Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1913-06-21 / 143. szám

I Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 - félévre . . K 12 — negyedévre K 6-— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 19 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 - félévre . . K14.negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 14 ötíér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, I9S3. II. évfolyam 143. szám. Szombat, junius 21 A külpolitikai helyzet. Tisza István miniszterelnök a képviselőházban elmondott külpolitikai beszédei nemcsak itthon, hanem a külföldön is érdeklődést kelt. -Meg kell állapítani, hogy 3 magyar Háznak a balkáni helyzetről folytatott vitájának meg volt az a súlya és jelentősége, mely egy nagyhatalom törvényhozó testületéhez illik. A mai napon az egész külföld figyelme a dunaparti palota tanácskozó terme felé fordul s igazán jól esik nekünk, hogy ezúttal a külvilág érdeklődését nem skandalumok irányítják a magyar parlamentre. Tisza Istvánnak célhoz vezető methódusa van arra, hogy a magyar -parlament súlyát és tekintélyét emelje. Magas színvonalú viták, üdvös törvényhozási alkotások és nem utolsó sorban az országgyűlés ellenőrzési jogának a külpolitika irányításában való érvényesítése, valóban a megfelelő módja annak, hogy törvényhozó testületünk a jobb idejében1 élvezett presztizs'ét visszanyerje. A delegáció annak idején póthiteleket és előirányzat nélküli kiadásokat állapított meg, melyeket a törvény értelmében a magyar országgyűlésnek kell szankcionálnia. Ezt az alkalmat ragadta meg Khuen-Héderváry Károly gróf, az országnak talán '1 égtájékozottab balkánpolitikusa. hogy a külpolitika aktuális kérdését, a keleti problémát (fölvesse. Az ő magas színvonalú felszólalásához fűződött a képviselőház ülésének szenzációs eseménye: 77szi István gróf miniszterelnök külpolitikai nyilatkozata. ( A miniszterelnök mindenek előtt is bebizonyította, hogy semmiféle logikai ellenmondás nincs abban, ha a monarchia^ balkáni háború előtt a status quo alapján állott, annak utána pedig az első közé tartozott, akik a tényleges eredményeket elismerték s azok gyümölcseitől a balkáni népeket megfosztani -nem akarták. Mi a status quo alapjára helyezkedtünk, egyrészt azért, mert általában békés és .konzervatív külpolitikai irányt követtünk, de főképen azért, mivel a balkáni viszonyoknak minden olyan megzavarását megakartuk akadályozni, mely nem az ottani népek erejének, természetes erejének fejlődéséből keletkezett. Mi azt akartuk, hogy a Balkán-államok gyarapodásukat a saját erejükből vivhassák ki s ne egy vagy több nagyhatalom gyámkodó beavatkozásából kapják ajándékba. Ezért állottunk a status quo alapján s ezért hagytuk azt oda abban a percben, amelyben bebizonyult, hogy a balkáni népeknek kivívott győzelmei biztos alapját nyújtják annak az uj rendnek, amely az ő szabad és független fejlődésükön épül föl. , Igy dedukálta Tisza István gróf vaslogikával, hogy az uj rend, mely a Balkánon kialakulóban van, tulajdonképen a mi politikánk érvényesülését jelenti. Nem nehéz e két posztulatumban sem megállapítani a mi balkán-politikánk konzekvens alapgondolatát: a Balkán valódi szabad fejlődésének etnográfiái princípiumát. Elégtétellel mutatott rá a kormányelnök, hogy e követeléseinket érvényre emeltük s a monarchia külpolitikai akciója ezek tekintetében teljes sikerrel járt. Ez vonatkozott a közel múltra. A közel jövő alakulásaira nézve pedig röviden és világosan azt jelentette ki a miniszterelnök, hogy a Balkán-kérdések * végleges rendezése a mi érdekeink sérelmével és a mi hozzájárulásunk nélkül nem történhetik. A Balkán-államok a megoldásnak több útját választhatják. Választhatják a fegyveres elintézését. Választhatják a békés megoldást. Ez utóbbi esetben sor kerülhet az érdekelt államok közvetlen megegyezésére, -avagy választott biróság döntésére vagy mediációra. De a választott biróság döntése is, a mediáció is csak az illető szabad államok elhatározásainak korlátai között mozaghat. Minden egyéb már intervenció, beavatkozás volna, ami az illető államok függetlenségével összeegyeztethetetlen. . 1 A kormányelnök végső konklúziója pedig az, hogy az osztrák-magyar monarchiát sem választott biróság, sem mediáció abban nem korlátolhatja, hogy álláspontját a Balkán viszonyainak végleges rendezésében ne érvényesitse s csak olyan rendezést fogadjon el, amely önzetlen balkán-politikánk alapelveinek megfelel s más nagyhatalmat előjogok birtokába nem juttat. [miiie Vércseppek fehér rózsán. ,jSie v-ous sav-iez oomme ©n plletir-e D'etir-e remi1 et san-s Ifoy-ar . . Sully Prudhomme. Lehelleten szőtt finom este fehér rózsáikat tépdestem Neked. Töviseit mind letörögettem, hogy meg ne sértsed vele a kezed. •.. hogy ez a kéz, mely reszket az enyémben, hogy ez a kéz, mely finom, kék eres, — melyről a keztyüt mindig lekönyörgöm, hol néma ajkam csókokat keres —, hogy ez a kéz a rózsák szivtelenjét szúró tüskét, soha meg ne fájja, iha másnap hozzá hervadtan viszem s szomorú lesz muló illatára. ...és amint némán... némán tördelem ... kivéreztem vele a kezem. IVANKOV1TS IMRE. A kis Tobrah. Irta : Rudyard Kipling. „A -letartóztatott apróság feje alig ért föl a vádlottak -padjáig", jelentették az angol lapok. Az esetet azonban nem ismertették részletesen, mert igazán, a világon senkit nem érdekelt, hogy él-e, hal-e a kis Tobrah. A biróság piros termében egészen hosszú, forró délutánon át ültek törvényt fölötte; ha valami kérdést intéztek hozzá, akkor a kis Tobrah csak nyöszörgött, meg pityergett. Az ügyész bizonyiték hiányában falmentését kérte s ezt a nézetet a biró fe magáévá tette. A kis Tobrah nővérének a holttestét valóban a kut fenekén találták meg és félmértföldnyi kerületben a kis Tobrah volt akkor az egyetlen emberi lény; de hát a kis leány Véletlenül is belezuhanhatott a kútba. Ezért aztán fölmentették a kis Tobrah-t és azt mondták néki, hogy mehet, ahová akar. Ez az engedély azonban távolról sem volt olyan nagylelkű, mint amilyennek látszik, mert bizony a kis Tobrahnak halvány sejtelme sem volt róla, hogy hová menjen és nem volt mit tennie és nem volt mit magára húznia. Kitipegett a sövénnyel keritett udvarra, leült a kut kávájára és azon törte a fejét, hogy ha beleugranék az odalenn nyugovó fekete vizbe, vájjon nem jutna át .szerencsésen azon a másik, sejtelmes fekete vizén is . . . Egy lovász üres takarmányos zsákot dobott a vályú szélére és kis Tobrah, mert hiszen éhes volt. összekeresgélte a zsákból a nyirkos magvakat, amelyeket a ló véletlenül ott felejtett. — Te tolvaj — hiszen csak az imént szabadultál meg a börtöntől! Mars innét! — ordította a lovász, miközben a gyermeket fülön fogta s egy nagy, kövér angol felé fordult, a:ki elmeséltette magának a lopás történetét. — Ha! — kiáltotta háromszor az angol. (Rendszerint ezt a fölkiáltást használta, ha erősebb kifejezésre volt szüksége.) — Dugd be a hálóba és vidd haza. — Igy került a kis Tobrah a kordé hálójába és az angol házába, szilárdan meg lévén győződve arról, hogy levágják, mint egy malacot. — Ha! — szólt az angol, mint az imént. — Gondoljátok meg! Nyirkos gabonamagvakat, szent egek! Etessétek meg a kis koldust, aztán lovászgyereket faragunk majd belőle. Nyirkos magvakat, jóságos istenem! — Meséld el nekünk a történetedet, — mondotta a lovászmester a kis Bobrahnak, a mikor eljött az evés ideje és a szolgaszemélyzet a ház mögött fekvő szálláson pihenőre tért. — Nem vagy a lovászok fajtájából való, kivéve, ami a jó gyomrot illeti. Hogyan és 0