Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1913-06-26 / 147. szám

tel 3. junius 2é, __ melynek velejét az alábbiakban ismertetem t. olvasóközönségünkkel: Magyarországtól el van ragadtatva és hangsúlyozta, bogy ezt ine tekintsem sablonos udvariasságnak. A finn-magyar rokoinság tudatával jött közénk és csodálkozásának adott kifejezést, bogy .a bennünket el választó inagy földrajzi távolság dacára bennünk, magyarokban iis oly elevenen él a rokoni érzés. A rokoni llélék megnyilatkozásának tartja azt az ünnepélyes és mégis intim fogadtatást, •amelyben mindenütt rósz ük volt. .Hogy saját szavait adjam: — Szinte rossz rágondolni, bogy soha többé .ne lássam ezelket az embereket, akik azt a benyomást keltették bennem, mintha régi jó ismerőseim volnának. Miután itt Szegeden első sorban a gyermekvédelmi intézményeket szemlélték meg, főleg ezekről nyilatkozott, még pedig igazán biiz-elgöen, amennyiben kijelentette, bogy e téren Európában vezetünk. Magáról Szegediről az a véleménye, bogy igazi uj város, melynek széles utcái, gyönyörűen parkírozott terei mutatják, ihogy ujjáépdtői a legmesszebbmenő módon tekintettel voltaik a hyigiénia követelményeire. Élénken érdeklődött a tanyaamndszer és a tanyai központok iránt. A magyar földmivelésügyre vonatkozó kérdésekből alig fogyott ika. Gsodálta ugy az elemi iskoláik kiálíiitásám, mint a kultúrpalota néprajzi gyűjteményében .az egyszerű nép művészi érzékét, mely különösen a dekoratív elemek alkalmazásában jnt kifejezésre. A különféle halászati eszközök is felköMötték figyelmét és nem egy hálófajtára mondta, hogy ugy anilyeneket használnak a finn halászok is.. Nagy áhítattal nézte a kultúrpalotában Kossuth \Lajos és Deák Ferenc araképeit. Mindkettőnek a politikai működésével tel jesen tisztában van, sőt azt állította, bogy ők lényegében Deák Ferenc alapelveit követik az Oroszországgal szemben folytatott politikájúikban. Azt vallják ők is, hogy amiről önként mondanak le, az többé vissza nem szerezhető. Az ő taktikájuk ennélfogva a passzív rezisztencia. A magyar inép komoly magatartásából és büszke járásából a nemzeti öntudatot olvassa ki. Budapest középületei impozáns métreteikíkel, mintha kikiabálnák magúikból, hogy egy öntudatos, független nemzet alkotásai. Csak természetes, hogy én is érdeklődtem a finin viszonyok iránt. Igen érdekes, mi módon érték el az írni-olvasni tudás általános elterjedését. Van ugyan erre vonatkozó törvényük, de azt a eár nem szentesítette. Ezért egyházi téren gondoskodnak arról, bogy minden finn legalább olvasni tudjon, még pedig ugy, bogy aki Olvasni nem tud, nem veheti fel az urvacsorát, aki nem vette fel az urvacsorát, az nem nősülhet, illetve nem mehet férjhez. Ezzel aztán elérték, hogy minden fiinn, hacsak az Isten vaksággal nem verte meg, tud Olvasná és nagyon kevés kivétellel irni te. Mellékesen jegyzem meg, hogy a finnek csaknem valamennyien Luther vallását követik. Miikor a finin parlamenti viszonyok, a nőképviseilők szerepe és az álltalános választójog iránt érdeklődtem, azt mondta: — Tudja mit, beszéljen nékem inkább a magyarokról és a maguk szép országáról ós ne töltsük az időt azzal, hogy előbbi kérdésére választ adjak. Olvassa el ezt a füzetet s ezzel kivett a kézitáskájából egy röpiratot, melynek elme: „Mit mondanak a finn férfiak a nők választójogáról?" Ez a füzet tízenkét kiváló finn politikus nézetét tartalmazza. Meohelin Leo szenátor azt tartja: „Hogy ,a nők választójoga a családi életre és az anyai kötelességek teljesítésére hátrányosan hat, az pusztán a gyönge férfiak bogara, akik hagyományos tekintélyűiket íféltiik." Rein Thiodolf állam tanácsosnak az a nézete, hogy az asszonyok a választójog által csak nagyobb képességet nyernek, hogy (gyermekeikbe nemzetük ás hazájuk iránti szeretetet neveljenek. Dr. Lille Axel kiemeli, hogy a uőképviselők beszédeik számát és hosszúDELMAGYARORSZÁG < ^ ságát illetőleg sokkal nagyobb mérsékletet tainusitanak, mint a férfiak. Sőt e tekintetben üdvös példát mutatnak. Valamennyien pedig egyetértenek abban, hogy 1. a nők okos mérsékletet tanúsítanak politikai jogaik .gyakorlásában, mert bár több a női, mint a férfi választó, 200 képviselőre eddig mégis csak 14—25 ,nőképviselő .esett, 12. a nőiképviselők •politikai tehetség dolgában nem állanak a férfiak átalaga alatt, 3. önálló, főleg emberbaráti eszmék fölvetésében politikai működésük csak üdvös az országra, 4. a nemzeti egyetértésre jótékonyan hatnak, ami főleg most, amikor az orosz túlkapás a finn autonómiával szemben napirenden vannak, rendkivül fontos finn nemzeti szempontból. .Miután a finn államférfiák a nők választójoga szempontjából pozitív alapon és nem a levegőből a levegőbe beszélnek, illetékességükhöz szó sem fór. Szinte önkéntelenül felvetődik ezek után a kérdés, miért ne volna jó nékünk magyaroknak is az, ami a mi finn rokonainknak jó?! Tisza nyilt levele az aradi választókhoz. (Saját tudósítónktól.) Tisza István gróf nyilt levelét intézett az aradi kerület választóihoz, mely élesen rávilágit a magyar beb politika utolsó éveinek történetére. — Alig három éve, — úgymond — hogy először lépett érintkezésbe Arad Város közönségével. Reális és igazi nemzeti politika napajiban, amikor a gazdátlanná vált, züllésnek indult a közügy gondozása, a munkapártot kellett megalakítani, akkor nagyon csöndesek és kicsinyek voltak azok az urak, akik most közönség feledékenységére számítva, olyan határtalan vakmerőséggel szedik újból elő a régi jelszavakat, a régi vádakat, akik gyűlölség, a régi szenvedély tüzes csóvájával akarják újból lángba boritani az országot. Kifejti Tisza, hogy a függetlenségi párt kormányra jutása idézte elő a függetlenségi politika csődjét, mert más elveket hirdettek és más célokat érvényesítették, tehetetlenül vergődtek. Kétértelmű helyzetük hinárjábau és ezen helyzet árát a nemzetnek kellett megfizetnie. Súlyúnk, tekintélyünk, hatalmunk katasztrofális módon omlott össze. Negyven fő becsületes munkájának gyümölcsét vette el a mámor egyetlen, önfeledt pillanata. Vázolja azután a függetlenségi párt belső egyenetlenségét, a bankkérdés robbantó hatását és a magyargyűlölő fiderális osztrák pártokkal kacérkodó szélsőradikálizmussal, majd saját nemzetiségeink legmagyarellenesebb szárnyával való szövetkezését. Vázolja a helyzetet, melyben a nemzeti munkapártnak jönnie kellett, nemhogy átvegye, hanem hogy a földről átvegye a koalíció kezéből kiesett gyeplőt. A többség elkövette azt a súlyos hibát, hogy nem biztosította a maga számára azt a házszabály revíziót, melyet a koalíció csakis önmagának csinált meg. Ez a hiba megboszulta magát. Alig egy évvel a választások után egész meztelenségében kitört és garázdálkodott kerek egy esztendeig a technikai obstrukció, majd következtek mindenféle békepróbálgatások, de közben mind tűrhetetlenebbé vált a helyzet s végül nem lehetett tovább tétovázni. Két ut állott előttünk: a nemzeti ügy csődjének bevallása, vagy az obstrukcióval való leszámoló cselekedet. Megtörtént ez utóbbi és az azóta lefolyt világesemények igazolták a történteket, ft. a közvélemény helyeselte, ma is helyesli. Az ellenzék dühöngése nem tudta ezzel a kérdéssel lángba boritani az országot. Vázolja a konzervatív elemek átpártolását a radikálizmus veszedelmes jelszavaihoz, de az ország nem hallgatott rájuk. Ekkor következett az incidensekből való élősködés, a saját maguk alkotta adóreform elleni izgatás, az általános sztrájk rémének fölidézése, melyet a szociáldemokrata vezetők felelősségérzete hárított el. Igy érkeztek el a tönkrement ellenzéknek végső eszközéhez, a gyalázkodáshoz, amik legutóbb az aradi piacon elhangzottak. Arra, ha valahol, ugy az ügyészség közbenjöttével adható meg a felelet. Rámutat a Lukács elleni hadjárat rosszhiszeműségére, a Lukácscsal közben folytatott béketárgyalásokra és a most hangoztatott vádak hazug voltára. Rémuralomról beszélnek, pedig ennek, de még csak jogsértésnek sehol egyetlen ténye sem forog fenn és a népgyűlési beszédeknek és a sajtónak a szabadossága mellett országszerte teljes a csend, a rend, a nyugalom. Külföldi példákkal igazolja a parlamenti őrség szervezetének helyes voltát. Éles gúnnyal válaszol Apponyinak azon vádjaira, mintha Tisza hamisítaná a 67-et és rálépett volna a közjogi reaKció terére. Apponyi nyilván lázbeteg a honfibútól, ha neki mond ilyet, aki beigazolta, hogy hazájának, a dinasztiának és az egész monarchiának javára érvényre tudja emelni a kiegyezéssel akcióképessé tett nemzeti erőt. Kimutatja az uj függetlenségi egyesülés tarthatatlanságát, programjának ellenmondásait, mely az ideálokat, a végcélokat és a gyakorlati politika közvetlen célját oly ügyesen csoportosítja, hogy mindegyikből kettő van. Ez cinikus elvtelenség, becsületes politikusnak csak egyféle elve lehet, nem pedig egy a minisztersége és egy a Bauernfangerei céljaira. A levél végünnepélyes fogadalom a hatvanhét alapján való nemzeti munkára, egyetértésben a dinasztiával és a magyar nemzet förténeti hivatásának betöltésére, a monarchia erejének és nagyhatalmi állásának javára. Abból, amit épitettem — igy végzi lefelét, — és még inkább abból, amit ők romboltak, jogcimet alkotok, hogy bizalommal kérjem szavazatukat. •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• A főrendiház Ülése. Ma délelőtt tizenégy óraikor ülést tartott a méltóságos Ház. A főrendek tárgyalására csaknem teljes fzáramat vonult fel a kormány. Ott voilt Tisza István, Balogh Jenő igazsógügyminisiztór, Ghyllány Imire báró földmivelósi miniszter, Sándor János belügyminiszter és Beöthy László kereskedelmi miniszter. A katolikus főpapok közül csupán Csernocih János hercegprímás és Prohászka Ottokár püspÖK jelent meg. A görög-katolikus egyházat Christea Maron és Popp János képviselték. Vita és hozzászólás nélkül f ogadta el a méltóságos Ház a király megsértéséről szóló törvény javaslatot. A főpapokat a lelkészi kórpótlélk dolga érdékelte, mely szintén a napirenden volt Elfogadtak azután egy egész csomó törvényjavaslatot és tudomásul vettek miiüdén jelentést. Felszólalás csak a lelkészi illetményeknél volt. Popp J. János aradi görög-fceleti püspök itt arra kérte a kormányt, ihogy hallgassa meg mindig a püspöki kar véleményét, ha az egyház érdekeiről van szó. Ugyanezt kérte Mihályi Viktor ibalázsfalvii érsek a görög-katolikus, Gyurácz Ferenc evaingeliku® püspök, Antal Gábor a református egyház nevében. A javaslat mellett szólalt föl Csemooh János hercegprímás, majd Tisza István gróf és Jankovich Béla felszólalása után a javaslatokat elfogadták.