Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1913-06-18 / 140. szám
_«. K DELMAGYARORSZÁG 1913. junius 17. — A SzAK táncmulatsága. Serényen készül a SzAK agilis xend-ezőg-áxdáj a a junius 22-én az ujszegedi Vigadóiban, rendezendő első táncmulatságára. A vörös-fekete sziinek viselői annyira népszerűek és mikép a rendkiviili érdeklődésből is kitűnik,, egészen bizonyos, hogy fényesen, fog sikerülni a SzÁK-nak eme első, tagjai szórakozására és a klubélet, fejlesztésére rendezendő ünnepélye. A tagok természetesen ismerősieiket ds maguk kai hozhatják. Külön migihivékat nem bocsátottak ki. Belépödij 1 korona. Akii a táncmulatság előt t t artandó társ as vacsorán is •részt, alkar venni, ,az tegyen szíves szándékán;, a titkári hivatalban legkésőbb péntek estig bejeleinteni. A vacsorán és táncmulatságon a SzAK vendégül látja csapatának vasárnapi ellenfelét, a 3.3-ok népszerű játékosait is. — A plébános és a tanítónő. Megemlékeztünk arról a tragédiáról, amely az Ungvár közelében levő Remetevasgyár község templomában folyt le. Vojtkó János, a község plébánosa szombaton délután a templomban revolverrel lelőtte Szentimrey Anna tanítónőt, aki véresen, roskadt a templom kövezetére, azután a plébános hazament és vadászfegyverével agyonlőtte magát. A tragédiáról a következő részleteket jelentik: Vojtkó János, a remetevasgyári plébános harminchét éves ember volt. Szülei jóravaló szegény iparosemberek, akik Ungvárott laknak. Néhány évvel ezelőtt Remetevasgyárra került plébánosnak, ahol mint a római katolikus iskola vezetője állandó viszonyban volt az iskola tantestületével1. A meghasonlás közötte és a tantestület között annyira elmérgesedett, hogy e miatt a mult évben Vadnai Tibor tanító elhagyta állását. Ennek a tanítónak helyére jött Szentimrey Anna huszonhárom éves tanítónő. A plébános az uj tanítónővel sem tudott megférni s állandó volt közöttük a viszály. A tanítónő, aki legjobt tudásával iparkodott eleget tenni hivatásának, végre megunta a plébános zaklatását s fölöttes hatóságánál följelentést tett ellene. A följelentés fölötte kellemetlen helyzetet teremthetett a plébános részére s ez az amúgy is beteg idegzetű embert végleg fölzaklatta olyannyira, hogy az utóbbi időben nem volt ura cselekedeteinek. Megtörtént például az elmúlt héten, hogy az ungvári gimnázium jubileuma alkalmával Vojtkó az ünnepségen Ugnvárott időzött Hámon Róbert pápai kamarást, püspöki vikáriust megszólította és éles hangon követelt tőle elégtételt a tanítónő följelentése miatt. A vikárius szelid szóval iparkodott megnyugtatni a magán uralkodni nem tudó plébánost, de ugy látszik eredménytelenül. Szombaton délután a remetevasgyári római katolikus templomban a litániára Szentimrey Anna tanítónő elvezette az iskola leánynövendékeit. Mialatt a templomban a gyermekek a tanítónővel ájtatosságba voltak elmerülve. Vojtkó János revolverrel rálőtt a tanítónőre, aki súlyos sérüléssel roskadt össze. A merénylet a templomban irtózatos .kavarodást idézett elő. A gyermekek sikolfva rohantak ki a templomból és az egész községben óriási izgalmat keltett a borzalmas eset. A merénylő plébános, amikor látta, hogy a tanítónő véresen esett össze, a plébániára rohant, ott vadászfegyverével szájába lőtt. A golyó egész fejét a fölismerhetetlenségig szétroncsolta. A járásbíróság a tett helyén jegyzőkönyvet vett föl az esetről. A súlyosan megsérült szerencsétlen tanitónőt a nagyidai kórtlázba szállították, fölgyógyulásához alig van remény. — Róza néni. Kaptuk a kövelkiző soro ka.t: Tekintetes Szerkesztőség! A járó-kelő közönség érdekében kérem a Tekintetes Szerkesztőséget, hogy soraimnak helyt adni méltóztassék. A Széchenyi-téren, lévő viirágpiaoon ugy a vevőközönség, mint azok a járókelők, akiknek arrafelé akad doilgnk, naprólnapra a legdurvább inzultusnak vanmaik kitéve egy „Róza néni" nevezetű öreg virágos asszony részéről, aki házsártos természeténél fogva mindenkibe beleköt, még abba is, aki erre semmi okot nem adott. A tegocsmányabb ' szavakkal szidalmaz úriembereket és úriasszonyokat, ha nem vesznek tőle virágot azon iaz áron, .amennyiért ő kimálja. Egyi'K úrral megtette, hoigy amiért .az alkudni próbált, ilyetónlkiépen gúnyolta ki: „Az éjszaka álmomba, láttam zsidót járomba, de olyat, mint maga, még soha." Ez azonban még nagyon enyhe dolog, de Róza néni nem tetszése esetén igénybe veszi a kofa-nyelv legválogatottabb műszavait, Ugy gondolom, hogy a-z ilyen, és hasonló inzultusok miatt ennek az asszonynak .a rendőrséggel iis több ízben volrt dolga, de, ugy látszik, .nem koppintottak még elég erélyesen a körmére. Családapák .leányaikkal ijedten menekülnek a virágpiacról, Ihia Róza .néni kiinyitja a száját és fölötte csodálkozom azon, hogy Róza nénit szeméremsértő, durva viiselkedéseért a hatóság meg mindig nem tiltotta el a virágkofásikodástal. Az esetet a Tekintetes iSzerikesztőség figyelmébe ajánlva, maradtam kiváló tisztelettel: egy családapa. — Segítség Pozsonynak. A pozsonyi nagy tüzkatasztrófa az ország határain tul is megindította a sziveket s a -mindenüktől megfosztott, amúgy is földhöz ragadt szegény emberek fölsegitésére m-egindult mozgalom szép összeget juttatott a szerencsétleneknek. Az eddigi gyűjtés eredménye meghaladja a 300,000 koronát, amely összegből 240,000 koronát a Pozsonyban alakult jóléti bizottság már kézhez vett s remélhető, hogy a még be nem szolgáltatott 60.000 korona is hamarosan a jóléti bizottság rendelkezésére fog állani. A segítség kiosztása, mint minden ily.en alkalommal történni szokott, még késik, mert a jóléti bizottság egyelőre azzal van elfoglalva, hogy összeírja a kárvallottakat s hiteles adatok alapján megállapítsa hogy közülök ki milyen összegre tarthat igényt. Természetesen ennek megállapítása nem megy egykönnyen. A jóléti bizottság a minap plakátokon hivta föl a kárvallottakat, hogy szenvedett kárukat személyesen jelentsék ibe a bizottság előtt, nem mulasztván el őket figyelmeztetni, hogy csakis a ténylegesen szenvedett kárt szabad bejelenteni mert a kiről kiderül, hogy ihami'S összeget vallott be, az minimális segítségben fog részesedni. A kárbejelentés határideje junius 13-tól 30-ig terjed s a kárvallottak összeírása után a jóléti bizottság nyomban hozzáfog a segítség kiosztásához. Nagy .gondot okoz a városnak a leégett városrész, amennyiben a részben leégett és részben megrongált 80 ház közül alig harminc olyan ház van, amely újra fölépíthető, vagy helyrehozható, mintegy ötven házat pedig végleg le ikell rombolni a város szabályozása végett. Ezeknek ,a sorsával az e héten összeülő városi közgyűlés fog foglalkozni. A lebontásra kerülő házak telkeit a város ki .akarja sajátítani. — Vizsga. A siketnémák intézetében junius 22-án, vasárnap .délelőtt 9 óraikor lesz az -évzáró vizsga, valamint a növendékek kézimiuinlka- és x-aj zkiállitása. Az évzáró vizsgát pontosain 9 órakor -kezdik és háromnegyed 10 óráig tart. A kiállítás azonban, -22-én és és 23-án (v-asárnap és Ihétifőrij délelőtt 9—41 és -délután 5—7 óráig szintén megtekinthető. A női -kézimunkák olcsó áron -eladatnak. — Egy újságíró öngyilkossága. Newyorkból érkezett távirati jelentés szerint Hamilton Ágost, a kiváló újságíró, aki a balkáni háborúban mint haditudósító vett részt, egy newyor'ki szállóban agyonlőtte magát. Hamilton a balkáni háborúban szerzett tapasztalatokról Délamerkiában fölolvasásokat tartott, de fölolvasási körútja nemcsak anyagi haszon nélkül való volt, hanem olyan nagy áldozatába került, hogy teljesen tönkre ment és e miatt vált meg az élettől. I — Rendőri krónika. Hétfőn este véres verekedés történt az lujszeged'i kenderfonóigyár ©lőtt. Sztambuljevios iLyubova 24 éves, Todics Szvetozár 26 éves szerb és Périos Fráínyó 24 éves horvát munkások valami fölött •összevesztek és a (horvát-szerb barátkozás megpecsétel-ésére síulyosan összeszurkálták •egymást. Mind a hármait a közkórházba vitték. Az eljárás megindult ellenük. Tompity Anna tizennyolcóves cselédteány vasárnap este a Makkos-erdőben ©gy leánygyermeknek adott életet. A cs-ecsemőt egy kendőbe csavarta ós él -akarta rejteni .az erdőben. Anniikor azt .az arra sétálók észrevették, futni kezdett, .de -elfogták és átadták ©gy rendőrnek, ékkor azodban -a gyermek már halott volt, A rmdőrségen azz-al védekezett Tompity, hogy .gyermek© halva született, A vizsgálóIbiró ©miatt elrendelte a magzat törvényszéki boncolását. A beteg cseléd leányit a bábaképzőben ápolják. KÖZIGAZGATÁS Megfölebbezik a íizetésrendezést. (Saját tudósítónktól.) Ugy látjuk, hogy hozzátartozik a 'közgyűlés lélektanához, hogy az érdemleges ügyek fölötti döntést addig huzzák-halasztják, addig vándoroltatják kis és nagy bizottságokhoz, mig végre vagy mindenki beleun és senki sem törődik vele. mi sorsra jut egyik-másik ügy, vagy annyira idegessé és türelmetlenné teszik a közgyűlés tagjait, hogy legnagyobb részük irtózik az ügy részletes tárgyalásától. Szóval, az igazán fontos ügyeket vagy az unalom öli meg, vagy a türelmetlenség fojtja még. A tisztviselők fizetési osztályba való sorozása céljából hétfőre összehívott rendkivüli közgyűlés a türelmetlenség jegyében folyt le. A közgyűlés tagjainak túlnyomó része fázott száz meg száz tétel részletes tárgyalásától és azért -en blokk fogadták el a bizottság alapjában helyes, de nem minden részletében hibátlan javaslatát. Ezeknek a hibáknak a kiküszöbölésére lett volna alkalmas a részletes tárgyalás, nem is szólva arról, hogy teljességgel helytelen dolog a közgyűlés tagjait elütni a részletes tárgyalás és fölszólalás jogától. Nem lehet benne kétség, hogy a közgyűlés azon tagjai, akik a javas-latnak en bl-okk elfogadására szavaztak, nem mindnyájan azért szavaztak igy, -mert az volt a meggyőződésük hogy a javaslat hibátlan. Érvényesült a „kicsire nem nézünk" elv, mert sokan türelmetlenek voltak. Itt csak az egyik lényeges hibára akarunk rámutatni annak a hangsúlyozásával, hogy ilyen hiba nem egy van az en -blokk elfogadott javaslatban. A javaslat szerint van 1 fő- és 3 helyettes főszámvevőnk, de már számvevője a városnak nincsen-. A számadói és számvevői teendőket a pénztártisztek végzik. Helyes. Utóvégre nem az elnevezés a lényeges. Sőt abból a szempontból, hogy ne legyen . a hivatalos apparátusnak még egy néhány hivatalos voksa — a számvevők, t. i. a törvény értelmében tagjai a közgyűlésnek, — egészen helyes az elnevezés, de hogy -azért nevezzük a számvevői teendőket végző tisztviselőket pénztártiszteknek, hogy bele ne juthassanak a IX. fizetési osztályba, az egyáltalán nem indokolt, nem racionális. Nem pedig azért, mert -azok a tisztviselők, akik részére a maguk munkakörében a kvalifikációjuknak megfelelő haladás nincs biztosítva, azok természetszerűen kézzel-lábbal azon lesznek, hogy más munkakörbe jussanak. Olyan munkakörbe, amely haladásukat jobban biztosítja. A város szempontjából ennek az a jelentősége és egyúttal hátránya, hogy ezek a tisztviseőlk, mikor már alaposan beletanultak, mondhatjuk beledolgozták magukat a munkakörükbe, amikor igazán érdemes munkát tudnának teljesíteni, akkor más jellegű és természetszerű állásokra pályáznak, azokat kellő kilincselés és talpalás után ki is járják maguknak, de abban az állásban aztán — újoncok, kezdők. A maguk szempontjából azonban előnyük, hogy magasabb fizetési osztályba juthatnak. A -munka 'folytonossága és inyugalma szempontjából tehát teljesen indokolatlan az érettségivel és szakvizsgával bíró pénztártisztek előtt a IX. fizetési osztályt elzárni, pláne akkor, amikor ugyanebbe a fizetési osztályba jóval kisebb kvalifikációin hivatalnokok bele vannak sorozva. Ha nem akar-