Délmagyarország, 1913. május (2. évfolyam, 101-125. szám)

1913-05-04 / 103. szám

8 DÉLJ&A.GYARORSZÁQ 1913.. május 1 játban volt, jól oktatta meg a nehéz feladatot. Csak olyan embert részesített segélyben, ,aki önhibáján kivül vesztelte el az állását -és csa­ládos. A segély"nagyságáit a munkás család­jának nagyságától tette függővé, épen ezért a segélyezést négy osztályra osztotta. A leg­nagyobb segély 15 korona volt, ezt azok kap­ták, akiknek öt gyermekük van. A többi se­gélynek az összege 12—10—8 korona között váltakozott. Legtöbben .10 koronát kaptak. Összesen száztizenöt munkás részesült segély­ben. SZÍNHÁZ, BŰVÉSZET. Szinházi műsor: VASÁRNAP d. u.: A dolovai nábob leá­nya, szinmü. VASÁRNAP este: Aranyeső, operett. Páros 3/s. HÉTFŐ: Cigányprímás, operett. Párat­lan */»• KEDD: Márkus Emília vendég,föltépté­vel A cárnő, szinmü. Páros */». SZERDA: Márkus Emili a ven dógf öl lép­tével Medúza, szinmü. (Bemutató.) Párat­lan 3/s. CSÜTÖRTÖK: Lakájok, vígjáték. (Be­mutató.) Páros PÉNTEK: Lakájok, vígjáték. Párat­lan 2/3. SZOMBAT: Lakájok, vígjáték. Páros 3/s. VASÁRNAP d. u.: Faun, vígjáték. VASÁRNAP este: Aranyeső, operett. HÉTEÖ d. u.: Trilby, szinmü. HÉTFŐ este: Aranyeső, operett. Bassermann. Irta: Domokos László. A szólómüvészetek színházainak legna­gyobbjai eljutottak már az optikai szinház nagy előnyeinek megbecsüléséhez. Basser­mann játszik, a német szinpad ünnepelt nagy­sága, ki a csöndes Schumann-strasse zugá­ban, egy-egy Kammerspiel keretében, a mű­vészi megérzékités tökéletes illúzióit oly fe­ledhetetlenül és halálosan nagy stílusban nyomta bele az emlékezetbe . . . Hányszor tűnődtem különös varázsu haj­nali órán, a lázzal teli nagyváros éjjeli for­rásának haldoklása közben, ennek az ember­nek fogalommá tisztult, filozófiává nemese­dett játékmüvészetén! Minden benne volt ab­ban, ami a mai embert a láthatatlan világ fantomjaival veszi körül: nyugtalan sejtés, határtalan vágyakozás, titkok és fájdalmak halk zengése, idegek gyötrelmes játéka, ví­vódás, csömör, erő és szépség, — minden, ami nekünk ma érthető és érthetetlen, ami­vel szárnyalunk és esünk, élünk és megha­lunk. Azt hittem, hogy a tökéletes kifejezé­seknek ezt a mesterét megöli a mozgószin­pad, mikor elveszi tőle a hangját. Nagy és kellemes csalódás. Ugy látszik, hogy a mai színjátszás már egészen biztosan tul van a1 primitív kifejezési formákon. Az iró agyának puszta elgondolását, a rendezőnek képzőmű­vészeti képességekből összetevődött harmo­nizáló erejét s végül a szinész valóságformá­ló játékát ma már nem annyira szavakkal, fejezik ki számunkra, mint inkább gesztussal, mozgással, egy-egy tekintettel és elhallga­tással, továbbá képekkel, melyekben szinek és vonalak beszélnek. Képzőművészeti elemek vonultak be a modern színjátszásba és hát­térbe szorították benne a gondolati elemet. És ez a változás nem jelenti az érték csökke­nését. Egész egyszerűen kifejezve: a szinpad nem ad föl többé a gondolkozásbeli idegdu­cokat izgató, értelemre ható problémákat, ha­nem kicsi és intim éle (ti tkokat szór felénk művészileg kiszámított hatáskereséssel, az élet parfümjét adja inkább, kellemes szenzá­ciókat, melyeket nem megfejteni, hanem egy­szerűen elsuhanni hagyni kell, miközben fut­va és bohókásan végigsimogatják a szivün­ket. És ezeknek a különös, tolvajmódra leg­belsőbb valónkba surranó benyomásoknak utja nem a fül csatornáin, hanem a pozitiv érzékelésben tagadhatatlanul biztosabb és dú­sabb szem szerkezetén vág keresztül. Bassermann tehát semmit sem vészit azáltal, liogv játékát pillanatról pillanatra le­fotografálják. Sőt. A drága pillanat, mely az­előtt elfutott egy finom gesztus emlékével, most meg van örökítve mindhalálig, mond­hatnám: még azon is tul. Lepergethetem a filmet visszafojtott lassúsággal és megfigyel­hetem a mozgás születésének minden mo­mentumát. A szinész ugyanugy fogja elját­szani minden jelenését, mig el nem lestem a titkot végképen. Megállíthatom a berregő gé­pet s ezzel -megjavítottam Józsue világre­kordját, melynek hitelességéhez különben is némi kétség fér. És ami talán mindennél nagyszerűbb és elragadóbb: a hegy nem vár­ja többé Mohamedet, Bassermann és Else Lehnuinn és a többiek mind maguk mennek a lusta és opportunus Mohamedekhez és művészetük bejárja az egész világot egy diszkoszalaku sárgarézdobozban, melyből a szellemidéző gépész életre csalja a belésaj­íolt súlyos és szédületes intelligencia-hal­mozásokat. Lindau darabjában Bassermann egysze­rűen utánozhatatlan. A darab meséje kissé kemény és vaskos ehhez a művészethez, de szimbolikus értelmében, talán a gyöngébbek kedvéért van ilyen élesen beállítva. Sokszor van bennünk egy idegen és ellenszenves lény, ki a mi formánkat viseli, vitázik velünk, ül­döz és gyűlöl, megzavar és kétségbeejt. Amit néha tulajdon kezünkkel végbevisz, az ellen­szenves és gonosz; utáljuk öt és sze­retnénk levágni a kezünket. Goethe mondja, hogy minden ember, még a legnemesebb is, képes a gyilkosságra. Sokszor igazán csak a véletlen ment meg bennünket attól, hogy a leghallatlanabb gonoszságokat kövessük el. Ez a vívódás, mely örökös, a finom analiti­kus színjátszás számára valóságos -aranybá­nya. Bassermann két kézzel hozza föl belőle az értékeket. Mikor átsiklik -a trance-álla­potba, ,a merengő, kontempláló, vivódó érzé­seknek egész tragédiája játszódik le sze­münk előtt. Figyeljék meg, hogy az elszuny­nyadó értelem .mellett fokonkint milyen uj meg uj szineket kap a belülről előretörő ál­lati ösztön. Olyan ez a kép, mint mikor a szinházi világító mester egymásután gyújtja föl a szines villanykörték százait: először a halványlilákat, -azután a sárgákat, narancs­szinüeket, zöldeket, végül a kár,mint és ibo­lyát: amivel teljessé lett a színharmónia. A szinész arcán rángások jelentkeznek, gerince könnyedén meghajlik, ujjai begörbülnek, sze­me üvegesedik. Egyszerre kivillan fehér fog­sora, a harapásra kész; ajka félrerándul s egy pillanatra mintha a troglodytes-csimpánz vadságát pillán,atanánk meg rajta . . . Föl­áll és menni készül. Járása himbáló és ügyet­len, mint a gorilláé; válla óriási, gerince kér­dőjel, térde megroggyant, az alak sziluettje: mint egy puszta csontvázé. Az ösztönös moz­gásoknak ilyen .markánsan stilizált kifejezé­sét még senki sem adta. Figyeljük meg, ho­gyan olvassa a pénzdarabokat: vontatott, só­vár, gonosz és mégis finom mozdulattal, egy | bűnös és véres kéz remegő féléimével. Ho­I gyan nyúlnak az óra után azok a beszédes ujjak, melyeknek harmonizált görbülései nem csupán, egy egész embert, hanem egy gon­dolat fokozatos érlelődésének minden fázi­sát kibeszélik. Nem fogunk messze jutni az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy a gesztusok­nak ezek a tökéletességig emelt finomodásai a lelki intelligencia számára a kifejezésnek uj dimenzióit nyitották meg: a hang széles­ségéhez az érzés mélységét kapcsolták hoz­zá. Külön ki kell emelni, hogy Bassermann csodálatos gesztusai a lehetőség szerint pá­rosak, szimmetrikusak és egymásután több­ször ismétlődők. Olykor fölvonások után tér­nek vissza .mozgásemlékezet alakjában. Az öntudat tiszta pillanataiban ugy áll előttünk, mint egy ibseni gondolat a maga merev és biztos valóságában. Bassermann a Brahm iskoláján nőtt nagygyá; tőle tanulta az iro­dalmi értékek megbecsülését és kifejezési formáját, tőle a feltétlen értelmi túlsúlyt és az ibseni darabok nagy stílusát, mely a_ ber­lini Freie fíiihne légkörében, annyira ottho­nos volt a kilencvenes években. De Basser­mann nem állt meg ezen a fokon, hanem to­vább haladt a Reinhardt által képviselt irány­ban, mely a stilizálás fontosságát hangsú­lyozta és képzőművészeti elemeket vegyí­tett a színpadi hatások -eszközei közé. Lindau darabjának egész beállítása is reinhardt'i munka: a bútorok és ruhák összehangolása, a szin intim és hangsúlyos megválasztása, világitások, csoportok, elhelyezések: mind a Deutsches Theater atelierjének művészi for­radalmát jelzik. Az iró szerepe csaknem el­vész a rendező munkája mellett s .maga Lin­dau is inkább szinházdirektori, mint irói mi­voltában van jelen, mini ahogyan a modern, szinpad minden alkotása független a szinre­hozott darab irodalmi vagy színpadtechnikai értékétől. Amiből egyúttal világossá válik az a nagy probléma is, hogy miért oly semmi értékűek a szabadjukra hagyott olyan elő­adások, -melyeknek rendezői az írótól várják a siker biztosítását. Nem akarjuk azt vitatni, hogy Lindau mozidarabja, Der Andere, sokszorosan na­gyobb élvezetet nyújt, mint egy húsból és vérből való szinházi -előadás, de figyelmünk gondolkozva tapadt rá arra a kétségtelenül igen, jelentős, nagy tényre, hogy Bassermann stílust teremtett a .mozijáték technikájában és ez az eredmény a legértékesebb művészi sze­mélyektől semmiben sem különbözik. Olyan kor kezdődik, melyet a késői krónikás Bas­sermanntól fog számítani és .mindenesetre nagyon, természetesnek fogja találni a mi lel­kesedésünket, kik a kort születni látjuk. * Swardström—Butterfíy. Szombaton a Pillangókisasszony jelmezében, folytait .a sze­replését Swardström Valborg- -asszony, a szin­ház ünnep-elit vendége. Meg k-elll állapit a,ni, hogy ,a szegedi szinlházbam igy még nem éne­kelték Puccinit és főleg: igy ínég magközeli­tően sem játszották. A minden -izében poéti­kus és finom ,d-ar,ab szépségei teljes művészet­tel érvényesültek és különösen a második felvonás drámai jeleneted megrázó erővel, tiszta hahgulatkapcsojlódiás'ckkial perdültek le, amiben Swardström .asszony egyéni (ked­vessége volt -a legnagyobb érték. Azzal a csodálatos intelligenciával játszott, melynek leheletszerű finomságai csak a megértő keve­sek előtt váük megbecsülhetetlen értékké. Mozdulatai, mely.ekn.ek lágyság®, virágszir­mok ziizegésére emlékeztet, ia kis Haniako szök­décselósei. A női lélek sóvárgó érzéseit mély­legszebb és legmodernebb kivitelben, Braun Viktornál Szeged, Vár-utca 7. szám. Telefon 77-11. Telefon 77-11. A legkedvezőbb fizetési feltételek!

Next

/
Thumbnails
Contents