Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)
1913-10-05 / 232. szám
Itam? Esküszöm, hogy artatmn ,a, h| ak i azta® egy-aliíV iszá' sze mu KfiraGÜllöraöK HÍVJUK. A UHU • - •*' ' 1 11. "* * —: ÍVi.P ' ben éi vidékre, berakszállitó son int.f, doldB lakj zoj ii I at 2. oldal. SZEGEDI SPORT 1913. október 5. valóban csak szerencsével tudott ellene győzelmet aratni, mivel a fővárosi sajtó egyhangú véleménye szerint a BAK volt a jobbik csapat. Érthető tehát az az óriási érdeklődés, azaz inkább nagy öröm, mely a csapat' szegedi játékát kiséri, mert sportkörökben mindenütt örülnek, hogy olyán nagyszerűnek Ígérkező sportot élvezhetnek. A BAK csapatáról. A kapuban ezúttal Klement fog védeni. Azelőtt a bécsi WAC hires kapuvédője volt. Általában vele tartják megoldottnak a BAK kapuskérdését, ami eddig oly sok gondot okozott a BAK-nak György eltávozása folytán. Ludwig a jobboldali hátvéd. Erélyes játékos. Oly kitűnő, hogy már többször volt kijelölve a magyar válogatóit csapatba. Kucsera a partnere. Nagyváradról tért vissza. Játszott már az FTC-ben is. • Elsőrendű technikával rendelkezik és az ország legjobb báckjei sorában foglal helyet. A BAK soka* nyert vele, Korda jobbfedezet. Bécsi katonáskodása alatt a WSC legjobb játékosa volt. Gyors, jól szerei, fejel és oszt labdát. Már öt is jelölték a válogatott csapatba, anynyira kiváló. Karoly középfedezet a csapat leghíresebb és legjobb játékosa. Többszöri válogatott. Nagy íutballtudományáért elkeresztelték „tanár untak." Olyan az ő játéka, mely csak gyönyörüséget kelt minden nézőben. Az ő kedvéért is képes megtelni az ujszegedi pálya. Rudas balfedezet, a BAK régi tagja. Nemcsak fedezetnek jó. de kiváló lövő is. Tehát a szegedi kapusnak jó lesz őt is szemmel tartani. Krausz jobbszélső, újonnan feltűnt tehetség. Fiatal ember, de már is méltó helyet foglal a nagy csapatban. Okos jobbösszekötő a jövő embere. Aránylag fiatal kora dacára tüneményes technikája van, minden kapus réme. Klement középfedezet, kapus testvérével együtt a bécsi WAC-ból került a BAK-hoz. Az ősszel először Szegeden szerepel a csapatban. Olyan jónak mondják, hogy most már a BAK végleges csatársora is megalakult vele. Schaffer a nagy ágyu. Játszik mindent, vasárnap balösszekötő lesz. Ezután az ő állandó posztja és a BAK gólszállitója. Tatabánya révén a szegediek jól ismerik. Rettenetes lövései vannak. Bécsben a múlt héten a kapu hálóját szakitotta ki egyik lövése, a másik pedig a kapufától a mezőny közepére pattant vissza. Nincs kapus, aki jól helyezett lövéseit feltarthatná. Végül követBerlinböl kezik Gálos balszélső. Károly és Schafferrel együtt a csapat legkiválóbb embere, örült gyorsasággal startol, emellett technikája is legelsőrendü és vannak sokan, a kik jobbnak találják Borbásnál. Volt reprezentatív. Felső Ipar-Állami Gimnázium. A két intézet válogatott csapatai mindenkor csak elkeseredett küzdelem után döntötték el az elsőség kérdését. Igy lesz ez ma is, annál inkább, mert most erőviszonyuk egalizáltabb, mint valaha. A győztest tehát meg nem jósolhatjuk és csak annyit mondhatunk, hogy az nyeri meg a meccset, a melyik a tempót jobban birja. Újvidéki TK—Szegedi MTE. Újvidéken játszák le ma negyedik -bajnoki mérkőzésüket a Munkások derék tizenegyjei. Eddig csak a bajnok Bácskától kaptak ki, a mellyel szemben azonban olyan eredményt értek el, hogy mai győzelmük nem menne meglepetés számba. Amilyen lelkesen játszik a törekvő MTE, könnyen szolgálhat nekünk ilyen kedvességgel. ! Az SzTK Aradon. Az SzTK ma az Aradi AC ellen játszik. Pár héttel ezelőtt kikaptak a kék-fehérek az A TE-tői, érdeklődéssel várjuk tehát mai aradi szereplésüket. Fokmérője lesz a mérkőzés a SzAK—AAC jövő heti szegedi találkozásának. A MTK — FTC mecs birája. Minden esztendőben az volt a legíogasabb kérdés, hogy ki vezesse a MTK—FTC mérkőzést. Most azonban ugy alakult a helyzet, hogy Sugár István mellett még csak szóba sem kerülhetett a többi biró. Sugár eleinte elhárította magától a nehéz föladatot s csak akkor vállalta el, amikor meggyőzték arról, hogy benne összpontosul mind a két klub bizalma. Október 12-én tehát Sugár bíráskodik a magyar futballderbin. A Rapid csapata nem jöhet vasárnap komplett legénységgel Budapestre, mert legjobb játékosai Bécs válogatott csapatában fognak küzdeni Berlin csapata ellen. A bajnokcsapat centerhalfjai. A FTC-ben a centerhalf-kérdés megoldása okozza a legnagyobb fejtörést. Bródi még nem heverte ki a lábbaját, Medgyesi nincsen jó formában. Kis pedig Bécsben szolgál mint katona. Legnagyobb baj persze az, hogy a MTK—FTC meccs küszöbén- üldözi a FTC-t a balszerencse. Ha Bródi rendbe jön addig, ő fog játszani a csapat gerincében, ellenesetben pedig Kis Béla. De nagy pártja van Blumnuk is, aki egyszer már bevált ezen a poszton. Ifjúsági bajnokság. Felszólítom az ifjúsági csapatok intézőit,, hogy legalább öt nappal előbb jelentsék be nekem, ha valamelyik kisorsolt meccsüket indokolt esetben meg nem tarthatják. Az ilyen bejelentés elmulasztása esetén a bajnoki meccsért járó két pontot az ellenfél javára írjuk, -r— Továbbá elhatározta a szakosztály azt is, hogy a szövetségi szabályok szellemének megfelelően szabad biróválasztásí ruház az ifjúságra. A biró személyében történt megállapodás szintén legalább öt nappal előbb nekem bejelentendő. Ha a megállapodás, illetve bejelentés elmaradt, ugy a birót én fogom kiküldeni. Buday Gyula, tornatanár. A Rapid Budapesten. Még emlékezetes lesz a sportközönség előtt az osztrák bajnokcsapatnak, a Rapidnak legutóbbi szereplése. A csapat a tavalyi bajnokcsapattál, az FTC-vel mérte össze kétségtelenül igen nagy erejét. Négykettő arányban vezetett mindvégig az osztrák csapat és csak a meghosszabbított, mérkőzés hozta meg az FTC-nek a.joggal kiérdemelt győzelmet. Ez a csapat játszik vasárnap az üllŐi-uti pályán a MAC csapatával. Nem tartjuk ugyan egyenrangú ellenfeleknek e csapatokat, a Rapid játéka azonban igy is élvezetesnek Ígérkezik. E mérkőzés után az FTC és a 33 FC csapatai tartanak bajnoki mérkőzést. Az FTC, leszámítva a Rapid-mérkőzést, eddig az őszi ját ék szezonban nem mutatott valami különösen jó formát. Most, a 33 FC csapatával szembekerülve, minden játéktudását és erejét bele kell majd vinnie a mérkőzésbe. A 33 EC legutóbbi teljesítményei után valószínű, hogy az FTC csak erős küzdelem árán juthat majd a győzelemhez. A Hungáriauti-pályán vasárnap egy bajnoki és egy Corinthian-mérkőzés kerül eldöntésre. Az MTK az GTE csapatával bajnoki mérkőzést játszik . Az UTE az egyik estilapban arról panaszkodik. . hogy hajszát indítottak csapatjuk ellen. Ezen föltevésüket arra alapitják, hogy a lapok a vasárnapi UTE—33 FC mérkőzésről irva, méltó kritikában részesítették-a durva játékosokkal megspékelt UTE csapatát. E mérkőzésen a biró nem kevesebb, mint három UTE játékost volt kénytelen kiállítani durva, az elleniéi testi épségére fölötte veszélyes játékuk miatt. Ha az UTE-nek nem tetszik a kritika, segíthet ezen olyan módon, hogy fair játékra Ja k-üzönsegtet'ázőinnal föl ketí -világosítani