Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1913-06-08 / 132. szám
1913. junius 3. DÉLMAGYARORSZÁG 7 — Mikor épül az uj közkórház ? A város tanácsa legközelebb pályakérdést -fog kitűzni ezzel a címmel, minthogy több más érdeklődő mellett első sorban ő a legjobban kíváncsi rá, hogy mikor lesz .hát ebből a .régen vajúdó kérdésből énekes halott? Talán soha. Szeged városának nincs szerencséje a kórházaival. Bizonyára nem .sokan tudják, hogy azt a düledező, korhadt gerendáin épületet, melyben a mostani kórház van, menynyi sikertelen nekikészülődés után s milyen hosszú vajúdás után építették? A mostani kórház fölépítését egy jómódú szegedi cívisnek, Pozsonyi Ignácnak az áldozatkészsége tette lehetővé. Pozsonyi Ignác végrendeletében minden vagyonát, — az akkori idők szerint igen tekintélyes összeget, tizenhétezer koronát — a városnak hagyta kórházépítés céljaira. Hozzá is kezdtek az építéshez az 1803-ik esztendőben és befejezték huszonhat év múlva, 1829-ben. Az építőmesterek hatszor megszöktek tőle. Hol a pénz fogyott el, hol a buzgóság. Végre nagynehezen elkészült az épület, melyben még javában csattogott a tetőt ácsoló .munkások szekercéje, mikor kiderült róla, hogy nagyon is kicsi; a betegeket ugyanis már akkor betelepítették, mikor a ház csak félig készült még el. A nagy kolera szerencsére már békés otthont talált az épület falai között. A kórházat 1875-ben újjáépítették., a mostani század elején pedig a Kossuth Lajosi-sugárúti -emeletes toldalékot ragasztották hozzá. Ezt a legutolsó részletet kivéve, a kórház régi épülete már bőven rászolgált a lebontásra. Ha azonban a város hatósága hü akar maradni a hagyományokhoz, első sorban meg fogja várni egy második Pozsonyi Ignác születését s még csak azután fog majd arról gondolkozni, hogy mikör épüljön föl tehát az a híre közkórlház, a melyre már egyetemet is kértünk évekkel ezelőtt s még ma sem tudjuk bizonyosan, hogy hol fog majd egyszer állani? — Ferenc Ferdinánd uíja BerlinbeBécsből jelentik: Ferenc Ferdinánd királyi herceg családjával Kouopistba utazott. A trónörökös jövő héten a német császár jubileumára -Berlinbe utazik. Személyi hir. Lázár György dr. polgármester ma este -Budapestről hazaérkezett. — Katonai hírek. A szegedi 5. honvédgyalogezred hétfőn reggel vonaton Aradra indul, ahol a Szegeden állomásozó I. és 2. zászlóalj a nagybecskereki 3. zászlóaljjal találkozik. 10-én, kedden reggel az egész ezred gyalog meneteléssel a Világos melletti Galsára indul, ,ahol junius 24-ig lesz. Ugyanabban az időben Pankotán lesz elszállásolva a gyulai 2. sz. honvéd gyalogezred. A két ezred ilyetén összpontosításának az a célja, hogy a sik vidékhez szokott katonáknak hegyes vidéken legyen alkalmuk magúkat a harcászatban gyakorolni. Tekintettel a változatos terepviszonyokra, nagyszabású harcszerű lövészet is lesz. A szegedi ezredet Nónay Dezső ezredes, ezredparancsnok vezeti. Derék honvédeink 'harcszerű kiképzése fölött szemlét fog tartani Daempf Henrik altábornagy, kerületi parancsnok Seide Rezső dandárparancsnok kíséretében. Hirlik, hogy az uj honvéd főparancsnok: Rohr Ferenc, lovassági tábornok és lovag Marenzi, tagliunai őrgróf, a honvédségi főparancsnok adlátusa is le fognak rándulni ezekre a katonai gyakorlatokra. — Kirándulás. A szegedi kereskedői íjak egyesülete vasárnap társas kirándulást -rendez ,a Kallay-ligethe. A kirándulás pompás szórakozást fog nyújtani a résztvevőknek, a mennyiben 'a program szerint tánccal, szépségversennyel és egyéb -kellemetességekkel tarikitoitt népünnepély lesz a Kállay-Iigetben. A népünnepélyen bár-kit sízivesen látnak a kereskedő ifj,a-k. Belépődíj nincs. Az egyesület tagjai az egyesületi helyiségben gyülekeznek indulásra. — Ujabb életpálya a müveit osztályhoz tartozó nök részére. A belügyminiszter megbízta Turcsányi Imre dr.-t, , az állami gyermekmenhely igazgató-főorvosát, hogy -a szegedi állami gyermekmenhely ujszegedi kórházi osztályain gyermekgondozó és telepfélügyelőnő száktanfolyamot tartson. A tanfolyam Turcsányi Imre dr. vezetése alatt egy évig tart. A tanfolyam szeptember hó 1-én kezdődik. A tanfolyamra oly 18—28 éves nő vétetik föl, aki legalább 2 polgári osztályt végzett, egészséges és erkölcsi tekintetben kifogás alá nem esik. A hallgatók csak korlátolt számban vétetnek föl. A fölvételre jelentkezők tartoznak sajátkezüieg irt kérvényüket iskolai és erkölcsi bizonyítvánnyal július 20-ig Turcsányi Imre dr. cimére Szeged, állami gyermekmenhely benyújtani. A tanfolyam kiképez oly intelligens nőket, akik a csecsemők gondozását, fúplájását és ápolását, valamint a nagyobb gyermekek gondozását, ápolását és nevelését egészséges ás beteg napjaiban, családban, intézetben és kórházban életpályául 'tűzik ki. A tanfolyamon megismertetik a jelölttel a gyermek testének szerveit, azok működését, a gyermek gondozását és ápolását egészséges és beteg napjaiban, különös súlyt helyezvén a csecsemők természetes táplálkozásának észszerű irányítására. A gyermekszoba, a gyermek ápolásával foglalkozó intézetek és intézmények i hygiéníkus berendezésével is megismertetik a j hallgatókat. A tanfolyam tárgya: a, tejkonyj ha kezelése, a tej sterilizálása, a különböző j tápszerek és táplevesek, a csecsemő és nagyobb gyermekek ételeinek az elkészítése, elválasztott és nagyobb gyermekek célszerű táplálkozásainak elkészítését is a tanfolyamon elsajátítja a jelölt. A tanfolyam eltelte után, a gondozó növendékek belügyminiszteri bizottság előtt vizsgát tesznék. A vizsga elméleti és gyakorlati részből áll. A jelöltek a vizsga sikeres elvégzése után az összes állami .gyermekmenhelyéknél megüresedett gyermekgondozónői vagy telepfelügyelőnői állás betöltésénél elsőbbségre számíthatnak. .A vizsgázott gondozónő az intézeti és kórházi állásokon kívül magáncsaládokhoz is gondozónőül helyezhető el, agy az egészséges, mint beteg gyermek gondozására. — Halálozás. Rozsa Nándor városi nyugalmazott községi biró és neje Juhász Mariska 16 éves leánya, Ilonka pénteken reggel hosszas szenvedés után meghalt. Temetése ma délután 5 órakor volt a Kossuth Lajossugárut 33. szám alatt levő gyászházbót. Gyászbeszédet Bereczk Sándor református lelkész mondott, megható szavakkal búcsúztatta el a kedves halottat. Ezután .a menet megindult rokonok és jóbarátok résztvevői csapatától kisérve. Juhász Ilonkát a református temetőben helyezték örök nyugalomra. — A zenepalota ügye. Spiegel Frigyes, a zenepalota tervezője tegnap Szegeden járt és Gaál Endre dr. kulturtanácsossal tárgyalt a zenepalota ügyében. Tudvalevőleg a közgyűlés arra utasította a tanácsot, hogy a zer nepalota mielőbbi fölépítése 'iránt sürgősen tegyen intézkedéseket. Etfől a tanácsos értesítette Spiegel Frigyest, aki kijelentette a kulturtanácsosnak, hogy a zenepalota összes terveit a kivánt módosítások értelmében junius huszadikára elkészíti. — Az ujszegedi Vigadó. Kellemetlen fölfedezésre jutottak tegnap estefelé az ujszegedi népkertben sétálóik. Amikor a város fölött végig száguldott a vihar, mindenki, •aki Újszegeden volit, természetesen, igyekezett födél alá kerülni s a közönség túlnyomó része az ujszegedi vigadó nagytermében szorult össze. Egyszerre csak észrevették, liogy a vigadó tetején lazépen becsurog az eső iés hamarosan nyitott "esernyő alatt álltak sokam ;a zárt helyiségben. A közönség megbotránkozásának adott kifejezést azon, hogy a vigadó rendben tartásával egyáltalán nem törődik a város. Elvégre ez az egyetlen nagyobb födött hely Újszegeden, ahova zápor esetén mindenki beállhat. A tanács törődhetne egy kissé Újszeged dolgaival is és azonnal gondoskodnia kellene .róla, hogy a vár os egyetlen nyári vigadójának ne álljon kukásán a teteje. — Hangverseny. A Szeged-városi zeneiskola junius 8-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a városi főgimnázium dísztermében rendezi harmadik hangversenyét. Ez lesz a műsor: 1. Kietzer: Adante. Klarinétra. Előadja: Poér Sándor. 2. Rieding: Hegedű versenymű. Előadja: Telbisz Oszkár. Zongorán kiséri: Schwartz Izabella. 3. Siklós: Scherzo (Bí). Zongorán előadja: Tibor Mária. 4. a) Simandil: Andante, gordonra. Előadja: Pálirnikó Lajos, b) Grieg: Hegedű Sonáta II. rész. Fuvolán előadja: Erdélyi Jenő. 5. Ruibinsitein: Románc. Hegedűn előadja: iBőhm József. 6. Liszt—Wagner: Fonódal. Zongorán előadja: Weisz Eriida. 7. Alard: Symphonia íkét hegedűre. Előadja: Kovács István és Oszkár. Zongorán kiséri: Bérezi Margit. 8. a) Schumann : Madárka halálára, 3 szólamu nőikar. b) Bellmann: Tánc-dal. iVegyeskar. 9. Heliler—Schubert: Caprice Jxr illataié {Pisztráng). Zongorán előadja: Kratochwill Ilona. 10. a!) Ubl: „Légy áldott". Műdal. Énekli: iNécsey Mária, b) Mozart: Kettős a varászfnvoila dalműből. Énekli: Hubert E. és Bihari T. 11. Brahms: Rhapsodia (g). Zongorán előadja: V-ig Pál. 12. Mozart. Symphonia (Jupiter) I-ső tétel. Az intézeti zenekar. Belépődíj nincs. — Piaci élet. A hajnali harangszó még o~, rezeg a csöndes háztetők felett, miikor a város perifériáin, az alsóvárosi nyomásszélen feltűnnek, a hosszú kocsisorok, egyhangú kocogással igyekezvén a vámsorompók felé. A tanyai vasút ez, mely sin nélkül jár, depón, tosabban, mint akármelyik gőzzel hizlalt vasbika. Hetivásáros nap reggeléin felcihelődik a tanyai magyar és beáll a város tfelé tartó tanyai vasmtba. Minden kocsinak megvan a maga helye az érkezés sorrendjében. Egymást megelőzni tiltja a tisztesség. Igy jutnak be az első flaszterig, ahol1 azonban .már felbomlik a rend és mindenki igyekszik a maga megszökött állomáshelyére. Ki a ihidpiacra, akol termetes makai menyecskék árulják a csípős juhturót, ki a Püspöktelek mélységeibe, ki a régi csapatkórház telkére. És előkerülnek a. mezei gazdaság bőséges terményei, amik arra valók, hogy egy nagyváros gyomrának egyetlen napi táplálékául szolgáljanak. Amelyik gazdasszony frissen kel, az vehet, egyenesen a tanyai kocsiról. De ki áldozza fel ezért a gyönyörűségért a legédesebb .reggeli álmát? A legtöbb nagysága hét óra tájban jelen meg a piacon, ahol akkor már a Ikofa uralma tart. És milyen uralom ez, teremtő ég! A íkofa nyelvére kerülIrtesltés. :: Telefon 1203. sz. :: Legolcsóbb kárpifoa-áruk beszerzési forrása. Dus választék kész díván, ottomán, matracok, garnitúrák, gyermekágyak stb. Javítások jótállással szakszerűen eszközöltetnek. Tisztelettel BALOG • • • • • • • • kárpitos-üzlet Kossuth Lajos-sugárut6. szám.