Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-21 / 220. szám

10. DEEMAÖYARORSZXO 1913. szeptember 21. — A garni halottjai. A szomszédos Pffaffstátteniben tegnap reggel kettős öngyilkosság történt. ,A városka egyiik garni szállójában holtan találtajk egy fiatal párt, mely néhány nappal ezelőtt érkezett Pfaffstáttenbe. Szeptember tizenharmadikán szállott meg a pár a szállóban, egy napig ott időzött, azután elutazott s tizenötödikén tért isimét vissza. A vendégkönyvbe Gröger Lajos és neje, Salzburg néven Írták be magukat. A rendőrság megállapitotta, hogy a férfi egy iStrasser nevü bécsi pincér, mig az asszonynak Popp a neve s Magyarországról való., Hogy melyik magyar városból került Bécsbe, azt egyelőre még nem sikerült megállapítani. Mikor iá szálló szemléyzete tegnap reggel rátalált az öngyilkosokra, (mindketten halottak voltak. Levelet, irást egyikük sem hagyott bátra. Személy azonosságaikat egy levelezőlapról állapították mag, melyet az .asszony ridiikü'ljében találtak s amely Poippnénak volt címezve. ,A várost, melyben a levelezőlapot feladták, nem lelhetett kideríteni, mert a postahivatal pecsétje teljesen eltöriődött. Valószínű, hogy a férfi előbb az aszszonyt lőtte agyon, s laaután végzett magával. — Balthazár bucsuestéíye. Nagyszámú, .díszes publikum előtt ajzerepelt szombaton este a kiitünő Balthazár a Tisza-szálló nagytermében. Több mint (két órás műsor keretélben mutatta be kápráztató produkcióit, amelyek méltán költettek föltűnést. Mutatványainak azonban csak egy részét bírta .ma a közönség elé vinni Balthazár, a bűvészet csodálatosan hozzáértő mestere, büvészkosarál[ból jócskán maradt még holnapra, vasárnapra is, amikor ugyancsak a Tisza-szállóiban bucsuestélyét tartja. Ezúttal a büvészmesterség legszenzációsabb dolgait tárja föl Baltlhazár, műsora teljesen uj lesz, aminthogy ujahbn ál-uj ahb dolgokat tud produkálni számos estén keresztül. A szünetek alatt a m. kir. honvédzenékar hangversenyez. Jegyek kaphatók Pető Ernő dohány tőzsdéjében ós este a Tisza-szállóban, a pénztárnál. — A szüffrazselt feleség. Lawrence Ruppról, a derék newyorki. polgárról, aki alaposan csúffá tette szüffrazsett-ifeleségét a nyilvánosság előtt, a minap volt szó. Nean engedte szóhoz jutni a népgyűlésen, minden áron szónokolni akaró .feleségét, mikor a gye rekek otthon éheznek, készítsen tehát előbb vacsorát, aztán menjen a női szavazati jog érdekében szavalni. A kitűnő Hoppot utcai zavargás miatt letartóztatták, azután kiiengedték, de eklkor ia felesége lépett fel ellene azért, mert otthagyta őt ós nem akar gondoskodni a családjáról. Ügyvédje felelősségére azonban megint Szabadon engedték Ruppot. Mikor aztán ügye a rendorbiróság előtt került tárgyalásra, a hiró alig tudja megtartani a komolyságát, hallatára azoknak a keserveknek, amelyeket a szüffrazsetfeleség .férjének el kellett szenvednie a házaséletben. Otthon szüffrazsett-iratkákat tanulmányozott Mrs. Rupp, ha meg nem volt otthon, szíiffrazsetLgyülésefcre mászkált. A gyermekeit azonban nem igen gondozta, takarítással és főzéssel alig törődött. Ha mégis rászánta magát a főzésre, hát .inkább ne főzött volna: kozmás, kemény, élvezhetetlen volt minden. Szinte állandóan hentesáruból élt Mrs. Rupp és öt gyermeke. Ha pedig a férj rászólt, tüstént kész volt a válasszal, hogy ő hivatást teljesít, hagyják őt tehát békéljen. E .miatt keseredett el Rupp s az aszszonyról nem akar többet tudni. A biró a legközelebbi tárgyalásig ügyvédje felügyelete alá helyezte a boldogtalan családapát, akinek uj baja támadt a feleségével Mikior ugyanis hazament gyermekei látogatására, a nő, aki nem tudta, hogy ia rendőrbiró szabadon engedte Ruppot, ismét elfogatta gyermekei apját. Persze, ismét kiengedték, az asz szony dult-íult, azután pedig elment — egy szüffrazsett-gyülésre. Bútorszállításokat helyben és vidékre, beraktározást száraz raktár helyiségben eszkőzöl Ungár Benő szállító Szeged, Jókai-utca l.sz. Telefon 34. Egy óra a Tegetthoff fedélzetén. (Deutsch oder ungarisch ?—Négyszázötven magyar. — Más időket éítínk. Egy év óta betegen.) A Lajthántuli részeken mindenütt csak „österreichische"-nek ismert magyar-osztrák flottának 4 csatahajója időzik pár :n,ap óta Abbázia előtt. A Viribus unitis, Tegetthoff, Draedhniougth-oklból, továbbá a Zrínyi és Radeczky páncélosokból álló flottaosztály .szeptember 4-én este csak azért futott be a fiumei öbölbe s azért vetett horgonyt Abbázia előtt, hogy az osztrák Riviéra fürdőző közönségét néhány napra elszórakoztassa. Hadihajóink itt időzése alkalmából' regatta, úszóverseny, tűzijátékkal garnírozott hangverseny, szóval minden olyan jó volt, van ós. lesz, ami egy érdemes flotta-osztálytól a közönség szórakoztatására kitelik. És Abbázia túlnyomó részben magyarokból álló fürdőző tábora ujjongva fogadta az „österreichisc'he" hajóikat. Az agyonüdült és minden adóhátralékról megfeledkezett .magyarjaink lelkesedve szórakoznak és ki sem jutnak az Adria tengerész izgalmaiból. E sorok Írójának most két éve alkalma volt az angol koronázásról Fiúméba érkezett japán hadihajók közül a Rumara fedélzetén egy órát eltölteni. Alkalma volt, mert a japán hajók tisztikara .az érdeklődőket a fedélzeten szívesen látta s a vendégeket a tisztek Simamura altengernagytól a még névtelen kis sórhajó-zászlósig, maguk kalauzolták végig a hajón.. Most, két év multán, mi sem természetesebb, minthogy az, újra Abbáziába kóborolt ujságiró az ujabb .alkalmat is fel akarta használni. Fel is jutottam a kettős monarchia büszke hajójára, a nehéz milliókba került Tegetthoff-ra. Egy órát töltöttem el a fedélzeten s ennek az egyetlen órának érdekes eseményeiről, .impresszióiról' most be fogok számolni. BBUTSOH ODER LNGARISCH? Már délután öt óra felé járt az idő, mikor az abháziai partról a néhány (koronáért felfogadott dalmata csónakosoim ladikján elindult velem az ép eléggé hullámzó Adrián. Az albbáaiai begyek felett !a nap lakikor volt lemenőben s a mólón padiig a tolongó érdeklődők ezrei ugyanekkor várták, erősen izgulva, az Icici és Abbázia között rendezett regattaverseny lefolyását. IAZ öreg dalmata .csónakas alig tett néhány evező csapást s a nláhány száz méternyire horgonyzó flotta-osztály első hajójáról, a Viribus unitis-ról ágyúlövés diördiült el. iA hegyek többszörösen verték vissza az ágyúlövést, de az a visszhang már beleveszett az abbázia móló közönségének s a hajó legénységének háromszoros „hurrah" kiáltásába. Ez egyszerűen annyit jelentett, hogy a regatta győztes csónakja ekkor érte el a célvonalat. Még három lövési adott a Viribus és (a közönség a regattista matrózokat ünnepelve, iminden ágyulövésre háromszoros „hurráh"^ral felelt. Ilyen ünnepélyes és ha akarjuk, lélekemelő külsőségek közepette érte el dalmatám csónakjával a flotta-osztályt. Körülöttünk népes volt a tenger. Gőzbárkák, motorosok és csónakok inynzsiögjtek a baidühaljóik körűi,, melyeknek fedélzete zsúfolva volt a regattáiért érdeklődő és lelkesedő matrózokkal. Nem (lőhet eltagadni, hogy ez a kép valóban festői volt. De azt sem fogadhatom el, hogy egy cseppet sem élvezhettem. Azon egyszerű okból nem, inert itt tudtam meg, hogy a nagy hajók közül csak a Tegetthoff-ot lehet megtekintenem. Ez a hir elkedvetlenített, mert én a Viribus unitis-ra voltam kíváncsi. Igy jutottam Ífel pár pterc mraliva a Tegetthoff fedélzetére. Alig léptem az agyomsikált padozatra, a közeliben, álló tengerésztiszt felém fordította a fejét s csak ugy félvállról megkérdezte: — Deutstíh oder ungarisch? — Magyar vagyok, — feleltem magyarul és erre a tiszt egy matrózt parancsolt mellém, hogy kalauzol jon. — Parancsoljon, — szólt hozzám ,a napbarnított arou matróz a mi nyelvünkön és elindultunk a „Tegetthoff"-on. NÉGYSZÁZÖTVEN MAIGYAR. Mig az első gólyószáráig, vagyis az első érdlekes látnivalóig eljutottunk, egyikünk sem szólt egy szót sem. A matróz szemében láttam azt a különös fényt, ami idegenben akikor csillan fel az ember szeméiben, mikor Ibazájalbelivel találkozik. Ez a fény az élőretörtető internacionalista áramlatnak örök kii,gúnyolása. — Az Alföldről tetszett jönni? — kérdezte tőlem a matróz kissé bátortalanul. — Nem, barátom. Én az erdélyi bércek közül jöttem a tenglerre. — Az én hazámból! — sóhajtotta a' durvának, érzéketlennek hitt tengerész és a nem messzi Fiume felett ugy belenézett a magyar földbe, hogy magam is beleremegtem a pillanat hangulatába. Egy perccel később azonban a matróz fcötelessiégtudóan, okosan már a golyószórót mar igy arázta nekem. Pergett a szó becsületes ajkáról és ugy dobá'lódzott a német terminus technikusokkal, mintha sóba életében nem 'is látta volna a maigyar ugart. — Sokan vannak a „Tegetthoff"-on magyarok? — kérdeztem, mikor vége volt a magyarázatnak. — A legénység létszáma ezerkétszáz. Ebből négyszázötven magyar fiu. Négyszázötvenen, szátmolijük itt a napóikat és várjuk epedve a szabadulást a „Tegetthoff" jról. MAS IDŐKET ÉLÜNK. Ezután a matróz vitt tovább. Megszemléltük a fedélzet egyetlen látnivalóit, a kisebb-nagyobb ágyukat. Mikor a harminc centiméteres ágyuk lövegeit mutatta, a tengerész észjárására jellemző megjegyzéssel fűszerezte magyarázatát a matróz. — Ezekkel .az ágyukkal csak nagyritkán lövünk gyakorlatiból. Higy oly drága a löveg, hogy az árából odahaza földet vehetnék és holtom napjáig boldogan élhetnék. Az egészségesen ókos megjegyzés felett nem értem irá elgondolkozni, mert a matrózom ekkor már a fedélzetről beinvitált a hajó úgynevezett gyomrába. Szédítően meredek és borzalmasan síkos, keskeny vaslép,csőkön, haladtunk lefelé, mind mélyebbre a hajóba. Végigjártuk a tiszti kajiütöket, benéztünk az altiszti étkezőibe ós a „Tíehetthoflf" labirintusában áthaladtunk a lakatos- és pékműhelyeken is. Mindeniképen kellemetlen temperákon bugldácsoltunk keresztül. Hol fullasztó volt a hőség, hol kellemetlen szagok fogadtak, helyenkint pedig az Adrián száguldozó bóra, hideg, metsző szél csapott az arcunkba. Már-már unni kezdtem a sokszor látottakat. De ekkor matrózom egyszerre, hallbitott hangon igy szólt hozzám: — Itt vagyunk az áristomoknál. — Felnyitott egy masszív vas ajtót és tovább magyarázott. — Ez egy zárka. Ide csak nyolc napra lehet becsukni egy .embert s ezt is csupán két részben tudja leülni. — Most lecsapta a zárka ajtaját s igy folytatta: — De vannak nekünk finom karpereceink is. Ezek itt ni. És megmutatta a modern kalodasorozatot és elmagyarázta, hogyan vasaljak meg az engedetlen matrózokat. Ebiben a pillanatban megszólal mögöttünk egy másik magyar matróz: — Én épen tegnap feküdtem huszonnégy órát. — Miért? — Kérdeztem kíváncsian. — Mert a tisztem azt mondta nekem, hogy szamár és én kikértem magamnak. — Látja, hát miért nem hagyta rá. — De uram, — vágott vissza a matróz szikrázó szemekkel. — nem olyan időket élünk ma. Ma nem lehet csaik ugy leszamarazni az embereket. Csak az tűrheti el ma a sértést, a Iki tényleg szamár. Nem tagadhatom el, megdöbbentett az a váratlan jelenet ott a hajófenéken, az áristomok előtt.