Délmagyarország, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1913-07-18 / 166. szám

1913. Julius 18. DELMAGYARORSZÁG 3. Dózsa Györgynek szobrot emelnek Szegeden. — A „csiklandós kérdés". — (Saját tudósitónktól.) A mult évben, amikor az Országos Választójogi Szövetség Szegeden gyűlést tartott, vetődött föl először az az eszme, hogy Dózsa Györgynek, az 1514iki jobbágy-forradalom vértanújának emlékét szobor alakjában kellene megörökíteni a késő századok számára. Az Országos Választójogi Szövetség vezérei, Jdszi Oszkár, Kunti Zsigmond, Ormós Ede, akik akkor itt tartózkodtak, továbbá a szegedi szociáldemo'krata-párt vezetői, összeültek és elhatározták, hogy Dózsa György szobra érdekében hatalmas, országra szóló akciót indítanak. Az elhatározást tett követte, másnap már megjelent a lelkes hangú fölhívás, amely adakozásra szólította föl a közönséget Dózsa Györgynek Szegeden fölállítandó szobrára. A fölhívásnak hamarosan lett is valamelyes eredménye, egyelőre néhány száz korona, — hogy azonban később milyen eredménnyel járt a gyűjtés, arról nem hallatszott hir. Most aztán újra felszínre került a Dózsa-szobor ügye. A magyarországi szociál-. demokrata-párt a jövő évben, amikor Dózsa Gyögy forradalmi föllépésének négyszázéves évfordulója lesz, nagy ünnepségek keretében készül megülni a jubileumot. Egyben ugyanakkor akarják fölállítani Dózsa György szobrát Szegeden, amelynek állítólag helyet is ígért a város. A Pesti Napló az ünnepség előkészítésével kapcsolatban most hivatkozik is erre és ezeket irja mai számában: Jövő esztendőben lesz négyszázadik évfordulója annak, hogy Dózsa György, a székely közvitézből lett keresztes-vezér Magyarország elnyomott, agyonsanyargatott jobbágyainak élére állt és először tűzte ki hazánkban a forradalom piros lobogóit. A magyar történelem e megrázó eseményének jubileumát nagy ünnepségek keretében készül megülni a magyarországi szociáldemokrata-párt, amely Dózsa Györgyöt szellemi ősének és a szabadság mártírjának tekinti. Elhatározták, ihogy Sámuel Kornéllal, az ismert szobrásszal elkészíttetik Dózsa György életnagyságú lovasszobrát. A szobor számára Szeged városában ígértek megfelelő helyet és valószínű, hogy az emlékmüvet ott is fogják fölállítani. Ezenkivül azonban a szobrot sokszorosítani is fogják, ugy, hogy az országnak minden nagyobb városába kerül egy-egy másola£*,Csizmadia Sándor, a jeles szociálista poéta hőskölteményben fogja megénekelni Dózsa György üstökösszerű pályafutását, Andaházi Kasnya Béla festőművész pedig illusztrálni fögja az eposzt és monumentális festményben örökiti meg a parasztlázadás valamely markáns jelenetét. A szociáldemokrata-párt vezetősége ezenkivül is mindent megtesz, Ihogy emelje a fényét a páratlan emlékünnepnek, amelyet egyébként külön cikkünk méltat érdeme szerint. Miután nem volt határozott tudomásunk arról, hogy a város megfelelő helyet igért volna. Lázár György dr. polgármesterhez akartunk fordulni fölvilágositásért, távollétében azonban Taschler Endre főjegyző nyilatkozott és a következő kijelentéseket tette: — Az én tudomásom szerint Szeged város sohasem igért helyet Dózsa György szobra számára, ilyen kérelem nem is került még a tanács elé, de ha kerülne, hát bizony nagyon csiklandós volna a kérdés. Nem tudom adna-e a tanács helyet, lehet, hogy adna, lehet, hogy nem, mert Dózsa György ,a történelem tanítása szerint nem olyan ember volt, aki szobrot érdemelne. A történelem alaposan levetkőztette a parasrtvezért, aki igy inkább Rózsa Sándorral hasonlítható össze, azzal a különbséggel, hogy Rózsa Sándor csak husz-harminc ember vezére volt, Dózsa György pedig egy nagyobb táboré. Igaz, 'hogy hivatalos megbízása volt és igy került a lázadók élére, de azok után, amiket elkövetett, nem tekinthető olyannak, mint akit nimbusszal szabadna körülövezni. Ezeket mondotta Taschler Endre főjegyző. Kissé szokatlan jellemzése Dózsa Györgynek, de ép azért irtu'k ide, mert mi is először halljuk. Bizonyos, hogy szociális érzék nagyon kevés van benne és aligha fognak simán keresztülsikiaui rajta azok, akik Dózsa György szobrát Szegedre kívánják hozni. Más város talán még kapna is utána, nálunk azonban, — ugy látszik, — másként gondolkoznak az emberek. Mégis alig Ihiszszük, hogy a tanács valamennyi tagja ilyen fogadtatásban akarná részesíteni Dózsa György szobrát. Embervadászat. (Saját tudósitónktól.) A Délimagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület minapi közgyűlésén a magyar kuitura egyik kipróbált, lelkes harcosát, Scossa Dezső királyi tanfelügyelőt ügyvezető alelnökévé választotta meg s ez alkalommal részére évi kétezernégyszáz korona tiszteletdijat állított be költségvetésébe. Akkor ezt az érdekes, de jelentőségében nem túlságosan nagy horderejű eseményt a napi sajtó érdeme szerint méltatta. A megnevezett kultúregyesület szénája nem áll 'a legnagyobb rendben; föladatát lanyhán és révetegen teljesiti, közadakozásból összegyűlt tőkéjének fölhasználása ellen több szempontból kifogás tehető. Az uj ember, aki élére került, majd fog tudni rendet teremteni minden dolgaiban, — igy vélte a közvélemény. Scossa Dezső erős kézzel vezette a vármegye! közoktatást és Zalában is hozzáfogott az Augias istállójának kisöpréséihez, majd viszszaszerz'i ő a DMKE presztízsét és ha Jehet, még valamit kezdeni egy megtépdesett nimbusza közintézménnyel, Scossa Dezső bizonyária visszaszerzi a révem, amit elvesztett a vámon. A tiszteletdíj megszavazása körül némi szóharcok folytak; aggodalmak merültek föl és lefestetett a jövő vigasztalan képe, melyben az anyagi bulkás rémiét színezte ki a gyorsröptü fantázia. Kicsiny emberi hiúságok és irigységek, vagy nemes lángolás a közügyekért, — ki tudná azt megmondani, hogy mi az igazi rugója egy óvatos formában előadott, szines szavakba öltöztetett föíszóliálásnak, melynek tendenciája élő emberek legszemélyesebb anyagi érdekei ellen irányiul? . . . Elég az hozzá, hogy a kultúregyesület elintézte ezt a belügyét a maga működési körének határain belül és miniden szemlélőnek kialakulhatott a maga egyéni véleménye arról, hogy szabad-e a mai világban ingyenmunkát kívánni valakitől hiúsági érdemrend osztogatása ellenében, vagy illik-e anyagi ellenszolgáltatásit elfogadni olyan munkáért, mely lelkiismeretesen tejesitve, gondot, időt és ugyancsak sok fáradtságot igényel. Időközben azonban közzététetett egy felebbezésnek a szövege, melyet a kultúregyesület tagjai abból a célból intéztek a belügyminiszterhez, ihogy a minapi közgyűlésnek az ügyvezető-alelnöki tisztelfetdijat megállapító határozata kormányhatóságilag megváltozta-ttassék. Azt hinné az ember, hogy az ilyen indifferens kérdésben a legkülönbözőbb társadalmi rétegekhez tartozó egyének vélehiényei találkoznak, vagy legalább is a sors csapásai által egy táborba terelt szegény tagtársak, akik a kultúregyesület mérlegének felborulásától rettegnek, azok közül az egyszerű tanítók és falusi jegyzők közül kerülnek ki, akik a kulturhivatások magasztos lázát lelkes autoszuggeszfió folytán télies meggyőződéssel átérzik. Pedig dehogy. Tessék csak figyelmesen átolvasni a felebbezést aláirt urak névsorát: ki fog derülni, hogy ők valamenynyien, az aggódó hazafiak, ugyanazon egy r zártkörű társasághoz tartoznak, mely harcos társadal ommentiési miséit a Fekete Ház boltíves termeinek mélyében szokta tartani. Hát igy vagyunk? — kérdezhetné a naiv olvasó, aki azt hiszi, hogy ebben az országban; emberi szájraiazáls yés lelkiismereti hit szerint mindnyájan egyenlőek vagyunk az isteni Ítélőszék előtt. Biz igy. Scossa Dezsőt, a fáradhatatlan közhivatalnokot és liberális szellemű férfiút, az országosan ismert nevü szépirodalmi irót a Fekete Ház szelleme emelte ki szegedi pozciójábó! és lökte át az ország túlsó felére. Az a Ház, melyet évente kétszer rendkívüli igyekezettel meszelnek fehérre és amely mégis mindig fekete marad: a neve is, fala is, az ódon termeinek mélyén rejtőző szelleme is. Az a nevezetes Ház, a melynek létesítése előtt a város lakosainak tudatában ismeretlen volt a felekezeti gyűlölség és még ismeretlenebb a harcos vallási elkülönödés. Belőle eredt ki a megkülönböztető vágy, mély kínai falakat emelt az ortodoksz hagyománytisztelet és előkelően hűvös, farizeus önbecsülés köré, holott az egész világ demokratikus és szabadelvű haladása inkább azt kívánná, hogy az ember és ember között emelt mesterséges válaszfalak a szeretet jegyében végkép leromboltassanak. Megértvén és meglátván azokat a titkos rugókat, melyek a felekezeti szellem túlkapásai ellen oly liberális és bátor tevékenységű Scossa Dezsővel szemben a DMKE közgyűlési határozatának megfelebbezéséhez vezettek, a legnagyobb sajnálattal kell megállapítani, hogy ez a harc már n,em elvekért foly, hanem egy eimber ellen; nem meggyőződés vezeti, hanem 'kenyéririgység és a vallási bigottizmus gyűlölködő hajlama. A személyi hajszát pedig még akkor is meg kell bélyegezni, iha az igazság álarcában és mezében jelentkezik, sokkal inkább elítélésre méltó tehát akkor, mikor kicsinyes és önző célok szolgálatában aranyira elfajul, hogy merev formáival a legvisszataszitóbb embervadászat jellegét ölti magára.. A horvát válság megoldása. Tisza miniszterelnök nagy lendülettel fogott a züllött horvát közállapotok rendezéséhez. Elsősorban betölti a horvát miniszteri tárcát, melynek ideiglenes vezetője ezidőszerint ő maga. Pejacsevich Tivadar grófnak horvát miniszterré való kinevezése befejezett dolog. A kinevezés a legrövidebb időn belül, talán már a jövő héten meg fog történni. Ezzel a válságnak egyik része elintéződik. Hátra van még a személyi kérdések további rendezése, elsősorban a horvát báni állás betöltése, aztán pedig a horvát országos kormány rekonstrukciója. Mint jó forrásból értesülünk, horvát bánná Klhuen-Héderváry gróf kedvencét és intimusát, Tomasics Miklóst fogják kinevezni. Tiszának elhatározott szándéka, hogy Horvátországban egyszersmindenkorra ren-