Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-31 / 254. szám

1913. október 31. DRCMAQYARORSZXa 91 alatti Páris. Az utcák miniden köve véres einlékii itten, a sötét és ódlon falak között minden éjjel hallatszanak elfojtott sikoltások, minden éjjel vénben fürdik itt az arpacsok kése. Természetes, hogy mint mindenütt, itt, az apaoheok világában .is történnek érzelmes és gyöngéd históriák, amelyeknek különös izt ad épen a miliő, épen a brutalitás, a vér, a szenny — ami .gőzölög aiz egész iMon.t,mairtre negyed fölött. A válágbirü film csak pénteken, szombaton és vasárnap látható a Vass-ban a két órás sláger műsor kenetében. — Rendőd krónika. Szabó Mária 19 éves, szabadkai születésű kötélgyári munkásnő, ma délután egy áriakor a .Marstéren zisirszóciát ivott. Sérülése súlyos. A mentők beszállították a .közkórházba, öngyilkosságának oka életuntság. — .Ma délután 4 órakor a Tisza Lajos-körut 73. szám alatt lévő ház pincéjében tüz keletkezett, Nemecz Dezső droguista raktárhelyiségében. A gyorsan kivonuló tűzoltóság, hamarosan eloltotta a tüzet. A kár csekély. Bátor zállltágokat hely- (JfJgQf BüílG ken és vídékrr, berak- szállító tározást száraz raktár Szeged> Jókai_utca j.S2 helyiségben eszközöl Telefon 34. . II. II 1 alalt, november 1-re, évi 900 koronáért bérbeadaodé. I i 4 « 4 4 .4 Telefon: 759. * 759. # Feketesas-utca és Csekonits-utca sarok. Ma, pénteken Dráma a művészkörökből három fel v Marseille Látványos. Szerelem átka Dráma. Téli álom Humoros. Féltékenység Humoros. •••••• Az előadások pontosan 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. ...... REMÜK: Páholy 5 K, pátioiusíéH l H. I.KiIkn;ii.h, III. helu 30, kafeníllí fis t. SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET. Színházi mősor: PÉNTEK: A titok, szinmü. Páratlan % SZOMBAT délután: A császár katonái, dráma. SZOMBAT este: A titok, színmű. Páros */»• A titok. — H. Bernstein színmüve 3 felvonásban. Először játszották a szegedi színházban október 29-én. — Gyötrődő lélekkel, a remegősig fölizgatott idegzettél néztük végig ezt a darabot, melynek szerzője a modern szinpadi .művészetnek ma legelsőrangu mestere. Hosszú szünet után állt dő darabjával Henry Bernstein, miután mindenfelé kitapogatta a színpadi hatás és irodalmi siker összes kínálkozó lehetőségeit, miután megpróbálta egymásra uszítani az antiszémita 'hitvallást ós a zsidó kényszerliberálizmust s miután kísérletezett az apróra fölszeletelt telekanalizissd. Mind e tanulmányait többé-kevésbtoé sikerült drámai alkotásokban lökte oda a világ ítélete dó, mignem utoljára kijátszotta legnagyobb ütőkártyáját s A titok három felvonásába beiesüritette mind azt, amit a drámai művészetben a kor telkének megérzéséből elvonatkoztatni tudott. Ez a darab a legfényesebb és legnagyobb stilusu alkotások egyike mindazok között a darabok között, melyek az utolsó évtizedben szimpadra jutottak. Nem habozunk ezt kijelenteni s megtoldani még azzal a megállapitással, hogy Maeterünek óta egyedül Bernstein nyúlt olyan mélyre a huszadik század emberének lelkébe s a lélek alján pihenő sötét, ködös vágyak tavába, ahonnan nemcsak kuriózumokat és laposságokat, hanem az elvakító igazság gyöngyeit tudta felhozni. Nagy dolog ez, jelentőségteljes eseménye az uj kuiturhistóriának, mely vál'tozó eseményeket dob az idők áradatába és a drámai művészetet is átformálta már a ma élő, tiszta idegszenzációkból összetett ember képére és hasonlatosságára. A titok egy izig-vérig századeleji s mégis ősrégen visszatérő asszonyi típusnak a titka. Gabridle, a történet szerencsétlen hősnője, az igazán lendületes stilusu, nagy nőknek abból a fajtájából való, mely Nórát és Hedda Gabiért adta a világnak. Alapjában jóindulatu, lebilincselő, meleg szivü, illatos íelkii teremtés, akinek azonban van egy sajátságos, rejtett szenvedélye. Nem tudja tűrni a más ember örömét; elviselhetetlen nyugtalanság készteti arra, hogy irigységgel közelítse meg a más boldogságát. Ahol csak teheti, rácsap a gyanútlan emberekre és meghajszolja, halálra rémíti, végül szétmarcangolja lelki békéjüket. Ha célját elérte, megnyugodva néz más zsákmány után. Munka közben néha elszégyetíli magát, meg' megáll, habozik, visszaretten, tisztán látja saját 'hitványságát, mely sárral mocskolja be a fehér elefántcsonttornyot. De idegeinek parancsolni nem tud. Agy dúcai között ott motoszkál a titkos, izgalmas öröm. Tennie kell. Vétkeznie kell. Ez Gabridle tragikuma. Mennyire más ez, mennyivel magasabbrendü, összetettebb, finomabb szövedék, mint csak a tizenkilencedik század színpadának drámai hőse is, kit a hősi erények, a polgári becsület, haza és isten, bűn és erény nagy fogalmai sodortak drámai konfliktusba! A mai ember erkölcsi kódexe már egészen más. A mai ember nem szeret oly mértéktelenül, mint Rómeó, nem olyan vérszopó, mint Ili. Richárd, nem olyan naiv, mint Lear. Nem törődik annyit sem a királyi családdal, mint Bánik, sem ölni, sem raböi'ni, sem Inépeí boldogítani nem akar. A mai ember egyáltalán nem ütközik össze a törvényekkel, sem a német iskolamesterek által felfedezett erkölcsi világrenddel. Etikája valami egészen más. Benne magában folydogálnak le a belső, nagy, szomorú tragédiák. A játék, ami a szinpadom előttünk elfut, valami egészen egyszerű, zajtalan megbeszélésnek tűnik fő!. Az indülatkitöréseket nem szavalják el patetikus tűzzel, hanem nyersen és darabosan lökik ki, mint ahogyan a magáról megfeledkezett ember haragudni szokott. De e sima és finom formák között mily igazán mélyen, bugó szomorúsággal rezeg a fájdalom szava! Bernstein adta meg a huszadik század drámájának ezt a fényesen és mégis művészi letompitottsággal elfolyó patináját. Szólni kellene a darabról, ha túlságosan, igénybe akarnók venni az olvasó türelmét. Ám A titok mindenképen megérdemli a fáradtságot, ugy is, mint probléma, ugy is, mint drámai mestermü. A háttérben egy szelíd és egyszerű szivügy szövődik. Henriette, friss kedélyű és étet vágyó özvegy, szeretne újból férjhez menni De Guennhez, egy merev és pszihopatiás férfiúhoz. Mármár megértik egymást, de a férfi még habozik kissé; Henriette utóvégre évekig volt özvegy, soha sem szeretett zárdai életet élni, a férfiak pedig mindenütt egyformák ... Nem lehessen tudni... Egyszóval kétségei támadnak De Guenn barátunknak és azt szeretné megtudni, hogy volt-e Henriettének ő előtte mással is meghittebb érintkezése? Tiszta nőt szeretne s bizonnyal igaza is van, mi, férfiak, szoktunk igy kényeskedni egy s más dolgokban. Szerencsétlenségére Henriette belső barátnőjéhez, Gábriel!ebez iordul, akiben fél támad az irigység, a titok, a rosszakarat. Ha most ezt a készülő boldogságot összezúzhatná! ö tudja, hogy Henriettenek csakugyan volt egy szerencsétlen kalandja Ponta Tulllval. A kaland annak idején házassággal végződött volna, de Gábriellé akkor is idejében lépett közbe és szétrobbantotta az ügyet. Ezt cselekszi most is. Rá akarja beszélni Henriettet, hogy mondja el Pon'ta Tullival való viszonyát uj vőlegényének, Rendkívül finom, pókhálószerü cselszövéssel végzi a dolgát. Itt-ott megsajnálja, aztán megint megsarkantyúzd áldozatát. De Henriette 'természetes ösztöne ellene Szegül terveinek. Henriette nem vallja be botlását s a házasság sikerült. Ez az első felvonás. Színes, frappáns, igen jó beállítás. Nincs benne egy fölösleges szó. Bernstein nagymestere a drámai előkészítésnek. A második felvonás a darab gerince. Henniétte férjhez ment imádójához. A szereplők semleges helyen találkoznak, egy nagynéni házában, hová a titok, kártékony tündére rejtett mesterkedésekkel meginvitálja Ponta Tulíit is. A levegő viharos. Gábriellé keveri a kártyát és Henriettet össze akarja hozni a űégi szeretővel. Ugyanakkor a férj telkében elszórja a gyanú magvát és rászabadítja a kínos helyzetben vergődő, szerencsétlen kis galambra. Kész szerencsétlenség. De Guenn mindent sejteni kezd és hazugnak nevezi Henriettet, aki előélete felől kétségbe ejtette. Gabrielle titokban tapsol és alig tudja örömét elrejteni. A csapdában azonban őt fogják meg. Henriette és Ponta Tulli meg-