Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-11 / 211. szám

2. DÉLMAGYARORSZÁG 1913. szeptember 11. melyek Apponyit, mint Magyarország jó szel lemét, géniuszát, világhíréinek ós dicsőségének ujjáteremtőjét ünnepelték. De mit tesz Isten? Épen iaz idén derült ki, hogy a géniusz munkája kárba veszett, mert a hágai szervezet intézői vajmi keveset tudtak a külön magyar államiságról. Az idén avatták föl ugyanis -a hágai békepalotát. Egy külön dísztermet rendeztek be a különböző államok képviselőinek tanácskozásai számára. Minden állam képviselőjének diszes karszéke van és a karszék gobelin támláján az illető állam cimere. Nos, e karszékek közül teljesen hiányzott a magyar állam képviselőjének helye. A békepalota tervezői Appony iminden géniuszi tevénysége mellett is megfeledkeztek arról, hogy Magyarország is van a világon. A sérelmet Berzeviczy Albert és Giskra báró, a hágai konzul közbelépésére reparálták. A dolog tehát már rendben van. De egy tanulsága mégis megmaradt. Egy kissé megrendít bennünket a hit, Apponyi külföldi missziójának csodatevő hatásában. És azt a veszteséget, hogy az idén csak mint egyszerű turista volt Hágában és nem vett részt az Unió tanácskozásain, már nem látjuk olyan pótolhatatlannak. Mi tehát valahogy megvigasztalódunk ós azt hisszük, hogy az Unió tagjai is meg fognak vigasztalódni. i»«í>aic»i>9iaia)!»»tia>gi» Forgách gróf és a szerbek. Belgrádból jelentik: A szerb s'ajtó hevesen megtámadja a bécsi kabinetet, mert meghívták Forgách gróf volt belgrádi osztrák és magyar követet a minisztériumba, hogy a Szerbiával kötendő kereskedelmi szerződés tárgyalásánál szakértőként szerepeljen. Forgách gróf Szerbiában — irják a szebbek — a szerbek ellen való gyűlöletével kompromittálta magát és Szerbia Forgách gróf meghívásában annak jelét látja, hogy Ausztria és Magyarország a jövőben sem hajlandó Szerbiával szemben- 1 előzékenyebb magatartást tanusitani, mint eddig. Forgách gróf meghívására való tekintettel Ausztria és Magyarország és Szerbia viszonyának remélt javulása ismét kétségessé vált. vai8MMBÖ'»«!»BHHfflM»fflnBBSBBnBaBBBBBBBB»BBH«HBBBnHBBBHBfaB Kavarodás az Andrássy-párí körül. (Saját tudósítónktól.) Még meg sem született az Andrássy-párt és már is kezdi teljesíteni misszióját: h-a egyáltalán lehetséges, még nagyobb kontrabontot teremt az ellenzéken, mint minő eddig ura'lta. Harcba keveredett Andrássy Justli Gyulával, aki megneheztelt rá, mert hithű katonái közül több a kormányképesség édes madzagáért odahagyta a függetlenségi pártot. Dörögni kezdenek Andrássyra a szocialisták, mert nem akar a választójog kérdéséről őszintén és nyíltan -nyilatkozni. A munkapárt nevében Herczegh Ferenc kiüld őszinte és igazságoktól duzzadó üzenetet az uj pártnak. Helyes és méltányos, — irja a függetlenségi párt organizmusa — ha Andrássy Gyula arra törekszik, hogy mindjárt a párt születésének percében legyenek képviselő tagjai s hogy ha egy parlamenti küzdelem szüksége elérkezik, az uj pártnak azonnal legyen egy derékhada, mely ebben a harcban részt vehet. De az ellenzéki küzdelem 'sikerének eHöföltétete, hogy lliiveit az országból és a munkapártból, ne pedig a függetlenségi pártból rekrutálja. Mert ebben az utóbbi esetben a munkapárt parlamenti pozíciója semmit s-e változnék, hisz tagjainak száma nem csökken s a v-ele szemben álló ellenzéké nem növekszik. Az ellenzék nem lenne erősebb, csak a zászló volna más, amely alatt fölvonni. Már pedig a küzdelem eredményét nem a zászló, hanem a harcosok száma, lelkesedése, e'lvhüsége, önzetlensége és önfeláldozása dönti el. Az egész ellenzéki hadállás gyöngülését jelentené, ha Andrássy törekvése arra irányulna, hogy pártjának zömét a függetlenségi pártból akarná megszerezni s ha az An-drássy-párt a függetlenségi párt híveiből toborozódnék. Ez volna a kormány és a munkapárt legnagyobb sikere, mert megbontaná az ellenzéket s széthúzás és jogos bizalmatlanság forrása lenne. Ez pedig sem célja, sem hivatása Andrássynak nem lehet. Ez az ellenzéki vélemény ugyancsak a dolgok elevenére tapint. A munkapártból, a mely — itt a példa rá — egységes és erős, egyetlen tagot sem tud 'hódítani Andrássy. A Népszava kijelenti, hogy okuk van Andrássy akcióját bizalmatlansággal kisérni. Még akkor is meg volna -ez az okunk, — irja a szociáldemokraták hivatalos közlönye, — ha Andrássy Gyula grófban nem kellene még mindig a koalíciós kormány fekete grófját, a plurális választójog szerzőjét, a titkos szavazás elvi ellenségét és a munkások egyesülési meg gyülekezési jogának egyik elkobzóját látni. Szép kritika a harcos-társról. És mit mond minderre Andrássy? Hogy Justh Gyula ne nehezteljes, neki is joga van élni. A szocialisták pedig várjanak. Várjanak. Amíg ő újból -belügyminiszter lesz és hozza a pluralitást és megöli az egyesületi és gyülekezési jog-ot. , « Budapestről beavatott forrásból jelentik 'még a következőket: A nagy reklámdobpergést, trombitaszót, 'mellyel Andrássyék pártalakitásuknak beharangoztak, váratlanul már ma túlharsogja az a zenebona, amely az ellenzéki sajtó különféle orgánumaiban föltárja az -ellenzék többi pártjai részéről az Andrássy vállalkozása ellen táplált ellenszenvet. Á féltékeny i Justh tegnapi nyilatkozata, melyben rosszul < palástolt düh reszketett, majd a Kossutlhpárti „Budapest" és a szocialista „Népszava" kirohanásai nyilvánvalóan mutatják, hogy -egyrészt a függetlenségiek ,nem akarják tétlenül tűrni a nevükben folytatott pártis, de ő ezt sohase mondta. Vizparti emberek hallgató természetűek. Csak azt mondják, ami szükséges. — Tavaszodik, — kezdtem. • — De a jég még nem ment el felülről, —felelt az öreg. — Mégis járják a vizet. Az öreg a pipájába nyomta az ujját. — Hát járjuk, járjuk. Leültem mellé, a hárságy szélére és a folyót néztem. A sötétség lassan rá-rászakadt a fodros vizekre. A tu'lsó partból most már semmi se látszott. A hangok is gyöngébbek lettek, de egy ló nagyot nyerített s ez világosan hallatszott. — Vásárosok mentek, mormogta a révész, csak ugy, hogy el ne unjam magam. Majd: — Az ilyenek itáliai kínálják a legényeket, -azért. Gondoltam, tehát még sokáig várhatok. Fázm kezdtem és mindenféle különös történetek jutottak eszembe, amik a környéken történtek. Hajdanában tolvaj-, betyárviiág volt erre, bizonyosan itt keltek át a folyón azok is. Az öreg ismeThete őket s a zsákmányból néki is juttattak. A reszkető sötétség, ami a viz felett lebeg, sok mindent betakar. — Vermes nagyságos ur is meghalt azóta, mondta az öreg egyszerre ismét. Pedig nyáron még itt aludt, — itt ni . . . A kezével a hárságyra csapott és a folyó felé nézett. Majd fölállt és a part felé ment görbe vállaival. Utána néztem és szerettem volna valamit kérdezni tőle, arról, aki meghalt, de ugy se felelt volna. Vermest ismertem s egyszerre megjelent előttem szép férfi alakja és különös története, amit most az öreg révész eszembe juttatott. Persze régen jártam erre, s az öreg egyéb újságot nem igen mondhat. Vermes birtokos ember volt s a folyó irinerísö oldalán lakott, ötven évds lett s addig nem történt vele semimi különös dolog. Élt, mint a birtokos emberek Magyarországon, családjával — igen szép gyermekei voltak s a tavasai szántást soha el nem mulasztva. A politikát nem nagyon szerette, de meggyőződései voltak. Különben tetőtől talpig gavallér volt és sokat tartott a tisztességre. Olykor kocsijára ült és a városba hajtott tüzes lovaival. Két-ihárom napig ottan mulatott, sök pén-zt elköltött, hazamenvén, -ajándékot vitt féleségének s gyermekeinek. A birtokos urak élete, ha nem valaimí lumpok, kártyázók vagy szeretőtartók, nyugodt és szép lefolyású. Az ő életük országútja, sim-a, nem ugyan örömök és bánatok nélküli, de csöndes és emberséges. A falusi uriházakból a nagy vágyak és boldogtalan álmok számüzvék, a bolondságokból is csak a szelidebb 'fajtájúak ismerősök a szántóföl d'höz közel. Mondtam, hogy szép gyermekei voltak Vermesnek? Sok gyermeke volt, — tán nyolc, — mert a birtokos uraknál niem fukarkodik a jó Isten az áldással. Elég vagyonos ember volt ahhoz, hogy nevelhesse őket. De különösen volt egy lánya . . . A fekete febr-uáriusi égbe bámulok, csípős szél fuj a viz felől, az öreg tüzet rakott a parton. A száraz galy recsegve lobban lángra, a vizes fa meg sisteregve, nyöszörögve birkózik a tűzzel. Az öreg háttal áll felém és kiterjesztett karjait a máglya fő-lé tartja. Fekete alakja, lengő szürke szakállával regényesen 'rajzolódik az éjbe. A lángok a Viz szélét is -megvilágítják és fényességük játszik a fodros 'habokon. A máglya lobog és i csípős füstje a földre lapul. Tavaly nyáron \ mindig itt aludt Vermes a révésznél. Az egyik { hárságyon ö, a másikon az öreg. Vermes nem tudott aludni gondolatjaitól, a révész az öregségtől. A csillagokat szemlélték és beszélgettek. Mondják, hogy azért járt ide aludni Vermes, mert a leánya bolondot cselekedett. Ez a leány, gondolom Juliskának hivták, a legszebb volt, a legédesebb volt. Ahogy egy virág felnő, vagy mint egy álom kibontakozik a szendergő ember lelkében, ugy nőtt föl Juliska. Ám, hogy elmécskéje meghibbant, amikor tizennyolc esztendős korában a faluból elszökött és válroisba ment nem valami jó célból: bizonyos. Vermes mindig itt aludt, mert megutálta a családját; nyári éjjeleken néha nagy tüzet raktak a révészszel a vízparton és a folyó neszelését hallgatták. Itt sóhajtott és busuit az ötvenéves férfiú. Folyóparton vannak olyan különös történetek, amelyeknek se eléjük, se végük. Csak ugy hallja őket az ember a viz mormogásában . . . Egyszerre kiáltás hallatszott a vízről, a feketeségből; majd a csiga nyikorgott és éneklés hallatszott. A révészlegények énekeltek és húzták a kompot. Az öreg figyelt a hangokra, aztán felém közeledett. — Átmehetünk csónakon is, — mondta mérgesen. — Miért? — Mert részegek a bitangok. Nem mondottam tán, hogy vásárosokat vittek? Később a vizre szálltunk és mig a folyón átkeltünk, mindig a parton lobogó tüzet néztem, amely mögött a nedves réteken, a lucskos erdőkben ébredezik valaki.