterrendszer szerint való átdolgozását Balogh százados találmánya szerint, alább is­mertetjük : A kutya kérdezően, kíváncsian nézett rám, megvárta, hogy melléje álljak. — Caesar! — mondtam találomra és megsimogattam a (fejét. A kutya mintha hallgatott volna erre a névre, (fölállt és hizelkedően dörgölőzött hoz­zám. Megveregettem a hátát, a kavicsos ten­gerparton. játszani, hancúrozni kezdtem vele. Caesar fölugrált rám, nyaldosta a kezemet), okos szeméből! hálát és szeretetet olvastam ki. Mikor a nagy mulatságban kiiáradva .le­heveredtem a partra és Caesar kéjesen el­nyújtózott miellettérnl, hangosan 'fölnevet­tem: — Mégis csak kómilkus! Caesar a halál kutyája . . . Caesar is, minitlha megértette volna, mi­ről van szó, majdnem megbolondult jóked­vében és örömében-. Ide-oda futkározott, ke­resztülugrott rajtam, bukfencezett, olyan könnyelmű volt, hogy egyszer bele is esetit a tengerbe. Kéjes gyönyörrel engedte át ma­gát a hullámok játékának és amikor kimá­szott a partra, kikereste magának a legna­posabb helyet, lefeküdt és- hchunvta a sze­mét . . . Ekkor vettem észre, hogy a koromfeke­te kutya hasán hófehér folt van Hatallmas fehér volt. A'miükor joibtoan megvizsgáltunk meghűlt bennem a vér. A foltnak halálfej alakja volt' . . . Hát mégis igaz? Caesar igazán a halál1 kutyája? És most itt fekszik, gondtalanul, nyugodtan alszik. Valami kü'önös .nyugta­lanság, izgatottság vett erőt rajtam. Eszeim­be jutott valami, valami ostoba és csúnya ddog. Szabadulni akartam ettől a gondolat­tól, de nem bírtam, mind erősebben, paran csolóbban jelentkezett. Mi történnék, ha a kutyát megölném? Mi történnék? A vér a fejembe szállt, a fejem zúgott, a világ forgott velem. Fejem fclött láttam a tengert tarka Ihalászbárkáival és lenn, mé­lyen magam alatt a kék -eget, az .aranyos napot. Lázán volt, utóbb a hideg rázott... Körülnéztem, az egész környéken sehol sen­ki. Egyedül vagyunk ketten: ér: és a 'halál kutyája. Lassan, óvatosan, nesztelenül a zse­bembe nyúltam. Revolverem csövén meg­csillant a napsugár . . . Caesar mélyen aludt, néha horkantott egyet álmában vala­mi légy után kapott . . . Fölemeltem a re­volvert, de a kezeim borzasztóan reszketett és a szemem előtt a szirnek összefolytak. Nem láttam többé se tengert, se eget, .se Caesart, -csa'k végtelen fekete sötétséget, a melynek közepén halálfej vigyorgott .•. . Kisütöttem a fegyvert. Miikor kábul t/ságc-mból maga mihez fér­tem, egyedül voltam. Caesar eltűnt. A revol­vert görcsösen szoiroingattam ... Aliig tud­tam visszaemlékezni arra, ami történt. Las­san, elgondolkozva és rettenetesen kimerül­ve, sétáltam vissza a fürdőbe A fejem ugy tájt, mintha vaskalapácsokkal ütögették vol­na, szivem tájékán- kinos szúrást éreztem-. Fölmentem a szobámba és a doktorért küld­tem. — A doktor? — kérdezte a felbér főkö­tős szobaleány és furcsán nézett rám. — Igen, a doktor . . . kéretem, jöj­jön el. — Hát nem tetszik tudni, hogy meg^ halt? Visszatántorodtam. A szobaleány leül­tetett a pamlagra, vizet hozott és igy mond­ta el: — Igen, kérem ... ma délelőtt... ami­kor sétájáról visszatért, a parkban össze­esett... egy perc alatt vége volt. A földnek egynapi egyszeri, körforgása, idtejét, a Dics illetve Kronosz -neve -után: Dicsz vagy Kronjosz zónára osztjuk be. A fölid egyenlítőjének kerek negyveniezor, kilométeres hosszát — a meridiánt — ugyan­csak tíz zónáira —- (egy zónia négyezer kiló­méteir hosszú) — -a .föllel Terra neve után, ter razóná-m -osztjuk. A gépmu-nka mérőjét, a kilo-graimim .méter helyett; vagyis egy .kilo­grammnyi súlyt, egy méter magasságra, egy .másodperc idő egység alatt felemelendő mun­kát; egy k iloigramm súlynak, egy méter ma­gasra, egy MLkmnlnyi idő alatt v-aló feleme­lés -munkájával kell' felcserélnünk. A rövidebb időegység fenibi -meghatározása folytán, .a 75 kilogramiméteres lőerő 0.804 résszel kisebb Ló­erő mikront jeleink iHLetve ezen lóerő -az idő­egység rövidebb -.tartama szerint átszámít­ható. íMert egy ember munkája a kerekszám kedvéért -tízszeresre becsülhető; uj munka­,mértékül a lóerő helyett az lEimbererőkilo­igr-am .mikront: Hómókkilagrammiikront, te­hetjük. A h-oanokkilogiraimm mikron olyan mun­kamennyiség, -mely: 10 kilogramm suiliyt, 1 méter magasra, 1 imiikronnyi idő alatt k-ápes szabadon feliemellni. Óránk és a földrajzi fokbeosztás -méter rendszer szerinti megváltoztatásával, az uj időmérőmüszarünk is sokkal nagyoíbb hasz­nál hatósággal ruháizha.tó fel. A -földrajzi fok­beosztás átreformáliás-a -által a földrajz nem­csak -az iskolapad-ok tananyaga marad, ha­nem az éllet napi szükségletévé válóik. Óránk a vasúti menetrend és a térkép együtt, a föld­kerekség használatára nélkiilözhetlen beszé­lő földrajz lesz. Amíg ugyamn'isi máterrieinidsizierü időmé­rőnk kismutatója -egy mik-nonnyi időt fordul, -addig -a gyalog ember egy métert, — gyalog­.menietanílkrant — földiünk négyszáz gyalog­inenetmikront, a vállllamios vasút három-öt, a vonat tiz-tiizithöt gyalogmenetmikront halad. Az ily beosztású óra, helyesebb néven: Dl-es, •esetleg Kronlosaméter nagymutatója — -a nap­mutató — egynap egyszer fordulván meg, az égboltozaton egyenletesen -haladó nappal pár­huzamosain forog. Ha a Dieszméter üveglap­jára még egy „tájoló mutatót" helyezünk, a melyein át ia Dieszméter tengelye meghosszab­bításába egy tüt alkalmazunk; a Dieszméter napmu-tatóját -a napfelé beállítják: a tü ár­nyékát a napmutató meghosszabbítására for­dítják, a Dieszméter a nap-felé „tájékozta­tott." A Dieszméter ezen állásában, az éjfélt jelző pont északra: a Dieszméter ellenkező pontja délre: e -két pont közötti felezés, jobb kéz felől a keleti; .balkéz felől ,a -nyugati vi­lág-tájt jelzi. Amint /az időhalaidássa.1 az ár­nyék -is hala'd, a Dieszméter a világtájakat is jelző eme tájékozásában csak -ugymarad meg. ha az -árnyék után -a Di-esznoétert is tájéko zásra beforditjiák. A turistáknak és az isimerietlen vidékca.i járóknak, ezen -műszer a legbecsesebb irány­mutatója leen-d. Az időmérő és -az uj térkép ily kapcsolata lehetővé teszi azt, hogy az államok vasúti menetrendjei -is a tizas és méterrendszerü időt jelezzék. Sőt ia nemzetközi utazások igen fon­tos érdekéből a helyi időjelzéshez zárójelben a normál időjelzés is beiraindó. Bárhova utazunk, óránk a -v-asutazlás al­kalmával -sohasem igazitandó el: A -nóniusz azonban ,a moirmiál idő szerint eltolható. A. vasúti menetrend, a -normál ás helyi ildiőrt je­lezvén. Óránkkal az egész világ menetrend­jén könnyen eligazolódunk. Ily modern vasúti menetrend, ilyeni mé­terirendsizerü térkép, ilyen univerzális óra, ilyén igyalogmehetteljesitmény.t meghatározó és az összes -mértékünket tizes és méterrend­szerü összhangba hozó fenti -találmány által e .beszélő földírajz ismerete a népek közkin­csévé válna könnyen. készít villanyviliágitági ég léggzegzberendezéseket a legolcsóbban és szak­szerűen. Cslllárraktára a legnagyobb az alfflldfln. SZEOED, Kfilcsey-utca 4.

Next

/
Thumbnails
Contents