Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-08 / 234. szám

Szvrfcesztőség Kárá»x-stca 9. Tdeioa-szin t 385. ELŐFIZETÉSI ÁS SZEGEDEM egénéwe . K24*— Mévn . . Ktt— negyedévre K 8*— cgyl Egyee uém in M Ál VIDÉKEN • k Ktadéhlvetel Kárisz-atai i. tslston.ii<m i 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 234. szám Szerda, október 8. Le a házbérfillérrel! Még egyszer alkalma lesz foglalkozni Szeged város törvényhatósági bizottságának a házbérfillérnek: nevezett furfangos uj helyhatósági adóval, melynek veszedelmeire nem először figyelmeztettünk /már a Délmagyarország hasábjain. Még egyszer és utoljára bokrétába kötjük tehát a polgárság érdekeit védő igen nyomós érveinket és felhívjuk a törvényhatósági bizottság figyelmét, hogy tegye alapos megfontolás tárgyává ezt a kérdést, mielőtt másodszor is keresztüleresztené ellenőrző retortáján. A házbérfillér ötletét ugyanaz a szük látókörű népnyuzó pénzügyi politika vetette bele az eszmék 'harcába, mely átlag havonkint egyszer uj és uj adótételek kieszelésével igyekszik a megélhetési viszonyokat a Végső feszültség felé hajtani. A városnak volt eddig egy meglehetősen indokolatlan helyhatósági adóneme, a lakrészadó. Mindenkinek fizetnie 'kellett ezt, aki födél alatt kivánt aludni, csak a Stefánia-sétány padjain és ligeteiben tanyázó csavargók voltak alóla mentesek. A költségvetés hetvenezer korona fedezetet Irányzott elő ebből a bevételi forrásból. Nosza, megindult a hajsza jövedelmező ötletek után és fővárosi mintára csakhamar elkészült az uj szabályrendelet tervezete a házbérfillérről. A tervezet szerint a háztulajdonosnak bérül fizetett minden korona után három fillér a lakó által a városi adópénztárba fizetendő, vagyis az üzletek és lakások bérösszegének három százaléka adja az uj bérfillért, amit megint csak fizetnie kell boldog-boldogtalannak, hacsak nem akar nomád módra a szabad ég alatt lakni. S mi'ly cimen szedné a város ezt a tételt? A kövezetvámért kövezetet ad, a vizdijért vizet, a szemétkihordási díjért kihordja a szemetet, de a lakrészadóért nem ad lakrészt, sőt — megnehezíti, hogy a fi-, zetéséből élő kishivatalnok lakást tudjon kapni verejtékes garasaiért. Csináljunk most egy kis számadást. Egy három-négy szobás lakással rendelkező polgártárs eddig 10—12 korona lakrészadót fizetett; ezentúl terhelni fogja 30 —40 korona lakbérfillér. Ez kétszáz percentes emelkedés. De nagyobb béreknél még nagyobb a percent. A Kék csillag nevű rövidáru-üzlet fizetett eddig 40—50 korona lakrészadót, ezentúl fizethet 350 koronát, ami hatszáz percent. Igaz, hogy a 100—200 koronás kislakások bérlői viszont az adócsökkenés kedvezményét élvezhetik, mert a lakbérfillér tiszta progresszív adónem lévén, a szegényebb néposztályt ugyanolyan mértékben mentesiti, amilyenben megterheli a vagyonos elemeket. Ez az egyetlen előnye és érdeme a javaslatnak, de ezen kiviül aztán csak kára és végzetes veszélyeket magában hordó hátránya van. Mert, ha figyelembe veszsztik, hogy a folyó évben Szeged város lakossága nyolcadfél millió korona házbért tel a folyó évben 225.000 koronát fog kitizet, a házbérfillérből eredő városi bevétenni, vagyis — az eddig fizetett 70.000 korona lakrészadóval szemben — végeredményben a városi lakosság több, mint háromszáz percentes teheremelkedéssel lesz kénytelen megfizetni azt a könnyelműségét, hogy a házbérfillér ötletét csevegésszerű előadásban akceptálta. A belügyminiszter már-már ellátta volna szankciójával a néptelen nyári közgyűlésen kierőszakolt közgyűlési határozatot, csupán az ellen volt kifogása, hogy a házbérfillér 'közvetetlenül a bérlőktől szedessék be. A miniszter szerint sokkal egyszerűbb és jövedelmezőbb, egyben biztosabb is, ha a házbérfillérért a háztulajdonos felelős. A háztulajdonos ugy sem fogja azt a kis pénzt a Wertheim-szekrényéből kivenni, hanem elmésen felemeli a házbéreket annyival, amennyivel többet követelnek tőle. Minthogy pedig már szó van emelésről és a hatóság még jogcimet is ad hozzá, a háztulajdonos természetrajAz uj lakás. Irta: Somlyó Zoltán. A költő uj lakásba hurcolkodott. A régi lakás előtt ott állottak .már kora reggel a társzekerek, mint valami bárkák, amelyekbe a' vizözön elől menekülnek az ázott madarak. És valóban: vizözön volt ez, ami a költőt és bútorait, ezeket a szegény megkínzott madarakat menekülni 'kényszeritette. A házbért sehogyse tudta fizetni s igy hirtelen menekülnie kellett a lakásból, amely most szomorúan, üresen tátogott rá. Mór minden bútor künn volt a nagy szállító kocsikon. A kredenc, fé'l'lábra állítva, szemérmetlenül mutogatta repedt, rücskös hátát, egy másik silfonérnalk fából faragott cimerdiszitése letörve, ott disztelenkedett egy hatalmas utazókosár tetején, amelyből fűzők és egyéb kiváncsi holmik kandikáltak ki'. Egyszóval: a költő nem volt a legrendesebb ember, de a szeretője sem, aki a hurcolkodást intézte. Mert most is, amikor pedig már minden becsomagolva, ott Várt a kapu előtt a ládákban, ő még egy ri'kitópiros pongyolában ült az előszobában egy létra fokán. Ez a létra a: képek felakasztásához kellett. A költőnek volt néhány jelesebb festménye, melyekhez barátilag jutott. — Hát igy akarsz átjönni az uj lakásba? pongyolában! . . . szólt rá némi ingerültséggel a költő a nőre. — Jesszusom! — kiáltott föl a nő, — hol a kosztümöm? ... — És szemeivel végigfutotta a lakást. — Itt volt ezen a szegen, idekészitettem még az este, hogy felvehessem. Juli . . . Juli! . . . hol van a kék kosztümöm? A Juli azonban sehol sem mutatkozott. A rikitó pongyolás nő kiáltozásait mohón nyelte el az üres lakás és visszaverte félelmetes élességgel. — Hát most mi tesz? — kérdezte a költő. A lány biztosan a kosztümödet is becsomagolta. Igy pedig lehetetlen az utcára menned. Az uj lakásba pedig eo ipso lehetetlen. Hát most mi tesz? . . . •— Hát most mi lesz? — hörögte a nö is rekedt daccal. Mert az ijedtségen kiviil némi dac is vegyült a megrökönyödésébe. — Meg kel őrülni a rendetlenségedtől, — mondta szintén utálattal a költő. — Mindig ilyeneket csinálsz. Ezért jutottam ide. Ezzel kergetsz bele a leglehetetlenebb helyzetekbe. Tessék: mindjárt itt lesz az uj lakó, Iskola öltönyök, felöltők, costlim&k A> nekünk már nincs jogunk itt tartózkodni és lent a szállító várja, hogy elindulhasson. Hát mi tesz! — rikácsolta most már szinte önkívületben a költő, — mi lesz! — Semmi se lesz, mondta egészen nyugodtan a nő és sikkesen meglibegtette maga körül a piros pongyolát azzal, hogy egyet fordult s a felrebbenő szövetet formás kezecskéivel tesimogatta. — Semmi se lesz. Mi is lenne? A lakás már nem a tied, tehát szépen távozni fogsz. Agyő! — Na, és te? . . . — Én maradok. Ilyen ruhában, amint mondád, lehetetten kimennem. Én tehát maradok. — Etel, ne őrjits meg . . . egyszerűen felhozatjuk azt a ládát a szállítókocsiról, a melyben a kosztümöd van, fél,veszed és rendben el van intézve. Ez csak egyszerűbb, mint az, hogy itt maradsz egy most már idegen lakásban . . . — Nos, egv-kettő szivem! — Semmi egy-kettő. Itt maradok. — De az istenért, ki hallott már ilyet! Mit csökönyösködsz? Már megint a végletek! Mindig ezek a végletek !• Megőrjítesz ezekkel az allűrökkel. Nincs sok időm, jól NEUMANN EL Kérjen árjegyzéket. cs. és kir. udvari és kamarai szállítónál fink es leánykák részére kaphatók Szeged, Kárász-utca 6