Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1913-06-22 / 144. szám
8. DELMAGYARORSZÁG 1913. junius 144. aki mindent tud és ennélfogva a vesékben olvas. Azután mély, monoton hangon folytatta s látszott rajta, hogy tisztában van a hókuszpókuszok szuggesztív erejével: — Tudom, nagybeteg az urad. Ezért jöttél ihát. Majdnem későn. De én nem gyógyítom meg. Nem értek hozzá. Én csak olyan egyszerű asszony vagyok. Paraszt, mint a többi. De ha akarja, majd meggyógyítja a csoda ... | | Fészkelődni kezdünk a padkán. Ez hát amaz ünnepi perc, melyben meg fog szólalni a titokzatos hatalom, a Csoda. Vera néni nem is nagyon érdeklődik a betegség mibenléte iránt. Minek is? Hát egyszerre csak elvágódott az ember és hab tolult a szájára. Ugy látszik, epilepsziás. Mindegy már az. Akinek valami nyavalyája van, az úgyis megvan, ha a doktorok el nem keresztelik a betegségét. A többi a csoda dolga. Egyszerre csak azt látjuk, hogy a javasasszonynak megüvegesednek a szemei és a fejével rábókol az asztalra. Azután búgó, töredezett hangon énekelni kezd. Nem lehet azt leirni, hogy mit. Zavaros, érthetetlen a szava, itt-ott mély sóhajokkal megszakgatott. Ima is, meg panaszkodás is. Leginkább templomi Iitániához hasonlatos, amilyeneket öregasszonyok énekelnek hosszú vecsernyéken. Szövege azonban inkább a százesztendős jövendőmondó okoskodásaira emlékeztet. Valami olyasféle derül ki belőle, hogy ezt a két szál meggyfaágat (ága-a-at) íürdőjibe belehánnyad, főzzed, lányom, főzzed, főzzed, közben egyszer se pöröljed, füröszd meg az istenadtát, meglásd, élet szállja meg a szivetájá-á-át... s , Döbbenetes csönd van a szobában. Az énekben megszólalt a csoda. A javasasszony fölkel, kézen fogja szájtátó kliensei és kiviszi a kis kertbe. Georginák és duzzadó bazsarózsák között ott áll egy gyönge meggyiskolás műfajoknál maradva: dráma a tragédia, a vígjáték s a novella, éposz a regény, az eposz s az olyan szindarab, mint a Faust s Az ember tragédiája. A Toldi Szerelme, amily gyönyörű különben, abban fogyatékos, hogy Arany János hatalmas erővel drámaivá tette az époszt, de mégis epizódokkal s leírásokkal zavarta meg a gyors lepergést követelő cselekményt — gyönyörűekkel, de fárasztókkal, mert helyükre nem valókkal. Egyszóval: a novella embere cselekszik valamit, a regény emberével pedig történik valami. A novella hőse egy kristály magva, a mely az egész folyamatot maga idézi elő s minden szál, minden sugár ő benne fut öszsze. A regényé pedig olyan, mint a folyam, mely lassú indulással keresi föl a legkülönbféle vidékeket, el-elkalandozik, meg-meg visszatér, mellékfolyókat vesz magába, mig elér a tengerbe: a házasságba vagy a halálba. A régi regényben a romantika völgyein s ligetein át hömpölygő folyam volt, mig ma a Styx vize, mely a lélek sötét alvilágát bujdossa végig. Ez az oka, a regénynek ez a passziv természete, hogy a mai regények hősei félbenmaradt, energia nélkül való férfiak, vagy pedig, még gyakrabban, asszonyok. Mert hisz az asszony természettől fogva arra rendeltetett, hogy ő ne cselekedjék, hanem történjék vele valami. i facsemete, arról letör két apró ágat és átadja. | .•iSM'iÉliÉ — Ez az. Ezt vigyed. Aztán csak ugy, ahogy az ének mondta. Fizetség nem jár érte semmi. Vera néni nem olyan asszony. Majd ha meggyógyul a beteg, akkor „lehettek hiradással". El lehet majd jönni. Ugyan 'nem jár fizetség akkor se, de egy kis oldalas, pár üveg méz, ruhaféle, vagy olyasmi elkél még a kamrában. Ezzel aztán el is bucsuzunk .illendőséggel. Vera néni visszaül a szita mellé és folytatja rendes napi foglalkozását. , , * Nehogy pedig azt higyje valaki, hogy ez csak olyan kitalálás. Az éneklő javasasszony messze földön ismeretes hiressége a csengelei tanyáknak. Aki nem hiszi, járjon utána. Pap Boldizsárnét tessék kérdezni, kérem alássan. Ismeri arrafelé mindenki. De érteni kell a nyelvén, mert gyanakodó embereknek nem szólal meg az éneklő csoda . . . , . (d) BaaBaa0B.BaBaaBaaaBBBBaaBaBaBa.aaaaBBQnaBaaaaB.iBaBB Tisza miniszterelnök beszédének hatása. (Saját tudósítónktól.) Tisza István gróf miniszterelnök nevezetes külpolitikai beszéde, amelyben a monarchia nevében állási foglalt a Balkán válságos kérdéseiben, mint előrelátható volt, Európaszerte erős és mély benyomást keltett. A monarchia és a külföld összes nagy lapjai behatóan foglalkoznak a beszéddel s nemcsak tartalmának tulajdonítanak döntő jelentőséget, hanem magának a magyar miniszterelnöknek egyéniségéről és államférfiúi jelentőségéről nagy tisztelettel emlékeznek meg. A bécsi lapok legnagyobb része Tisza István gróf külpolitikai beszédéről cikkezik. A Fremdenblatt vezércikkében ,a .követikerébe t mondja: Tisza gráf miniszterelnök ma egy ép olycrn tartalmas, mint formában tökéletes beszédben tárta fel Ausztria-Magyarország politikájának alapelveit u balkánkérdésben. Mi a Balkán-államok igazi függetlenségét akarjak, azt iá függetlenséget, a ímelyet Tisza gróf tegnap a .balkáni politika álfájának ós omeigájániaik nevezett ós amelyet iránytűnek mondott, melyet követve, a legjobban tudjuk éredekeinfcet megóvni. Ausztria-Magyarország balkáni politikájának az alapelve a ballkáind államok függetlenségének megóvása és ez a princípium lesiz a keleti politika legújabb fázisában irányadó. A Neue Freie Presse .vezéreikkében azt mondja, hogy Tisza gróf ma egyike a monarchia leghatalmasabb egyéniségeinek. A koirona őt kinevezésének feltűnő (gyorsaságával az egész világ ©lőtt mint különös bizalmát, élvező férfiút állította oda. Ö egy naigy többség megalkotója, amely többség ma a magyar nép segitő ereje és politikai befolyása felett rendelkezik. Nem véletlen tehát, hogy őt szemelték ki arra, hogy a monarchia válaszát megadja a cárnak Ferdinánd és Péter királyhoz intézett táviratára. Az osztrák képviselőház épen az utóbbi időben .a hanyatlás aggodalmas jeleit mutatta ós egyes radikális 'Csoportok fegyelmezetlensége következtében elszokott attól, hagy beleképzelje magát egy nagy birodalom mes&zeterjedő látókörébe és nincsen is .egyetlen ember, aki enmeik az alkotmányos testületnek a súlyát jól szeimílélibetné és érvényesülhetné. A külügyminiszter tehát magyar állampolgárságára való tekintet nélkül is arra gondolhatott, ihogy mindazt, amit Miklós cár táviratával szemben el1 akar mondani, Tisza gróf által mondatja el, A beszéd isizölvegót és bizonyára politikai tartalmát is Bécsben állapíthatták meg, azonban firásseséigóben, nyíltságában és őszinteségében Tisza gróf pulzusát érezzük, aki nem elégszik meg azzal, hogy néhány száraz mondatot daráljon le, nem elégszik meg azzal, hogy csalk levélhordó legyen * ©s egy kellemetlen formalitást intézzen ell lehetőleg gyorsan és közönyösen. Bármiképan is vélekedjünk a magyar miniszterelnök alkotmányos felfogásánál, a parlamentben ugy beszélt, mint egy államférfiú, aki önmagára és országára tart valamit és tudja; hogy szükséges a külügyminiszter hivatalos politikájának megadni a komoly inéperő önkéntes támogatásának szilárd alapját. Mai nyilatkozatát az egész monarchiára nézve kötelezőleg adhatta le .és még bellső polüikájának'legnagyobb ellenségei sem vitathatják, Ihogy a súlyos krízisek .ós inehéz veszedelmek ezen pillanatában .a monarchia álláspontját nyugodt, kimért méltósággal, de egyszersmind hatásos rnyomatékossággai képviselte Európa közönsége előtt. A Neues Wiener Tagblatt árja: Tisza gróf nyilatkozata annál inkább üdvözlendő, mert a delegációk csialk ősszel fognak .összeülni és a helyzet .ma olya.n, hogy minden illetékes helyiről jövő felvilágosítás a monarchia külpolitikájáról nagyon alkalmas időben jön. Hálásnak kell lenni Tisza iránt, hogy megragadta .az alkalmat arra, hogy politikánk alapelveit az ő mesteri módján kifejtse .és mogrögziitse. A magyar képviselőház tegnap ismét a politikai helyzet magaslatán állott s Tisza István gróf fejtegetései a legmesszebbmenő figyelmet érdemlik. A magyar képviselőház állásfoglalásának mindenütt mély hatást kell keltenie; naigy támasz ez külpolitikánk vezetőjének .ilyen nehéz .időkben, mert hisz ilyenkor kivételes értéibe van annak, lia a magyar parlament teljes szolidaritást tanusit a monarchiának céljaival A Zeit vezércikkében kifejti, hogy Tisza tegnapi beszédé eltérően azoktól a hivatalos külpolitikai nyilatkozatoktól, amelyhez Ausztriában szokva varrnak, tartalommal ibirt. Szándékokat, nézeteket, sőt programokat .is hallunk ki .belőle. A Neues Wiener Journal utal arra, hoigy .mily különböző módon kezelik ,a két parlamentet közjogi szempontból. Ha emlékezünk arra, hogy mily semmitmondó nyilatkozatokat .adott iStürgkh .gróf Berchtold gróf nevében az osztrák képviselőházban, amikor Lukács akkori miniszterelnök már a magyar képviselőházban sokkal messzebbmenő közléseket tett és hogyha olvassuk most Tisza István gróf beszédiét, akkor Játjuk, hogy .a Lajtám itul a vezető államférfi ia parlament jogait egészen máskép értelmezi, mint Ausztriában. Tisza beszéde egyébként nem .a külügy miniszter szócsövének nyilatkozata volt, hanem valóságos expozé. Egy Olyan világos ós határozott expozé, amelyet Berchtold grófnál nélkülöztünk, sőt Tisza gróf szavának világossága és határozottsága olyan kemény ós szilárd hangot adott, aminőt nagyon ritkán hallunk. iBerlinből jelentik: Tisza miniszterelnök tegnapi kijelentéseit az itteni politikai körökben a legnagyobb megelégedéssel fogadják. Dicsérik ezt az ©szinteséget és nyíltságot, mellyel Tisza .nyilatkozott- „Most végre, hasaszu .idő után" — árja a Vossiscke Zeitung — olyan erélyes hangokat haliunk a Duna mellől, melyeket nenx hihet félreérteni," Tisza nyilatkozatai Péterváron bizonyára nem tesznek majd kellemes benyomást, mert kétségtelenül! kitűnik belőlük az, hogy AusztriaCSILLÁROK legszebb és legmodernebb kivitelben, Braun Viktornál Szeged, Vár-utca 7. szám. Telefon 77-11. Telefon 77-11. A legkedvezőbb fizetési feltételek!