Délmagyarország, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1913-07-25 / 172. szám

3 Szerkesztőség Kárász-utca >. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 - félévre . . K 12negyedévre K 6-— egy hónapra K 2 — Egyes szánt ára M ftlléf. 8LÓFIZETÉS1 ÁR VIDÉKEN ogéazéne . K28"— föévre . K14.ncgyedéwre K 7-— egy hónapra K 240 Egyes szám ára W BHér. Kiadóhivatal Kárász-utca S. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam 172. szám. Péntek, julius 25 Vissza a Házba. A minisztériumok irodáiban serényen folyik a munka. A tisztviselők nyári szabadsága ezúttal szűkre van szabva. Intenzív kodifikáció folyik, amelynek eredménye törvényjavaslatok alakjában kerül majd az októberben összeülő Ház asztalára. Minden hir, ami erről a munkálkodásról a nyilvánosság elé kerül, egy-egy tőrdöfés az ellenzék taktikájára. Minél nagyobb a hordereje a készülő törvényjavaslatdknak, minél átalakítóbb a hatásuk, annál kényelmetlenebbül kell magát éreznie az ellenzéknek arra a gondolatra, hogy mindazokból a javaslatokból az ő hozzászólása nélkül, sőt az ő távollétében lesz törvény, ha ugyan addigra nizusuk meg nem változik. Egészen bizonyos, hogy az urak az ő passzív rezisztenciájuknak hatását máshogyan képzelték. Az ő végzetes tévedésük onnan ered, hogy támogatást véltek találni az ország közvéleményében. Valahogyan ugy gondolták, hogy az országot szembe tudják majd állítani a nélkülük dolgozó országgyűléssel. Abban a pillanatban, amikor passzivitásuknak ez a hatása elmaradt, az élíenzéki sztrájk öngyilkos taktikának bizonyult. A végén pedig egyenesen nevetségessé váltak, mikor egy szálloda kibérelt termében kezdték megvitatni a kormány törvényjavaslatait. Akármennyire berendezkednek is ma még ellene, közel van már az az időpont, amikor a kisebbségnek revízió alá kell vennie a taktikáját. Az absztinencia soká már íenn nem tartható. Vájjon mi haszna van az országnak egy ellenzékből, amelyik a képviselőház tanácskozótermében nem jut szóhoz? Teljes bizonyossággal és végleg le kell járnia magát egy kisebbségnek, amely felett az események tovahaladnak, amely még a lehetőségtől is elütötte önmagát, hogy álláspontját az ország szine előtt kifejezhesse. Azt már a kisebbségnek eddigelé be kellett látnia, hogy parlamenti sztrájkjának taktikája az országos politika alakulására egyáltalán nincs befolyással. Abban a fikcióban már bizonyára senki se hisz, még ő közülök sem, hogy a távollétükben hozott törvények teljes joghatállyal ne birnának. Hiszen e törvények alapján institúciók léptek életbe, e törvények konzekvenciáit a legkülönbözőbb irányokban maga az ellenzék is levonta. Kietlen zsákutcába jutottak. Nincs más segítség számukra, mint az, ha erős elhatározással visszafordulnak. Ugy tudjuk, hogy az ellenzék taktikájának ezt a teljes csődjét nemcsak a mi oldalunkon látják. Egyre szaporodnak a hangok a saját táborukban is, amelyek a képviselőházba való visszatérés mellett emelkednek. Hogy Andrássy Gyula erről a kér1 désről hogyan gondolkozik, azt pozitive nem tudjuk. De tudjuk azt, hogy ő pártot készül alapitani. És sehogy se tudjuk elképzelni, hogy valaki azért alapítson pártot, hogy azután ne lépjen akcióba. Aki passzivitásban akar maradni, az nem szervez pártot. Mert egy uj alakulás igazán nem nélkülözheti azt a semmivel nem pótolható verbuváló erőt, mely a parlamenti szereplésben rejlik. Föl kell tehát tételeznünk, hogy az Andrássy Gyula ellenzéki 67-es pártja, ott lesz majd ellenzék, ahol arra természetese tere nyílik: a képviselőház tanácskozó termében. Mert kizártnak kell venni, hogy Andrássy az Országházkávéház törzsközönsége számára alakítana pártot. Ha pedig abból indulunk ki, hogy Andrássy és párthívei kiveszik részüket a képviselőház őszi tárgyalásaiból, akkor egyenesen képtelenségnek kell tartanunk, hogy az ellenzék másik része, a függetlenségi része, a tanácskozásoktól távol maradhasson. Nincs ellenzéki párt, amely kibirná azt a hátrányt, hogy ő némaságra legyen kárhoztatva, mialatt egy másik ellenzék ostromolja a kormányt; beszédeket mond, amelyek erős nyomot hagynak az ellenzéki közvéleményben; benn a parlamentben agitál a maga politikája mellett és már a puszta jelenlétével is nap-nap után a másik kisebbségi párt taktikájának helytelensége mellett argumentál. Ebbe a függetlenségi párt belepusztulna. De lehetetlen, hogy csak meg is kisérelje. Ez a szándék a Akaraterő. Irta: Csehov Antal. Alig voltam 23 éves, amikor fülig beleszerettem későbbi feleségembe és megkértem a kezét . . . A legszivesebben fölpofoznám magam e korai hozasságom miatt, de akkor egészen más nézeten voltaim. Igazán nem tudom, hogy mire lettem volna képes, Iha Natasa kikosaraz. Igazi regényszerelem volt; őrült, szenvedélyes stb. Csaknem belefuladtam a boldogságba, kikívánkozott belőlem és ezért az atyámat, a barátaimat, sőt a cselédeket is folyton azzal untattam, hogy szakadatlanul lobogó szerelemről meséltem nekik. Hiszen különben már rég elismert dolog, hogy boldog szerelmesek a világ legunalmasabb, legkiálíhatatlanabb emberei és én sem képeztem kivételt. Annyira tűrhetetlenné váltam a körülöttem levőkre, hogy még ma is szégyellem . . . Akkori barátaim sorába egy fiatal ügyvéd is tartozott. Most egész Oroszországban hires és ismerős a neve, akkor azonban még fiatal kezdő volt és egyáltalán nem oly gazdag és tekintélyes, hogy megengedhette volna magának azt a fényűzést egy régi barátja mellett ugy menni el az utcán, mintha nem is ismerné. Kétszer, háromszor hetenként ellátogattam hozzá. Ilyenkor mindketten kényelmesen elnyújtózkodtunk egy pamlagon és bölcs vitatkozásba elegyedtünk. Egy napon szintén ott lustálkodtam a pamlagon és arról elmélkedtem, hogy nincsen fölöslegesebb és háládatlanabb hivatás az ügyvédinél. Igyekeztem bebizonyítani, hogy a törvényszék fényesen meg lehetne az alapos tanúkihallgatás alapján — védő és ügyész nélkül is. — Hogyha egy szellemileg normális esküdt — mondám — arra a meggyőződésre jut, hogy ez a terítő fehér, hogy Ivanov a tettes, akkor egy Demosthenesz sem képes őt e meggyőződésében megingatni. Ki tudna p. o. engem meggyőzni arról, hogy a bajuszom vörös, amikor én biztosan tudom, hogy fekete? Rendben van. Meghallgatom >a szónokot, engedem, hogy meghasson, talán még sirva is fakadok, — de az eredeti meggyőződésem, amely tényeken alapul, nem befolyásolható általa! — Meggyőződés! — felelte az ügyvéd. — Mit jelent az, hogy meggyőződés? Olyan nem is létezik, amelyiket nem lehetne megingatni és megsemmisíteni! Vegyünk példának téged ... Te természetesen meg vagy győződve róla, hogy az arád egy angyal és hogy egész Moszkvában nincsen nálad boldogabb ember, ugy-e? ... És mégis kötelezem magam, hogy tíz-húsz perc alatt oda juttatlak, hogy ennél az asztalnál magad megírod a menyasszonyodnak, hogy lemondasz róla. Nagyot kacagtam. — Ne nevess! Komolyan beszélek! — mondta a barátom. — Ha ugy akarom, te husz perc múlva boldog leszel, hogy nem kéli nősülnöd. Én nem vagyok túlságosan talentumos, de te sem tartozol az erősek közé! — Nohát, lakkor mtegkisérelheted! — szóltam én. — Nem én. Minek? Csak ugy mondtam. Te jó fiu vagy és kegyetlenség volna, veled ilyen kisér'letet megkockáztatni. De különben is, ma nem vagyok kellő hangulatban. Vacsorához ültünk. El voltam telve Natasára való gondolataimmal és hozzá való szerelmemmel. Oly nagy, oly végtelen volt a boldogságom, hogy a velem szemben ülő, zöldszemü ügyvédet kicsinynek, boldogtalannak és jelentéktelennek láttam . . . — Kiséreld meg! — faggattam. — Kérlek szépen! Az ügyvéd csóválta a fejét és összeráncolta a homlokát. Láthatólag terhére voltam. — Tudom, — mondta — hogy kisérletem után hálás lennél és megmentődnék neveznél, de a menyasszonyra is kell gondolnom, ö szeret téged. A lemondásod bánatot okozna neki. Pedig nagyon bájos! Igazán irigyellek! Az ügyvéd (fölsóhajtott, kiitta a borát és lelkesen beszélt Natasáról. Kiváló előadóképessége volt. Órákig tudott beszélni női