Délmagyarország, 1913. október (2. évfolyam, 228-254. szám)

1913-10-14 / 239. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24-— félévre . . K 12 — negyedévre K 6-— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 iiilér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28-— félévre . . K14.negyedévre K T— egyhónapraK 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. • •••a Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 239. szám Kedd, október 14 Társadalmi epidémia. Soha <még olyan szörnyűségeik nem történtek, mint napjainkban. Vér, gyilkosság, öngyilkosság, tönkrement exisztenciák, börtön, szökés; mindez napirenden van, sőt tömegesen jönnek. Rémítő látvány mered az ember szeme elé, bármerre nézzen is. Csak kézbe kell venni találomra, tetszés szerint, akármelyik újságot. Egymásután jönnek a hajmeresztő vérengzések. Különös vonása ez a mostani nyomorúságos életnek. Napról-napra tömegesen mennek tönkre a kisexisztenciák, sőt a nagyok is. Valamelyik újságban olvastam egy igen szellemes jellemzését az uri társadalom mai helyzetének. A fővárosi társadálomról szólt. El volt mondva, hogy minden nagyobb városnak van egy rétege, a melyet felső tízezernek neveznek. Ez a felső tizezer néhány száz olyan emberből áll, akik mindenütt ott vannak. Színházi premiéreknél, hangversenyeken, korzón, a lóversenyen, cukrászdába szóval mindenhol. Nos, az idén kevesebben jöttek vissza őszkor, mint ahányan nyáron elmentek. Megtizedelve jöttek vissza. Letörte őket az élet és a pénztelenség. Az egyik öngyilkos lett, a másik megszökött, a harmadik elbujdosott és igy tovább. Nagyban hozzájárult a megtizedelésfiez az is, hogy néhány kártyaklubbot bezártak. Igen sok uri exisztenciának, sőt uri családnak végső pusztulását jelentette egy-egy kártyaklub bezárása. Ha ma valaki állás nélkül van, de ért a kártyához, vagy valamely szerencsejátékhoz, az még koránt sincs elveszve, az még mindig élhet uri passzióinak. De mondják ki egyszer, hogy beszüntetnek minden néven nevezendő szerencsejátékot, akkor egyszerre ki fog ütni a forradalom, mert akkor igazán nagyon sok ember nem tudna miből megélni. Beszélgettem a nyár folyamán egy pár emberrel arról, hogy minek kellene történni Magyarországon, hogy forradalom legyen. Elkezdtem beszélni a politikáról, törvénytelenségekről, panamákról, álllamcsinyről, minderre azt mondották, hogy ez semmi és még annyi mozgalmat sem tudna előidézni, hogy két ember abbahagyja ilyesmiért az alsóst, ellenben, ha törvényt hoznának, amely azt mondaná: vége minden kártyának, szerencsejátéknak, lóversenynek, akkor látna valamit a világ. ''Fi — Egy életem, egy halálom, de a kártyapartimat nem hagyom, fegyverre! A léhaság, a könnyelműség, dologtalanság és urhatnámság a forrásai azoknak a szörnyűségeknek, amelyek mostanában oly megdermesztően ijesztő gyorsasággal következnek. Egy asszonynak drága, divatos ruhák kellenek, párisi-modell-kalapok drága diszszel, selyemharisnyák, drága cipők, ékszerek. Miből? Az urának polgári keresete van, de ha ez a kereset nyolc-tizezer ko1 rónát tesz is ki évente, az a nőnek még csak ruházkodásra sem elég, még ha az egész összeget is arra fordítaná. Pedig élni is kell, az uri lakás is kell, a kényelemről és a szórakozásokról sem lehet lemondani. Mit tesz ilyenkor az asszony? Barátot keres, lehetőleg olyant, akinek sok pénze van. És aki keres, az talál, főleg aki szép, csinos és kívánatos. Aztán egy szép juliusi napon megjön a férj váratlanul, fölfedezi az asszony hűtlenségét és innentől kezdve szédületes rohamossággal fejlődnek az események odáig, hogy a megcsalt férj két revolvert vásárol, az egyikkel agyonlövi az asszonyt, mikor a hitvesi ágyban alszik, a másikkal agyonlövi önmagát. Egymásután több ilyen hasonló eset történt mostanában. Más. Előkelő társadalmi állású emberek, jó családból való fiatalemberek, bankhivatalnokok, akik előtt még nagy jövő áll, csalnak, lopnak, sikkasztanak, hogy költekező életmódjukat, uri passzióikat folytathassák. A kerék megakadt, a csalások kiTizennyolc fiakker. Irta: Alphonse Karr. A minap éjjel a rue Fontaine-SaintGeorges egy háza előtt egy fiakkerkocsis ült a bakon. Arra ment egy másik fiakkeres, megállította a lovait, s az egyenlő magasságban beszélgetni kezdett a két kocsis. ' — Mit csinálsz itt? — kérdezte a jövevény. _ III':!?; — Én? Egy utast várok. — Szerencséd van! Nekem semmi keresetem se volt ma ... De mi van itt? Valami estély? — Azt hiszem. Az én pasasérom pompásan volt öltözve; moccani se mert, félve, hogy összegyűri a ruháját. — Furcsa, hogy nem látni világosságot az ablakokban. — Talán az udvarra nyilnak: hisz mondom, hogy az én emberem ugy volt öltözve, mintha lakzira menne. — Nos, ha estély van, amely még most, fél kettőkor se végződött, akkor szükség lesz íiakkerekre . . . — Valószínűleg. — No akkor ide állok mögéd. Néhány perc múlva egy másik fiakkeres feSfflftők, costOmSk fink és leánykák — Ipszilonné asszony — szólt magában — akinek oly régen udvarolok, sohse látott még ilyen szépnek és <nem is remélem, Ihogy valaha még igy lát'hat: — hisz nem jár társaságba gyásza miatt; elmehetnék tehát hozzá igen rövid látogatásra. Most kilenc óra, ott maradok egy negyedóráig, aztán bálba megyek. Ennek két előnye lesz; látni fog szépen öltözve és észre fogja venni, hogy vannak összeköttetéseim; aztán annak az időnek, amelyet vele tölt az ember, mindig van értéke és sohase jönnék zavarba afölött, ihogy mire fordítsam . . . Eiakkert hozatott, megmondta a kocsisnak, hogy óraszámra fogja fizetni és a rue Fontaine-Saint-Georgesba hajtatott. A ház, amelyben Ipszilonné asszony lakik, nyugodt, csöndes ház, ahová a háziúr nem fogad be gyerekéket és kutyákat és a ihol a házmester félfrank büntetést fizettet minden lakóval, aki tizenegy óra után tér haza. Ipszilonné unatkozott; az én bálba készülő emberemet szivesen fogadta. Ez azt mondta, hogy muszáj ebbe a bálba elmennie, hogy unalmas kötelességet teljesít és kérte Ipszilonnét, hogy sajnálkozzék rajta. Ezt a hölgy nem tette meg, mert minden részvétét NEUMANN NL Kérjen árjegyzéket. cs. és kir. udvari és kamarai szállítónál ment arra hazafelé, kérdezősködött, ugyanazt a választ nyerte, s mögéjük állt. Aztán egy negyedik fiakkeres . . . Ugy-e értik? Nos, hát beszéljünk inkább az utasról. Az utas se öreg nem volt, se fiatal, se szép, se rut. — Mint mindenki . . . — Igen. A rue Labruyereben lakik. — De hisz az itt van, közel! — Itt. — — Hát esett az eső? — Nem. Csillagos volt az ég. — Talán sár volt? — Nem. — — Hát miért tett meg fiakkeren ily közeli utat? Ha valakinek magánfogata van, értem, hogy henceg vele. De a fiakker csak hasznos lelhet. — Hát véletlen játszott bele a dologba. — Hogy-hogy? — Ugy, hogy az én emberem máshová akart menüi. íme története: Valami nagy bálba akart menni s pompásan kiöltözött, a kocsisa is mondta, ugy-e. Megfésülködött, csodaszép mellényt vett föl, galambszürke keztyiit, selyem-harisnyát, kerekorrú lakkcipőt; — megnézte magát egy tükörben s ugy találta, hogy nagyon szép. Ez aztán egy eszmét sugalt neki. részére kaphatók Szegedi Kárász-utca 5