Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-06 / 207. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305, ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 - félévre . . K12-negyedévre K 6-— egybénepnK 2-E*y«s száes ára M UUér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egén évre . K 29*— ftíém . . K W.— negyedévre K 7*— egyhénapraK 2-40 ára >« Kiadóhivatal Kárász-utca 91 TdshMMzán: 305. S^gad, 1913. II. évfolyam 207. szam Szombat, szeptember 6. Beszéljen Apponyi . .. Az ellenzéki lapok megírják, hogy mi lesz Apponyi Albert gróf működési programja a közel jövőben. Elutazik, illetve már el is utazott Hágába, onnan Párisba megy és amikor hazajön, lemegy Jászberénybe beszámolni. A program aktuálisabb része mindenesetre a külföldre, kür 1önösen a hágai tartózkodásra esik. De azért, ami belőle idehaza lejátszódott és le fog játszódni, az is elég érdekes. Idehaza mindenekelőtt az játszódott le, hogy Apponyi hirtelen és váratlanul elutazott. Kiment a hágai interparlamentáris békekongresszusra, holott ismételten hirdette, hogy nem fog kimenni. És elutazott, anélkül, hogy fogadta volna Désy Zoltánnak a függetlenségi pártlapban bejelentett, sot követelt; látogatását. Elutazott, holott távolléte.alatt meg fog itt alakulni az Andrássy-párt, mely mintha kissé számított volnia az ő csöndes támogatására. Ami ebből a programból később fog lejátszódni, a jászberényi beszámoló, csak bizonyos vonatkozásban tekinthető aktuálisnak. Mintha ürügy lenne az egész. Ürügy Károlyiékmuk és Désy éknek, hogy az Andrássy-féle alakulás miatt felbőszült Apponyi! egy kis hízelgéssel megbékítsék. A vezérségtől ugyan elcsapták, a pártot is ki-kiráncigálják a talpa alól, de legalább megveregetik a vállát, dicsérik a hangját és szép témákat adnak neki. 'Nem csoda, ha a tekintélyében idehaza ennyire-megtépázott Apponyi, tele elkeseredéssel jelenik meg a hágai kongreszszuson, ahol pedig számára úgyszólván erkölcsi lehetetlenség megjélenn-i. Hiszen Apponyi Alebrt gróf csak nemrég kijelentette, hogy semmiesetre se megy Hágáha, mert ha kimenne, lehetetlen lenne számára hallgatni belpolitikai viszonyainkról, már pedig pártviszálykodásainkat a külföld elé vinni az ő fölfogása szerint sem valami nagyon hazafias működés. Most pedig Apponyi Albert mégis kiment Hágába, ahol saját kijelentése szerint bajosan lesz képes elkerülni azt a föllépést, mely ugyancsak az ő fölfogása szerint hazafiatlaniság. Igaz, hogy Apponyi az ellenzéki lapok szerint magán a kongresszuson csak akkor szándékszik .megjelenni, ha ott a magyar parlamenti viszonyok szóba jönnének. Azonban a hozzá közel álló lapok híradása szerint magánúton tájékoztatni akarja külföldi barátait és ismerőseit a magyar belpolitikai események felől. Azt hisszük, hogy Apponyi két ut közű1!, mély mind a kettő súlyos erkölcsi kifogás alá esik, éppen azt választotta, melyre .ezek az erkölcsi kifogások ,még nagyobb sullyial nehezednek. Mert ha ő már olyan nagy szükségét látja annak, hogy a magyar ellenzék vélt sérelmeit hazafiatlan hidegvérrel elpanaszolja a külföld előtt, akkor inkább nyilvánosan tegye meg ezt, mint titokban. Mert a nyilvános előadása, nyilvános helyreigazításai, cáfolattal vagy viszonzással találkozhat, a titkos „informálásai" azonban sem nem ellenőrizhetők, sem nem ellensúlyozhatok és senki se tehet semmit annak a kárnak elhárítására, melyet ezek a suttogások Magyarországnak a külföldön okozhatnak. Ha Apponyi Albert gróf csakugyan az a nagy kaliberű, az a kiváló jellemű, az a korszakokat megelőző államférfiú és csakugyan az az igazságbajnok lenne, minf amilyennek őt az ő hivei ünnepelték, akkor ha már kiment Hágába, részt is venne azon a kongresszuson, és elmondaná ott a magyar állapotokról az igazat. Elmondaná, hogy itt tizenöt esztendeig obstruáílt egy elelnzék a parlamentárizmus lejáratására. Elmondaná, hogy a mikor Tisza István élőször kísérelte meg ennek, a nemzet szempontjából végzetes visszaélésnek megszüntetését, az ország még nem volt elég érett arra, hogy emancipálja magát az ellenzék kísérletei alól. Elmondaná, hogy ennék folytán az az ellenzék kormányra jutott, hogy a kormányAz idegenek. Irta: J. Petersen. (Kávéháziban, reggeli 'hét órakor. Hideg fii'st tölti be a termet, mely már teljesen megürült, A pincér, egy asztalra dőlve, alszik. Már csak egy villamos lámpa ég: az asztal fölött, amdlynél Kyll és Brosz ülnék. Kyll 26 éves; vézna alak, hanyag, sötét öltözet. Nagyon sápadt. Mélyen fekvő, ábrándos szemeik, zilált fekete haj, idegesen megránduló ajkak. Brösz 27 éves, szőke, kissé duzzadt arc, vizenyős kék szemek. Brosz (a hamutartóra teszi a kiégett szivart): Jó éjszakát hát . . . Kyll (aki meredten bámult maga elé, fölriad): Már él akar menni? Brosz: Már? Kettőre jár az idő. Úgysincs itt már senki sem kivülünk. Kyll: Hála Istennek — föllélegzem! Végre elpusztultak — az ellenségek. Brosz (meglepetve): Ellenségek? Hiszen ön azt mondta, hogv senkit sem ismer itt?! Kyll (idegesen): Ejh, hát sohasem érzi, mintha mindannyian ellenségeink volnának, Iskola öltönyök, felöltük, cos töm tik fink és leánykák a többiek, akik kívülünk még a világon vannak, Brosz (fölkacagva): Nem, valóban. Ilyesmi még sohasem ötlött az eszembe. Kyjl (az asztalra támaszkodva, komoran) : Én rám ugy nehezedik ez a gondola/t, mint a lidércnyomás. Megkeserít nekem minden örömet. Még álmomban sem szabadulók tőle. Brosz (a fejét csóválva): De hát miképen? Mit tehetnek önnek vadonat idegen emberek. Kyll (kifakadva): Hogy itt vannak, hogy az ember tud felőlük. Hogy nyomást gyakorolnak reánk az örömeikkel és gondjaikkal. (Mintha maga-magához beszélne.) Vannak napok, amelyeken mindig a többiek j szenvedésére kell gondolnom. Az utcán nem I 'látok egyebet, mint fájdalmat és bánatot. 1 'Minden szomorú alak, minden esdőleg ki'nyuijtott kéz ugy hat rám. mint valami 'vád. Brosz: Eih, mondja, kedves uram, nem tagja ön az Elszegényedés és Koldulás-elleni Egyesületnek? Kyll (anélkül, hogy reá hallgatna, szenvedélyes izgatottsággal): Üldöznék a rémes kének: látok minden kegyetlenséget, ami e pillanatban történik. Hallom a sanyargatott gyermekek jajkiáltásait, a kínzott állatok nyöszörgését. Érzem elhagyatott betegek rettegését és érzem vergődését a kétségbeesett embernek, kit az öngyilkosság felé sodornak a csalódások, éhség és nyomor. (Egyre izgatottabbá válik.) Sejtek minden boldogtalanságot, minden gyötrelmet, melytől ezer és ezer lélek didereg. Olyan vagyok, mintha testemet nem fedné a bőr, minden megsebez. A szánalom, mintha tövisekikel fúródna a sajgó husiba. A szivem szorongva összehúzódik, nem tudóik beszélni anélkül, hogy zokogásra ne fakadnék. (Megakad: fojtogatja a sirás.) Brosz: ön nagyon ideges, uram . . . Bromot kellene szednie. Kyll (kifakadva): Miért kell nekem szenvednem idegenekért? Miért kell átéreznem millió „idegen" ember életét? Átkozott idegenek! Brosz (fölényesen, mintha gyermekkel beszélne): Miképen akar ezen változtatni? Hiszen kéli, hogy önön kivül még emberek legyenek a világon! Kyll: Hát nem tudom én ezt? Hát persze, .hogv kell! Ez szükséges, mint a fájdalom, a betegség, mint az élet maga. De híNEUMANN M. Kérjen árjegyzéket. cs. és kir. udvari és kamarai szállítónál részére kaphatók Szeged, Kárász-utca 5