Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)

1913-08-15 / 190. szám

II. évfolyam 190. szám Péntek, augusztus 15 Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám i 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 - Wévre . . K negyedévre K 6-— egy hónapra IC 2— Egye* szám ára M Mér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K»- létévre . KKnegyedévre K 7*— egy hónapra K 240 Egret Mém ára IS Mér. il Kárász-utca 9. Tetotott-szám: 305. képes arra, hogy a délutáni órákat mellettem vesztegesse el, aki oly tudatlan és oly kevéssé elegáns vagyok . . . Midőn egy napon megfogta a kezemet, midőn édes dalokat mondott nekem, hogy csinosnak talált, hogy gondolt reám, hogy megszeretett — igazán azt hittem, hogy álmodom és olyan szép volt az álmom, hogy szerettem volna soha föl nem ébredni . v . Olyan -gyöngéden beszélt hozzám! Azt mondotta, hogy én tisztességes asszony vagyok; hogy a világ minden kincséért sem tudna engem elbuktatni és 'hogy, különben is, sokkal inkább-^szereti Lajost, semhogy becsületét elvegye. Csak azt kérte tőlem, engedjem meg magának, hogy szeressem . . . Hogyan utasíthattam volna viszsza? (Azt hittem, lehetséges helyesen egymást nagyba szeretni, mert hiszen mind a ketten szerettük Lajost. É's lassacskán, minden hirtelenkedés nélkül, maga oly dolgokat ért el nálam, hogy sohasem kapta volna meg előtte való nap. Ah! mennyire ismeri maga a nőket, Jacqes ur! Kezei között érzem, hogy nem vagyok többé a magam ura; egy csöpp teremtés vagyok, akinek elvették az akaratát; *. ellenben midőn nincs itt, megbolondít a lelkifurdalás . . . Van-e még jogom magamat tisztességes asszonynak mondani? Ugy látszik előttem, ihogy nem, annyira bűnösnek találom a nyájasságomat; de legalább még nem követtem el az utolsó vétket, azt, ameKegyelem. Irta: Marcel Prévost. Istenkém! Mennyit tétováztam, hogy irjak-e magának, Jacqes ur! Hány levelet kezdtem meg," azután összetéptem ennekelőtte, melyet aligha fogok befejezni .... Először is, jelzem, hogy én helyesírási hibákat csinálok, nem apró, következmények nélkül való hibákat: jókorákat . . . Aztán meg, maga annyira megfélemlít engem Jacqes ur! Midőn nagy szemével az arcomba néz, fnagvon szép szemei vannak!) azt se tudom, mit beszélek, nem gondolkodom többé: boldog, vagyok, hogy mellette lehetek, pedig szeretnék menekülni, elbújni valami sötét kis zugban, ahol nem láthatna . . . Kénem, ne űzzön csúfot a levelemből, ha olvassa! Lássa, Jacqes ur, gondolkodtam rajta: pagy baj volt az a férjemnek — szegény Latosomnak — és fiekem magamnak is, hogy önök ketten összekerültek egymással Calais?an azalatt a tizenhárom nap alatt. Odalenn ?nnek nem volt kivel csevegnie, csupán vele; es 0 olyan jó, olyan udvarias, annyira bámulta magát ! Kényszerűségből megbarátkozak eKvmásSal. És aztán a gyalogsági hadnagyok, mind egyforma helyzetben vannak zoigalat közben, ugy-e? Hanem midőn vége an a tizenhárom napnak, amikor mindegyik i i hol könnyed, átlátszó fátyol takar el csupán, mely fátyol csak arra való, amire a :szép asszonyok használják sokszor, tudniillik érdekességüket akarják a sejtelemszerűség varázsával emelni; hol pedig vízhatlan ponyva alá rejtik a féltett hivatalos titkot. Ez a szigorúbb természetű titokszerüség gyakran egyenesen a köz érdekében való, de vajmi sokszor a közérdek kárát vallja a hivatalos begombolkozottságnak. i Ilyen zsánerű hivatalos titkot produkált városi hatóságunk a tegnapi ujszegedi koleragyanus esettel kapcsolatban. Távol áll tőlünk, hogy ezt a titkolódzást nagyképüsködőnek vagy épenséggel rosszakaratúnak minősítsük. Ennek a föltevésére sem okunk, sem jogunk. De nem zárkózhatunk el annak a kijelentése -elől, hogy spéciéi ebben az esetben a valószerűségét vagy valóságot a hivatalos titok leplével eltakarni — céltévesztett. Bizonyára az a jóhiszemű szándék vezette ebben városi hatóságunkat, hogy amennyiben az a napszámos tényleg nem kolerás, nem riasztja meg ok nélkül a város lakosságát. Elismerjük, hogy van valami elfogadható ebben az túlzott óvatosságban és féltő gondosságban. De amig minden kétséget kizáróan nincs hivatalosan megállapítva, hogy nem koleraesettel állunk szemben, sokkal nagyobb szolgálatot teljesítünk a közönséggel szemben, ha ebből a bár osak gyanús esetből kifolyólag ••- i visszatér a polgári élethez, mi a manó! Azon veszik észre magukat, hogy nem egy társadalmi osztályból valók, nincs egyenlő vagyonuk, stb... Oh! Ém csak egy kis csacsi vagyok, de azért láttam, hogy meglepte önt szerény állapotunk, midőn először jött hoz7 zánk ebédre. Pedig kitettünk magunkért: egy hétig másról sem beszéltünk Lajossal, mint erről az ebédről. Vesztünkre, a lakást, a bútorokat, a cselédet nem tudtuk kicserélni! És Lajosnak csak négyezer frankja van a minisztériumban. hisz tudja! Nagyon sokat szenvedtem ezen az estén, arról biztosítom. Ugy tetszett nekem, hogy amint kilép tőlünk, nagyot fog nevetni Lajoson és rajtam és az ebéden és a lakáson és a cseléden. Lajos is ettől tartott; nem mertünk egymásnak szólni róla és szomorúak voltunk; gondoltuk: „Unatkozott; ugy találta, hogy igen picike népség vagyunk hozzá képest, aki nagykövetekkel van együtt minden nap! . . . Nem jön vissza . . ." És lám-lám, maga ellenkezőleg visszatért, még pedig gyakran. Meg voltunk elégedve mind a ketten. Kivált Lajos, mert én eleinte olyan bátortalan .voltam magával, hogy rosszul esett, majdnem . .. . De aztán, mikor egy kissé hozzászoktam, azt hiszem, énnekem okoztak az ön látogatásai nagyobb örömet . . . Nem fért a fejembe, hogy ön, aki társaságba jár, aki a Boisba jár, aki valószínűleg sok szellemes, müveit és szép nőt lát, fokozottabb óvatosságra és elővigyázatra intjük a közönséget. Ördög József koleragyanús megbetegedésével kapcsolatban nem akarjuk ugyan az ördögöt a falra festeni, ámde, amikor a kolera réme hátárainkon (Temessziget) már be is tört, niem árt a legtulzottabb előrelátás és óvóintézkedés. Ettől a rémtői jobb megijedni, mint közömbösen tudomást nem venni róla. A kolera elleni védekezésnek a hatóság közegészségügyi intézkedéseinek a legszigorúbb és leglelkiismeretesebb elrendelése és betartása mellett a leghathatósabb észköze és fegyvere az éber, semmit el nem titkoló sajtó. Ennek támogatását ilyenkor igénybe venni egyenesen kötelesség. Teljességgel kizárt dolog, hogy a hivatalos helyről kellő időben és jól informált sajtó árthatna az ügynök. Ellenkezőleg. A sajtó által helyesen informált publikum a maga részéről mindent el fog követni, hogy a hatóság rendeleteit a maga körében minden tekintetben a legpontosabban végrehajtsa. Ellenben ha a hivatalos titok örve alatt az amúgy is mindent megneszelő sajtót találgatásokra kényszerítik, esetleg vak lármát csap. Ámbár ilyen halálosan komoly veszély idején még ez a vaklárma sem árt, mert a 'kolera fekete rémével szemben nem lehet eléggé óvatos a közönség. A leghelyesebb azonban a legtárgyilagosabb nyiltság és a legnagyobb nyilváTitok tulajdonképen csak az, amiről csak egyetlen egy ember tud. Amint már más valaki is tud róla, elveszítette titok jellegét. Mert hol'tbizonyos, hogy ezen második személy által megtalálja a titok az utat egy harmadik, negyedik, tizedik személyhez, míg végre a nagy nyilvánosság elé jut. Ha élőlény volna ,a titok, akkor ugy jellemezhetnők, hogy a titok olyan valaki, aki kézzel-lábbal arra törekszik, hogy vesztébe rohanjon, aki a legkisebb rést is fölhasználja és e körül a .rés körül addig settenkedik, izeg-mozog, mig azon ki nem osonhat a — megsemmisülésbe. Általában azonban nem szoktuk olyan szigorúan venni a titok fogalmát és innen van, hogy a titoknak több válfaja van. Egyik válfaja az u. n. nyilt titok. Titok, amelyről mindenki tud, osak az nem rendszerint, akit annak tudása legközelebbről érdekelne. Ilyen nyilt titok igen sok esetben, amiről az egész város beszél, amit a verebek is csiripelnek, hogy mondjuk X. vagy Y. urnő ugyancsak rakja a szarvakat kedves férje ura homlokára. S az egyetlen halandó, aki erről nem tud — a férj. Ez az a bizonyos boldog tudatlanság. A titok minden válfajára nem szándékozunk ezúttal kiterjeszkedni, csak egy fajtájára akarunk még ez alkalommal rámutatni és ez a hivatalos titok, melyet Hivatalos titok.