Délmagyarország, 1913. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1913-06-11 / 134. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 - télévre . . K 12 — negyedévre K 6'— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 íillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 — félévre . . K 14.negyedévre K T— egy hónapra K 2 40 Egyes szám ára 16 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Telefon-szám: 305. Szeged, 1983. II. évfolyam 134. szám. Szerda, junius II. Az uj kormány. Tisza István gróf miniszterelnök ma reggel kihallgatáson jelent meg Schönbrunnban a királynál s előterjesztette az uj kormány tagjainak névsorát. A király az előterjesztéshez hozzájárult, a miniszterek délelőtt már meg is kapták a kinevezésükről szóló értesítést, még ma Bécsbe utaztak s holnap leteszik az esküt a király kezébe. Az uj kormány csütörtökön mutatkozik be a parlament mindkét házában s programját Tisza István gróf miniszterelnök hosszabb beszédben fogja kifejteni. Az ellenzék nem jelenik meg a képviselőház csütörtöki ülésén. A főrendiház ellenzéki tagjai azonban erős vitára készülnek az uj kormány bemutatkozása alkalmából. Hogy mi módon, .milyen alkotásokkal, milyen kormányzati programmal szándékozik Tisza István gróf miniszterelnök célját elérni, azt az ország közvéleménye nemsokára meg fogja hallani magának a miniszterelnöknek a megnyilatkozásából. Annyi bizonyos, hogy elvi lényegében változatlanul megmarad a nemzeti munkapártnak az a programja, amelynek a párt megalakulásakor épen a jelenlegi miniszterelnök volt a leghóditóbb szavú hirdetője. Ám a nemzeti munkapárt a lefolyt negyedfél év alatt kitűzött programjának nagy részét megvalósította. Kétségtelen tehát, hogy Tisza István gróf, mint elsősorban alkotásra termett egyéniség, az elvi szempontok megtartása s a kitűzött nagy nemzeti célok gondos számbavételével a maga kormányzati programját olyan uj pontokkal fogja gyarapítani, amelyek eddig egyrészt, mint távolabb eső föladatok a sürgősebb alkotások mellett hátrább szorultak, másrészt pedig a melyek eddigelé részletesebben nem is szerepeltek s csak természetszerűen benne foglaltatnak az általános elvi irányzatban; végül pedig oly gondolatokkal, amelyek az ő koncepciójában éltek csak eddig s amelyeknek kifejtésére kormányelnöki hivatása most különösen alkalmat ad. Hogy ez igy lesz, annak tudatában él az egész ország. Az egész ország, maga az ellenzék is. Legfőbb bizonysága ennek az a feszült magatartás, amellyel az uj kormány bemutatkozását, a kormányelnök programnyilatkozatát várják. Bizonyság rá az az összebúj ás, amellyel az ellenzéki pártok, melyek a fúzióban vagy az egyesülés valamely más formájában megegyezni nem tudnak, ad hoc tömörülnek Tisza István gróf kormányának fogadására. Ez az összetömörülés a kormányt és pártját nem nyugtalanítja. Sőt el lehet mondani, hogy közállapotaink valósággal jórafordulásának jeléül tekintenék, ha ez a fordulat: a széttagolt ellenzéki pártok egyesülése elkövetkeznék. Mert bizonyos, hogy az ilyen egyesülésnek csak ugy lenne értelme s az csak ugy jöhetne létre, ha az kormányképes alapon valósulna meg. Kétszer megismételni ugyanazt a játékot alig lehetne. Ami 1906-ban történt, hogy az enyhén hangoztatott függetlenségi elveket is, kormányra jutva, szépen elcsomagolták: azt az ellenzéki pártok komoly elemei aligha csinálnák újra. Kár is lenne. Hisz mirevaló volna ismét csak azért hangoztatni bizonyos eszméket, hogy aztán döntő percben félretétessenek. Ha az ellenzéki tömörülés valóban létrejönne, akkor ilyen föltételek mellett valóban tisztul tabb helyzet, sőt úgyszólván egészen tiszta helyzet állana elő politikai közéletünkben. A nemzeti munkapárt kormányával és nagy többségével egy komoly programú, a fennálló közjogi alapra támaszkodó ellenzéki tábor állana szemben, amely, bárha más módszert követve, a lehetőségek alapján álló politikát hirdetne. A parlament igy igazi elvi mérkőzések szinterévé válnék és megszűnnék az improduktív botrányokban való kedvtelés, megszűnnék a vetélkedő ellenzéki pártoknak az a hamis érzése, hogy a maguk népszerűsége érdekében tul kell tenniö'k egymáson. A fitogtatott ellenzéki politika helyett elkövetkeznék 'a felelős ellenzéki politika: első elengedhetetlen föltétele az egészséges poitikai életnek. Mert nem1 lehet ott A halhatatlan hercegnő. Irta: Lakatos László. Négyszáz esztendeig vágytam a halhatatlan hercegnőre. Négyszáz esztendő — ö maga jelölt meg ennyi időt arra, Ihogy érzelmemet próbára tegye. — Négyszáz esztendeig — mondta egykoron Firenzében egy tavaszi estén a Ponté Vecchióról alátekintve az Arnora, amelyik olyan volt ekkor, mintha csupa eziistvirágocska úszkálna benne — csak négyszáz esztendeig kivánjon meg és a magáé leszek, signorino. Négyszáz esztendeig kellett, hogy várakozzam rá és ez a négyszáz esztendő fiatalságban tartott meg. Fekete ha.iam nem tudott megezüstösödni ez idő alatt, szemem csillogásának zománca nem töredezett meg, a testem karcsú maradt és egyenes, mint a liliomnak a szára, kezem friss, mint a gyermeké, homlokom üde és ráncnélküli, mint a porcellán és a szám érintetlen. Engem szeretett mindenki. Rám vágyakoztak a szenvedők: Mária, Skótihon katolikus királynője és Marié Antoinette, a hallgatagok: Parmai Izabella és Mária Lujza, a bölcsek: VIII. Henrik leánya, Angliai Erzsébet, Parmai Margit, aki II. Fülöp helytartója volt Hollandiában és spanyol Izabella is, engem óhajtottak a kegyetlenek: Medicis Katalin és Báthory Erzsébet; Dobó Katica azért volt hős, Széchy Mária azért volt vitéz, hogy engem nyerjen meg; Ninon de L'Enclos miattam, az én kedvemért maradt fiatal és Madame de Sévigné minden sorát nekem irta. A Comédieben nekem szavalt Rachel és én csak mosolyogtam, amikor XV. Lajosnak mind a négy jeánya miattam temetkezett klastromba. Érintetlenül őriztem meg magam a halhatatlan hercegnő számára, akire — hiszen — csak négyszáz esztendeig kellett várnom és akivel ez idő alatt találkozhattam és ritkán, nagyon ritkán — egyszer a kassai piacon, amikor ,a nagyságos fejedelem vonult be oda, egyszer a Trianonban, Marié Antoinette menyegzőjének napján és egyszer éjféli időben Velencében, az utolsó Morosino dogé hajóján. De mindig csak egy pillanatra találkoztunk és akkor is csák azért, hogy hivségi .fogadalmamat megújítsam. (Vájjon szükséges- volt-e mindig újból fogadkoznom? ön tudja, halhatatlan hercegnőm, hogy nem!) De elröpült a négyszáz esztendő. Egy pillanat alatt szállt tova vagy hat milliárd évszázadig pergett le? — már nem is tudom. Még mindig fiatal voltam, kívánatos és érintetlen ... És ,a várva-várt éjszaka megbeszélt órájának megjelölt percében selyemhágcsón utaztam föl a halhatatlan hercegnő erkélyére, ö ott volt, várt. Szemének csillogása egybeolvadt a hold ,fehér fényével, keze, amelyet felém nyújtott, a Tejutba látszott érni és szája az éjszaka félelmetes bogárkáinak csiripelésével együtt kérdezte: — Megőrizte magát, számomra, cavaliere, ugy, amiként azt igérte? — Még kérdezi, halhatatlan hercegnőm? — feleltem. Átkúsztam az erkély kőpárkányán, boldogan léptem azt át és nem féltem a tizenhárom kinai sárkánytól sem, akik az erkélyoszlopok márványaiba voltak vésve és akik — halhatatlan hercegnő erényének tizenhárom testőre — szomjas szájukkal az én véremre, az én szépségemre és az én fiatalságomra látszottak vágyakozni ... A hercegnő lábához térdeltem. Selyemharisnyám az ő ezüstpapucsa orrának hízelkedett és kis kardom alázatosan kuporodott az ő lábához. , — Eljöttem — leheltem és hangom olyan lehetett, mint a fuvoláé, amelynek tiszta torkában egyetlen porszem sincs — eljöttem, mert időm letelt. Eljöttem, mert még fiatal vagyok, szép és érintetlen. Eljöttem, mert csak azért éltem eddig, hogy most ide eljöhessek. Eljöttem, mert el kellett jönnöm. Eljöttem, mert eljönnöm szabad volt. Most már szabad, halhatatlan hercegnőm, szabad! ő kis papucsát közelebb értette térdemhez, fejét hátravetette és a holdba nézett, a melyik ebben a percben csúnya grimászt vágott. — Szabad volt eljönnie, kellett, hogy eljöjjön, cavaliere — mondta azután és viszszamosolygott a holdra — oh! — ugyanaz-