Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)

1913-11-12 / 263. szám

1913. november 12. bölmaqyarorszag December hetedikén választják a városatyákat. — A közgyűlés kijelölte a választási elnököt. — (Saját tudósítónktól.) A kedden délután tartott közgyűlésen a tanács előterjesztése kapcsán' szó eseltt a decemlberi városatya­választásokról is. Mintegy hetven bizottsági tag mandátuma jár le, három tagság halá­lozás, egy pedig elköltözés folytán ürese­dett meg. Szécsi Márton. Kovács István és Perjéssy László elhalták, Perjéssy Mihály dir. Zilahra költözött, az ő helyüket kell tehát pótolni uj embereikkel. Az ellőjelek szerint a választások izgalmasak lesznek, a fcerüldti egyesületek, ikiörök, testületek máris erősen korteskednek a jelöltjeik mellett. A politikai pártok eddig még nem álllitoltták össze a je­löltek névsorát, de ez is meg lesz hamaro­san. Taschler Endre főjegyző referált a köz­gyűlésnek a 'decemberben lejáró mandátu­mokról a kerületek szerint. Azok, akiknek a mandátuma ez év de­cemberében jár le, név ós foglalkozás szerint a következők: Az első kerületben: Bodnár Géza dr. ügy­véd, Fekete Ipoly, kegyesrendii tanár, Firibás Nándor ipariskolai tanár, Hajalbács László kántor, Horváth Lajos bankigazgató, Jászay Géza c. püspök, Kiss Ferenc királyi erdőta­nácsos, Koós Elemér bankigazgató, Kovács János postaifő tiszt, Palócz László lapszerkesz­tő, Perjéssy László kamarai titkár (elhalt), Perjéssy Mihály dr. törvényszéki elnök, Reg­don Károly dr. orvos, Réiner Mór dr. ügy­véd, Singer Kornél kegyesrendi házifőnök és igazgató, Stelczel Frigyes nyugalmazott üz­letvezető, Ujj József dr ügyvéd, Vékes Ber­talan kamarai jegyző. A második kerületben: Bach Jenő fake­reskedő, Böröcz Pál kereskedő, Dersziib Béla, kereskedelmi iskolai tanár, Dobay Gyula dr. ügyvéd, Meák Gyula gyógyszerész, Lippay György dr. állami főgimnáziumi tanár, Pa­Jesco Ottmár üzletvezetőségi főnök, PiLlich Gyula számtiszt, Somlyódi István dr. járás­hiró, Tömörkény István iró, könyvtárigaz­gató. A harmadik kerületben: Biró Benő váro­si mérnök, Csányi János bankigazgató, Haiu­ser Rezső Sándor kereskedelmi iskolai ta­nár, Madár Imre könyvelő, Pálify Antal ma­gánzó, iSchütz István pék, Szmollény Nán­dor kereskedelmi iskolai tanár, Striegl Jó­zsiéi állami főgimnáziumi tanár, Stein Antal szabó, Szaíbó Ferenc kántor, Szűcs Bélia pék. A negyedik kerületben: Csányi Pál gaz­dálkodó, Hirháger Ferenc bormérő, Koanlós­sy József gazdálkodó, Korom Mihály fuva­ros, Vetró Barna Lőrinc gazdálkodó. Az ötödik kerületben: Fmnák Károly mü­helyfőmérnök, Kopasz Antal háztulajdonos, Körmendy Mátyás asztalos, Kormányos Benő dr. ügyvéd, Nemecskay István igazgató-tani­tó, Várhelyi József plébános. A hatodik kerületben: Csáky Vencel sza­tócs, Juhász Antal háztulajdonos, Nyáry György bormérő, Szabó Sándor kéménysep­rő, Tóth János gazdálkodó, Vas András tég­lagyáros. A hetedik kerületben: Nagyi János föld­bérlő, Szűcs Borús János gazdálkodó, Szűcs István háztulajdonos, Varga József fölidhér­lő, Vőnéki Ferenc bormérő. A nyolcadik kerületben: Kordás József földibérlő, Szél Gergely gazdálkodó, Vadász Lajos alkapitány. A kilencedik kerületben: Börcsök Pál földbórlő, Fődi Ferenc bérlő, Kazy István gazdálkodó, Papp Ferenc gazdálkodó, Papp István gazdálkodó és Pottyondy Miklós tb. rendőrkapitány. . $ A tanács nevében javasolta a főjegyző a közgyűlésinek, Ihogy a választások napját december hetedikáben állapítsák meg és vá­lasztási elnökükül, illetve helyettes elnökü­kül jelöljék ki Turóczy Mihály dr.-t és Bo­kor Adolfot, Tóth Mihály dr.-t és Kiss Gyu­lát, Koczor Jánost és Csányi Jánost, Ba­logh Károlyt és Nemecskay Istvánt, Pack Lipótot és Csáky Vencelt, Dettre János dr.-t és Szécsi Istvánt, Ferenczy Bélát és Kordás Józsefet, Szalay József 'dír.-t és Bokor Ká­rolyit, Pálfy József dr.-t és Papp Istvánt. Az előterjesztést a közgyűlés egyhan­gúlag elfogadta. saasiaebbaaabaabbbeaabbasbeaabaabatissiaiiabaaubabaiinaa Moratóriumot kapott a Grüner és Varga-cég. (Saját tudósít óntíiól.) Néhány nappal ez­előtt megírtuk, hogy a rossz pénzlviszonyok következtében a szegedi Grüner és Varga cég fizetési zavarokba jutott. Ezek a zava­rok arra késztették a régi és közbecsüllés­nek örvendő céget, liogy hitelezőinek beje­lentse a fizetésképtelenséget. Ez a mull; hé­ten meg is történt, amikor is a hitelezők a cég fölkérésére elhatározták, hogy vasárnap Budapesten értekezletre jönnek össze, me­lyen meg fogják beszélni, hogy mi módon szanálják a céget, amely a saját hibáján kí­vül került válságos helyzetébe. A vasárnapi értekezletet meg is tartot­ták a hitelezőik nagy érdeklődése mellett; az értekezleten a hitelezőiknek körülbelül ki­lencven százaléka megjelent és a tárgyalá­sok folyamán a lelhető legjobb indulattal tö­rekedtek arira, hogy a céget szanálják. Ép­pen ebből a célból kifolyólag ellhaltározták, hogy a Grüner és Varga cégnek e hónap végéig moratóriumot adnak és addig is hat tagból álló bizottságot küldenek ki a státus megállapítására. i A hitelezőknek ilyen magatartása után minden jel arra mutat, hogy a kibontakozás meglehetős békés uton, hamarosan meg fog történni, miután a hitelezők meggyőződtek arról, hogy ez a cégre nézve sajnálatos hely­zet a mostani általánosan rossz pénzügyi viszonyokban keresendő és ez okozta azt, hogy az adósok legnagyobb része a kötele­zettségét nem ugy teljesiti, mint normális viszonyok közöltt. Ehhez hozzájárult az is, hogy a céget nagy veszteség érte a balkáni háború miatt, mert nagy összeköttetésben állottak a háborút viselt átlaimokkal, ame­lyek a háború befejezése után moratóriu­mot kaptak. A hitelezők a vasárnapi értekezleten ki­jelentették, hogy határozott kívánságuk az, hogy a cég az üzletet továbbra is fentaótsa és ezt a tőlük telhető módon elő is fogják segíteni minden eszközzel. A cég ügyeinek ilyetén váló jobbraíor­dulása nagyon örvendeltes dolog. Először is több mint száz munkáét foglalkoztat a cég, akiket, ha a szanálás nem sikerülne, kény­telenek volnának elbocsájtani épen a tél be­állta előtt, amikor amúgy is olyan nagy a munkástnyomor; másodszor pedig Szeged közgazdiasági éleltében is jelentékeny vesz­teséget okozna ennek a hatalmas forgalmú üzemnek a megszűnése. Remélhető azon­ban, hogy a status megállapítása után létre fog jönni a hitelezőkkel a békés megállapo­dás. A szegedi főposta tolvaja. — Százhúsz levelet fosztott ki. — Letar­tóztatta a rendőrség. — (Saját tudósítónktól.) Az utólbbi években nagyon divatba jiött Szegeden a posta-rablás, — betörés, — tolivajlás. Tavaly nyáron a Dá­ni-utcai postahivataliba törtek be ismeretien tettesek, akiiket még a mai napig sem tu­dott kinyomozni a rendőrség. Ősszel a Szent István-téren lévő 7-es számú postahivatal pénzeskasszáját lopták el; ekkor le is tartóz­tattak két gyanúsított postaaltisztet, de a vizs gálat során nem birtak ellenük semmit se be­bizonyít ami, ugy, liogy meg kellett szüntetni az ellenük folyamatban lévő eljárást. A bűntények azonban a rendőrség lag­erélyesdbb nyomozása után sem szűntek meg. Különösen a főpostán történtek ezek után még mindig kisebb-nagyobb lopások, melyek ugyan csak szórványosan ismétlődtek meg, .mindazonáltal periodikus biztonsággal kö­vették egymást. Legtöbb esetben pénzlopás történt, de néha bólyeglopás is előfordult, A pénzlopás rendszerint a pénzes- és ajánlott­levelek érkezésénél történt. Leginkább azon­ban az ajántottleveteket dézsmálta meg vala­ki, aki nagyon járatos ilebetett anniak megál­lapitásában, hogy melyik ajánlottlevél tar­talmaz pénzt, mert ablból a pénzt mindég el­tüntette. r . J : . j , A panaszok egymásután érkeztek az ille­tő osztályok vezetőihez, akik vizsgálatot in­dítottak saját hatáskörükben s minden egyes esetben értesítették Kőrösy István felügye­lőt, a szegedi posta főnökét, aki miniden tőle telhetőt elkövetett, hogy az anomáliáknak véget vessen. E célból először is a posta igaz­gatóságot értesitette, mely több esetben kül­dött Szegedre egy bizottságot a személyzet kihallgatása végett, de ez neirn vezetett ered­ményre. Az utóbbi időben nem történt lopás a ifőpostán, csak tegnap ismétlődött meg ismét a dolog. Egy szegedi hivatalnok november 10-ón ajánlott levelet kapott apjától és a le­vélben az állott, hogy 50 koronát mellékelve küld neki az apja. A levél pontosan meg is érkezett, ellenben a mellékletnek se hitre, se Ibamva nem volt. A tisztviselő azonnal táv­iratilag érdeklődött apjánál az elmaradt melléklet miatt, legnagyobb meglepetésére azonban azt a választ kapta, hogy az 50 ko­ronát az ajánlott levélbe tették. Erre a meg­károsított hivatalnok fölment a főpostára és jelentést tett az esetről először a rovatolónak, majd a főnöknek. A főpostán ez a jelentés már nem keltett nagy feltűnést, mert töibib hasonló eset for­dult elő a miultban, egy idő óta pedig a gya­nú Prágai Antal nevű altisztre esett, aki ÜutorVásárlók ™ — kedvező i Telefon 515. Tisztetettel meggyőződhetnek arról, hogy dúsan m .... , . . felszerelt raktárunkban kizárólag sa- CRVCJtíll jM3$ZTaI()S0l| ját készítésű, elsőrendű bútorok, BhÍaih. ifL. minden versenyt felülmúló árban 0111011 a 1} 1(113 — kedvező fizetési feltételek mellett • . ->. - . . ­is kerülnek eladásra TlJZa EajOS-H^rŰt 19 (Kerttsz pélftel szemben.) t

Next

/
Thumbnails
Contents