Délmagyarország, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1913-07-04 / 154. szám

t. DÉLMAGYARORSZÁG rendületlen támasza volt és a párt titkos konyháján sohasem főztek ki tervet nélküle. Életének legszebb férfikorában, sugaras nyara közepén, ötvennégy éves korában ragadta el a halál, amikor karriérjének java még hátra volt s egy széles társadalmi réteg várta érvényesülésének további sikereit. A város közönsége és a Délvidék kereskedő-világa meghatottan áll a koporsó mellett, mely egy munkás férfiélet dus eredményeit öleli magába. Halála őszinte vesztesége Szeged társadalmi életének, a mely Perjéssy László vesztét osztálykülönbség nélkül, a gyász fájó érzésével siratja. Mit akar Andrássy és mit az ellenzék? (Saját tadósitónktól.) Andrássy Gyula gróf körlevelet bocsátott ki pártalakitási célból. A nevezetes irásmii, melyet a gróf az ő szűkebb politikai klientelájához intézett, szó szerint való szövegében eképen szól: Tiszadob, 1913. julius hó. Igen tisztelt barátom! Mint már bizonyára értesültél, egy uj párt alakítását vettem tervbe, mely főként az alkotmányos rend helyreállítását, a közkormányzat morális föltételeinek megteremtését és a belviszályok megszüntetését tűzné ki célul. Igen .kérlek, légy szives velem közölni azoknak a politikai barátaidnak és ismerőseidnek a neveit, akik tudomásod szerint az uj pártalakulásban hajlandók volnának részt venni. Nem foglalkozunk hosszabban azzal, hogy a pártalakitásnak ez a módja legalább is szokatlan. Elvégre Andrássy Gyula megbízható cimekért olyan cimirodákhoz fordul, amelyekhez jónak látja. A körlevél tartalma azonban határozottan kihívja a jogos kritikát. Tudjuk, hogy rosszhiszeműség volna részünkről, hogy ezt a levelet, mint programatikus nyilatkozatot értékelnők. Nem is teszszük. Ha Andrássy Gyula gróf pártot alakit, programot is fog adni. És akkor érkezik majd el az ideje annak, hogy véleményt mondjunk az akciójáról. A körlevélnek esszenciális tartalmával azonban kénytelenek vagyunk foglalkozni. Jogunk van hozzá annál inkább, mert abban — nem is épen túlságosan burkoltan — ismét elvakult támadás foglaltatik a nemzeti munkapárt ellen. Andrássy uj pártot akar alakitani az alkotmányos rend helyreállítására, ö tehát nyilván ugy találja, hogy ez az alkotmányos rend jelenleg hiányos, őszintén sajnáljuk, hogy Andrássy Gyula nem mondja meg, hogly miben látná ő az alkotmányos rend helyreállítását. Talán csak nem a junius 4-ike előtti állapotok restaurálásában? Mert az ugyan gyönyörűséges alkotmányos rend volt! Amikor hónapokon át névszerint szavaztak haszontalan semmiségekről, csakhogy az ülésezési időt agyonüssék. Amikor a hatalmas többség teljesen ki volt szolgáltatva egy lelkiismeretlen kisebbség önkényének. Nos'p hát ebből az alkotmányos rendből nem kér az ország. Ennek a restituálására ugyan Andrássy hiába alakit pártot. Meglepő és valóban csodálatos csak az, hogy mindezt ez az államférfiú maga is be nem látja; hogy az ország hangulatából ő maga le nem vonja a természetes következtetést, hogy a nemzet felfogása egy ilyen vállalkozásnak egyáltalán nem kedvez. Egészen nyugodtak vagyunk benne, hogy annak az álÉs én válaszoltam: — Valami ilyesfélét, ha nem is éppen ugy, amint azt ön képzeli, asszonyom, de ugy, amint — ha megengedi — én azt él-„ mondtam! Csönd lett, egy hang szólt közbe. Halljuk Ripp urat, Ripp ur álmát! — és erre igy kezdtem el mondókámat: — Igen, álmodtam, husz éven át, de az én álmaim nem voltak élettelen álmok, ha-' nem olyan kegyetlen történetek, amelyek mindig mélyen belemarkoltak lelkembe és az én szegény, érzékeny bensőmet csunyául meggyötörték. Voltam én álmaim alatt szerencsétlen, elhagyott, rajongó, üldözött nemes vad, zsiványoktól kifosztott vándor, de boldog egy pillanatra sem voltam. Csodálatos sorozata az álomképeknek ez a husz év, amelyben egyik kép változatosabb, mint a másik, de egyikben sem süt föl a boldogság éltető napja. Nem, a napsugár az nem jelent meg álmaimban sohasem, eső, vihar, irdatlan orkán s halálthozó jég szüntelenül gyötörtek, de napsugár, napsugár, amelynek csillogó, bűvös sugára reményt, megnyugvást, életkedvet önt az emberbe, az soha, soha nem sütött felém. De ki tudja, talán épen emiatt kerestem folyton és szüntelenül a megnyugvást hozó éltető napsugarat. Ha mindjárt megtaláltam volna, ugy lehet, azt hittem volna, hogy ez kijár mindenkinek már születése pillanatában, de minthogy folyton és szüntelenül azt keresem, ugy kezdem hinni, hogy azt csak nagyon, nagyon kevés ember érheti el és ha eléri is végül, azt csakis egy hosszú élet küzdelme árán lelheti föl, mert az életet adó édes napsugár, csak oly helyre s'üt, ahová félérni emberfeletti küzdelemmel léhet csak. Igy mult aztán nap-nap után és kergetett évszak évszakot, évek váltották föl egymást és én egyre mentem keresni az édes, verőíéj nyes, csodaerejü napsugarat. — Szivemben • ugyanaz a rajongó érzés él ma is, mint mi, kor elindultam erre a nagy útra, de elfelejtettem egyet, azt az egyet, hogy hiába ég lelkem ifjú lelkesedésben, azért a tova futó évek mégis csak megkarmolják külső ábrázatomat és nem maradok annak az ifjú legénykének, aki táncolva kering a házi bálokon és mulatva udvarol a fiatal leányoknak, hogy elrejtse a tréfák mögé az ő lelkének szomorú vonásait, amelyek szomjúhozva ösztönzik arra, hogy minden szenvedést elviselve, menjen keresni a mesebeli napsugarat! íme, az én tragédiám, eljöttem ebbe a kedves bálba és az én korombeli leányok, anyák alakjában jöttek itt elém és fejemre olvasták, hogy nem az az ifjú ember vagyok, akinek hittem magamat, hanem az öregvő Ripp ur, aki egy nemzedéket aludt át, mig csalogató álmait kergette. Én elhallgattam, de az asszonyok nem néztek szánakozva rám, hanem azt felelték: — Rajta Ripp ur, ugorjon talpra és hozza azt be, amit ugy képzel, hogy elmulasztott! — Igen, — 'feleltem — megyek és keresem tovább a napsugarat! Az asszonyok nem értették meg, hogy mire célzok, csak ugy maguk között inon-, dogatták: — Ejnye, hogy megsavanyodott! Nem tudtam, mit mondjak nekik, egy ideig még beszélgettem velük, aztán szépen elbúcsúztam és Tóni barátom kezét megszorítva, eltűntem a társaságból. Éreztem, — nincs mit keresnem ott, éreztem, hogy az én hangulatomat már rég lehajtotta, elzavarta az idő és nincs az a táncmulatság, — mely azt csak egy pillanatra is visszahozza. Gyalog mentem haza és lassan ballagtam végig az utcákon, az égen holdfény sií_____ 1913. julius 4 lapotnak visszacsinálására, amit ő alkotmányos rendnek nevez, pártalakitó választóközönséget nem fog kapni. Ep olyan kevéssé kaphat mandátumokat a munkapárti győzelmes harc egyéb objektív eredményeinek visszacsinálására, ha történetesen az alkotmányos rend helyreálütását ebben találná. Az uj párt további célja volna a közkormányzat morális föltételeinek megteremtése. Természetesen ez is rászorul majd a bővebb magyarázatra. Annyit már ma is megállapíthatunk, hogy mindenesetre furcsán fest, amikor a zárszámadási bizottság kinosan kellemetlen megállapításai után ép a néhai koalíció oldaláról történik zászlóbontás ebben az irányban. Az uraknak végül is le kell majd mondaniok arról, hogy unos-untalan az erkölcsbiró szerepet arrogálják maguknak a jelenlegi kormányzat felett. Nyugodtak lehetnek afelől, hogy ,a közkormányzat morálitása felett legalább is olyan lelkiismeretesen őrködik a jelenlegi kormányzat, mint őrködött a talpfaszállitások, a visszacsinált szénszállitási szerződések, a tátrai bérletek és a dalmát vasutak rezsimje; és politikai moralitás tekintetében is fölveszi a versenyt ez a kormányzat azokkal, akik babilon-grófokból a magyar kommandónyelv nemzeti hőseivé, a pluralitás megalkotóiból pedjg a radikálizmus híveivé vedlettek. Az uj párt harmadik célja, a körlevél szerint, a belviszályok megszüntetése volna. Ezt a programpontot igazán nem tudjuk hová tegyük. Sejtelmünk sincs, hogy ez mit jelent és hová tendál. De minden esetre jól hangzik. Tetszetősebbé teszi a cirkulárét. íme, igy indul egy magyar ellenzéki pártalakitási Viszont ezek után igazán nem tudjuk, vájjon mit is akar Andrássy és mit az ellenzék? tött és a felbök nagy tömegben vonultak el Luna asszony ezüst csolnakja előtt. Megálltam a hid előtt és elnéztem az elvonuló felhőket, amelyek mentek, egyre mentek és maguk sem tudták hová. Valami kergette őket és ők öntudatlanul engedelmeskedtek ennek a felső hatalomnak és mentek-mentek előre egy ismeretlen világ felé. Oh, tovafutó bárányfelhők, ti, életünknek hü képei, ki tudna közületek csak egyet is elfogni, hogy rögzitse azt csak egy percre is meg, ki tudna a muló időből megfogni egy pillanatot is, hogy az maradjon meg a számára az évek, napok és órák tovatűnő nagy légiójából! Hiába, minden vágyunk, minden epedésünk, nem marad számunkra más, — csak a felhők bámulása, amelyek fent nyargalnak az égen, ismeretlen cél felé, mig mi itt nyargalászunk a földön, ismeretlen áramlatok által sodortatva. Vágy és emlék, ábránd és valóság, összefolyó felhők egyazon képe csak, mindenik oly bizonytalan, hogy nem ér meg egy pillanatnyi töprengést sem, de nem ér meg egy szemernyi aranyat se ... Értéke valóban egynek sincs. És a végeredmény, az meg egyugyanaz Ripp úréval, — mindegy, hogy husz évet aludt-e az ember, vagy küzdött céljaiért, mert hisz mindkettő egyformán álom, amelynek csak egy folytatása lehet — az igazi, az örök mély álom, abból aztán még Ripp ur sem fog fölébredni, hogy keserűen lássa azt a nagy változást,, melyet a suhanó élet vele müveit. Hazamentem és magányos szobámban Planquettre gondoltam, akinek bájos zenéje örök hangulatban tartja lelkünk előtt az életben annyiszor megismétlődő Ripp alakját, akinek bizonyos koron tul mi válunk a hőseivé és átérezzük a fölébredő Ripp tragédiáját.