Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1913-06-10 / 133. szám

ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 24 - félévre . . K 12- egész évre . K 28- félévre . . K 14.­negyedévre K 6-— egy hónapra K 2'— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 üllér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1913. Katonás nevelés. Serdülő fiukat láttam, középiskolák tanulóit, amint katonaságtól kimustrált, de gyilkolásra teljesen alkalmas fegyverekkel céllövési gyakorlatokat végeztek. Kér­dem, hogy mi isten csodája légyen ez? Hozzáértő emberek megmagyarázták az­után, 'hogy ez „a nagyméltóságú kultusz­kormány rendelete". Hát biz' ez nagyon szép. Utánanézek a dolognak és kiderül, hogy már évek óta céllövöldöznek a diákok, még pedig a hon­védelmi miniszter által kirendelt tényleges csapattiszt vezetése mellett. Az intézke­désnek pedig célja az, hogy az ifjúság már idejekorán (megtanulja a fegyverforgatás fortélyait, megszokja a katonás fegyelmet és vezényszavakat, azaz: hogy ilyen mó­don mintegy játék közben fölébresszék benne a hadsereg iránti érdeklődés s a ka­tonai pálya felé vezető vágyakozást. Ez a cél és ez a nevelési metódus .ta­lán lehet előnyös a hadsereg fentartóinak szempontjából, de semmi esetre sem az a társadalom szempontjából. A polgári köz­életnek egészen más vezető elvei, más er­kölcsi szabályai vannak s hogy ez a ket­tő: a polgári és katonai szellem .egy ma élő gyerekember lelki világában miféle kontroverziákat idézhet elő, arra nézve nagyon szép példa áll rendelkezésünkre. Az eset Szegeden .történt, ahol az egyik Az aranykezű leány. Irta : E. V. H. Baldwin. — Gratulálok! — szólt Mr. Harris, ami­kor berobogott Tyler John ügyvédi irodá­jába. — Köszönöm, — felelte barátja, vi­gyázva, hogy nagyon , elbizakodotfcnak ne lássék. — Sohasem hittem volna, hogy megte­szed, John! — szólt Mr. Harris. — Már mindenki föladott téged, mint reménynélküli agglegényt ... Ez azonban ép kapóra jön az éh kérésemnek, mert imost talán gyöngébb érzelmekkel vagy a másik nem iránt . . . Egy kis leányt szeretnék bejuttatni az iro­dába ... / — Nem tehetem, — vágott szavába hir­> " telén izgatottsággal Tyler — nagyon sajná­lom, de lehetetlen! — Ha látnád, milyen csiinos teremtés, .— Harris — az öreg Parkernek a leánya. Pénzre van szüksége. A feleségemnek uno­kahuga is és . . . — Nem tehetem! — vágott közbe ide­gesen Tyler. — Asszonyt ebbe a hivatalba? ,Soha, soha többé! , — Miért nem? — kérdezte aggódon Mr. Harris. — Nagyon hos&zu 'történet .volna az egészet elmesélnem, hanem majd rövid váz­latát adom . . . Mr. Harris egy kényelmes karosszékbe II. évfolyam 133. szám. középiskolában azt a föladatot adták 15—18 éves fiuk elé, 'hogy irják le a bal­káni háborúról alkotott véleményüket. Szeretnének-e ők is .részt venni a véreng­zésben s általában kedvükre van-e a né­pek harca, vagy nincs? A diákok hatvan százaléka — virtuskodásból, vagy a gyá­vaság látszatától való félelemből — szí­vesen .részt venne a háborúban, tizenöt százaléka akkor venne részt, ha „muszáj volna", huszonöt százaléka' pedig meg­mondta kereken, hogy ő bizony nem men­ne el a csatába semmi kincsért, mert nem akar még meghalni fiatalon. Csak természetes, hogy az a tanár, aki a kísérletet végezte, ezt a legutolsó csoportot erőteljes szavakkal rótta meg gyávaságáért. Kritikájában ezt írja az ér­demes pedagógiai kapacitás: ,, . . . Ez a sülyedés jele. Férfiak, vagy ifjak bármely csoportjában van egynéhány nyúl. De mindegyikük szégyent lát ebben s ugy tesz, hogy oroszlánnak tartsák. S a képmu­tatóktól várhatunk áldozatot. Mit várha­tunk azonban oly férfiaktól, akik a bátor­ságot már tizenöt éves korukban nem tar­tották kötelezőnek? . . ." . Ki kell jelentenem, hogy ezek a fiuk, akik ködös gyermeki ésszel ennyire tisz­tán meg tudták ragadni annak a gondolat­nak a .nyitját, mellyel foglalkozniok kel­lett, a lehető legnagyobb mértékben impo­vetette magát és elkészült a történet meg­hallgatására. — Egyszer volt egy leányunk — kezd­te Mr. Tyler olyan hangon, mely legalább valami gyilkosságot vagy hirtelen halált sej­tetett. — Egyszer! — ismételte Tyler és egy pillanatra sötéten elmerengett. A barátja türelmetlen lett és végre ide­gesen suttogta: — öngyilkos lett? — öngyilkos? — kiáltott ,föl Tyler a váratlan kérdéstől megdöbbenten. Remélem, nem! De elmondom, mit csinált. Előrehajolt, egészen a barátja füléig és ugy dörögte: , — Gyilkosságot követett el! Meggyil­kolta az idegeinket, az üzleti frissességün­ket, az érzékeinket, megölte a mi régi jó, kitűnő iratkezelési rendszerünket! . — Rendszereteket? — szólt Harris. — Ne mondd ki1 ezt a szót! Gyűlölöm! Mr. Harris ijedten elhallgatott. — Oh igen' — folytatta az ügyvéd né­hány perc múlva. — Volt egy női bojtárom. Az újságban egy .hirdetést tettünk közzé: .„Kerestetik egy hölgy .levelezésre ügyvédi irodába. Szépség még nem ajánlólevél." Va­lahogy igy szólt. — Vagy egy tucat yáflasz jött. Majd­nem mind egyforma volt. Nem tudtam vá­. lasztani. Becsuktam hát a szememet, azután kinyújtottam a mutatóujjamat. Rá esett a vá­Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Kedd, junius 10. nálnak nekem. Imponál az őszinteségük, az önállóságuk, a bátorságuk. Igen: bátor­ság és erő kell ahhoz, .hogy az élet bár­mely helyzetében és pillanatában ki mer­jük mondani annak a véleménynek az el­lenkezőjét, melyet az átlagos ítélet, a ha­gyományos fölfogás ránk kényszerit. És az összes válaszokból az ;a néhány, meg­kapóan természetes megokolás ragadott meg leginkább, melyekben a háború felől gondolkozó gyermekek kifejtették, hogy nem kívánnak háborúba menni, mert a legnagyobb dicsőség sem kárpótolná őket az elvesztett életért. A megfigyeltek nagy tömege, ,az iskolákban beléjük nevelt ha­zafias páthosz hatása alatt, frázissal ol­dotta meg a problémát; ezek azok, akik az életben is jelszavak után indulnak, kép­mutatók és alkalmazkodók, cselekvéseik­nek rugója a személyes hiúság; de ha sor kerül bátorságuk kimutatására, legtöbb­ször cserben hagyják az eszmét. Azok a gyermekek ellenben, akik már a serdülő kor homályos éleísejtelmében föl tudják ismerni a maguk külön egyéni igazságát és előítéleteikkel szemben ki merik azt mondani, ezekből harcos, bátor, önálló egyének lesznek, amilyenekre a társada­lomnak igen is nagy szüksége van. És ilyen generációt kell nevelni ,és erősíteni a jövő küzdelmeire. A huszadik század elején, mikor az egész világot áthatja a nyugati államokból lasztás. Blake volt a neve. Blake Susie. So­ha, soha ne ajánlj — szólt méla fenyegetés­sel Harrishoz — Blaket vagy — Susiet! — Nem volt csúnya lány. Aranyszőke volt a 'haja és te, tudom, nagyon csinosnak mondtad volna. Hanem a nyelve és a beszé­lőképessége! ... — szólt szomorúan Tyler. — Az első (napokban nem .csinált so­kat. Tett-vett, a papirosokat szellem módjá­ra zörgette. Gondoltam, szereti a hangos el­foglaltságot. Azt is észrevettem, hogy a haja, mint az arany, csillogott az asztalán álló vi­lamoslámpa fényében. — Igazat szólva, akkor nagyon el voltam foglalva, mert nem sok figyelmet vetettem rá. — Egyik reggelen, körülbelül egy hét múlva, amikor bizonyos iratokkal hivattam, igy szólt: — Mr. Tyler, szabad kérdeznem vala­mit? — Tessék! — szóltam, nem tudván el­gondolni, mit akar. — Mikor nyitják ki reggel az iro­dát? .... — Rendszerint reggel kilenc órakor, Miss Blake. De természetesen, tettem hoz­zá, nem akarván nagyon kegyetlen lenni, ha ön véletlenül nem jölhet meg ebben az idő­ben, ne aggódjék miatta, mi sem fogunk. — Oh, — felelte Miss Blake csodálkozó hangon — mindig itt vagyok már félkilenc­kor és azt akarom kérni, hogy a szolga pon-

Next

/
Thumbnails
Contents