Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1913-06-20 / 142. szám
Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24- télévre . . K 12 — negyedévre K 6 — egy hónapra K 2-— Egyes száui ára 10 BUér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28 - félévre . . K14.negyedévre K T— egy hónapra K 240 Egyes szám ára 10 űllér. Szeged, 1913. ii. évfolyam 142. szám. Fölebbezzünk l A városok és községek autonómiáját egy sajátságos tipusu betegség jellemzi, mely nem rit'kán a legéletrevalóbb eszméket juttatja a közigazgatási temető szerepét játszó belügyminiszteri irattárba. A fölebbezési mánia ez. A közgyűlési határozatok végrehajtása elé mindig a legutolsó napon szokott begördülni ez a forgalmi akadály, mely ujabb késedelmet, hosszú. hónapakot jelent, sokszor igazán nagy és komoly ügyek megvalósítását tolva el aj végtelenségig. Csak a városi tisztviselők fizetésrendezésének mostoha sorsára utalunk és egyszerre világossá lesz ennek a megállapításnak az igazsága. Több, mint egy éve, hogy a város törvény végrehajtásra vár és Szeged még mindig nem jutott el odáig, hogy elfogadható helyi megállapításai életbeléphessenek. Egy nagy sereg ember várja visszafojtott lélekzettel, hogy legyen már végre valami, ami régi sérelmek orvoslását és az igazságosabb elbánást jelentené sok kishivatalnok-^ ra nézve; de a kinos lassúsággal előbbredöcögő ügy folyamatába belecsendül a megállást jelentő vezényszó: fölebbezzünk! És a kishivatalnokok várhatnak ismét tovább, mig az ambiciózus városatyák kellően ki nem játszadozták magukat. Nem akarjuk azt vitatni, hogy a fölebbezések mindannyiszor nélkülözik az igazság alapjait. A fölebbezési mánia nagymérvű elharapódzásána'k inkább az az oka, hogy a határozatok kellő megfontolás-és alaposság nélkül hozatnak, tehát nagyon is sürün provokálják a magasabb elbírálást. És ennek a jelenségnek magyarázata némileg már az autonómia természetrajzába tartozik. A községi képviselőtestület megfontolás nélkül, ex abrupto foglalkozik a legnagyobb kérdésekkel és a protekciós szónoklatok .pillanatnyi hatása alatt cselekszik. Ha sok hangzatos frázis van a szónoklatban s ezenfelül az idő is előrehaladt már, a közgyűlés képes önmagával teljesen ellenkező határozatokat hozni, uti figura docet: a színházi szerződés meghosszabbítása tárgyában például el sem lehet képzelni nagyobb ellentétet. Az ügyek kellő előkészítés hiján vitetnek be a közgyűlésbe, ott megfelelő megvilágítás nélkül adatnak elő s tág teret engednek a nem mindig illetékes felszólalásoknak arra, hogy a tárgyalás menetét félrebicsaklott ötletekkel zsákutcába tereljék. Ez persze minden demokratikus szervezetnél igy van azt athéni aeropág óta, de a vezetés céltudatos irányítása végtelen sokat lendíthetne az ügyön, mert a tömegek engedik magukat vezettetni, sőt örülnek, ha biztos A madár. ( Mese.) Irta: Gr. Mezenszklj. ... és röpült tovább, büszkén, föltartott fejjel, egyenesen napkelet felé, 'hogy megittasuljon a Nap fényétől és Ihogy megáztassa szárnyait a Nap forró sugárfürdőjében. S körülötte más madarak szálldosták, vijjogtak, hivogatták, marasztalták, — ő azonban némán, hallgatagon folytatta hosszú, bosszú idő óta tartó útját és röpült tovább, egyre csak napkelet felé, ahol reggelenként királyi bíborban fölkél a Nap. Mogorva fellegek szövetkeztek a zugó zivatarral, bogy valamikép eltérítsék a büszkén tovaszálló madarat kitűzött céljától, mert gyűlölték a Napot világosságot árasztó fényéért, boldogitó ragyogásáért és sugarainak jótékony melegségéért. A zivatar zuhogó záport bocsátott arra a vidékre, amelyen átröpült, vakító fényű villámokkal csapdosott körülötte, hogy visszaűzze a többi madár közé, amelyek nem sóvárogtak olyan mohón a fény, a világosság után, hanem beérték a maradi sötétséggel és borús félhomállyal. Mert a fellegeknek régi ellenségük volt a Nap, aki felszárította a belőlük ömlő esőt és szétkergette őket, ha összetorlódva, az eget homályba akarták burkolni. És égő gyűlölettel fordultak a büszke imadár ellen, mert jól tudták, hogy csak azért röpül olyan kitartóan egyre Kelet felé, hogy bemutassa hódolatát a világosságok teremtő Urának, a Napnak. De hiába tépdeste a madár szárnyát a szélvész, 'hiába ömlött fakó testére a jeges zápor, hiába bömbölt a fülébe a földrengető orkán, — a madár csak röpült tovább, tovább, napkelet felé, ahonnét a szent világosság Ura reggelenként először hinti szét a földön mindent bearanyozó sugarait. És égbe-meredező, hólepte hegyormok tornyosultak elébe, 'hogy visszatérésre kényszerítsék. De a madár átröpült fölöttük, azért haragjukban az orkán zengésénél is rettenetesebb, földet rázó dörgések közepette tüzes hamut és óriási sziklaköveket szórtak a magasba, ahol a madár röpült. De a madár oly magasra szállott, hogy a hegyek gyomrából fölröpített szikladarabok nem birták követni és visszahullottak a földre. És egyszerre csak véget értek a zöld erdők és tarka mezők, eltűntek a hegyek, a melyek fölött a madár tovaszállt magasztos célja felé. És a madár megpillantotta maga előtt a tengert . . . Végtelenségbe vesző, mélységesen kék víztömeg terült el előtte, amelynek tükrén hol gyöngéd habok, hol vakitó-feihér taraju hullámok gördültek a part felé. A madár csodálkozva nézte, mint halad a hullámok végtelen sora a part 'felé és mint törik meg a szirteken az első, a második ... a tizedik ... az ezredik hullám — és a feje beleszédült, mikor látta, hogy a játéknak nem hogy vége volna, hanem ellenkezőleg: ugy látszik, mintha csak most kezdődnék igazán ... És a madár, rövid erőgyűjtés után, folytatta útját. Merészen nekivágott a kék rengetegnek. De amikor repülés közben elfáKiadókivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Péntek, junius 20. utmutatás jelzi előttük a követendő utat, de félszeg előkészítés és kapkcrdásjnellett természetesen nem hajlandók^száÉkatukat egykönnyen leadni. Ezért töp^m azután, hogy jó svádáju demagógok néhány pillanat alatt maguk és eszméik felé-tudják irányitani a közhangulatot, ha'sikerül a tömeg intenzív érdeklődését habár percekre is lekötniök. Hány fontos és igazán nagyjelentőségű ügyet tudnánk hirtelenében fölsorolni, melyek évek óta kisértenek és nem tudnak a megvalósulás stádiumába jutni, habár keresztülvitelüket halaszthatatlan érdek követeli. A már emiitett fizetésrendezésen kivül ott van a tanyai vasút kérdése, mely életérdeke nemcsak a tanyavilág népének, de magának a belterületi lakosságnak is, mely piacának fölfrissülését és jobb ellátását reméli a homoki vasúttól. Állítólag most már nem fog felmerülni több akadály. Dehogy nem fog! Majd akad önzetlen városatya, akinek a tanyáját nem fogja érinteni a vasútvonal s ezért fütyülve a közérdekre, ismét meg fogja fölebbezni az épités megkezdését annak idején kimondandó határozatot. Más meg azért fog fölebbezni, mert a vasút az ő tanyája mellett fog elmenni és megcsonkítja a földeit, vagy kevés 'kisajátítási árat fizet értük. És nincs ember, aki tisztán a közérradt, kétségbeesve vette észre, hogy nincs semmi, amin megpihenhetne. Minden erejét megfeszítve, tovább röpült, de ereje percrőlpercre fogyott. És a tenger mélységes kékje egyszerre csak haragos-zöldre festődött és a szelid, ártatlan habok helyett óriási, ijesztő hullámok kezdték végigzugni raita. A fáradt madár nem birt megmaradni fönn, a magasban, hanem erőtlenül alá'hanyatlott. Végső erőfeszítéssel azonban sikerült a halálos bukástól megmenekülnie, de alig tudta magát oly magasan tartani, hogy az ég felé csapódó hullámok magukkal ne rántsák. Hosszú, gyötrelmekkel teljes órákat töltött el kinos erőlködésben, csak hogy valamiképen partot érhessen. Végre, végtelen hosszúnak tetsző szárnyalás után, partot pillantot meg a távolban. A fákkal boritott partvidék élénk zöld szine erőt és kitartást öntött a teljesen kimerült madárba, ugy, hogy nagynehezen elérte a pihenést és enyhülést nyújtó partot. Levetette magát a part első kiemelkedőbb kövére, amelyet a legmagasabb hullám sem áraszthatott el hűvös vizével és pihegve fölnézett az égre. De az eget felhő burkolta .. . És a madár sóhajtva gondolt arra, hogy kitartó, fáradhatatlan röpülése egy lépéssel sem hozta közelebb a világosság szülőanyjához, a Naphoz. Hiába áldozta hát rá az életét, hogy a Nap ragyogó birodalmába érjen, hogy egyszer, csak egyetlen-egyszer boldogan meghajthassa fejét a világosság országának teremtő Ura előtt, hódolva neki