Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-16 / 241. szám

decmagyarorszaq 1913. október 1& Szegedva gyoni helyzete a vidéki városok közt. - Első: Debrecen, második: Szeged, harmadik: Nagyvárad. — (Saját tudósítónktól.) Érdekes és pénzügyi szempontból igen becses adatokat tartalmazó kimutatás jelent meg most, amelyből a kisebb és nagyobb magyar vidéki városok anyagi viszonyairól alkothatunk megfelelően tiszta képet. A kimutatásból kitűnik, hogy Szeged vagyonilag a második helyen, áll az összes vidéki városok sorában, nemcsak azért, mert az aktívája másodsorban a legnagyobb: hetvennyolc millió korona, hanem azért is, mert ezt az összeget aránylag kevés adósság: huszonhárom millió korona terheli. A vidéki városok között vagyonosság tekintetében Debrecen vezet, még pedig 'szinte utolérhetetlenül, mert az az érték, a mely rendelkezésére áll, majdnem 138 millió korona. E'hhez a szép sumához illően adóssága is csinos összegre rug, közel 35 millió koronát tesz ki. A harmadik helyet Nagyvárad foglalja el 60 millió koronával, amelyre 35 millió tartozás esik. Vagyonosság dolgában a negyedik hely Szabadkát illeti meg, mert 55 millió koronája van és ezt mindössze csak 12 millió korona adósság nyomja. A sorban. Pozsony követi 48 millió koronával, de 39 millió adóssággal. A hatodik helyre Kecskemét kerül, amelynek vagyona 43 millió, körülbelül 20 millió tartozással súlyosbítva. Azok között a törvényhatósági városok között, amelyek legalább 40 millióval rendelkeznek, az utolsó helyre Arad jut 41 milliónyi vagyonával és 13 millió adósságával. A többi kisebb összeggel szerepel a kimutatásban 4 milliótól 32-ig. A törvényhatósági joggal felruházott városoknak a rendelkezésükre álló vagyon persze nem elég, mert hiszen majdnem valamennyien közalkotásokra törekszenek s ebből a célból kisebb-nagyobb kölcsönökre van vagy volna szükségük. Baja, Zombor, Győr és Marosvásárhely színházat akar építeni, Pécs, Selmecbánya, Kecskemét vasutépitést tervez. Szeged szintén tervez vasutépitést, de ezenkívül még sok minden egyebet is s mind olyan beruházások ezek, amelyek a város továbbfejlődése és nagyvárosiasságának teljes kialakulása szempontjából elenged•hetlenül szükségesek, még pedig mielőbb. Győrnek és Újvidéknek hidra van szüksége, Temesvár tejközpontot akar létesíteni, Kolozsvár a földgáz bevezetését tartja fontosnak, mig tizenhat város, köztüK Szeged, kaszárnyaépités gondolatával foglalkozik. Szegeden ugyan már két kaszárnya; a tüzér- és a esendőnlaktanyák építése befejezett dolog. A városok törekvései máskülönben különböző irányúak. Az egyik-másik kórházat, fürdőt, csatornát és vizvezeiekc:, vágóhidat, iskolát, kultúrpalotát, vásárcsarnokot akar csináltatni villamteleppel, városházával, munkásházakkal, szállodákkal, vigadókkal és templomokkal egyetemben. Igy tehát nagyon is indokolt az a törekvésük, hogy kölcsönt szerezzenek és terveiket végrehajthassák. Az az összeg, amelyre a huszonöt törvényhatósági joggal felruházott városnak beuiházás céljából szüksége volna, 298 millió koronára rug, amennyit ez idő szerint még az állam is noh=zen képes megszerezni. Legnagyobb köícsönre Debrecen pályázik, 60 millió korona* akar fölvenni. Szegeinek biJvalevőleg 27 mllióra fáj a foga. I'emesvárnaií pedig 25-re. Pozsony egvidóre 20 mi.'lió r:rrónával is megelégednék. Bármennyi vagyonuk tegyen is azonban ezeknek a vá-osoKnak, az éri nem lehet e<mondani, hogy polgárai valami kis községi pótadót fizetnének, mert hiszen ez az adó 30—89 százalék között váltakozik. A legkisebb községi adót Kecskeméten rótták ki 30 százalékban, a legnagyobbat pedig Komáromban, ahol ez az adó 84—89 százalék között ingadozik. Mindezek után megállapíthatjuk, hogy a huszonöt törvényhatósági városnak együttesen 796 millió vagyona van, amit 320 millió korona adósság terhel. Városainknak tiszta vagyona tehát 476 millió. Ezek után a /nagyobb városok után a rendezett tanácsú városok következnek, a melyeknek száma száztizenkettőre rug. A kimutatás velük is foglalkozik és vagyoni helyzetüket szintén figyelemre méltatja. Talán mondani sem kell, hogy a rendezett taná• csu városok között igen kevés akad olyan, amelynek sok milliója volna, igen 'kis adósság mellett. Legvagyonosabb köztük Brassó, 20 millió korona vagyonkával. Utána Zenta következik 16, Újpest 15, Nagybánya 12 millió korona értékkel és természetesen megfe1 érinthették Tisza Istvánt, mihelyt bizonyosa vált, hogy ő a játékbank alapszabályainak jóváhagyását megtagadta, amiből tehát kétségtelen, hogy se a másfél millióról, se Lukács Ígéretéről nem tudott és ha arról tudomást szerzett, azt magára nézve kötelezőnek el nem ismerte. Szomorú dolog, hogy amikor az ország legjobban vergődik a bajokban, amikor százfelől ráférne a segítség, amikor a végpusztulá's veszedelme tornyosul előttünk, — az ellenzék egyetlen, kimeríthetetlen hivatásainak az embervadászatot tártja, ne tetézze ezt azzal a kirivó erkölcstelenséggel, hogy a botrányok révén az ellen akar fegyvert kovácsolni, akiről beismeri, hogy a botránytól távol áll, sőt annak útját elvágta! 'Ekkorát rúgni a logikán, az igazságon, talán még minálunk se szabad. A játékbank ügye. Nyilvánvaló, hogy a margitszigeti játékbank ügyének politikai kiaknázása csütörtököt mondott. Egy kormánydlnök, aki nem engedi meg, hogy sikkasztókat és öngyilkosokat tenyésztő bünbarlangot nyissanak, a közvélemény szemében sebezhetetlen. Még imponálóbbá teszi Tisza fellépését, hogy tisztán erkölcsi alapra helyezkedett és nem nézett semmi melléktekintetet, ami pedig politikailag reá nézve kényelmesebb lett volna. Magát a páricé.okra felajánlott pénzt visszakínálta, de a játékbankosok az összes elmaradt hasznukaf követelték a kormánytól. Az ellenzék botránykeverése akarva nem akarva ebben segbi őket. Politikai körökben sokat mutatnak rajta. hogy a legradikálisabb választójognak ejőtiarcosa és a koabcíónak legutóbb barátja, Ki istóffy olyan erősen exponálta magát a játékbankért, azzal nyugtatván meg lelki ismeretét, hogy minden üzlet erkölcsös, melyet a hatóság engedélyez. ii I msmmf legelt arrafelé a íböce. Szabad volt neki, mert Menyhért megengedte, kellett a borjúnak, hogy. színesedjen. És a gonosz Bite sógor a rosszmájúságával alighanem megfosztja tőle. Meg .az, hogy az isten tegyen vele csodát. Már te is foglaltatta. Az árverés is ki volt tűzve, ma, vagy holnapra. Hogy melyik napra, azt Menyhért sem tudta. Eddig bízott az egyezkedésben, dehát hiába. Nehéz gonddal, tépelődve ért a tanyájához. Az aszony nyitott kaput. Szónélkül történt meg minden. A cukrot is ugy nyomta Menyhért a gyerek kezébe, hogy oda se nézett. Az is csak félve majszolta az édességet, nem ugy, mint máskor: csancsogva, a levét sziva. A kis Jani, a Takácsék egyetlen fia különben is kedvetlen volt, mert nem tette fel apja a kocsira, hogy az üres gyeplővel város-járást játszón. Ahelyett csak somfordált ide, bujkált oda, de mindig az apja nyomán járt. Követte, mint az árnyék. Menyhért észre vette a fia bujkálását és különös volt neki a felénk ábrázata. — Hát annyira fölháboritott az a bornyu-eladás, hogy egészen elijesztöm a fiamat? — kérdezte Takács önmagától. — Eladom, aztán röndölközök az árával. Maijd ad az Isten másikat. Ekkor jött az asszony. Felvette a Janikát. Az urának csak annyit szólt: — Haíli-e kend? Készitöttem egy kis ételt! — Nem vagyok éhös! — mondotta Menyhért az asszonytól elfordulva. — Apám ! . . . — akart szólni a gyerek, de az anyja tenyerével fogta be a száját. — Ne mondd mög! ... — súgta az anyja. A kis gyerek rugdalózott, kapálódzott. — Engedjön kend! . . . Lemék . . . Az anyja nem engedte. Janika sivított. — Tödd le azt a gyerököt! — ripakodott Menyhért az asszonyára. — Eredj! — lökte meg Julis, a Menyhért hites társa, — Vödd el a gusztusát, hogy ne ögyön többé jóizüt . . . Amint a gyerek megszabadult az anyjától, kitört belőle a gyermeki öröm és kivilágosodott arccal futott a sötét tekintetű apja felé. Átfogta a térdét. Kérőleg nézett rá és a hangja, mint menybéli vigasz csengett Menyhért fülébe. — Apám! . . . édös apám, gyék'kend önni . . . Menyhért felvette a fiát. Az átkarolta a nyakát és tovább gőgicsélt. — öttem ám mán ételt. Krumplis galuskát főzött anyám, mert kend azt nagyon szereti . . . Menyhért arcába valami melegség haladt föli a szive tájékáról. Bár valami fojtogatta a torkát, mégis a boldogság sugárzott most már a szeméből. Ilyen meglágyult hangon, a vigasztalás enyhítő szavával fordult az aszszonya felé, hogy megbékitse. De megtorpant! Julis az ajtófélfához támaszkodott és sirt. Amikor megérezte, hogy az ura felé fordul, felzokogott. Menyhért majd elejtette a gyereket. — Julis! — röppent el a szó ajkáról. Az asszony nem szólt. Nem is tudott volna a keserűségtől. Csak mikor Menyhért meg, a Janika simogatták, tört ki a szó belőle. — Kend is bánt, amikor erős keserűség szakad ránk ... — M'i az? Nincs még ölég csapás rajtunk, más is esött velünk? . . . Janika elpityeredett. Aktán meg sitt. Ugy, sirás közben zokogta el: — Az urak, . . . mög a Bite sógor . . . Menyhért arca halvány lett. — Mit csinált a Bite sógor? Az asszony szólt. A szeme fátyolos volt a kénytől, de azért most már uralkodott magán: — 'Elhajtották a borjut! Menyhért egy ideig ugy állt, mint a kővé vált emberi forma. Barnára pirult arca meg-megrándult az indulattól. Majd végig simította a homlokát. Hidegen, elhatározott-' Sággal forduilt Julishoz. — Ennek igy költött történni ... Ha az Isten ránk mérte, viseljük . . . Megfogta az asszonya, meg a fia kezét és bevezette őket. Az alkony leborult a tájra, amikor az eresz alatt vacsoráltak. Menyhért még közönyös dolgokról is beszélt. Leszólta az ügyvédek kapzsiságát és szívtelenségét. De mikor minden elcsendesedett, Menyhért kilopódzott a tanyából. A hóna alatt fejsze volt. Igy haladt végig a semlyéken. Szimatolva, lopódzva jutott el Bite tanyájáig. A jószák künt volt a korlátban. Közé csapták Menyhért árverésre szánt borjúját is. Menyhért még a homályban is megismerte a jószágát. — Böce, böce ... — szoditoíta. A borjú közeledett, amint megismerte a