Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)

1913-11-14 / 265. szám

DfiLMAGYARORSZÁG 1913. november 14. annál is inkább, mert a rájuk nézve kellejmetlen esetben még jó arcot iis ikel'l vágniok. A közvélemény szemében annál nagyobb sikert aratott tegnap a miniszterelnök, aki megmutatta, hogy minden jogos és méltányos, parlamentáris formában jelentkező kívánságnak előzékenyen eleget tesz ós szívesen megragad minden alkalmat, mely megkönnyítheti az ellenzéknek a rendes parlamenti talajra való visszatérést s egyértelműséggel alapozhatja meg a törvényhozás alkotásait. Ha a magyar képviselőházban mégis minden a régiben marad, akkor ezért ezután is, mint eddig, csak az ellenzéket terheli a felelősség. Fegyverrel az igazság ellen. (Saját tudósítónktól.) Annyi barackot kap nrcst Tcrkov hadnagy a kemény és valószínűleg nem sok bölcseséggel bélelt koponyájára, hogy csakugyan ropog, mint a sortűz. Omlik rá zápormódra fricska, nyakleves, rúgás és oldalibalökés, hogy bizonyára bele is halna, ha el nem követné azt az egyetlen okos dolgot, Ihogy — nincs ott, ahol püfölik. ö ugyanis Szófiában hallgatja a vihart, amely — Párisban táncoltatja a fején meg a ihátán a költői igazságszolgáltatás kegyes virgácsát és kilencágú szöges korbácsát. Ki ez a Torkov hadnagy? A világ vezető nagy szellemeinek, a nagy államférfiak, nagy tudósok, nagy hadvezérek sorában vagy az akadémiák almanachjában a nevét, nyájas, de kivánicsi olvasó, ne keresd! Ne azok között se, akik a bölcsek kövét nevezetesebb 'Sikerrel kutatták. Ez a Torkov egy egyszerű kis bolgár ihjadnagy, azok közül való, akik miikor diplomatáinak ostobasága, szövetségeséinek hűtlensége, árulás és hátbatámadás gúzsba kötötte és megalázta dicsőséges viadalokban elvérzett nemzetüket: tombolva sirtak tehetetlen keserűségükben és igy harapdálták megláncolt öklüket. Ilyenkor a /bölcsnek se könnyű bölcsnek lenni: — Torkov hadnagy pedig /minden valószínűség szerint máskor, az okosságra alkalmasabb időben se volt túlságosan az. Elkövette tehát azt a jól fejlett csacsiságot, hogy tollra pattan, ami ő alatta nem lett Pegazussá és nekinyargalt a világhírű francia irónak: Pierre Loti-nak, amiért az vérbe és vitriolba mártott pennával irt a bolgár ármádiáról és a bolgár nemzetről. Leszidta az irót kegyetlenül és a tetejébe még duellumra is kihívta. Szó sincs róla: ez se nem okosság, se nem igazság, se nem — mübirálat. Ha Pierre Loti egy egyszerű kézlegyintéssel elhárítja vagy visszautasítja a Torkov hadnagy dühös attakját, jól teszi. Ebben kétségbevonhatatlanabb az igazsága, mint a bolgár hadseregről meg a bolgár nemzetről mondott kritikájában. Más fegyver való ahoz a tisztességhez, hogy Pierre Loti a tollát összemérje vele, mint a Torkov hadnagy spádéja. És mégis . . . akármennyire érthető az a kegyetlen vihar, amely dühös nekinyargalása után most a szeleburdi bolgár hadnagyocska fejét jéggel döngeti és ököllel mossa: mi — az ellenkezőjét se tartanok vagy éreznek érthetetlennek. Azt nevezetesen, ha a dühös kis hadnagy kakaskodására nem az ökölcsapások és virgácsütések zápora, hanem a /szánakozó 'megértésnek és megbocsátásnak egy szelid, okos, meleg és simogató szava lett volna a válasz. Mert: amit ez a Torkov hadnagy csinált, az csákugyan ostobaság, amit nem szabad respektálni, de a mi fáj neki, azt nem lehet se megvetni, se elitélni. Ez a fájdalom becsületes és megérdemli azt, ihogy ne csak azt lássuk, ami a szegény bolgár hadnagy fejében nincs, hanem azt .is, ami a szivében van. Hetven mandátumért. — Izgalmas választási kampány előtt. — (Saját tudósít ónktól.) A december hetediki városatya választásokra e hét végén és a jövő hét elején indul /meg teljes erővel a küzdelem. Az első kerületben tizennyolc, a másodikban tiz, a harmadikban tizenegy, a negyedikben Ót, az ötödikben hat városatyát kell választani, — hogy egyelőre a többi kerületről ne Is beszéljünk — és máris annyi név került forgalomba, ihogy ujabb kombinációk szinte föl sem merülhetnek. Még szerencse, ihogy minden kerületre jiut egy-két üres ihely és (ha ezekhez! hoizzászámitjuk azoknak a tagságát, akiket a közvélemény zöme méltán- akar kihagyni a közgyűlési tagok sorából, az uj aspiránsok mégis némi reménységgel méheinek bele a küzdelembe. Általában azt beszélik, hogy az első kerületbe hat, a másodikba három, a harmadikba ugyanannyi uj embert akarnak behozni. Persze ezt nem szabad készpénznek venni, ez csak azt jelenti, hogy a látszat szerint ezideig ebben a három kerületben foglalkoztak a legtöbbet a városatya-választással. Ugy látszik, hogy az idén szokatlanul erős lesz a küzdelem, amire sokan abból következtetnek, hogy a mindig nagyszámban törtető önjelöltek mellett komoly és érdemes jelöltek is vannak szép számmali, akiknek aspirációival és arravalóságával minden illetékes tényezőnek számolni kell. A nemzeti munkapárt szombaton délután értekezik a városatya választások ügyében s ettől kezdve majd minden napra jut egyegy nagyobb fajsúlyú tanácskozás. Nem számítjuk ezekbe bele, de külön meg kell említenünk azokat a kisebb értekezleteket, amelyeket 'népkörökben, korcsmákban s egy-egy egyesületben tartanak. Nagyobb értekezletet hivott össze a választások ügyében a szegedi törvényhatósági bizottsági tagválasztások egyik kipróbált erejiü és érdemes harvitális centrumra, legyem az a lélegzés vagy a vérkeringés, veti magát, aminek a következménye a halál. Ezekre a rettentő /és kíméletlen szavakra remegő félelem fogta el a hölgyek lelkét és donna Letizia virágzó arca elsápadt egy pillanatra. Viktória türelmetlenül kérdezte: — Hát nincs semmi orvosság? — Próbáljuk meg. Spanyol légy alkalmazását ajánlom, — tanácsolta a doktor. Viktória a kanapéra tette a haldoklót és ollót kért. Mindnyájan remegve és sápadtan hajoltak Sanzio fölé, aki a szemhéjait újból lezárta és forró lélegzetével rálehelí a segitő kezekre. Mituán Viktória leküzdötte első undorodását, óvatosan kezdte nyirrni a szőrt az állat nyakán, amelyet minden nyiszszantás után szétfújt. Valami szabálytalan tonzura terjeszkedett el az állat nyakán és a lenyírt test mindig nevetségesebb és -fájdalmasabb látvány lett. Az esti szellőtől megmozgatva, a függönyök megduzzadtak a terraszon, mint két. vitorla. Zavarosan, de élénken és vidáman tört föl az utcai lárma. Egyszerű házak -menedéke veszett el a háttérben a haldokló nap sápadt aranyozásában. És egy seregély ifütytyentett . . . * . . . Most lejött a felső szobákból a szép Natál ia, donna Letizia menye, karján a 'gyermekével -és a szobába lépett. Hosszúkás arca rózsásan csillogott, a szeme tiszta volt és világos, az orrcimpái -finomak és áttetszőek; -egy szóval a szőke asszony minden kívánatossága megvolt benne a szétbomlott fekete hajak zuhatagja között. Egyéniségében, ruhájában, tartásában ott volt a boldog nyugalom, a tejillatu íirssessége annak a fiatal anyának, aki saját mellét nyújtja a gyermekének. Alighogy meglátta a megnyitott kutyát, a hirtelen jókedvnek valami olyan /ellenállhatatlan rohama fogta el, hogy a gyöngyfogai -mögött nem volt képes eltitkolni a kacagását. — -Ah, ah, ah, ah! — Hogyan? Natália nevetni merészel, amikor a szegény Sanzio -halálán van? A gyöngéden hangolt leányok megbotránkozó, keserűen rosszakaratú pillantást vetettek a rideg, tiszteletlen sógornőre. De ez könnyen áttette magát ezen- és közelebb lépett, Ihogy megmutassa a kutyát a gyermeknek. A gyerek kis, nyugtalan kezével tapogatódzott, megpróbálta megérinteni a kutyát és tele természetes örömmel, érthetetlen, dadogó hangok -törtek ki a tejtől csillogó szájacskáján. i Az állat, amely hozzászokott ahoz, hogy a fejét odatartsa a veregető kezecskékhez, félig -megbénult tagjai dacára, örömet mutatott -és a szemében a jóságnak és a megértésnek az utolsó föllángolása égett. — Szegény Sanoho Panza, — mormogj ta most /már Natália is és visszahúzta a fiacskáját, aki az ujjaival belekap a kutya lecsurgu nyáléba. És mikor a gyerek sirásra húzta a szájaeskáját, Natália kétszer-háromszor föl és alá járt a szobában, a magasba emelte és hintázta, azután megállott az automata előtt és a Skulcscsal fölhúzta a mechanizmust. Az automata-majom kinyitotta a száját, a szeme lecsapódott, fölkunk-oritotta a farkát Viktor Félix XIII. Lajos-gavottejának a hangjaira és mintha élne, ide-oda forgott. i ; I 1 A hangok 'édes hullámai betöltötték a szobát és Natália a fejével verte hozzá a taktust. A szobában tompa volt a világosság és a nyitott balkonról behatolt a szobába a pelargóniás cserepek finom, kedves illata. Sanzio talán már nem hallott semmit. A spanyol légy égette a nyakát -és időrőlidőre begörbítette a hátát és gyönge ny-öszörgésel -lehajtotta fejét. A fogai közé viszszaszoritott lilás, majdnem feketévé vált nyelv-e már elvesztette minden mozgékonyságát, csak a türkizkék, nedves fátyollal bevont szemével pislogatott -még görcsösen és a szögletekben láthatóvá lett a szeme fehérje. A nyála sűrűbben és bőségesebben ömlött. Ugy látszott, mintha a megfulás minden percben bekövetkezhetnék. — Natália, hallgass már! Hát nem látod, hogy Sanzio meghal? —tört ki a könynyes szemrehányás Izabellából. ... De a gavotte-ot nem lehetett félbeszakítani, amig a mechanizmus le nem járt és a hangok tovább ömlöttek, lassan, csöndesen kisérve a kutya halálküzdelmét. Az alkony kiterjesztette árnyékát a szobában és a függönyök meglebbentek a hűvös esti széltől. Donna Letizia fuldoklott a zokogástól, nem tudta tovább nézni a haláltusát és kiment a szobából. Valamennyi lánya követte őt, egyik a másik után. Csak Natália közeledett kíváncsian a haldoklóhoz. És amig a gavotte újra kezdődött, a jó Sanzio a zene hangjai mellett kilehelte a lelkét, mint a hős valami olasz melodrámá, ban.