Délmagyarország, 1913. augusztus (2. évfolyam, 178-202. szám)

1913-08-10 / 186. szám

14. DÉLMAOYAROR8ZÁQ 1913. augusztus 10. KOZGAZDASAG. x Bizonytalanság. Az időjárás szépen megváltozott inára, a gabonatőzsde iránya s hangulata is. A gabonatőzsdén nem törődnek a külpolitikával, békével, csak az eget kém­lelik és lesik a felhőket, jönnek-e vagy men­nek. Mára szép, derült volt az idő, a tegnapi őszi napnak nyoma sem maradt és megörül­tek a határidőjátékösok, hogy lehet csépel­ni, behordani a termést. Ha pedig behord­ják majd, nem kell többet félni és akkor an­nak sincs értelme, hogy a buza ára javul­jon. Ezért ma eladták a kulissz kis és nagy emberei a papiros búzát, mivel nem lelhet tud­ni, hátha a miniszter ugy tudja, hogy nem is rosszabbodtak a kilátások és meglepetéssel fog szolgálni a gabonatőzsde korifeusainak. Szóval, mindenesetre lebonyolították a köté­seket, mire az árak néhány fillérrel csök­kentek. A forgalom ma egészen összezsugo­rodott. , i k , , x A homoki szőlők kedvező állása. Országszerte panaszkodnak a szőlősgazdák, legfőképen az időjárásra. A homoki szőlős­gazdák hivatalos lapja azonban azt irja, hogy a sok panasz dacára a szőlők átlagos állása kielégítő. Most csak meleg, derült, csapa­dékmentes augusztus és szeptember kellene, akkor jó borokat szűrhetnénk. De épen ez az, amiben nem igen bizhatunk. A juliusi hónap olyan volt, mint egy szeszélyes áprilisi hó­nap. Egyes vidékeken különösen a nem vé­dett szőlőkben, jelentősen (föllépett a iürt­peronoszpora. Ott azonban, hol gondosan védekeztek ellene, ott terjedése megszűnt, mielőtt lényegesebb károkat okozott volna. A molykukac uj generációja most lép mun­kába, de ugy látszik, hogy az idén nem fog ugy elhatalmaskodni, mint Javaiy, aminek egyrészt a reá kedvezőtlen időjárás, de másrészt az az oka, hogy az idén már majd J mindenütt védekeztek e baj ellen. x Nyugodt a tőzsde. A béke megköté­sének hétfőig való elhalasztása volt ma az egyetlen momentum, ami a spekulánsok fi­gyelmét lekötötte, nemcsak nálunk, de Bécs­ben is. Megállapíthatjuk, hogy a két testvér­piac fölfogása ma homlokegyenest ellenke­zett. Nálunk a béke halasztgatását mint ujabb bonyodalmat ítélték meg és ez meg is lát­szott kezdetben az üzlet képén. A tartózko­dás általánossá vált a játékosoknál, akik a közeledő ímedió .előtt amúgy is rizikónak tar­tották hausse-poziűiójukat fölhalmozni. Ki­sebb realizálás nyomán minden, érték két koronával gyöngült. Ez az árcsökkenés azon­ban csak kedvező volt a bécsiekre. Az ottani piacon ugyanis a béke halasztgatását nem ítélték meg oly tragikusan, mint a mi börzén­ken és ,a mi piacunk leszorított árainál öröm­mel bocsátkozták vásárlásokba az arbitrázs révén. Igy a nemzetközi papírok tetemesen javultak. Elsősorban, mérleghirekre vették az Osztrák hitelt, énnek hatásA a Magyar hitel áralakulásában is visszhangra talált. A déli vasút is favoritpapir volt, a bécsi beníente­sek ugy tudják, hogy a szanálási akciő ujabb lépéssel haladt előre. A helyi, piac ér­tékei is behozták a megnyitáskor léádott ár­veszteségüket. A zárlat barátságos volt. A Temesvári szesz árjavulása folytatódott, mert a kartell megalakításáról biztató hir ér­kezik. A koronajáradélk 82 koronás kurzu­sát érvényben tartotta. x Kilépés a Vígszínház részvénytársa­ság igazgatóságából. A Magyar Vígszínház részvénytársaságból Herczeg Ferenc iíró ós országgyűlési képviselő kitépett. A kilépés oka állítólag Faludi Miklós távozásával van kapcsolatban. Failuldi Miklósinak a Hunnia filmgyár bukása miatt kellett a színházat ott­hagy™'*. miután pediig ő volt tulajldanképen a színház leik©, állítólag Herezeg Ferenc, akit régú tharáteálg is fűzött hozzá, nem akar ré­szese lenná egy olyan rezsimnek, amely kel­lő vezetés fiiján a színház nirvóijániak csökke­nésével járhat A cégibavatal különben Her­czeg Ferenccel egyidejűleg az elhiunyt Ibáró Hatvany Sánldort is törötté az igazgatóság­iból. x A betterment Nagyváradon. A better­ment szabályrendelet életbeléptetésével Nagyváradon közel félezer telek értéke nyolc millió koronával emelkedett. A betterment szabályrendelet ez év március 13-án lépett életbe. A szabályrendelet egyik szakasza szerint!, ha valamiely közmunka létesítését a törvényhatóság még a szabályrendelet életbelépése előtt határozta el és ezek a köz­munkáik az életbelépéskor még nem készül­tek el, a törvényhatóság hat hónapra kiter­jesztheti ezekre is a szabályrendelet intéz­kedéseit. ,A szabályrendeletnek ez a szakasza ezidőszerint három nagy közműre alkalmaz­ható. A Páris-patak és a Pecze szabályozá­sa, valamint a harmadik vashíd környéké­nek szabályozása folyik most és az ezekhez való hozzájárulást október 13-ig kell meg­állapitani. A városi tanács megbízta a mér­nöki hivatalt, hogy készítse el ezeket a mun­kálatokat minél előbb, ihogy a szabályszerű időn belül ez az ügy elintézhető legyen. Alt­nőder Endre főmérnökihelyettes végezte az óriási munkával járó műveletet és már a ta­nács elé is terjesztette. A mérnöki hivatal által megejtett számitások szerint több mint nyolc millió koronát, pontosan 8.169,753 ko­ronát tesz ki a három közmű elkészítése folytán előálló értékemelkedés. Hangsúlyoz­za a jelentés, hogy a telkek értékemelkedé­sét a tényleges forgalmi érték szigorú mér­legelése alapján, a lehető legreálisabb alapon állapították meg. x Emelkedik a szesztermelés. A pénz­'iigyimin isaterdum jelentós© szerint a mult óv szeptemberétől 1913. junius 30-iig 1,150.473 hektoliter fogyasztási adó ós 38.151 hektoli­ter termelési adó alá eső szeszt. tlenmal'tek a magyarországi gyárak. A fogyasztási ádó alá eső szesznél a tenmelós 103.674 hektoliter az emelkedés, a másik saeszlfiejitánál pedig 10.566 hektoliter a csökkenés az előző évadidiai szemben. •— Ausztriában a fogyasztási adó alá eső szesztermelés 1,506.756 hektoliter volt, 24.125 hektoliterrel tölbfb a mult évivel szemlben. x Sószállltási kedvezmény. A pénzügy­minisztériumnak ez érvti julius 29-én kelt ren­delete értelmében a szegedi m. kir. pénzügy igazgatóság közhírré teszi, hogy a kereskede­lemügyi miniszter ur az államvasutak vona­lain teljes fcocsixakományicjklbam szállítandó ibérmenteitiLenül feladásra kerülő sókülldamé­nyekre juniius I-től augusztus 15-ig terjedő érvénnyel engedélyezett szállitásia dijkedlvez­•mények érvényességét, tekintettel az árvízká­rok folytán a sószálilitlásckban beállott fenn­akadásokra, szeptember 15-i|g meghosszabbí­totta. A budapasti gabonatőzsde. Á határidő piacon a kedlvező időjárás el­lanytbitotta az irányt. A cséplést és a béhor­dást, ha az idő továbbra is ilyen méleg és szá­raz marad, rövidesen befejezik ós mivel a tőzsdén nem félnek a minőség rosszabbodásá­tól, lebonyolították az ángázsmánit, A forga­lom ma éppen oly mihimáMls volt, mint teg­nap, mert Ibe akarják a mai hivatalost jelen­tést várni. Az árfolyamok a következőik. Buza áprilisra 11.91—92, októberre 11.38 —39. Rozs októberre 8.85—86. Tengeri május­ra 7.43—44 szeptemberre 8.15-4.6. augusztus­ra 8.11—12. Zab októberre 8.28—29. A kész­áruvásóron /változatlan áron elkelt 18.000 mé­termázsa buza. A budapesti értéktőzsde. A béke megkötésének elhalasztálsa a az ellátás közelsége a kis spekulánsokat eládás­ra késztette. Azonban a nagyfokú tartózkodás a forgalom pangását eredményezte. 'Később a (bécsi piac kedvező magatartása és az ar­bitrázs vásárlásai megjavították az üzlet irányát és az értékek veszteségűket behozták. A nemzetközi piacon kedvező mérleghirekre a két hitelrészvény 2—3 koronával, a Déli vasút pediig véleményes vásárllásokra 4 ko­ronával javult. A késaáirupiaeon élénk keres­let közepette a temesvári szesz ujabb 10 ko­ronával javult, a járadékpiacan forgalom nem igen fejlődött ki, a 4 százalékos 'korona­járadék változatlan maradt, a zárlat nyugodt alapirányzat méilett tartózkodó. Kötöttek: Magyar hitelrószvény 824— 825.50. Osztrák hitel 628.50—629.50. Hazai sorsjegy 110.75—111. Magyar bank 550.75— 552.50. Közúti vasút 639.50—641. Riimamurá­nyii 696.50—697. .Temesvári szesz 562—567. A bécsi börze. ? c • . . Kötöttek: Osztrák hitel 627.25. Magyar hitel 827. Angló bank 334. BankVerein 511. Unió banlk 590. Landerbank 512. Osztrák és Magyar államvasút 704.50. Déli vasút 248.50. Rima/murányi 697. Alpesi bánya 919. Török sorsjegy 232. Márka készpénzért 118.17. Do­hány 343. Lombánd 127. Sikoda 818. Prágai vasmű 3190. Felelős szerkesztő : Pásztor József. Kiadótulajdonos :*Várnay L. VASÚTI MENETREND Érvényes 1913. május 1-től. A Szeged állomáson Indulás: Budapest felé: K. exp. 256. Sz. v. Qy. v. ©». Sz. v. 42>. Qy. v. 959. Sz. v. 8«. Sz. v. 50T- Gy. v 323. Sz. V. 123. Sz. V. 235. Temesvár felé: Sz. v. 926. Gy. v. 1156. Sz. v. 275 T. v. sz. sz. 119 (Nagykikindáig). Sz. v. 5«. Gy. v. 6<2 Sz. v. 209. Sz. v. 4». K. exp. 301. Nagy-Becskerek—Károlyháza felé: Sz. v. 1» Sz. v. 45i. Sz. v. 9<9. Sz. v. Író. Sz. v. 229. Sz. v. 65~ Arad felé: Sz. v. 306. Motor 6io. M. v. 10«. Qy. m. 1234. Sz. v. ró. Sz. v. 322. Motor 506 Mezőhegyesig). Gy. m. 62- M. v. 725 (Makóig). Szeged-Rókus felé: Sz. v. 224. Sz. v. 747. Sz. v 1015. Sz. v. 207. Sz. v. 338. Sz. v. 615. Érkezés: Budapest felől: Sz. v. 1203 Qy. tf. 1141. Sz. v. 221. Sz. v. 709. Gy. v. 600. Sz. v. 10». Sz. v. ró. Gy. v. 135 Gy. v. 737. Sz. v. 537. K. expr. 2». Temesvár felől: K. expr. 2j9. Sz. v. 1257. Gy. v. 909. Gy. V. 641. Qy. v. 239. Sz. v. ró. q^" v. 635. Sz. v. 748. Nagy-Becskerek—Károlyháza felől: Sz. v. 7'e Sz. v. 941. Sz. v. Író. Sz. v. 1'8 (Csókáról). Sz. v. 2K Sz. v. 555. Sz. v. 1234. Arad felől: Gy. m. 9te Sz. v. Író. Motor 12'* Motor 340. Gy. m. 242. M. v. 626. Sz. v. 93t. M. r. 5]9 Makóról). M. v. 753 (Mezőhegyesről). Szeged-Rókus felől: Sz. v. 1239. Sz. v. 5». Sz. v. 837. Sz. V. 1125. Sz. V. 3'6. SZ. V. 502. A Szeged-Rókus állomáson. Indulás: Nagyvárad felé: Gy. v. Író. Sz. 1. 32>. Sz.v. 812 Sz. v. 1059. Sz. v. 244. M. v. 350 (Gyuláig). Sz. v. 7jjj H.-M.-Vásárhelyig). V. v. 8£0. (Békéscsabáig). Szabadka—Ujdombovár felé: Sz. v. 2». Oy.; v. 5«. Sz. v. 619. Sz. v. 814. sz. v. Író. Sz. v.~3i2. Sz. v 440. Sz. v. 653. Sz. v. 1020. Horgos és Zenta felé: Sz. v. 400. V. v. I2W. Szeged felé; Sz. v. 12*2 Sz. v. 5j0. Sz. v. 820. Sz. v. Író. Sz. v. 300. Sz. v. 445. Érkezés: Nagyvárad felől: Gy. v. 5». V. v. 740 (Békéscsa­báról.) Sz. v. 9J6. M. v. 527 (Hódmezővásárhelyről). Sz. v. 1045. Sz. v. 243. Sz. v. 422. M. v. 758. sz. v. 1101 Ujdombovár—Szabadka felől: Sz. v. 355. Sz. "v 725. Sz. v. 1048. Sz. v. 1203 Sz. v. 230. Sz. v. 512. Sz. v 753. Gy- v. 1120 Sz. v. 12Ü. Zenta—Horgos felől: V. v. 852. Sz. v. 603. Szeged fe.ől: Sz. v. 2«. Sz. v. 802. Sz. v. 1030, Sí. v. 239. Sz. 344, Sz. v. 62). Közvetlen kocsik közlekednek: Budapest nyugati p. u.-Orsova között I—II osztály. Budapestről indul 1015. Budapest nyugati p. u.-Pancsova között. (Sze­ged—Karlova—Nagybecskereken ál). I—ll. osztály. Buda­pestről Indul 1015. Pancsováról indul 301. Szeged-Békéscsaba között: I—III. osztály. Sze­edről indul 613. Békéscsabáról indul 434.

Next

/
Thumbnails
Contents