Délmagyarország, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1913-07-06 / 156. szám

t, városi legények magánszórakozása, mely jó arra, hogy lehessen mellette gyakorlatozni, szép trombitaszó mellett fölmasi••ozni, zászlót szentelni és majálist rendezni. A világért sem akarjuk ezzel lekicsinyelni, vagy pellengérre állítani azt a jóakaratot, a közügy iránt való érdeklődést, mely ezekben az önkéntesen jelentkező tűzoltókban mutatkozik. Bennük meg van a jó szándék és az a kívánság, hogy alkalomadtán a veszedelembe jutott közérdeknek segítségére lehessen. Azonban a jószándék még nem minden, a jószándékhoz még gyakorlati tudás is kellene, amit hol szerezzenek ők, akiknek más a tulajdon'képeni .mesterségük, a jószándékhoz még jó vízipuska is kellene, erre pedig nem telik a legtöbb kisebb vidéki város budgetjében. ; Pedig olyan egyszerű volna utána számolni, hogy éppen ez az intézmény az, amelyiktől nem volna szabad sajnálni semmiféle költséget és áldozatot. Olyan egyszerű volna utána számítani, mi kerül többe, egy modern, a kor igényeinek minden tekintetben megfelelő tűzoltóság fentartása, vagy pedig az, ha nincsen alkalmas tűzoltó, nincsen vizipuska és emiatt a fél város elég? Az idei nyár esős és nedves. JNagyszőllősön íme még azt a ,szivességet is megtették az ég csatornái, hogy eloltották azt a tüzet, mellyel szemben már tehetetlen volt az emberi erő. Máskor azonban ilyenkor, amikor már a száraz melegek kezdődnek, mindennap csak az ország különböző részéből érkező tüzjelentések, leégett falukról és százszámra hajléktalanná lett emberekről lépten-nyomon jönnek híradások. És az a kár, amit a tűz egyetlen egy év alatt okoz, elég lehetne ,arra, hogy a vidék minden valamirevaló helye jel fölszerelt, begyakorolt tűzoltóságot kapjon. Mi azonban a helyett, hogy a tűzoltóságért áldoznánk, évről-évre inAz öreg ur mozdulatlanul ült helyén. — Beszéljen valamit, hogy élt azóta? Mi történt? Érdemes volt élni? — • Halkan mondta ezt és az ernyős lámpát az asztal közepére tette, hogy a fény Mátyás ur arcába essen. Mátyás ur öreg, ráncos kezeit egymásba fonta és félig lehunyta a szemét: — Különös, hogy ön kérdez engem, de én mégis felelek. A háború után bujdostam erdőkben, falvakban és pusztaságokon. Sokszor nagy veszedelemben forogtam és e szomorú években, midőn a börtön és a bitófalenyegetett, sokszor gondoltam a halálra. De a halál elkerült. Egy puszta szigetre vettem be magam a Duna közepén. Ott éltem és onnan nem mozdultam, amig csöndesebb idők következtek. Akkor kezembe vettem a vándorbotot és elindultam hazafelé. Nem tudtam, hogy élnek-halnak-e azok a jó öreg emberek, akiket szerettem. Egy ilyen este érkeztem haza . . . Épen ilyen csöndes és bus őszi idő volt, csakhogy még világosabb. És ilyen volt minden. A gaz benőtte az udvart, az eső befolyt tán a házba és kóbor kutyák bitangoltak az udvaron. A szél egy varjufészket lógat a nyárfán, amit én kisfiú koromban ültettem. Beléptem az udvarra, sehol sem találtam senkit, mindenütt kopár csönd, elhagyatottság, por és szuette bútorok. A ház végében ült egy öreg asszony. Megismertem, a dajkám volt valamikor, de ő nem ismert meg. Meg se mozdult a gerendáról, amelyen ült és varrogatott valami férfiruhát. A vén aszszony neve se jutott eszembe. Ha tán nevén szólítom, akkor megmozdul és tán rám ismer. Tovább mentem az elvadult kertbe. A domboldalon óriási sárgatökök ragyogtak az DÉLMAQYARORSZÁQ j '•" '! ' .1 M.( •".»,- '.' n ' I II... Jfcább a romboló elemnek adjuk meg az .adóját. Okos dolog-e ez? És hogy okos-e, feleljen rá a szegedi I tanács,. amely állandóan leszólja ép a rendőrséget és a tűzoltóságot és velük szemben mindig vétkesen fukar. Sikerülni fog-e Andrássy páríalakitása? — De mi lesz a függetlenségiekkel? — (Saját tudósitónktól.) Azok a tárgyalások, melyeket Andrássy Gyula gróf egyrészt a pártonkívüli hatvanhetes elemek, másrészt a fúzión kivül maradt függetlenségi töredék egyesítése érdekében megindított, ugy látszik, sikerrel járnak: Ez esetben az uj párt forma szerint való megalakulása és zászlóbontása volna hátra. Andrássynak eredetileg tudvalevőleg az volt a terve, hogy a függetlenségi pártok fúzióját megelőzve, ezekből is magához vonja mindazokat, akik egy úgynevezett kormányképes program alapján hajlandók lettek volna, a hatvanhetesekkel való egyesülésre. Annak idején a beavatottak mindnyájan tudták, hogy a Kossuth- és Justh párt egybeolvasztására irányuló kísérletek sikertelenek maradtak volna, ha a vezérek egyszer re neszét nem veszik Andrássy szándékának s hogy a hirtelen fúzió .mennyire meglepte különösen a Kossuth-pártnak azokat a tagjait, akik szivesebben látták volna az Andrássy-íéle alakulást. s A Kossuth- és Justhj-párt fúziója egy pillanatra egészen elkedvetlenitette Andrássy Gyula grófot s emlékezetes, hogy az uj alakulást olyan nyilatkozattal kisérte, amely te'le volt szemrehányással és elitélő kritikával. Andrássy számára ezután csákugyan nem maradt más lehetőség, mint az, hogy a párt keretén kívül maradt hatvanhetes és függetlenségi töredékkel kísérelje megvalósialkonyi napban: ez volt minden növényzet a kertben. És a tökök között, a porban, egy rongyos be'kecsü öreg ember ült: az apám. Talán éppen ugy nézett ki, mint én mostan .. . (De mégis máskép.) Megszólítottam, akkor mQsolyg.ott és a sárgatökökre mutatott: „Ugy-e szépen nőnek? Nemsokára akkorák lesznek, hogy meg se lehet őket mozdítani!" A sárgatö'kök valóban óriásak voltak és kérkedve ragyogtak zöld leveleik között, mintha hozzám szóitak volna: „Mi, mi vettük el az.aPád eszét! A tiedet is elvesszük, ha itt maradsz!" Abban az időben sokan voltak olyanok, akik a tö'k növését lesték, mert egyebet nem csinálhattak. Az anyám után nem is mertem kérdezősködni, ugy sem felelt volna senki. Mielőtt elbúcsúztam volna a .szülei háztól, próbáltam az apámmal beszélni, De mikor megmondtam neki, hogy ki vagyok fölugrott a porból és kereket oldott. Elrejtőzött az erdőben és nem lehetett onnan kicsalogatni. A vén dajka az apám ruháit varrogatta a .gerenda szélén, föl se pillantott, mikor mellette elhaladtam. Elmentem.... Erre, —• fölfelé az országúton és a hegyről sokáig néztem a roskadt udvarházra és szerencsétlen lakóin gondolkoztam. Erre, — fölfelé... Mátyás ur egyszerre elhallgatott és ijedten nézett körül. Az ősz vendég még mindig mozdulatlanul ült szemben véle és szenvedélyes, barna szemei ragyogtak. — És aztán, tovább? — lkérdé az öreg ur. Mátyás e keserű visszaemlékezések alatt lehorgasztotta a fejét és csapzott fehér haja homlokába hullott, Remegő hangon folytatta: — Aztán? Évek, multak és én asszonnyal jöttem ide vissza, amikor mindenki a föld alá költözött, akik addig itten éltek. Sok év után, 1913*4^8 6 tani pártalakuló szándékát. Ebben az irányban csakugyan ifölujitotta a tárgyalásokat s az elmúlt heteikben tiszadobi kastélyában egymást érték a.-programtervező tanácskozások. A disszidens .hatvanhetes és demokrata képviselők részéről Vázsonyi Vilmossal, a függetlenségiek közül Désy Zoltánnal és Bethlen István gróffal, folytatott Andrássy egyezkedést. Vázsonyi az aradi választás előtt, Désy és Bethlen tegnapelőtt utazott le Tiszadobra, hol a volt alkotmánypárt tagjai közül Szterényi József és Esterházy Móric gróf is megjelent. Désy Zoltán tegnap este tért vissza-Budapestre s az ujságirók előtt ugy nyilatkozott, hogy az uj pártalakitás a legjobb uton halad, a program kérdésében sikerült Andrássy val megegyezésre. jutni s már most alkalmas időpontban megtörténik a zászlóbontás is. Désy nyilatkozatai szerint az uj párt első föladatának tekinti az alkotmány helyreállítását és megerősítését s ebből a célból a demokratikus választójog megalkotását. Andrássy. már. most ebben a kérdésben nagyban és egészbem ugy a választók számára, mint a titkosságra és a: munkásosztályok igényeire nézve kedvező meggyőződésre jutott s igy ebben a kérdésben az uj párt a-többi ellenzéki pártokkal is megegyezésre juthat. , ' t i Hogy a munkapártból eddig kilépett képviselők közül kik fognak csatlakozni az uj • párthoz, azt (.egyelőre bajos volna megmondani. Valószin.ü, hogy Andrássy a disszidensekkel is. tárgyalást fog kezdeni, hogy csatlakozásukat biztositsa. A Délmagyarország tudósítója fölkereste tornyai kastélyában Justh Gyulát, aki mostanában gyöngélkedő. Arra a kérdésre: mit tart Andrássy pártai'akitó- tervel felől, Justh Gyula igy válaszolt: — Andrássy- pártalakitását helyesnek tartom, ám ebben a pártba egyetlen független ember sem fog belépni> mert az csak lemért a sárgatökök még. sokáig nőttek óriásokká és vén dajkám a. gerenda szélén még mindig varrogatott. Mikor az asszonnyal idejöttem, már akkor minden csöndes volt..,. Külföldön kóboroltam és külföldön nősültem. Egy szőke és német nő volt a választottam. Igen szegény volt, igen szegény voltam én is, — kézimunkával kerestük a kenyerünket, — éppen egymáshoz illettünk. Ám csak addig, amig ide jöttünk. Mert ez szép vagyon volt, az én hajam deresedett, nőm pedig szép volt és ifju. Kapumat kinyitottam, hogy mindenki idejöjjön, aki csudálni akarja nőmet és poharat apr , üríteni velem. Hahó! A hintók jöttek és a víg cimborák itt nyüzsögtek. Az udvaron akkor rózsák nyiltak és a vaddal dus erdő puskaropogástól visszhangzott. Vig élet volt az! Szőke asszonyom a vig cimborák kedvéért magyarul is megtanult; most is hallom hangját, ahogy a poharak összecsendültek és a cigány tust húzott: éljen, a haza! Ezt kiáltotta és. én voltam a legboldogabb ember. Csak néha, borús éjjeleken kisértett a gondolat, hogy gyermekünk nem volt. Akinek örülni lehetne, aki a vig cimborákat jnnen elzavarná és csöndessé és boldoggá tenné a vén udvarházat. És tán ez volt az oka, tán a vig cimborák, hogy szőke asszonyomtól, akivel a szegénység 'kenverét egykor boldogan ettük, elhidegültem. És ő is. Mig egy napon titkon elhagyta házamat. Hogy kivel ment el, hogy hová repült a szőke nő: soha se próbáltam megtudni. Kapumat bezártam és az udvar rózsáit leszaggattam. A vig ,cimborák ezentúl hiába zörgettek ai.tómon: öreg inasommal tüzeltünk a téli estéken és nyáron sárgatököt ültettünk a homokos domboldalba. Sárgatö-