Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-02 / 229. szám

IÓ. DECMAGYAROR5ZÁO 1913. október győztes a labdáért folyó harcban. Az osz trák lapok siettek is fölfedezni Schaffert i magyar futballnak. De rehabilitálták a BAK csapatát is, azt irván róla, hogy állhat a ma­gyar bajnoki lista legvégén, azért mégis olyan erős, mint a lista élén álló legjobb ma­gyar csapatok. Ezzel persze a WAF csapatát is rehabili­tálták a döntetlen eredményért. o A BAK Szegeden. Teljes első csapa­tával vendégszerepel vasárnap a Budapesti Atlétikai Klub Szegeden. A kiváló futball­csapat, melv Magyarországon a harmadik helyet foglalja el tudás dolgában az FTC és MTK mögött, a SzAK vendége lesz. Játékát hihetetlen érdeklődés kiséri, mert aki csak keveset is foglalkozik a futball sportjával, tisztában van a BAK kiváló képességeivel. Eszerint kedves meglepetést csinált a SzAK közönségének. A kötelező bajnoki mérkőzé­sek az eddigi ellenfelek gyengesége folytán nem nyújtottak elég nivós sportot, másrészt a SzAK játékerejét sem juttatták napfényre. Ezért lekötötte a SzAK nagy áldozatok árán a BAK-ot, hogy mindenekelőtt háláját ierójja az őt minden mérkőzésen egyformán támo­gató közönségével szemben. Vasárnap való­ban olyan attrakció szinhelye lesz a gyö­nyörű ujszegedi sporttelep, amilyen az FTC­mérkőzés óta, sem annak előtte, sem annak utána még nem volt. 5 gyertya-fényű WOLLFRAM izzókörték meg­érkeztek melyeknek fogyasztása úgyszólván semmi, Szegeden kapható Fonyó Soma Kíf^™"* Jelzálogkölcsönt, földbirtokra, továbbá köztiszt­viselőknek és katonatiszteknek előnyös törlesztéses köles ént és részvényekre, sorsjegyekre elő­nyös kölcsönt nyújt o-o Szegedi Altalános Bank :: Rudolf-tér 5. szám. :: ^gfastgescfr (s betegei;! A virgyógymód edz és gyógyít Idegesség, agy- és szivbántslmak, álmatlanság, emésztési zavarok, köszvény, csnz stb. sikerrel kezelhe­tők a WAGNER-fürdfi külön férfi- és nól gyógy osztályában. — Kipróbált kezeló és ke­zelőnó. — Gőz,-kád- és znhany-fflrdőnket is a nagyérdemű kOzfinségfigyelmébeajánljuk FOGA •tájpadlái •ilkftl. Az áHaiam készített rágásra kitűnően használható a valódi fogaktól M nem ismerhető, az eredeti fogakat teljesen pótolják. Készítek toviboá arany koronákat és IcvehetA araay hidakat jutányos árak mellett. Vidékiek 12 óra alatt lesznek kielégítse. Bár­milyen javítást 4 óra alatt készítek. tARTA ÁGOSTON fogtechnika* Kígyó-utca 1. sa. SZEGED. TÖRVÉNYKEZÉS. A plébános és gazdasszonya. — Fölmentették őket. — (Saját tudósítónktól.) Vas vármegyében a tavasszal kinos és nagy feltűnést keltett egy törvényszéki tárgyalás, melyen Kalten­ecker Károly lődösi 34 éves plébánost és Szép Erzsébet 29 éves gazdasszonyát három­három havi fogházra ítélték el súlyos testi sértés miatt, melyet Schön Stefánia nevü 12 éves cselédleányon követtek el. A szombat­helyi törvényszék ítéletével a következő tényállást adta elő: Kaltenecker Károly plébánost a kedve­zőtlen cseléd viszonyok arra a .gondolatra jut­tatták, liogy valamelyik gyermekmenhely­ből vegyen cselédnek egy kis leányt. Igy ke­rült hozzá Schön Stefánia 12 éves leány a .szombathelyi menedékhelyről. A gyermek­nek eleinte jó dolga volt. Amikor azonban Kalteneckert otthagyta a kocsisa, ettől kezd­ve a leánynak .kellett az ő teendőit elvégez­m'i. A igyón.gie gyermek |ezt 'természetesen nem bírta s ezért a plébános és gazdasszo­nya ütötték, verték, rugdosták a gyermeket. A plébános bottal ütötte, mig gazdasszonya kézzel, ostorral. Egy alkalommal a kocsike­rékhez taszította. Később a leányt az istálló­ban helyezték el, silányan élelmezték, csak levessel etették. Nem csoda hát, hogy a gyer­mek elgyöngült, teste összeaszott, sérülései az istállóban elfekélyesedtek, A plébános azután visszavitte a leányt a menedékhely­re, akit Ormós Béla dr. vett át, hogy milyen állapotban, azt a törvényszéki megokolás a következőképen írja le: „ . . . teste össze-vissza volt görnyedve, arca ráncos volt, ugy, hogy nem egy fiatal leány, hanem egy öreg asszony benyomását tette. Teste piszokkal volt födve, ki volt éhezve s a gyöngeségtől alig tudott a lábán állani. Testének egész felülete sebekkel volt boritva." A továbbá részben azután részlete­sen elsorolja a.z irat a leányon észlelt sérü­lések hosszú orvosi látleletét. Majd igy foly­tatja: — Schön Stefániának a jobb combján lévő sérülését rúgással, a jobbkéz harmadik ujján lévő sérülését botütéssel Kaltenecker Károly, a fülsérülést ás az ostorcsapásaktót eredő sérüléseket Szép Erzsébet okozta. A szombathelyi tövrényszek a vádlotta­kat, ugy a plébánost, mint a gazdasszonyát a Btk. 301. szakaszába ütköző, büntettet ké­pező, de a 92. szakasz alkalmazásával vét­séggé minősülő súlyos testi sértésért három­három hónapi fogházra átélte. Az Ítélet ellen a vádlottak felebbeztek s ügyüket ma tárgyalta a győri királyi Ítélő­tábla, Gerő Antal tanácselnök elnöklésével. A tábla a vádlottakat fölmentette, mert tényként csak azt állapította meg, hogy őt szolgálatadói fegyelmi hatáskörükben bán­talmazták, de hogy a konstatált sértéseket a vádlottak okozták, megállapítani nem lehe­tett. Igy bizonyítékok hiányában, a vádlotta­kat felmentették. Az itélet ellen, Kiss József királyi fő- j ügyész semmisógi panaszt jelentett be, me lyet a tábla, elfogadott s a Kúriához terjeszti í föl. ' § Gondatlan anya. Ördög Istvánná alsó­központi asszony egy negyedórára eltávo­zott a házból, addig két kis gyermekét a ház előtt hagyta. A szomszédasszonyt kérte, hogy vigyázzon a gyermekeire. Egy őrizet­len pillanatban a harmadféléves fiu beleful­ladt a kubikgödörbe. A törvényszék ma gon­datlanságból okozott emberölés vétsége miatt nyolc napi fogházra itélte az asszonyt, az íté­let végrehajtását azonban fölfüggesztette. Ihieny A. gyógyszer- baizsaam segítséget nyújt bármely betegség ellen, kü önösen a légzési szervek megbetege­déseinél, köhögés, elnyálkásodás, gége­katarrhus, tüdőbaj, étvágytalanság, rassz emésztés koleraszerü betegségeknél, gyo­morgörcs esetén. Külsőleg az összes száj­betegségeknél, fogfájásnál, mint szájvíz, égési sebeknél és kiütések ellen kitűnően bevált. — 12 kis vagy 6 dupla vagy 1 nagy specláltiveg 5 60 K. Nagyobb rendelések nél jelentékeny árengedmény. Thlerry A. gyógyszerész egye­dül valódi Centifólia-kenőcse. Megakadályozs megszüntet vérmérgezést, fájdalmas operációkat leggyakrabban fe­leslegessé tesz. Használaton gyerekágyas nőknél, fájó emlők tejmeglnditásnál, re­kedés, emlőkeményedés ellen. Orbánc feltört lábak, sebek, dagadt végtagok csontszú, fekélyek, ütés, szúrás, lövés, vágás v. zúzódás által okozott sebeknél kitűnő gyógyhatású szer. Idegen testek eltávolítása mint üveg, szálka, por, serét, tüske stb, ki­növések, karbunkulus, képződmények, vala­mint rák ellen, féreg, rothadás, körömgyűlés, bóiyag. égési sebek, hosszú betegségeknél előforduló fölfekvésnél, vérkeléseknél, túlfo­lyásnál, valamint kipálás esetén csecsemők­nél stb. stb. kitűnő hatású. Két tégely ára K 3'60 a pénz előzetes bekül­dése vagy utánvét mellett kapható. Budapesten kapható TÖRÖK JÓZSEF gyógytárában valamint a? ország legtöbb gyógytárában. Nagyban THALMAYER és SE1TZ, Hochmeister utódai és RADANOVITS TESTVÉREK drogériákban Budapesten. — Ahol nincs lerakat, ott rendeljünk közvetlenü Thlerry A. „őrangyal"-gyógyszertárából Pregrada, (Rohltsch-Sauerbrunn mellett.) Szab. G r a e p e I cséplőgép LEMEZTÖ REROSTA. Egyedül gyártja a feltaláló: GRAEPEL HUGÓ betéti társaság, BUDAPEST, V., Váci-ut 40—46. sz. Árjegyzék és minta kívánatra ingyen és bérmentve. Déímagyarország előfizetési ára Szegeden: egy évre . félévre . . negyedévre . egy hónapra

Next

/
Thumbnails
Contents