Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)
1913-08-12 / 187. szám
4. DELMAQYARORSZÁQ 1913. augusztus 12. hatalmas táblával, rajta mindenféle fölirások, főleg e kettő: „a hatóság legyilkolja a nőket". „Orvosok, nem gondoltok-e a nők szenvedéseire?" Kollektív sétájukkal nem csekély fetlünést keltettek. Délután, az egyes szakosztályok (számszerint 23) formális megnyitásai következtek külön-külön. Az egyes szakosztályok maguk is óriásiak, elhelyezésük a közel egymáshoz levő egyetemi és muzeumi épületekben történik. Persze, leihetetlen minden, az embert érdeklő előadáson megjelenni, de a tájékozódást felette megkönnyíti ,a kongresszus nagyszerű szervezése, adminsztrációja. Mindenütt a legnagyobb rend, nyugalom, előkelőség. Szinte érzi az ember a világ legelső nemzetének közelségét. Késő délután ünnepi tudományos előadás az Albert Hallban, legalább 6000 orvos jelenlétében: Chauffard, a franciák legnagyobb klinikusa tart előadást az orvosi prognózis módszereiről, fejlődéséről, határairól. Mindenki feszült figyelemmel követi a rendkívül vonzó, magasröptű előadást, melyben a filozófiáját kapjuk ,meg a fejlődő orvostudománynak és orvoslásnak. Holnap Ehrlich fog nem csekélyebb érdeklődés mellett ünnepi előadásában a patfho'lógia fejlődéséről beszélni. . > Minden várakozást felülmúlt a kongreszszns ünnepélyes fogadtatása a mai esti soiré keretében, mely a királyi természetrajzi muzeum termeiben, folyt le. Az óriási muzeumi helyiségeket frakkos urak és estélyi öltözetű hölgyek serege népesiti be, gyönyörű dekoráció és kivilágítás, fényes buffet, elsőrangú zenekar a helyiségben is, a lampionokkal fölékesített parkos udvarban is. Soha sem élveztük a ihasznos és kellemes ily pompás együttesét, mint most, a muzeumi tárgyak közötti séta mellett. Holnap kezdődnek az egyes szakosztályok ülései. Hollós József. ^gSSMaBHRR«BB»CT«B«aaSB»BBHBBBBBBBHBBSBBBBSBBBaHa»»B Vadász Lipót programbeszáde. Vadász Lipót igazságügyminiszter! államtitkár vasárnap délután mondta el Máramarosszigeien nagy választóközönség előtt programbeszédét. A belpolitikai helyzet ecsetelése után rámutatott arra, hogy a hetvenes és nyolcvanas években a magyar képviselőházban, nagy külügyi politikai megnyilatkozások történtek, a de a boszniai okkupáeió után az érdeklődés a külügyi politika iránt lecsökkent. A tízesztendős obstrukció a magyar parlamentnek nagy pozícióját összezsugorította. Beszélt végül a balkáni háború borzalmairól s a pánszláv törekvések tarthatatlanságáról., A kereskedelmi szerződések és Ausztriával 1617-ben megújítandó szerződés megvitatása után végül kimeritően ismertette a tervben levő belügyi reformokat. Verscnyíruhíz Református-palota, gőzfürdővel szemben. fi\Mm\ vételük! Szabott ára!;! Batisztok métere K —'50 Ruhavászon „ K —'56 Goldb és Cosmanos Cretonok K —•50 140 széles Lüszterek ... K 1*60 Női costüm szövetek féláron! Grenadinok K —.90 Tiszta selymek ruhára . . . K 160 Pongyolák legjobbak . . . K 3 80 Blúzok . K 1-50 Díszes női ingek K 1 90 Clott női alsók K 190 Keztyük, harisnyák, paplanok olcsósága bámulat js! SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET. * Hír a vidíki színházakból. A szombathelyi szimház dolgában végre határozott a képviselőtestület: ,a tanács javaslatára elhatározták, hogy az állandó színház építésére engedélyezett 140,000 korona álilami segítség teljes fentartás mellett 50,000 korona költséggel 1100 nézőt befogadó nyári színkört építtet s abban a színjátszás jogát 1914től számított hét évre, évenkint, április 1-től szeptember l-ig tartó időszakban Polgár Károly pozsonyi színigazgató társulatának biztosítja. Náray-Szabó László képviselőtestületi tag kifogásolta, hogy a város hét évre leköti magát Polgárnak — a tanács javaslatát azonban egyhangúlag elfogadták. — A temesvári színház bérlete, amelyről e helyütt több izben irtunk, szintén most közeledik a megoldás felé. A pályázati föltételeket a tanács azzal a javaslattal mutatja ;be az augusztus 25-én tartandó • közgyűlésnek, hogy a pályázat szeptember tizenötödiki, vagy huszadilki lejárattal írassék ki. A föltételek majdnem azonosak a -régiekkel, a temesvári sziniidény októbertől áprilisig tart, május— sízeptemberre 'pedig la budaVkri^ztinavárosi: színház használatát biztosítják a szerződő igazgatónak. — Itt emiitjük meg, hogy az északmagvarországi szinikerület választmánya Márffy Károly dr. lemondásával megüresedett kerület tiz pályázó közül Kövcssy Károly volt pécsi színigazgatónak ítélte oda, aki szeptember 1-én meg is kezdi működését. * Csinos almk ... A Színművészeti Akadémia most hirdeti meg a beiratásait. Ebiből ,a hirdetésiből nemcsak .azt lehet megtudni, mire van szüksége a felvételi vizsgára készülő növendéknek, hanem azt ás, milyen praktikus és modern szelllem vezeti az iskolát, A Szín műrészéti Akadémia, más akadémiákkal ellen tétben, legliheirálisabÖ nézőpontra helyezkedik az előfeltételeiket illetőleg. Csaik azt kívánja .a növendéktől, amire pályáján fel tét leniül szüksége .van: a) színpadias, csinos alak; b) tiszta kiejtésű hang; e') kifejlett testi alkotás; d) fiuknál 18, lányok rtál 16 éives kor. A többiekben — mint látható — nagyiban érvényestül a szabad felfogás, mert: e) annyi műveltségről szóló iskolai bizonyítvány, amennyit e korban minden magyar, müveit Ifjútól megvárhatni; ez szól a műveltségről, aztán jön az erkölcsi bizonyítvány, vaigy hatósági, vagy ismert egyének aláírásával múlhatatlanul igazolandó. Lehet beiratkozni szeptember 1, 2, 3 napjain. *A müncheni Wagner-ciklus megnyitása Tegnapelőtt nyílt meg a Prinzregententbeaterben az ünnepi Wagner-ciklus, Tristan és Izolde-a\. A megnyitó előadás művészi világesemény volt, két világrész minden Wagnerimádója otf volt, a szin'ház szinte roskadásig megtelt. Az előadást Waíter, a újonnan kinevezett zeneigazgató vezette — nem nagy sikerrel, ami a kritika szerint oda vezethető vissza, hogy az uj igazgatót Félix Möttl-\a\ mérték össze, aki szédítő bravúrral vezényelte ezt az operát. * Az uj bécsi színház magyar újdonságai Bécs drámai szánházai szinte versengenek a magyar darabokért: nincs olyan bécsi szinházi, .amelyiknek programja nem Ígér magyar szerzőtől uj darabot. iMost jelent meg a híradás a Jarnojféle raj Neues Stadttheaterről, amely .csak decemberben nyitja meg kaprait és ez az uj színház is két magyar darab bemutatását hirdeti. Az egyik Lengyel Menyhért Róza néni cirnü vígjátéka, a másik Szomory Dezső, Bella eimlü színmüve. * Voinovich gróf uj darabja. Az ismer horvát iró, Voinovich .Ivo g,réf most fejezte ibe uj drámáját, melynek a címe Lázár feltámasztása. A biblikus tárgyra darabot a zágrábi horvát (nemzeti színház a tél folyamán fogja bemutatni. Voinovich grófot a Napraforgó kisasszony előadása óta Magyarországon is jól ismerik s igy valószínű, hogy raj d'aralbját is előadják magyar színpadokon. Lányi hadnagy vasárnapi repülése. (Két és fél perc a levegőben, három részletben. — Szétrobbant az egyik henger. — Hatezer elégedetlen néző.) (Saját tudósítónktól.) Vasárnap idóliután 5 órára ivolt kitűzve Lányi Antalnak, a hírneves katonai pilótának szegedi repülése. Lányi Vásárhelyről repült Szegedre, előzőleg pediig föib'b vidéki városiban prcdükált sikeres felszállásokat, igy tehát érthető, hagy a szegedi közönség, amely ér deklődéssel (viseltetik miniden Ikiultúrába vágó esemény iránt, óriási számban kereste föl a repülés színhelyét. Pedig hált ez elég messzire volt a város belsejétől; .a íhelyárak is ©lég magasak voltaik és minidezek dacára a közönség .nem riadt vissza semmiféle áldozattól seim, csakhogy valami elfogadhatót lásson már végre a huszadik század nagyrahivatott találmányától: -a (géppel való repülésből. Félötkor már hatalmas tömegek tódultak ki a belvárosi temetővel szemben lévő katonai gyakorlótérre. Autóik, magánfagatok és bérkocsik száguldottak százával az .Alsótanyafelé vezető országúton, a temetői villamos (kocsik esak ugy ontották az embereket, öt órakor már a gyakorlótér északi részén vagy hat ezer ember foglalt helyet és szent áhítattal várta, hogy Lányi Antal .repüljön. A hangár, ahol a hadnagy-pilótának Az Est nevü ibiplánja volt elhelyezve körülbelül 200.—300 méterre volt az ülőhelyebtől. |Már kora .délután kitolták a gépet a (hangár elé, .abol motor-próbát tartott Lányi, öt órakor már a hangár előtt is nagy számú érdeklődő jelent meg. A -város részéről Lázár György d'r. polgármester és Kelemen Béla dtr. orszálggyülési képviselő üdvözölte Lányit Szegeden való fölsziáiilása alkalmából. Megjelent (a hangárnál még sok újságíró, katonatiszt, fényképész, teli nikliis és néhány uri hölgy, akik közelből akar ták látni, hogy milyen is az a repülőgép. Lányi (hadnagy már ekkor elpanaszolta az érdeklődőknek, hogy a motorja rossz. A délutáni motorpróbán a gép kihagyásokkal működött és ikény telen volt a hatodik hengert kikapcsolni, mert annak .a dugattyúj a már akkor elromlott, amikor Vásárhelyről Szegeidre jött. Ezt a hírt a hangárnál egybegyűltök kellő szomorúsággal vették tudomásul kivált akkor, amikor Lányi hadnagy azt is kejelen tette, hogy utast valószínűleg nem is vihet, magáival, .mert a mótor rossz. Pedig többen jelentkeztek felszállásra, A hangárnál megjelent Gömöri Vilma is, a szegedi szimház drámai szinésznője. Ö is repülni akart. Légies ruhát öltött fel e célra, a fején légies- sipkát viselt és az arcán légies kifejezés honolt. Azoniban ő is belenyugodott a végén abba, hogy áznap, esak Lányi fog ,;nem repülni." Miután félhatkor Lányi imág egy motor próbát tartott, amely hát ugy valahogy sikertült, az érdeklődőiket felkérte, hagy távozzanak helyeikre, mert (ugylis a közönség előtt tfog fölrepülni. Mindenki nagy (örömmel sietett a stiart-helyre, ahol már ekkor a közönség (meglehetős türelmetlenül várta a felszállást. Az állóhelyeiken már tapsoltak és pisszegtek aminek meg is lett az eredménye. Fúlhat után négy elkeseredett imontőr körülfogta .a nagy gépmadarat és a közönség elé tolta. Aztán jött az ünnepélyes pillanat. Lányi egy, ! már ti r mosolyává! suhantntta végig tekint©-