Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-05 / 206. szám

- • • DELMAGYARORSZAQ 1913. szeptember 3. taná egymással. Akikor, amikor megtörténhetik a lassú és észrevétlen átmenet: az emberiség testének különböző tagjait annyi közös szál fogja egymáshoz fűzni, hogy ezek a tagok egyszerre észre veszik az összetartozáságukat, mert azt keli érezmiök, hogy ha egymást bántják, azzal magukat is marcangoljáík. Jól esik elképzelni, hogy ez a mostanában minden esztendőben összeülő interparlamentáris konferencia annak a világparlaimentnek lesz a csirája, melyben majd a népek közös erővel intézik el a közös dolgaikat. Igy lesz-e valóban, ki tudná azt megmondani? A különböző népek parlamentjéből érkező kiküldöttek egyelőre a távoli jövő útját /egyengetik és lelkesedéssel végzik azt a gyönyörű munkát, mely a népek szolidaritását erősiti. A magyar parlament tagjai is ott voltak szép és tiszteletreméltó számmal a megnyitó gyűlésen. Csak éppen az ellenzék tagjai tüntették a távolmaradásukkal. Onnan, ahol a munkás és lelkes, ideális célokért dolgozó emberek az emberiség jövőjének az alapjait rakják le, az ellenzék tüntetőleg távol maradt. Ebből a munkából a magyar ellenzék ugyanugy nem kér részt, mint a magyar parlament munkájából. Munkás, lelkes, ideális célok ... ez mind szép dolog, de ezzel nem lehet kormányt buktatni és a legfőbb hatalomra az utat egyengetni. Albánia lobogója. Fiuméből jelentik: Az alibáni kormány már .megáll,sipította, bogy milyen, lobogót kell ikitüana az albán kereskedelmi hajókra. ,A tengerészeti hatóságihoz érkezett értesítés szerint az uj kereskedelmi lobogó megegyezik az albán nemzeti zászlóval. A zászló vörös sziiniü ós vörös mezőiben kétfejű f ekete sas áll. A felső ipariskola, Szeged és a délvidék érdekei. (Saját tudósítónktól.) Megnyíltak újra az iskolák kapai. Szeged utcáin osak ugy hömpölyögnek az idegenek, mert a legnagyobb idegenforgalmat városunknak az iskolák csinálják. Nagyszakállú szerb és oláh papok, a jóléttől meggömbölyödött sváb gazdák, a közeli megyékből való magyarok hozzák fiaikat Szeged jóhirü iskoláiba, hogy itt a kultura részeseivé váljanak. A fölvételre vonatkozó igényeket az iskolák ki tudják elégíteni, mert aki az egyik gimnáziumiból, kereskedelmiből vagy polgáriból kiszorul, beiratkozik a másikba, lévén ezek az iskolák párosával. Ép azért párosával, bogy lehetőleg minden jogos igény ikielégíttessék ás senki se legyen kénytelen másfelé távozni. De mégse. Lesz közel száz szülő, aki hiába jött és költött napokig Szegeden, fölvételre nem Máinak. Nem találhatnak — helyszűke miatt. A m. kir. állami felsőipariskola az, a mely képtelen a jelentkezők befogadására. Az az iskola, amelynek létesítésére maga a város horribilis áldozatot hozott. Hogy részletesen is fölsoroljuk, mit áldozott ezért az iskoláért a város, papírra kell vetnünk a következő, Végösszegükben igazán tekintélyes számokat: az uj épület telkének az értéke 60 ezer, maga az épület 800 ezer, a régi épület telke 30 ezer, a régi épület, — .mely továbbra is ipariskolai célokra szolgál — 80 ezer korona. Mindkét iskola környékének a rendezése 120 ezer korona. Ez összesen és kereken egy millió 200 ezer korona. S ha még hozzászámítjuk ehhez a városnak csaknem' 10 ezer koronányi évi hozzájárulását, elmondhatjuk, hogy ez a maga nemében páratlanul álló áldozatkészség. Joggal elvárhatná téhát Szeged város közönsége, hogy ennek ellenértéke, még pedig financiális és morális ellenértéke gyanánt legalább is azt kapja, hogy a selejtes elemek kivételével minden jelentkező fölvételre találjon. Ámde mit látunk? Ez idén is 160 tanuló jelentkezett fölvételre és ezeknek ép a felét kell majd az igazgatóságnak — nem az illetőknek tudománytalansága vagy arra nem valósága miatt, hanem helyszűke mitt visszautasítani. De különösen sérelmes az, hogy az igazgatóságnak rendeletileg van utasítása arra, hogy 10—15 helyet fentartson olyanok számára, akik a pesti iskolában nem nyernek elhelyezést. k Hát kérjük alázattal az illetékes tényezőket, mi nem a pesti és a Budapesti földrajzi és egyéb érdekszférájához tartozókért hoztuk ezt a nagyon nagy, tekintélyes áldozatot, hanem igenis gondoltunk a szegedi és délvidéki tanulókra. Azokért nekünk semmiféle áldozat nem tulnagy, de hogy másunnan kiszorultak, olyanok, akik maguk sem törekedtek ide, mert különben nem kérték volna a pesti felsőipariskolába valló fölvételt, hogy olyanok nyerjenek itt elhelyezést a mi saját fiaink, vagy legalább is a hozzánk mindenképpen közelebb állók rovására, ez nemcsak méltánytalanság, de egyenesen sérelem. Olyan sérelem, melyet a város hatósága nem hagyhat, nem szabad hagynia szó nélkül. Ez ellen a leghatározottabban tiltakoznunk kell. Szívesen látunk mindenkit Szegeden, de nem a magunk kárára, rovására. Ez nem önzés, hanem legsajátosabb önérdekünknek a lehető legjogosabb kielégítése. Ez ellen a legélesebben tiltakozni, ezt megakadályozni legelemibb kötelességünk. E helyről is figyelmébe ajánljuk a város hatóságának, hogy menten terjesszen föl óvást a kereskedelmi minisztériumhoz, hogy máshonnan kiszorultak ide dirigáltassanak aíkkor, amikor közel száz, itt fölvételre jelentkezett tanulót kell visszautasítani. Ez az évről-évre megismétlődő visszautasítás majd oda fog vezetni, hogy a szülők nem fogják magukat és gyermekeiket meddő kisérletekneík és kudarcoknak kitenni akardolkozni? Miért gondolkozik? Mit akar ő az élettől? Ezek a kontárok növelik a mi fátumunkat. Az életet szomjúhozni és átkozni nincs sok embernek joga. Ennek az Ottónak nincs. Végre ő is nappal él. A hajnal neki munkát parancsol. Favágó ez az Ottó.) Az este szomszédjai: ezek voltunk. És figyeltük szorongással, haraggal egymást. Nagyon különös volt a szomszédságunk. Én indultam a nap életét élni, mely élet az éjszakában pihent s várt reám. Ottó már leélte a napot s pihenőre indult. És este hat órakor találkoztunk. Szinte minden estén egy villamosba szálltunk. És a szemeink nagyok voltak. Borotvált arcaink hervadtak és sárgák. Kisértett és kínzott ennek az Ottónak az arca. Töprengtem. (Ez az ember nappal él. Meg kellene kérdezni tőle. Én már elfeledtem. Világosabbak-e a dolgok nappal? Nem ostobák az emberek? Van-e valami uj íz a nappali csókban? Több erőt kapnák az inak? A fejünk nem kattog napszakán? Az élettől többet várunk?) Este pedig szomorúan, csuifolódóan bámult reá Ottó. Mintha sirva kacagott volna reá az én gondolataimra. Éreztem: ettől az embertől semmit sem fogok megtudni. Egyszer nővel szállott a villamosba Ottó. Ama vékony pénzű nővel, aki Ottókáinnak szólitotta. A nő ugy bánt vele, mint egy kutyával. Ottó szepegve beszélt hozzá. Ennek nagyon megörültem. (Nyomorult, nappali ember, látod. Nappal sem jobbak az asszonyok.) Nagyon vig voltam ezen következő éjszakán. Máskor valami pocakos úrral diskiA rált a villamosban Ottó. A pocakos Ur is festett, de okosan. Ez igenis jómódú ur volt. Veregette a vállát Ottónak. Balga fiatalembernek nevezte Ottót: — Nagyon jó, nagyon jó. Látom, hogy balga fiatalok mindig élnek. Az én koromban is igy volt. Én nagyon örülök ennek. Fiatalság — bolondság. Csak higyjék a fiatalok, hogy ujat vár tőlük a világ. Fenét vár, nem ujat. Én már éhen döglöttem volna, ha el nem kergetem magamtól a csacsiságokat. Nem festeni kell, fiacskám. Élni, ismerkedni, embereket bolonditani. Szegény Ottó, néztem az arcát. Láttam a lelkét. Szerettem volna ráugrani a pocakos úrra. Orditva harapni a pocakját. Én bennem pedig diadalmaskodott a gonosz. Nagyon örültem újra. (Látod, Ottó. Te nappal élsz. Az én életem fordítottját éled. Hát sok hasznod van belőle. Ottó? Hát erősebb vagy? Ottó, Ottó, én veled találkozni fogok az éjszakában.) A pocakos ur leszállott a villamosból. Ottó kinszenvedéses szemekkel nézett engem. Alighanem megérezte az érzéseimet. Tél jött s Budapest jobban fojtogatta az embert, mint valáha. Én már ekkor tul voltam a meglepetésen. Mikor először néztem a vért a zsebkendőmön, jajgattam. Meg lehet ezt szokni. Két hét múlva már vidáman tudtam, hogy jön a Halál. Ottó pontos volt s pontos voltam én is. Sápadt és különösen hervadt volt ez estéken a fiu. Szemben ült veleim s köhögés fogta el. Odanézek s látom az ajkán a vért. (Brávó, Ottó. Egy kicsit szemtelenség, hogy ennyire utánzói. Mind a ketten banális fickók vagyunk. Ezt a tüdőrombolást bizony elkerülhettük volna. De te is félsz a revolvertől. Én is félek Ottó.) Csillogtak az Ottó nagy szemei. Éppen olyanok voltak, mint az enyémek. (No Ottó, hát nappal is leselkedik az emberre a Halál? Hát a te más életed sem tudott téged megmenteni, Ottó? Ez bizony nem nagy vigasztalás azoknak, akik az életet nagyszerűnek tartják. Meghalsz, Ottó s még össze sem hasonlítottad az éjszakát a nappal.) Igy történt s azóta nem láttam szomszédomali, Ottót. Emitt várom a Halált ezutállatos Mentonban. Hol lehet Ottó? Haragszom erre a fiúra, ö vigyázhatott volna magára. Értem nem kár. Kizárólag helybeli, hirneTeiefon ves asztalosmesterek által 5,5 készített, elismert jóminőWW^f ségít és bámulatos olcsó bntorok első kézből csakis az Egyesült Műasztalosok Buforraktárában (Szeged, Tisza Lajos-körűt 19. szám alatt, Kertész pékkel szemben) kaphatók; esetleg részletfizetésre is