Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-06 / 207. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305, ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 - félévre . . K12-­negyedévre K 6-— egybénepnK 2-­E*y«s száes ára M UUér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egén évre . K 29*— ftíém . . K W.— negyedévre K 7*— egyhénapraK 2-40 ára >« Kiadóhivatal Kárász-utca 91 TdshMMzán: 305. S^gad, 1913. II. évfolyam 207. szam Szombat, szeptember 6. Beszéljen Apponyi . .. Az ellenzéki lapok megírják, hogy mi lesz Apponyi Albert gróf működési pro­gramja a közel jövőben. Elutazik, illetve már el is utazott Hágába, onnan Párisba megy és amikor hazajön, lemegy Jász­berénybe beszámolni. A program aktuáli­sabb része mindenesetre a külföldre, kür 1önösen a hágai tartózkodásra esik. De azért, ami belőle idehaza lejátszódott és le fog játszódni, az is elég érdekes. Idehaza mindenekelőtt az játszódott le, hogy Apponyi hirtelen és váratlanul el­utazott. Kiment a hágai interparlamentá­ris békekongresszusra, holott ismételten hirdette, hogy nem fog kimenni. És el­utazott, anélkül, hogy fogadta volna Désy Zoltánnak a függetlenségi pártlapban beje­lentett, sot követelt; látogatását. Elutazott, holott távolléte.alatt meg fog itt alakulni az Andrássy-párt, mely mintha kissé számí­tott volnia az ő csöndes támogatására. Ami ebből a programból később fog lejátszódni, a jászberényi beszámoló, csak bizonyos vonatkozásban tekinthető aktuá­lisnak. Mintha ürügy lenne az egész. Ürügy Károlyiékmuk és Désy éknek, hogy az An­drássy-féle alakulás miatt felbőszült Ap­ponyi! egy kis hízelgéssel megbékítsék. A vezérségtől ugyan elcsapták, a pártot is ki-kiráncigálják a talpa alól, de legalább megveregetik a vállát, dicsérik a hangját és szép témákat adnak neki. 'Nem csoda, ha a tekintélyében ide­haza ennyire-megtépázott Apponyi, tele el­keseredéssel jelenik meg a hágai kongresz­szuson, ahol pedig számára úgyszólván erkölcsi lehetetlenség megjélenn-i. Hiszen Apponyi Alebrt gróf csak nemrég kijelen­tette, hogy semmiesetre se megy Hágáha, mert ha kimenne, lehetetlen lenne számára hallgatni belpolitikai viszonyainkról, már pedig pártviszálykodásainkat a külföld elé vinni az ő fölfogása szerint sem valami na­gyon hazafias működés. Most pedig Ap­ponyi Albert mégis kiment Hágába, ahol saját kijelentése szerint bajosan lesz képes elkerülni azt a föllépést, mely ugyancsak az ő fölfogása szerint hazafiatlaniság. Igaz, hogy Apponyi az ellenzéki la­pok szerint magán a kongresszuson csak akkor szándékszik .megjelenni, ha ott a ma­gyar parlamenti viszonyok szóba jönné­nek. Azonban a hozzá közel álló lapok hír­adása szerint magánúton tájékoztatni akar­ja külföldi barátait és ismerőseit a magyar belpolitikai események felől. Azt hisszük, hogy Apponyi két ut közű1!, mély mind a kettő súlyos erkölcsi kifogás alá esik, ép­pen azt választotta, melyre .ezek az erköl­csi kifogások ,még nagyobb sullyial nehe­zednek. Mert ha ő már olyan nagy szük­ségét látja annak, hogy a magyar ellenzék vélt sérelmeit hazafiatlan hidegvérrel el­panaszolja a külföld előtt, akkor inkább nyilvánosan tegye meg ezt, mint titokban. Mert a nyilvános előadása, nyilvános hely­reigazításai, cáfolattal vagy viszonzással találkozhat, a titkos „informálásai" azon­ban sem nem ellenőrizhetők, sem nem el­lensúlyozhatok és senki se tehet semmit annak a kárnak elhárítására, melyet ezek a suttogások Magyarországnak a külföldön okozhatnak. Ha Apponyi Albert gróf csakugyan az a nagy kaliberű, az a kiváló jellemű, az a korszakokat megelőző államférfiú és csakugyan az az igazságbajnok lenne, minf amilyennek őt az ő hivei ünnepelték, ak­kor ha már kiment Hágába, részt is venne azon a kongresszuson, és elmondaná ott a magyar állapotokról az igazat. Elmondaná, hogy itt tizenöt eszten­deig obstruáílt egy elelnzék a parlamentá­rizmus lejáratására. Elmondaná, hogy a mikor Tisza István élőször kísérelte meg ennek, a nemzet szempontjából végzetes visszaélésnek megszüntetését, az ország még nem volt elég érett arra, hogy eman­cipálja magát az ellenzék kísérletei alól. Elmondaná, hogy ennék folytán az az el­lenzék kormányra jutott, hogy a kormány­Az idegenek. Irta: J. Petersen. (Kávéháziban, reggeli 'hét órakor. Hideg fii'st tölti be a termet, mely már teljesen megürült, A pincér, egy asztalra dőlve, al­szik. Már csak egy villamos lámpa ég: az asztal fölött, amdlynél Kyll és Brosz ülnék. Kyll 26 éves; vézna alak, hanyag, sötét öl­tözet. Nagyon sápadt. Mélyen fekvő, ábrán­dos szemeik, zilált fekete haj, idegesen meg­ránduló ajkak. Brösz 27 éves, szőke, kissé duzzadt arc, vizenyős kék szemek. Brosz (a hamutartóra teszi a kiégett szivart): Jó éjszakát hát . . . Kyll (aki meredten bámult maga elé, föl­riad): Már él akar menni? Brosz: Már? Kettőre jár az idő. Úgy­sincs itt már senki sem kivülünk. Kyll: Hála Istennek — föllélegzem! Végre elpusztultak — az ellenségek. Brosz (meglepetve): Ellenségek? Hi­szen ön azt mondta, hogv senkit sem ismer itt?! Kyll (idegesen): Ejh, hát sohasem érzi, mintha mindannyian ellenségeink volnának, Iskola öltönyök, felöltük, cos töm tik fink és leánykák a többiek, akik kívülünk még a világon van­nak, Brosz (fölkacagva): Nem, valóban. Ilyesmi még sohasem ötlött az eszembe. Kyjl (az asztalra támaszkodva, komo­ran) : Én rám ugy nehezedik ez a gondola/t, mint a lidércnyomás. Megkeserít nekem min­den örömet. Még álmomban sem szabadulók tőle. Brosz (a fejét csóválva): De hát mi­képen? Mit tehetnek önnek vadonat idegen emberek. Kyll (kifakadva): Hogy itt vannak, hogy az ember tud felőlük. Hogy nyomást gyakorolnak reánk az örömeikkel és gond­jaikkal. (Mintha maga-magához beszélne.) Vannak napok, amelyeken mindig a többiek j szenvedésére kell gondolnom. Az utcán nem I 'látok egyebet, mint fájdalmat és bánatot. 1 'Minden szomorú alak, minden esdőleg ki­'nyuijtott kéz ugy hat rám. mint valami 'vád. Brosz: Eih, mondja, kedves uram, nem tagja ön az Elszegényedés és Koldulás-elle­ni Egyesületnek? Kyll (anélkül, hogy reá hallgatna, szen­vedélyes izgatottsággal): Üldöznék a rémes kének: látok minden kegyetlenséget, ami e pillanatban történik. Hallom a sanyargatott gyermekek jajkiáltásait, a kínzott állatok nyöszörgését. Érzem elhagyatott betegek rettegését és érzem vergődését a kétségbe­esett embernek, kit az öngyilkosság felé so­dornak a csalódások, éhség és nyomor. (Egy­re izgatottabbá válik.) Sejtek minden boldog­talanságot, minden gyötrelmet, melytől ezer és ezer lélek didereg. Olyan vagyok, mintha testemet nem fedné a bőr, minden megsebez. A szánalom, mintha tövisekikel fúródna a sajgó husiba. A szivem szorongva összehúzó­dik, nem tudóik beszélni anélkül, hogy zoko­gásra ne fakadnék. (Megakad: fojtogatja a sirás.) Brosz: ön nagyon ideges, uram . . . Bromot kellene szednie. Kyll (kifakadva): Miért kell nekem szenvednem idegenekért? Miért kell átérez­nem millió „idegen" ember életét? Átkozott idegenek! Brosz (fölényesen, mintha gyermekkel beszélne): Miképen akar ezen változtatni? Hiszen kéli, hogy önön kivül még emberek legyenek a világon! Kyll: Hát nem tudom én ezt? Hát per­sze, .hogv kell! Ez szükséges, mint a fájda­lom, a betegség, mint az élet maga. De hí­NEUMANN M. Kérjen árjegyzéket. cs. és kir. udvari és kamarai szállítónál részére kaphatók Szeged, Kárász-utca 5

Next

/
Thumbnails
Contents