Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-04 / 205. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305, ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 - téléwe . . K ttnegyedévre K 6-— egyMnepraK 2Egyes *zé» *r« M ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egésaéMfe . K2R— iétarre . . K 14.ncgyedévre K 7 — egyhóoapraK 2*0 £*?«• utal ára rt ttlfe. Ki; 1 Kárász-utca 9, Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 205. szám Csütörtök, szeptember 4 A mi erőnk. Kétségtelen, hogy a mi békés viszonyunkat Romániával és Szerbiával szemben elsősorban belső politikai intézkedésekkel kell biztositanunk. Ha mélyebbre hatóan vizsgáljuk meg a szerb és román úgynevezett irredentista törekvéseket, le kell mondanunk arról, hogy ezek spontán módon vagy az illető kormányok nyomása utján megszűnjenek. A mi hazai román és szerb népünk sokkal fejlettek kulturális és anyagi viszonyok között él, semhogy a Kárpátokon túli románok és Száván tuli szerbek ne tekintsenek vágyóan az ő általuk lakott földre s gyűlölködő irigységgel ne tekintsék a magyart, amely ezt az óhajtott vidéket a sajátjának vallja s persze még módosabb, még műveltebb. A mi románjaink és szerbjeink között, különösen a kevésbé vagyonois, itulambiciózus értelmiség kebelében, mindig vannak elvakult, kalandos természetű, vagy ép bűnös egyénék, akik készek összefogni a határontul élö fanatikusokkal. Szerbiában ma a magyargyülölet ép olyan sikeres eszköze a politikai vagy társadalmi emelkedésnek, mint Romániában. És sajnos, Magyarországon is nagyon sok ügyvédi iroda hasonló eszközöknek köszöni a fölvirágzását, számos képviselői mandátum születését, sok bankdirektorság az eladományozását, sok ember a boldogulását. Mikor ilyen reális érdekek mozditják elő azt, hogy közöttünk és szomszédaink között a viszonyok nyugodttá, igazán békéssé ne fejlődhessenek, ne reméljük az önkéntes jobb irányú fejlődést, különösen a határainkon tul. De arra gondolni nem akarunk, hogy fegyveres uton csináljunk nekünk jobban tetsző rendet a déli szomszéd országokban. Igy hát nem marad más módja részünkre a jövő megjavításának, mint a belső politika terén hatalmunkban álló intézkedések gondos és energikus foganatosítása. Az önálló állami életet élő románok ós szerbek fegyveres akciójának sikere igen nagy hatással volt a magyar románokra és szerbekre is. Ez a hatás nem mutatkozhatott nagyobb mértékben a háború alatt, mert igen erős katonai és rendőri intézkedéseket tettünk az ellensúlyozására. De annál erősebben mutatkozik ez után, mikor a nagy katonai erőt megcsökkentettük és a rendőri vasmaroknak is lankadtabb lesz a szorítása, tehát bátrabban folyhat az ellenséges aknamunka és szabadabban az uj rugókkal gyarapitott nyilvános izgatás. Téves dolog lenne azt hinni, hogy mindezt kapkodó alkalmi erőfeszitések'kel, ad hoc alkalmazott hatalmi eszközökkel ártalmatlanná tehetjük. A magyar közgazdaság és kultura nagy épülete állandóbb, intézményes védelmet igényel és tesz lehetővé. Ezeket a védő intézményeket kell még most, a balkára sikerek első idejében kiépítenünk. Bizonyos, hogy e Védőintézkedések egy részének a büntetőjog, a rendőri jog és a közigazgatás terére kell esnie. Ki kell töltenünk büntető törvényeinknek most már nagyon aktuálisakká lett hézagait, egységessé, az állam nagy érdekeitől vezetetté kell tennünk rendőri és egész közigazgatási szervezetünket. A határszéli közhivatalok betöltésénél követnünk kell a nyugati államok példáját. Kiméletlen erővel kell érvényt szereznünk határszéleinken állami jelvényeink és színeink föltétlen uralmának. A hütlenségi delilktumoknál erősebben kell alkalmazni a vagyoni büntetéseket, mert az anyagi és kulturális jölét élvezésére csak azok tarthatnak jogot, akik az e jólétét szülő állami hatalomhoz hivek. Külön törvényben kell megoldanunk a magyar birodalmi határral kapcsolatos, kérdéseket és pedig a társországainkra nézve is. Reformálni, a magyar állam intézményeinek közelebb kell hozni Horvát-Szlavonországokban is az egész büntetőjogi és közigazgatási rendNégy művész. Irta: Jaroslaw Vrchlicky. Egy szép reggelen kirándulást tett a négy fiatal művész: Quidó, az atléta termetű szobrász, Julius, a poéta — .meglehetősen közönséges külsejű, de felette ábrándos tekintetű ember, Paul, a festő, aki még kereste a maga tulajdonképeni genrejét és Hans, az örökös deák, jószivü fiu — amatőr-dilettáns — minden és semmi. A hely, melyet célpontul választottak, nagyon poéti'kusnak volt mondható. Mögöttük két fasor: vén, sűrű lombozatú hársfákkal beültetve — és előttük, hol a fasorok széjjelágazó karok gyanánt elváltak egymástól: egy kicsiny, komor tó, melynek felszínét félig leborították a káka hullámzó zöld levéléi. Ezekből pedig kiemelkedett egy sárgás, már-már töredező szobor; szatir szobra — tiszta barokk-stilus'ban. Formátlan arca félre hajlott, ironikus mosollyal — ugy tetszett, mintha hallgatódzna ... de mire? JuliuS léheveredett a fűbe, feje alatt összekulcsolta kezeit és — a szatirra tekintve — elszavalta Verlaine néhány sajátságos, az öreg ifaunra vonatkozó sorát. Iskola öltönyök, feiöttük, costUmHk fink és leánykák — Még csak az igaz, amit én mondok, — kezdte boszusan Paul, a festő: — a művészetben minden „megtörtént" már. Minden régi elkoptatott, köznapias. A régiek könnyű szerrel lehettek nagyok és kiválóak — uj volt nekik a világ, még ki nem használta senki, mi azonban arra vagyunk kárhoztatva, 'hogy összegyűjtsük a cserepéket és maradékokat. — Nos akkor nyugodtan gyűjtögethetsz halálod napjáig, mégsem érnél a végére, kedvesem, — válaszolta a szobrász. — De minő értéke van ennek, hiszen nincs semmi uj a nap alatt! Csekély változásokkal, persze, de mindig csak a régi ismétlődik. Be kell vallanod, Julius, hogy igy van. Íme — itt a vén szatir — hányszor megénekélték már. Biztosan tudom, hogy Julius, amikor megpillantotta a szörnyalakot, ugy "érezte, hogy verset szeretne irni, de szerencsére csak a sajátságos, ördögi, idegen szavak ötlöttek eszébe és — — Ugyan mondd inkább szerencsétlenségére! — vágott szavába Julius. — Igen, barátaim, szerencsétlenségemre! Mert én boldogtalan vagyok, lelkem mélyében boldogtalan. Paulnak igaza van. Az epigonok élete egy kegyetlen átok! Guidó nem válaszolt. Nyugodtan pipára gyújtott és szivarozva nézett a végtelen azúrba. — Mily boldogtalan vagyok! — szólt Julius tovább, ime találok egv motívumot, kieszelek egy szituációt, izgatottan irni kezdek, de alighogy egy rim a másikat éri, máris tudomi, ki dolgozta meg előttem ugyanezt az anyagot; és reménytelenül, mint egy gyá'va ember, eldobom a tollat, átkozva végzetemet. — Ez ugyan snem lankasztaná az én kedvemét — szólt csöndesen Guidó, — én munkához fognék és nem törődnék sem Péterrel sem Pállal. Ha folyton az elődeinkre gondolunk: ez vagy terméketlenséghez vezet — amint meglátszik rajtad — vagy pesszimizmushoz, amely elsötétítette a lelkét annak az embernek, kinek hóbortos verseit az elébb elszavaltad. Vagy azt hiszed, hogy ő volt az első, ki ilyen szatirról verselt? Tudod jól, hogy sokan tették ezt előtte . . . — Igen, — suttogta Julius — Viktor Hugó és minő poémaban ... És Stephan Mallarmé — a modern poézis egyik legszebb versében — mely telve van álmodó panNEUMANN M. Kérjen árjegyzéket. cs. és kir. udvari és kamarai szállítónál részére kaphatók Szeged, Kárász-utca 5.