Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1913-06-22 / 144. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24- félévre . . K 12 negyedévre K 6 — egy hónapra K 2'Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28 — félévre . . K 14.negyedévre K 7 — egy hónapra K 240 Egyes szám ára 10 fillér. Szeged, 1913. II. évfolyam 144. szám. A középiskola reformja. Mig a tudósok civakodnak és vitatkoznak a középiskola reformjáról, miközben alig jutottak tovább annál, mint hogy mindegyik a maga szakjának a fontosságát hangoztatja és helyezi előtérbe, addig Jankovich Béla kultuszminiszter egy merész nekilendüléssel fog hozzá ehhez a kérdéshez és kilátásba helyezi a középiskola reformjának közeli megoldását. Ha e szándéka csakugyan valósággá válik, ércnél maradandóbb emléket állit magának és örök időkre biztosit nevének helyet a magyar kultura történetének lapjain. Nem laikus szóbeszéd, hanem modern szakemberek szent meggyőződése, hogy a mai középiskola jelenlegi szervezetével és tárgybeosztásával nem illik bele korunkba. A mai középiskola beteg. Friss tápanyagra, friss yérre van szüksége, hogy uj erőre szert tehessen. Mert most, megvénhedt szervezetével messze elmaradt a mi korunktól. Mérföldnyi távolságokban kullog a rohanó élet mögött. S e távolság, hacsak egy erélyes kéz közbe nem avatkozik, napról-napra .nő. Nincs meg — s ezt a Délmagyar ország hasábjain már többször hangoztattuk — a kellő kapcsolat az élet és az iskola között, pedig non scholae, sed vitae discimus, nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. Ezt vallották már a régi rómaiak. Ebből érthető és világos, hogy az iskola nem öncél. Ép ezért nem elegendő az évszázadokkal azelőtt az iskolai oktatás körébe fölvett tudományok anyagát bőviteni, hanem, mert az élet a tudás eddig ismeretlen mezőit és téréit nyitotta meg előttünk, csak természetes, hogy a középiskolák tantervét uj tudományokkal is kell bőviteni. De a középiskolák tantervében tényleg szereplő tudományok jelentőségében is lényeges változás állott be. Amely tárgy azelőtt főfontosságunak tetszett s hogy közelebbről is megnevezzük, mondjuk: a latin, az életre való értékére nézve nyomába sem léphet a modern nyelvéknek. Ép abból, hogy a latin másodrangú szerepet fog vinni a német nyelv mellett, mely méltó előtérbe jut, ép abból tetszik ki Jankovich kultuszminiszter erős érzéke az évtizedek óta vajúdó kérdések megoldása iránt. A latin nyelv a múlté. Nem ideálunk ugyan a latin végleges eltörlése, de a repülés korszakában minden esetre szerényebb hellyel kell beérnie. Olyan szerény hellyel, aminőt kultuszminiszterünk éleslátása és igazán gyakorlati érzéke kijelöl számára. A modern technika vívmányai következtében az egyes nemzetek közti érintkezés sokkal könnyebb ,sokkal gyakoribb és Olvasás közben. Irta : Ignotus. Nehlyudov .Dimitrij herceg egy nyári estén körülbelül ezeket irta naplójába: „Nagy Sándor, Cézár, Nagy Péter — az mind bliktri. A világtörténelemnek az a legnagyobb eseménye, hogy az 185*-ik esztendő egyik nyári estéjén egy szegény, ágrólszakadt tiroli énekes egy óra hosszat énekelt és mandolinozott Luczernben a körülötte nevetgélő asszonyságoknak és uraságoknak s mégis egyiküknek sem jutott eszébe, ihogy a nyavalyásnak odadobott volna bár egy rézpolturát is." Ez a Ndhlyudov a Tolsztoj egy régi novellájának, a Lucern-mk a hőse s az öreg Tolsztoj e névre kereszteli az ő legutolsó regényének, a Föltámadás-nak hősét is. Ez a Nehlyudov, ha naplót irna — s a milyen romantikus, bátran írhatna naplót — e naplójába effélét írhatna: ,Mózes, Krisztus, Buddha, van benne valami: ez is megváltás. De az igazi -megváltás az, hogy én, muszka herceg, feleségemmé akarok tenni egy Maszlova nevü utcai leányzót, kinek annak idején, egy holdvilágos éjszakán, én vettem el azt a kis tőkéjét, mely az ő tformáju szegény cselédlányoknak egyetlen velükszületett java." Nehlyudov ezt nem irja meg, de három vaskos köteten át kacérkodik e gondolattal. Dicséretére legyen mondva: a megváltás nem ő rajta múlik, a .maga jószántából félig ittas, félig megrökönyödött gyönge jellemen, aki az ő megváltó anwandlung-ját annyira viszi, hogy a lopási históriába keveredett leányzót elkíséri Szibériába is. Hanem múlik a leányon, a női mivoltában reális Maszlován, aki átérzi a nagy ur s az utcai leány közt való viszonynak teljes természetellenességét s Nehlyudov herceg helyett egy Simons-ohn nevü politikai fogolyhoz megy, aki afféle utcai próféta. Igy találja meg a zsák a maga foltját, igy támad föl a Maszlova a maga módja szerint s Nehlyudov csak ezentúl fog föltámadni, egy uj regényben, melyet a hetvenhét éves Tolsztoj ki tudja, meg fog-e Írhatni s ha igen és ha bele is fog, ki tudja, az ő reális és igazmondó tolla nem nyargal-e vele a reális életfölfogás felé, hogy megint a legkitűnőbb praktikus cáfolatát irassa meg vele az ő neo-evangelista próféta-ábrándjainak? Mert ez a nagy Tolsztoj állandó tragédiája: sokkal jobban ismeri az életet s becsületes iró lévén, sokkal kevésbé tudja meghamisitani, hogysem rá tudná húzni az ő nem e világból való kaptafájára. Mert, nyilvánvaló, az okos Maszlova adja meg a legjobb feleletet a Tolsztoj paras'ztevangyéliumára, Az uraságba beleromlott bűnös világot nem lehet többé mesterségesen visszarontani a paraszti, evangyéliomi primitívségbe. Ha még oly igaz is, hogy minden ember egyenlő s egy atyának fiai vagyunk valamennyien: a Néhlyudovok -épp oly kevéssé valók a Maszlováknak férjekül, mint ahogy Jean Jacque s Rousseau, a mult századbeli Tolsztoj, nagyon rosszul járt azzal a paraszt-szolgálóval, akit — retournons á la nature — feleségévé tett. Nem, a világnak ma már csak egy megváltása lehetséges: az, hogy mind valamennyien Néhlyudovok legyünk, mind csuKiadóhiratal Kárász-utca 9. UMI Telefon-szám: 305. Vasárnap, junius 22. sokkal állandóbb, mint a delisáncok korszakában s igy imagától értetődik, hogy égető szükség van a különböző nemzetek közti érintkezés eszközeire: az idegen nyelvekre, még pedig nem holt (latin, görög), hanem élő, nagy elterjedtséggel biró nyelvekre. Nekünk, magyaroknak a németre. i, A mi korunk a természettudományok, a nagy technikai föltalálások korszaka. Világos tehát, hogy ezek a természettudományok nem lehetnek továbbra is az iskolai tudományok között a tanterv mostohái, hamupipőkéi. Nem a nyelvtudósok teszik a nemzeteket npgyokká, vagyonosokká és boldogokká, hanem az Edisonok. Az élettel kapcsolatos, modern iskolák tantervének ezt föltétlenül figyelembe kell vennie. j Ujitani készül Jankovich kultuszminiszter az iskolai élet más terén is. Az óraszámok radikális redukálására készül. Az ő terve szerint az alsóbb osztályokban 18, a felsőbbekbben pedig 24 lesz a heti órák száma. Helyes elv, hogy inkább kevesebbet, de jól, mint mindenből valamit, tehát lényegileg semmit. Tudvalevő dolog, hogy a tanuló ifjúságnak nemcsak az iskolában eltöltött idejét foglalja le a szellemi munkásság, hanem otthon is több órát kénytelen naponként az iskolában -hallottak megrögzitésére fordítani. Az igazán lelkiismepa gőgös és gazdag nagy urak. Erre határozottan több tehetség van az emberis-égben, mint az evangyéliomi lemondásra. Az egész emberiségnek kell fölemelkednie, nem pedig azoknak is letörnie, akik már egyszer felül voltak. S ezért volt több igazság Ferdinánd Lassalle-ban, aki redingotefoan s galambszürke keztyüben akarta megváltani az emberiséget, m-int van Tolsztojban, a prófétában, aki munkás-zubbonyban és kaptafa mellett törekszik erre. S Tolsztoj, az iró, a tökéletes művész, akinél jobban kevesen ismerik az embert, Írásaival -önkéntelen igazat ad a Lassalleoknak. , * Balzac születés-ét mindössze két nap választotta el Beaumarchais halálától. Érdekes megfigyelni, mint forgunk e két alak körül; a köztük való ellentétet vagy összefüggést mint érezzük ösztönszerűen; maguk a Beaumarchais üzletei s a Balzac pénzábrándjai mint vezetnek bennünket nyomra s mégis ezt a nyomot mint vétjük el. Megállapítjuk, hogy mindketten üzletemberek voltak, de az egyik jó végre jutott, a másik rosszra. Megállapítjuk, hogy az egyik megkezdte a forradalmat, a másik, Írásaiban, szinte learatta. Látjuk, hogy Beaumarchais még az urakról ir, mig Balzac már a bourgeoisie megirója. Csak azt nem látjuk meg, hogy maga Balzac is már bourgeois volt s ezzel az ő esetének az a kulcsa, hogy ő kezdte meg sorát azoknak az Íróknak, akik nem a más pénzén éltek, hanem a magukén. *