Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1913-06-08 / 132. szám
lÖ13junius 8. DÉLMAQYÁRORSZÁG 13. KÖZGAZDASAG — A Gazdasági és Iparbank fölszámol. A Gazdasági és Iparbank ma délelőtt 10 órakor tartotta közgyűlését Reöck Iván országgyűlési képviselő elnöklete alatt. Az elnök ismertette azt az akciót, amelyet a bank megmentésére akartak keresztül vinni, a mely azonban nem járt sikerrel. Indítványozta tehát az igazgatóság nevében, hogy mondják ki a fölszámolást. Bartha Dezső dr., a bank ügyésze ezután fölolvasta az évi jelentést, amely szerint a bank vesztesége 1.400,000 korona, melyből 500,000 korona már a lebélyegzéssel megtérült. A megjelent részvényesek elfogadták 'a mérleget és az igazgatóságnak megadták a fölmentvényt. Ezután szótöbbséggel kimondták a fölszámolást. A fölszámoló bizottságba Pálfy JózSqf dr.-t, Kompolti Ábrahám dr.-t, Kelemen Dezső dr.-t és Boros Ignác vezérigazgatót, a felügyelő bizottságba Peich Manót, Kráhl Lajost és Varga Vilmost választották be. Ezután a közgyűlés véget ért. x Pusztit a szölömoly. A szegcdi és környékbeli szőlőikben. aiéMiny nap óta hatalmas mértékben fellépett a szölömoly, ugy, liogy elpusztítással fenyegeti az egész szőlőtermést. A gazdák megtették a szükséges óvintézkedéseket a moly pusztítása ellen, de már eddig is nagy a kár a szőlőkben és az idei szőlőtermésre igen rossz a kilátás. x A szárazság veszedelme elmúlt. A korán bekövetkezett kánikulai hőség, amely egész Középeurópára ránehezedett, időnekelőtte fölvetette a szárazság veszedelmes kérdését. Károsodásokról eddig konkrét formában nem hallottunk ugyan, szakértő vélemények szerint azonban tény, hogy a hőség bizonyos .mértékben megártott a vegetáció fejlődésének. Elsősorban a takarmányfélék károsodásáról lehet szó. Hogy a nagy forróság valóban ártalmára volt a vetéseknek, azt a tőzsdei árfolyamok folytonos, ideges hullámzása mindennél jobban bizonyltja. Szerencsére Európa nyugati részein és tegnap óta Magyarországon is bő esőzések jártak és igy a szárazság veszedelme egyelőre lekerülhet a napirendről. (-) Gazdasági tanfolyam Szegeden A népnevelési bizottság vasárnap délelőtt 10 órakor a városháza bizottsági termében ülést tart. A bizottság a inép számára az idei nyáron is gazdasági tanfolyamokat rendez s az ülésen -ezeknek helyét és idejét fogják megállapítani. x A Szegedi Magyar Ipar pártoló Szövetség igazgatótanácsa?*- tegnapi ülésén több nagyfontosságú intézkedést tett a magyar ipar pártolás népszerűsítése érdekében. Elhatározta, hogy a jövőben nemcsák Diáknaptárt fog kiadni, íhanem a nagyközönség megnyerése és fölvilágositása céljából az 1914. évre „Iparosok és gazdák -naptára" címen 5000 példányt fog kinyomatni és azt igen olcsón bocsátja forgalomba. Ezek a naptárak ismertetni fogják a helybeli és vidéki gyártelepekef, azok gyártmányait és esetleg védjegyeit, de nem azért, hogy a közönség e gyártelepeket megrendeléseivel fölkeresse, hanem azért, hogy azokat kereskedőinknél kérni tudják és őket ilymódon ezen ipartárgyak beszerzésére szorítsák. Miután a kül4 földről szállított kivarrott papucsfejek kiszorítására indult akció igen szép reményekkel kecsegtet, a szövetség teljes erejét arra fordítja, hogy az összes külföldi gyártmányok helyét a szegedi magyaros motívumokkal készült kivarrott papucsfejek , foglalják el. Ugyanis Bécsből és Svájcból csak Szegedre és a szegedi piacról táplálkozó közeli vidékre 100,000 pár kivarrott papucsfejet szállitanak. A -Szövetség kézileg gyártatja ugyanezeket, 00000000000000000 fej w y , • 0 | Urania® L*J [5] 0 magyar tudom, szinti ar. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ® 0 0 Ti ü 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Vasárnap A min leánya Dráma 3 felvonásban. Irta: Félix Dörmann. •0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ' Ö Előadások d. u. 6, esfe fél 8 és 9 órakor Vasárnap d. u. 2 órától éjjel 11 órály. fe 15. 000000000000000! : mozgÓHzinház. Vasárnap jtalálos aggodalmai;. Dráma 2 felvonásban. Irta: Pierre Wolff. Előadások d. u.6, este fél 8 és 9 órakor. Vasárnap d. u. 2 órától éjjel 11 óráig. 0SHS0HSEHB0SES0 A polló mozgószinház. Vasárnap Küzdő 5zN<K. Halászdáma 2 felvonásban. 0 Irta: J. V. Jensen. A fősze- [a] replő: H.nny Portén. [a] 0 se Ü 0 ¥j Előadások szombaton fél 7, vasár- fKj nap 2 órától folytatólag. ["^l 00000000000000006;' amelyek igy drágábbak, de a magyaros csín és izlés folytán sokkal kapósabbak és igy eleintén ráfizetéssel yol-tak a forgalomba hozhatók, de ma már közönségünk megfizeti értük az alig 20 fillér különbözetet. A Szövetség hölgybizottságot alakit, mely ezek tömeges előállításával foglalkozik. Elnök végül örvendetes tudomásul adja, hogy a miniszter 1000 korona államsegélyt utalványozott ki, mellyel a Szövetség készpénz és segélyalapja együttesen a 3000 koronát meghaladja. x A Hungária Általános Biztosító Részvénytársaság e napokban tartotta első rendes közgyűlését, Károlyi Imre gróf elnök elnöklete alatt. Ennek a hatalmas fejlődő intézetnek zárszámadásaiból a következő adatokat közöljük: az életbiztosítási ágazatban 1912. december 31-én 51 millió 538,818 korona biztosított tőkéről és 8873 korona évi életjáradékról szóló 'biztositások -voltak érvényben; a díjbevétel ebben az ágazatban 2.159,618 koronára rúgott. Az elemi biztosítási ágazatban a dijbevétel 1.551,342 koronát tett ki, ugy, hogy az összes dijbevétel 3 millió 710 ezer koronára rúgott. A társaság tartalékai meghaladják a 15 millió koronát és összes biztonsági alapjai a 6 millió korona részvényj jtőkével együtt 21 -milliót tesznek íki. E jelen; tékeny tartalékokkal a Hungária a tőkeerős I jbiztositó társaságok sorába emelkedett. A | társaság tudvalevően kartellen kivül van, ami j a biztositó közönségnek nagy előnyére szoli gál. Városunkban a Hungária képviselete: Tisza Lajos-körut 73. szám alatt van. A budapesti gabonatőzsde. A határi dőpiiacon, ah-ol ma is a felhők járása szerint változtak a spekulációs müveletek, szilárdabb volt a buza és rozs ára, mert h-a hűvösebb is -az idő, még mindig fi•gyelembe veszik, hogy sok helyen egyáltalában nem, vagy csak -alig volt csapadék. Éppen ezért a zabot nagyobb tételekben vásárolta a helyii spekuláció, ugy, bogy ennek árfolyama reggel néhány pillanat -alatt több mint 24 fillérrel javult. Az árfolyamok a következőik: Buza áprilisra 11.93—94, októberre 11.5)1 —52. Rozs októberre '9.36—37. Tengeri májusra 7.65—66, ju-liusra 8.03—04, augusztusra 8.14—15. -Za-b októberre 8.55-66. A tkiészáruvásárou változatlan volt -az irány. A forgalom mintegy 10.000 métermázsa. j A budapesti értéktőzsde. Ma kedvező fordulatot tapasztaltunk a börzén, mert a beérkezett hirek -az előbbi napok peszszimisztikus 'fölfogására rácáfoltak. A ikülföldii börzékről, még a newyorkit ;is beleértve; djgqn (sjiilárdi Air lati tjeleinltéisi érkezett néhány kiváló pénzügyi kapacitás pedig akképpen nyilatkozott, hogy az ipar konjunktúrájának a javulásiára alapos kilátás van. Mivel pedig nálunk a kulisz szivesebben kontaminál, mint vásárol, megnyitáskor igen szilárdan folyt a Vásár az előtőzsdón, éppen a kulisz födözésc következtében. A magyar hitel, a rimamu-rá-nyi, a magyarbank, ia közúti a tegnapinál 3—4 -koronával drágábban került forgalomba, Ámde a jókedv zárlatig nem tartott, mert a bécsi ipac magatartása nem -elégített ki, minek következtében a föntemlitett részvények árnyereségének egy része ismét elveszett. Állítólag a magyar belpolitika bizonytalansága és a pénzpiac feszültsége, -amelyet az olasz pénzpiac megenyhülése nem érintett, útjában volt az üzlet barátságos kifejlődésének. A ikészárupiacon a temesvári szeszrészvény emelkedett. A zárlat- ingadozó volt. Kötöttek: Magyar hitel 817.75—719.5. Ma -gyár bank 545.50—547. 4 százalékos koronajáradék 81.45. Déli vasút 125. Városi vasút 362.75—364. Közúti vasút- 645-50—647.25. -Rimaanurányi 698.50—701.25. Szesz .590-694. Salgó 753—754. Újlaki 264—265. Magyar általános kőszén 1040. Felelős szerkesztő : Pásztor József. Kiadótulajdonos : Várnay L.