Délmagyarország, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1913-07-31 / 177. szám
2 DÉLMAGYARORSZÁG 1913. julius 3l lapitani, szóval Európában ismét elegen- | dő aranymennyiség állt rendelkezésre. A nagy „de" azonban csak ezután fog be- 1 következni. Az angol bank tegnap már az aranypiacon volt kénytelen az India számára szükséges aranyat bevásárolni, mert Délaimerikábó'l többé nem jön arany, sőt a kedvezőtlen devizaárfolyamok folytán kezd Angliából az arany ismét kiszivárogni. Néhány nap előtt még arra lehetett számítani, hogy az angol bank a héten le fogja szállítani a kamatlábat négy és fél, százalékről négy százalékra, ma azonban már ismét kérdéses, hogy meg fog-e ez történni? Az Egyesült Államoknak és egész Amerikának ugyanis az idén óriási termése lesz, amelyet a saját anyagi erejével nem fog finanszírozni tudni, mint ahogy eddig sem tudott. Nyilvánvaló tehát, hogy rövid idő múlva ismét óriási erőfeszítéseket tesz majd, hogy Angliából s Anglia közvetítésével egész Európából magához vonja azt az aranymennyiséget, amelyet egyáltalában meg tud szerezni, ami a devizaárak drágulását s a nemzetközi pénzpiac ujabb feszültségét fogja előidézni. A pénzpiac mai 'kedvezőbb helyzete tehát ne tévesszen meg senkit. A nap süt ugyan, de a barométer már esik lefelé. Az angol bank státusa rosszabbodott s már a nyilt piachoz kénytelen fordulni, hogy a szükséges aranyfedezetét beszerezze. Ez pedig mindig rossz jel. Ha az angol bank elkezd mesterséges eszközökkel aranyat magához vonni, akkor a német Reichsbank s az Osztrák-Magyar Bank is védelmi állásba helyezkedik, mert ez mindig annak az előjele, hogy a nemzetközi pénzpiacon megkezdődik „az őszi feszültség". Skerlecz báró küldetése. (Saját tudósítónktól.) Skerlecz Iván báró királyi biztos megkezdte működését, me'ynek célja: Horvát- és Szlavonországokban a normális állapotok helyreállításának előkészitése: a Magyarországgal való kapcsolat érintetlen fentaétása mellett. Első lépése az volt, hogy érintkezést keressen ama politikai pártok vezetőférfiaival, amelyek az 1868iki kiegyezés alapján állanak. Tegnapra ezért értekezletre hivta meg a horvát haladó-párt, a horvát centrum-párt és a horvát-szerb koalíció vezető politikusait és olyan politikusokat, lakik, bár pártokon kivül állanak, az uniónista politika rendületlen hívei. Az ügyek mai állapotában ennek az értekezletnek természetesen csak informatív célja volt. A királyi biztos tájékozódni kívánt a horvát politikusok nézeteiről, kívánságairól, hogy ezek alapján megkonstruálja magának a normális állapotok előkészítésének föltételeit. A királyi biztos meghívásának a meghívott politikusok közül csak a horvát-szerb koalició tagjai nem tettek eleget és az értekezleten nemi jelentek meg. Ellenben egy levelet intéztek a királyi biztoshoz, ruelyben meglehetős silány ürügyekkel okolják meg távolmaradásukat. Farizeus módom hangsúlyozzák ugyan, hogy ők ragaszlkodnak az 1868-iki kiegyezéshez és a maguk részéről készek a királyi biztost hazafias és alkotmányos missziójában támogatni, de rossz néven veszik, hogy ez értekezleten a haladó-párt tagjai is részt vesznek, mert az ő véleményük szerint ezt a pártot illeti a felelősség a horvátországi állapotokért. Ezekkel nern hajlandók együtt tárgyalni. A horvát-szerb koalició ebben a levélben hü maradt ahoz a kétszínű, ámitó politikához, amely a koalíciós politikát jellemzi ugy a Dráván innen, mint a Dráván túl. A kiegyezés hívének vallja magát, de épen azokkal a pártokkal és politikusokkal nem akar együtt tárgyalni, akik az unionista politika hivei. Arról azonban hallgat, hogy a horvát jogpárttal, a Frank és Starcsevicscsoporttal, a kiegyezés esküdt ellenségeivel szoros szövetséget kötött a választások előtt és ezt a szövetséget még ma is tartja. Ez a szövetség hozta meg azt a veszedelmet, hogy a horvát-szlavon országgyűlés kimondja a Magyarországtól való elszakadást és ez a szövetség tette szükségessé és elkerülhetetlenné a kivételes állapotokat. Vakmerő rágalom tehát, ha a horvát-szerb koalició most az unionista politikusokat akarja a kivételes állapotokért felelőssé tenni. A koalició k'iegyezésbiiségét mi sem jellemzi jobban, mint a királyi biztoshoz irt 'levélnek ama passzusa, hogy ők mindem párttal készek kooperálni, amely szabad választásból került ki. A szándék nagyon áttetsző, ők a haladópárttal és a tiszta unionistá'kkai való együttműködést eleve visszautasítják, ellenben arra számitanak, hogy ismét a Frank és Starcsevics-csoporttal szövetségben mennek bele a választási küzdelembe és evvel ismét megbuktatják az umionizimus becsületes kísérletét. EvveT a kétszínű játékkal azonban nem fognak célt érni. Ezidőszerint innen a távolból nem tudjuk megítélni, bogy eljárásuknak mik az igazi rugói, puszta hatalmi féltékenysége a majdan sorra kerülő osztozkodásnak vagy pedig gyengéd tekintet szövetségeseire, a nagylhorvát és nagyszerb túlzókra. De csakhamar meg fognak győződni lászaiba. Az ember ugy hívja ezt, hogv aratás, mely most javában folyt mindenfelé, amerre a vonat robogott. Mielőtt Pista Szegeden kiszállott, megtapogatta a zubbonya zsebét és megelégedettség ült az arcára, amikor érezte, hogy ott a Malvin titkos levele, melyet csak a mamának a saját kezébe és csak titoikban szabad átadnia. Szegeden néhány órai várakozása volt, inig csatlakozást kapott. Belevágta hát magát egy 'két lovas bérkocsiba — igy előkelőbb, •mint a villamoson — s a rokonaihoz, egy gyermektelen házaspárhoz hajtott. Nagy volt a /meglepetés, miikor megérkezett, de még nagyobb, mikor elárulta, hogy Malvinkától titkos levelet visz a marnának. Persze ők is mindjárt kitalálták a nagv titkot. Mi titka is lehetne ilyen újdonsült aszszonykána'k. Újdonsült boldog asszonykának. Olyan titka, amit nem mondhat meg tulajdon édes öcscsének?! Bizonyára szégyelte megmondani. Mert Malvinka mindig nagyon szemérmetes volt. Mi lehetne más a titkos levél, mint gólyahír. S elkezdték hármasban dúdolni az ismert kupiét: A gólya, a gólya . . . Jóizü kacagásba fult bele a nóta, majd egy nem éppen célzatosságtól imént képeslapot irtak Kiss Marcinénak. Miikor Pista újból a vonaton ült, annyira tetszett néki a dolog, ihogy olyan titkot visz a zsebéhen, melyre nótát is tud, hogy egész uton ezt a nótát hol dúdolta, hol fütyürészte. Még akkor sem hagyta abba, mikor haza érve, leszállott a bérkocsiról és becsapódott mögötte családi házuk kapuja. Faragóné az izgalomtól kipirultán várta megszokott karosszékében a fiát, aki a gólyanóta dallamát küldte előhírnökül és bejelentőül. — Csalk uem aktuális már ez a nóta szegény Mialvinkánál?! — szólt szinte ijedt hangon az urának, aki ép most emelkedett föl székéről, hogy fia elé menjen. — Emberi dolog, hát nincs kizárva, — szólt hátrafordulva, — miközben Pista benyitott a szobába. Kölcsönös meleg üdvözlés. Majd szóhoz jut a hadnagy: — Malvinkáék nagyszerűen vannak, pompásan érzik magúkat és nagyon boldogok. Kézcsókjukat küldik, Malvinka azonkívül sok-sok csókot és egy niagy titkot a mamának. — Ugyan miféle titkot. — szólt izgatottan a béna asszony, — halljuk! — Hja azt nem lehet hallani, mert az pecsétes titok. — Mogy-hogy? — Pecsétes levélben irta meg Malvinka a nagy titkot, de én kitaláltam ám. Mialatt előveszi a levelet és átadja a mamának, pajzán jókedvében dalolja megint: A gólya, a gólya . . . majd folytatta: igen, igen, unokád lesz, nagymama léssz. Remegő kézzel bontotta ki az asszony Malvinka levelét. Az ura és a fia két oldalt szintén a levél fölé hajolnak és egyszerre olvassák mindhárman: Édes, aranyos anyuskám! Végtelenül boldog vagyok. Marci a legjobb ember a világon. Boldogságomat csak az zavarja némileg, hogy Marcinak 10,000 korona legénykori adóssága van, amit röstelt bevallani. Attól is félt, hogy adósságai miatt kosarat kap. Ugy-e drága, jó anyuskám, már tudod mi hiányzik leányod boldogságához. Kérd meg édes apát, Ihogy rendezze, hiszen nektek van miből. Marcimmal együtt csókoljuk aranyos kezeiteket Malvinkátok.— A levél a legvegyesebb érzelmeket váltotta ki három olvasójából. Az iapa: Ez aztán érvágás! Szép kis vő, mondhatom. Különben is erre alszunk még vagy egy-kettőt. Hát nem olcsóbb lett volna a gólya? A hadnagy: Bezzeg, ha én egy pár rongyos száz korona adósságot csinálok, van mit hallgatnom. Malvinka elintéz 10,000 koronát egy titkos levéllel, mellyel engem ugyancsak félrevezetett. A fene látott ilyen gólyát! A mama: Hála a jóságos égnek, hogy nem a gólya. Mit is kezdett volna el az a szegény, fiatal teremtés?! . . . *** Kizárólag helybeli, hirneTeiefon ves asztalosmesterek által 5i5- készített, elismert jóminőEüjE ségű és bámulatos olcsó első kézből csakis az Egyesült Műasztaiosok Buforraktárában (Szeged, Tisza Lajos-körűt 19. szám alatt, Kertész pékkel szemben) kaphatók; esetleg részletfizetésre is.