Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)
1913-08-20 / 193. szám
Versenytárgyalási hirdetmény. A Szegeden építendő rn. kir. kender-és lentermelési szakintézet építési munkáinak, nevezetesen: föld, kömive?, elhelyező, kőfaragó, ács, müpalafedö, bádogos, vas, vasbeton, terazzó, falburkoló, parketta, hézagmentes padló, asztalos, lakatos, mázoló, üveges, különfélék, vászonredőny, esslingeni redőny, szobafestő, takaréktűzhely, mélyfúrású kut és gyárkémény munkáknak biztosítására nyilvános versenytárgyalást hirdetek a következő feltételek mellett: 1. A versen, tárgyaláson részt vehetnek mindazon hazai vállalkozók és iparosok, akiknek iparuk önálló üzésére hatósági engedélyük van. Mindazon vállalkozók és iparosok, akik a m. kir. földmivelésügyi ministerium gazdasági műszaki hivata'a által még ismeretlenek, tartoznak iparuk önálló üzésére vonatkozó jogosultságukat, illetőleg képességüket az illetékes kereskedelmi és iparkamara utján igazolni. 2. Ajánlat ugy az összmunkára, mint az egyes munkanemekre, valamint egyes munkacsoportokra is tehető, azonban az összmunka, vagy a csoportmunka ajánlattevők tűrni tartoznak, hogy ajánlataikból, azok végösszegének 50 u/o-áig egyes munkanemek esetleg kivehetők s más ajánlattevőknek odaitélhetők legyenek. 3. Ajánlat és ajánlati költségvetések csakis az eredeti űrlapokon állíthatók ki. 4. Az építési munkának a megajánlott egységárak alapján kiszámított ajánlati végösszege az ajánlatban számokkal és betűkkel irandó ki. 5. Az ajánlathoz becsatolandó 250.000 koronáig az ajánlati összeg 5 °/o-ának az azon felüli összeg után pedig 2 °/o-nak, u int bánatpénznek a m. kir. állampénztárnál vagy valamely m. kir. adóhivatalnál történt letételét igazoló pénztári nyugta, vagy annak közjegyzőileg hitelesített másolata. Készpénz és értékpapírból álló biztosíték az ajánlathoz néni mellékelhető. 6. Lepecsételt, sértetlen borítékban elhelyezett és szabályszerűen bélyegeit ajánlatok legkésőbb 1913. évi szeptember hó 5-én délelőtt fél 12 óráig a m. kir. gazdasági műszaki hivatalhoz (Budapest V., Zoltán-utca 6 IV. em.) nyújtandók be, hol azok ugy naznap 12 órakor nyilvánosan felbontatnak. 7. A fenti kikötéseknek meg nem felelő vagy elkésve érkezett, valamint távirati ajánlatok figyelembe nem vétetnek. 8. A in kir. földmivelésügyi minister fentartja magának azon jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül, tekintet nélkül az ajánlott árakra, szabadon választhat, esetleg valamennyit mellőzheti. 9. Az építkezés az odaítélés, illetve a munka átadása után azonnal megkezdendő, 1914. évi május hó 30-án tető alá hozandó, legkésőbb 1914. évi augusztus hó l-re az összes külső-belső vakolások elkészítendők és 1914. évi november hó 30-ra teljesen befejezendő. 10. A tervek, szerződési tervezet, általános és részletes feltételek a gazdasági műszaki hivatalban (Budapest, V., Zoltán-utca 6. IV. em.) és a szegedi m. kir. államépitészeti hivatalban, valamint a tervező Bobula János műépítésznél (Budapest. Szív-u. 33) a hirdetés megjelenése napjától hétköznapokon a hivatalos órák alatt bctekinthetők. Az ajánlati és költségv tési űrlapok a gazdasági műszaki hivatalban vehetők át s ugyanott szerezhetők be szükség esetén a tervek másolati példányai a másolási dijak ellenében. Budapest, 1913. augusztus 11. M. kir. földmivelésügyi minister. Fájós fogára vegyen mielőöb a hires Leinzinger-féla fogcseppből, üvegje 50 fillérért kapható Leinzin r Gyula gyógyszertárában Szeged. Széchenyi tér 5. 520 Gyomorbajosok dicsérik a Leinzinger-fé'e gyomorcsepp jó hatását. Üvegje 80 fillérért kapható Leinzinger Oyula gyógyszertárában Szeged, «8 szővtrtfüggönyök különös gonddal vegyileg tisztíttatnak olcsó Irak mellett és rövid idő alatt LUCZA JÓZSEF kslmefestő és vsgytieztiténál Laudon-utca 9., Valériatér sarok. Telefon 994. Gizella-tér 3. sz., Baloghpalota. Telefon 1055 Fióküzlet: ZENTA, Főtér. Zenta és Vidéke Takarék házában. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Szeaedi-u. & Izzad valamely testrésze? Ugy használja a dr. Leinzinger-féle kipróbált szert. Üvegje 60 fülérért kapható Leinzinger gyógyszertárában Szeged, Széchenyi-tér. 502 A vi/gyógymód edz és gyógyít Idegesség, agy- és szivbántalmak, álmatlanság, emésztési zavarok, köszvény, csnz stb. sikerrel kezelhetők a WAGNER-fürdő külön férfi- és női gyógyosztalyában — Kipróbált kezelő és kezelőnő. - Gőz,-kád- >8 ruhany-fürdőnket Is a nagyérdemű közönség figyelmébe njáal juk Délmagyarországi fióktelep, Szeged, Keiemen-u. 11. Telefon 833 \ törökkanizsai járás főszolgabirájától 5411/1918. szám Tárgy: A deszki segédjegyzői állás Pályázati hirdetmény. Az üresedésben lévő deszki segédjegyzői állásra ezennel pályázatot hirdetek. Az állás a következő javadalommal jár: fizetés 1000 korona, lakbér 240 korona. Felhivom mindazokat akik ezen állásra pályáznak, hogy 1. képezettségüket, 2. erkölcsi magaviseletüket, 3. esetleg eddigi alkal maztatásukat igazoló bizonyítványokkal és 4 születési anyakönyvi kivonattal felszerelt saját kezűleg irt kérvényüket f. évi szeptember hó l-ig hivatalomnál nyújtsák be. Elkésve, vagy hiányosan felszerelt kérvényeket figyelembe nem veszek. A szerb nyelv ismerete kívánatos. Törökkanizsán, 1918. augusztus hó 13. Dr. Mihálovics főszolgabíró. Szentes, Kossuth-utca, 10. DÉLMAGYARORSZÁG 1913. augusztus 15.