Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-29 / 252. szám

2 dkimaqyarorszxq —-TI -ri-rr-irír—•• r-- v— 1913. október 29. akarunk most már hinni — esetleg dacol­hat, esetleg elzárkózhati'k a Londonból és Rómából áradó világosság elől, de ennek a két kiváló embernek a levélváltását tör­ténelmi jellegétől meg nem foszthatja. Ezt a két levelet bizonyos megindulás nélkül érező embernek nem lehet elolvasnia. Nyo­mot hagyóan a szivekbe markol ez a két levél. Ennek a két levélnek az olvasására valami fenséges érzés váltódik ki az em­ber lelkéből. Lélekemelő az igazságnak ilyen két ellentétes világot összekötő és ellentétet kiegyenlítő ereje. Valami fel­emelő bizalom árad ki e két levélből. Biz­tató bizalom az iránt, hogy bármilyen ritus szerint is imádják a különböző fele­kezetek istenüket, amikor nagy dolgokról van szó, amikor nagy érdékek, az igazság nagy érdekei forognak kockán, akkor a becsületes emberek levetkőztetik a feleke­zeti előítéletet, a felekezeti elfogultságot, hogy ne mondjuk gyűlölséget és közös akarattal, félre nem magyarázható egyet­értéssel sietnek a fenyegetett igazság vé­delmére. Világosság, el fogsz érkezni, inert meg kell érkezned! Törökország érdekében. Kunsmnuná* polybót jelenítik: Az osztrák és magyar nagykövet, meg az olasz nagykövet tegnap megjelentek a nagyvezérnél és kormányaik nevében biztosították, hogy Törökország a török-görög tárgyalás még el nem intézett kérdéseiben számíthat támogatásukra. E nyi­latkozatok szerint Ausztria és Magyarország meg Olaszország Aténben megfelelő diplo­máciai lépést tesz a legközelebbi időben. Leszállt a kamatláb. — Szegedi szakvélemény a javulásról. — (Saját tudósitónktól.) Ismét szállt a kaimat!áb és csodák csodája, ezúttal nem fölfelé, hanem lefelé. A két év óta tartó pénz­ügyi krízis és az 'ennek nyomában járó ke­reskedelmi és ipari pangás által elcsüggedt hangulatot tegnap váratlanul olyan örven­detes hir ébresztette uj reményre, melyet ujjongva fogadnak nemcsak Magyarorszá­gon', hanem az egész világban. A német birodalmi bank tegnapi ülésén — mint ma röviden megírtuk — elhatározta, ihogy te­kintettel a pénzügyi Ihelyzet biztató javulá­sára leszállítja, a kamatlábát az eddigi 6 szá­zalékról 5 és fél százalékra. Mára érkezett iaz örvendetes hír Sze­gedre, és érthető örömmel fogadták min­denütt a rég tartó depresszió után. megköny­nyebbülést jelentő hirt. Természetesen opti­mista hangulat és rózsás remények lobban­ták fel mindjárt. Voltak, akik tudni vélték, hogy a német birodalmi bank példáját hamar követni fogja az Osztrák-Magyar Bank is és mihamar ahb megujulnák a hitelforrások rég elzárt zsilipjei. Pénzügyi kérdésekben nehéz ugyan jó­solni vagy kombinálni. Annyi azonban bizo­nyos, hogy a mostani elviselhetetlen hely­zetből való kibontakozásnak elérkezett a leg­főbb ideje, Eddiig csak a gyengén megalapo­zott ülreális kereskedőket, vállalkozókat sö­pörte el a válság pusztító viharja, de most már annyira kiapadt minden, hitelforrás és pénzszerzési lehetőség, hogy sokáig már a legerősebb, legreálisabb vállalatok sem bir­ják az ellenállást. A pénzhiány miatt hóna­pok óta redukálódták vagy teljesen szünetel­nek az állami', megyei és városi közmunkák és .építkezések. Felényire csökkent a keres­kedők forgalma és az iparosok keresete. Mindenütt redukálják az alkalmazottak és munkások számát, ugy, hogy a kenyér és exisztenicia nélkül maradt munkanélküliek szerencsétlen tábora egyre növekszik és, ter­mészetesen egyre nő ennek következtében a kivándorlóik száma is. Az általános és mind ijesztőbb mérveket öltő kereset s munkahiány folytán pedig egyre jobban csökken ugy az állami, mint a városi és fogyasztási adóbe­vétel. És míg a középosztály végső anyagi 'lerombolása fenyeget a városokban, a fal­vakban éhinség és nyomor réme fenyeget. Ezek a sötét, d'e egyáltalában nem túl­zott képek igazolják, hogy valóban itt a tizenkettedik óra, hogy a trésorokba, nagy­bankok, hadlkiinostáraík kasszáiba visszavo­nult tőke megmozduljon és újra megkezdje produktív körforgását a kereskedelem, ipar és gazdasági munka uj életre, uj alkotásokra ébresztő utján. Hogy ez ta vágy, ez a vigasz­taló ábránd végre-valahára talán mégis tes­tet ölt, annak első örvendetes szimptomája a német birodalmi bank kamatláb leszállí­tása, melyet fellélegezve vesz hir ül a pénz­ügyi Szahara sivatagján oly rég tikkadva járó dolgozó polgárság. A szegedi pénzügyi világ egyik szak­avatott vezérférfia a német birodalmi bank kamatlábleszállitásának a magyar piacra várható hatásáról ezeket mondotta munka­társunknak : — Kétségtelenül örvendetes és jelentős esemény, h-ogy a német birodalmi bank már most leszámította félszázatokkal a. kamatlá­bat, holott általában csak november 1-ére várták ezt pénzügyi körökben. Bizonyos, ihogy ennék (hatását kellemesen fogjuk érezni hogy ennyi telt el, — nedvesség 'következ­tében fölébredt. A lámpa kialudt s midőn néhány lépést tett, lábaival vizbem lubickolt. Éhes volt. Az abrakos ládából kivett egy maroknyi zabot és rágcsálni kezdte. Felmá­szott a keresztgerendára, ott leült, össze­zsugorodott, nézte az áthatatlan sötétséget és a zabot szemenkint rágta meg. Amellett erősen, fülelt, de sem kopogást, sem hangokat nem hallott, csupán a viz csurgása és csör­gése hangzott. A sötétség borzasztó volt. Egy idő múl­va leugrott a gerendáról, fogát csikorgatta, haját tépte és mint az őrült előre szaladt. Beleütközött a falba, fejével kétszer-három­nekirobant és észveszetten verte öklével a sziklát. Kétségbeesett őrjöngése nem tartott sokáig, aztán visszaíapogatózGtt ia gerendára és tovább rágicsálta a zabot, mialatt ikönyei •szabadon folytaik. Órákon át ült igy. Semmi sem mozgott. Róla ,megfeledkeztek! Mac üldögélt, zabot rágicsált és gon­dolkozott. Kicsiny feje dolgozni kezdett. Hi­degvére visszatért. Ennek a 'rettenetes órá­nak meg kellett mutatnia, hogy mi rejlik Mactian! És lelki ereje mutatkozott is! Hirtelen megint a földre ugrott, és öklét megrázta a levegőben. „Ha csak a balsted foots nem jönnek értem", kiabálta, „magam fogom magamat kiásni!" Azonban Mac nem kezdte mindjárt .az omladékot tűnni. Újra felült a keresztfára és sokáig és megfontoltan gondolkozott. Fejé­ben megrajzolta magának ia sziint fekvését a lóistálló körül. A déli tárnán át 'lehetetlen volt ia menekülés! 'Ha egyáltalán lehetőség volt a, kimenetelre, ugy az csak a Merry Autó telepen át, ahol Patterson, nevü pajtása dol­gozott, volt. lehetséges. Ennek a telepnek a vájási kezdete hetven, nyolcvan, kilencven lé­pésnyi távolságban volt az istállótól. Ezt Mac egész bizonyosan tudta. A Merry Aunt szene már a hegy nyomása következtében is I törékeny, laza volt. Ez nagyon fontos körül­mény volt. •Éjfél után egy órakor még felkiáltott Pattersonboz: „Hé, Pat, Hikkins mondja, ihogy ml csak sarat szálitumik!" Pat verejtékes arca megjelent a lámpa fénykörében és Pat dühösen ordított: „Hik­kins shalt go tó. the devll, .mondd meg .neki ezt, Mac! To heti, Mac! Merry Aunt tényleg nem más;, mint sár, a hegynyomás imegőrT lőtte. De azért Hikkins fogja be a száját, Mac, mondd meg ezt neki! Inkább ügyelje­nek ők arra, hogy a vájntokat erősebben alá­dúcolják!" Hatnak mindig az volt a főgondja, hogy a telep uj és erős bányafáva'l tömören legyen alátámasztva, mert folyton attól tartott, hogy a hegy egyszer agyonnyomja. A telep meredek volt, kétszázötven méter magas és belőle sikló vasút vezetett föl a hetedik szintre. Mac megolvasta lépéseit s mikor het­venig olvasott, jéghideg borzongás futotta át, mikor pedig nyolcvanötig számolt1 és szik­lába ütközött, hangosan felujongott. Hideg energiával, erős idegekkel azon­nal hozzáfogott a munkához. Egy óra alatt, — miközben térdig állt a vízben. — meg­lehetős nagy fülkét vágott az omladékban. Azonban 'kimerült és a rossz levegőben, hány­inger fogta el. Pihennie kellett. Kis szünet .után tovább dolgozott. Lassan és megfon­tolva. Az egyes köveket, iminden oldalról végig kellett tapogatnia, hogy megbizonyo­sodjék arról, nem fenyegeti-e a beomlás ve­szélye, lazán függő, tömböket közéjük tolt apró kövekkel és kőékekkel kellett alátá­masztania, az istállóból deszkát és gerendát cipelt elő s a szikladarabokat aládúcolta. Igy dolgozott Mac óráikon keresztül, nyögve, miközben kurtán és forrón lélekzett. Akkor halálosan kifáradva elaludt. Mikor felébredt, erősen figyelt s hogy nem hallott semmi . neszt : megint nekilátott a munkának. I Ásott, egyre ásott. Mac ilymódon több napon át ásott, s az egész mégis mindössze csak négy méter volt! Később százszor is azt álmodta, ihogy ás, ás és a kőtörmelék között előre túrja magát... Egyszerre érezte, Ihogy közel van a csatlakozó telepvájat torkolatához. Tisztán éreztette azt vele a finom, szénpor, mely a lecsúszott kőszén után maradt ott hátra. Mac teletömte zsebeit zabbal és belépett a vájat­ba. A legtöbb támasztó gerenda helyén állt, a hegy csak kevés .szenet nyomott be a vá­jatba és Mac ujjongott s reszketett az öröm­től, imikor észrevette, hogy a szén könnyen tolódik el az útból, — hiszen ötvenkét méter­nyi ut állott előtte. Most azonban már csak hason csúszva mehetett tovább. Egyik tá­masztó gerendától a másikig csúszva; haladt előre a fekete telepen,, előre, felfelé! Vissza már nem térhetett, mert hisz maga temette be maga mögött az utat. Hirtelen egy csiz­mát érintett meg a keze s a durva, kopott bőréről ráismert Patterson csizmájára. Old Pat feküdt ott, a törmelék alá temetve és az iszonyat annyira megbénította Mac tagjait, ihogy hosszú ideig tehetetlenül feküdt a he­lyén. E kinteljes órára soha életében nem mert többé visszagondolni. Mikor újbóli ma­gához tért, lassan feljebb csúszott. Ez a telep rendes körülmények között .egy fél óra alatt könnyen vOlt bejárható. De mivel Mac ki­merült és .gyönge volt, mivel a szenet némely helyen tonnaszámra kellett útjából eltakari­tarai és élőbb mindig meg kellett vizsgálnia, hogy a gerendák álltnak-e imég, azért csak nagyon lassan jutott előre és az ut sokáig tartott. Izzadva, összetörve elérte a sikló vasutat. Ez a sikló vasút a nyolcad,ik szint­ről egyenesen felvezetett a hetedik szintre. Mac lefeküdt ailudhi. Felébredve lassan fölfelé kúszott a sinek mentén. Végre .aztán fent volt. A tárna szabad volt!

Next

/
Thumbnails
Contents