Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1913-06-03 / 127. szám
1913. junius 3. DÉLMAGYARORSZÁG 3. hogy olcsóbban lehetett volna a várpalotai birtokot megvenni. Nem, olcsóbban nem lehetett volna, mert ez volt a legolcsóbb ár, mert többet is ér az a vételárnál. Különben azt kell tekinteni, hogy katonai célokra és nem gazdaságira kellett a birtok. Ö és a földmiveiésügyi kormány egyáltalában, nem folyt be és távol állott a birtokvételtől és reméli, hogy Károlyi Mihály gróf korrigálni fogja elhangzott vádját, melynek semmi alapja sincsen. A Ház tudomásul vette Hazai és Serényi miniszter válaszát. Az ülés ikét órakor végződött. A vásárcsarnok tervpályázata — Nem adták ki az első dijat. — A bizottság javasolja, hogy szegedi építészt bizzanak meg a tervek elkészítésével. (Saját tudósítónktól.) Ma délelőtt ült össze Lázár György dr. polgármester elnöklésével a vásárcsarnok tervpályázata dolgában kiküldött biráló bizottság, hogy a beérkezett tiz pályamű közül a legérdemesebbeknek odaítélje a pályadijakat. A pályázat nem járt megfelelő eredménnyel, amennyiben a zsiiri egyetlen pályatervet sem talált az első 3000 koronás dijra érdemesnek. Valamennyi pályamunkának közös hibája, hogy a praktikusság követelményei és a művészeti szempontok nem domborodnak ki bennük egységesen, nem simulnak össze és vagy az egyik van túlságosan a másik rovására, vagy megfordítva. Általános véleménye volt a bizottságnak, hogy a pályamüvek között egy j sincs, amelynek alapján föl lehetne épiteni a vásárcsarnokot, bár vannak a pályatervek között szépen sikerülitek. Ghez képest a biráló bizottság talált is olyan pályaterveket, amelyek a második és harmadik dijra méltók. A második 2500 koronás dijat az „Exelsior" jeligéjű tervnek Ítélték oda. Szerzői: Klonczinger Pál és Ullerich Miklós, budapesti építészek. A harmadik, 1500 koronás dijat a „Ngylevelü lóhere" jeligével ellátott pályaterv nyerte szerzője Koloizsvári Albert budapesti épitész. Eszerint tehát szegedi pályaterv nem nyert dijat, állítólag van kettő, amelyeket a zsiiri megvételre ajánl a városnak. Ugy halljuk, az egyik az Ottovay és Winkler cégé, a másik Müller Miksáé. Nagy részletességgel és alapossággal indokolja meg a zsűri a döntését. Kiemeli, hogy szigorúan szem előtt tartotta azt, hogy a pályatervek tartalmazzák-e azokat a helyiségeket, elárusító fülkéket szám és méret szerint, amelyeket a tervezési program előirt. Nagy súlyt helyezett arra is, hogy a vásárcsarnokban minél könnyebb, zavartalanabb legyen a forgalom, az árusitó helyek könnyen áttekinthetők és könnyen (megtalálhatók legyenek. Elsőrangú követelménynek tartotta a biráló bizottság a közegészségügyi szempontokat is. Végül nagyon fontosnak tálállta a bizottság azt, 'hogy a másfélmilliós vásárcsarnok ugy belső, mint külső alakulatában művészi legyen és díszére váljék Szegednek. Ezeknek a követelményeknek legnagyobb részbeni természetesen p dijazott pályatervek feltelnek meg, bár kiemeli ia biráló bizottság indokolása, hogy a dijazott pályatervek sem a belső szerkesztés, sem a homlokzat tekintetében nem elégítik ki a kívánalmakat. Sőt mind a két dijazott tervnek határozottan rossz a homlokzata. Az alaprajzi elosztása mindkettőnek kiváló s csakis azért nyerték el a pályadijakat. A biráló bizottság azonban méltányolva a jó eszméket és részben a jó megoldásokat, de meg a város érdekében, is, hat pályatervet darabonként 600 koronájával megvételre ajánl a városnak. Ezek a „Délibáb", „Alku", „Fekete-fehér tárcsa", „Tiszta élelmezés", „Boltivek alatt" és „Fénysugár" jeligéjű pályatervek. A szerzők neveit most még nem lehet tudni, csak akkor bonthatják föl a jeligés levélkéket, ha a vételbe a szerzők beleegyeznek. A város a hirlapok utján fogja nyilatkozattételre fölszólítani a megvételi díjjal kitüntetett pályatervek szerzőit. Fölemlíti még a biráló bizottság jegyzőkönyve a pályatervek közül 'három haladja tul a vásárcsarnok költségelőirányzatát, még pedig a „Tiszta élelmezés" jeligéjű 230,000, „Boltivek alatt" cimii 136,000 és a „Négylevelü lóhere" jelzéssel ellátott 80,000 koronával. Minthogy ia bizottság az első dijra érdemes pályatervet nem talált, az a kérdés merült (föl, milyen terv alapján épüljön hát föl a vásárcsarnok? Erre vonatkozólag a következő határozatot hozták: „Kivánatos most már a nagy munkátlanságra való tekintettel, de meg azért is, mert a vásárcsarnokra a városnak égetően szüksége van, hogy minden további kísérletezés és huza-vona nélkül bízzon meg a tanács egy arra érdemes és alkalmas, megfelelő képzettségű és feltétlenül szegedi építészt a tervek kidolgozásával". Ezt a javaslatot terjeszti ia biráló bizottság a tanács elé, amely valószínűleg már a legközelebbi, csütörtöki ülésén dönteni fog a szegedi épitész személyére nézve. Az utolsó szó természetesen a közgyűlést illeti meg. A nyírbátori választás eredménye. Ma reggel kilenc órakor kezdődött meg a választás a nyírbátori kerületben. Két jelölt küzdött a mandátumért, a JusthVpárti Hrabovszky Guidó és a munkapárti Kállay Miklós, akit tudvalevőleg Vadász Lipót államtitkár helyett léptették (föl!, aki időközben vis.'|zalépett. A választást Megyery Gyula, nyugalmazott kuriai biró választási elnök vezette. Mindkét párt nagy csoportokban vonult föl, a szabadban fölállított választási helyiségekhez. A katonaság és a csendőrség kivonult nagy készenléttel, de dolga nem akadt. Nyirbátor utcáin kortesek szaladgáltak egész nap, mozgalmas volt az utca képe. A munkapártan a hithű zsidó szavazók részére külön rituális konyhát átlitottak föl. A szavazást Kállay Miklós pártja kezdette meg. Délelőtt 11 órakor: Hrabovzsky 290, Kállay 210 szavazató1! kapott. A választás csak késő este ért véget, mert 30 község szavazott közel 3261 választóval. Az ellenzéki jelölt támogatására lementek Mezőssy Béla, Apponyi Albert gróf, Károlyi Mihály, Fernbach Károly, Eitner Zsigmond, Sümegi Vilmos, Szmrecsányi . György, Veszprémi István, Horváth József és még más képviselők. Az elnök este hat órakor hirdette ki az eredményt, mely szerint a Justh-párti Hrabovszky Guidó 260 szótöbbséggel győzött. Lukács László bécsi utjának eredménye. — A miniszterelnök nyilatkozata. — (Saját tudósítónktól.) Lukács László miniszterelnök vasárnap kihallgatáson jelent meg őfelsége előtt. Egyes lapok ugy jelentették be ezt a hirt, mintha a miniszterelnök talán már meg is bukott volna, összefüggésbe hozták a Désy-perrel, mintha amiatt vált volna Lukács kegyvesztetté. Na és mára kiderült, hogy az ellenzék megint 'tévedett egy kissé, sőt túlságosan rosszul jósolt, ugy, hogy a bécsi útnak fontossága csakis a hióbhirek miatt akad, tehát bécsi és budapesti beavatott források után le kell szögezni, hogy a király kegye Lukács iránt változatlan. Lukács László miniszterelnök kora délelőtt megjelent ma a képviselőházban és hosszasan beszélgetett minisztertársaival, elsőbben Hazai Samu báró honvédelmi miniszterrel, aki ma az ülés végén a várpalotai birtokvásárláSról, egy sürgős interpellációra válaszolt. Beszélt a miniszterelnök Serényi Béla gróf és Beöthy László miniszterekkel, azután a munkapárt több tagjával. Tudósítónk kérdést intézett Lukács László miniszterelnökhöz a bécsi útról és a királyi audienciáról. A miniszterelnök a következőkben válaszolt: — Részletes jelentést tettem őfelségének a kormányzati ügyekről és valamennyi aktuális kérdésről. Azokon kivül, amiket a félhivatalos utján közöttem, nem sokat mondhatok. őfelsége valamennyi előterjesztésemet tudomásul vette. Egyébként semmi rendkívüli dólog nem történt. Ismertettem a horvátországi politikai helyzetet is, de erről még korai dolog volna nyilatkozni. Más, szintén avatott forrásból arról értesülünk, 'hogy Lukács László miniszterelnök a lehető legkedvezőbb benyomást szerezte a királyi kihallgatás során. BÉCSI LAPOK ÉRTESÜLÉSE. A Neue Freie Presse jelenti: Hivatalos körökből azt jelentik, hogy Lukács vasárnapi kihallgatása folyó ügyekkel s különösen az országgyűlésnek hétfőn megkezdődő tárgyalásával függ össze, mégis jól értesült forrásból jelentik, hogy a kihallgatáson szóba került a horvát válság megoldása is. A tegnapi kihallgatás már régebben volt tervezve s ennélfogva nincs összefüggésben H Lukács— Désy-pörrel. Ennek ellenére teljesen kétségtelen, hogy Lukács jelentése kiterjeszkedett erre a pörre is és a kihallgatásnak ha nem is egyetlen, de mindenesetre főtárgya volt. Ez a pör nem renditette meg a királynak Lukácshoz való bizalmát. Márészt azonban az sem tagadható, hogy Lukácsnál a legutóbbi hónapok izgalmai következtében bizonyos fáradtság állott be és most, amikor a pör tárgyalása a miniszterelnök integritását teljesen helyreállította, ennek a kormányzási fáradtságnak szimptomá'i fokozottab mértékben mutatkoznak nála. Vájjon, ez a pillanatnyi kedv konkrét elhatározást érlelt-e meg a miniszterelnöknél, az még nem bizonyos s mindenesetre huzamosabb ideig fog eltartani, amig Lukácsnak ez az elhatározása tetté fog átváltozni. % Értesítés. Telefon 1203. sz. Legolcsóbb kárpitos-áruk beszerzési forrása. Dus választék kész diván, ottomán, matracok, garnitúrák, gyermekágyak stb. Javítások jótállással szakszerűen eszközöltetnek. Tisztelettel • • • • .. • • kárpitos-üzlet Kossuth Lajos-sugárut6. szóm.