Délmagyarország, 1913. május (2. évfolyam, 101-125. szám)

1913-05-21 / 116. szám

14. DÉLMAGYARORSZÁG duktiv, ez aikártékony fanatizmus is. Majdnem ugy imponál, mint a rideg, mindentől elzárt lelkíi, az életet, -— valamennyi létező nagy csodák legnagyobbikát, — meg nem értő, a közre értéktelenül élő és értéktelenül haló fanatikus, aki térde remegése, arca sápadása nélkül lépett a máglyára azért, mert a ímegölő betű azt tanította neki, hogy nem homouziosz, hanem liomojuziosz volt! Nem szeretnék ilyen emberek között élni. Nem szeretném, ha az emberek ilyenek lennének. Mert nincsenek nehézkesebb agyú, előítéletekkel telitettebb, kellemetlenebb, kártékonyabb, kulturátlanabb s a kultura iránt fogékonyság nélkiilibb emberek, mint a fanatikusok. De igenis szeretném, ha az ő makacs ragaszkodásuk, az ő hajliíhatatlanságuk, az ő dacos megingathatatlanságuk valamiképen eloszlatható lenne az emberek között. Gondoljuk el, mi lenne az emberből, a társadalomból, ha valamennyien ugy ragaszkodnának a szeretet parancsaihoz, az adott szó szentségéhez, a világi törvényekhez, a tisztesség, a józanság, a korrektség s általában az ethikai parancsolatokhoz, mint azok a pozsonyi zsidók, a mai, a kulturemberek szemében olyan alárendelt fontosságú kérdéshez, hogy szombaton abszolúte ne dolgoz- j zanak? Ha ezt .a fanatizmust át lehetne vinni értékes'területekre is! Ha mindenki fanatikusa lenne a becsületnek, a mások érdekei tiszteletének, a jognak, a kötelességnek? Milyen más világ lenne s milyen nagy szükség volna arra, hogy valamelyik tudós férfiú fölfedezze a fanatizmus bacillusait, izmosítsa és erősítse ott s aztán jöjjön, oltson be azokkal bennünket, akik különbeknek tartjuk magunkat a pozsonyi ghettó zsidóknál, de akikből ahhoz, hogy egész ember lehessen, mindaz hiányzik, amit ezek a bacillusok adhatárrak belénk. De sajnos, — ugy látszik, — hogy csak a hit, a vallásosság vérsejtjében életképesek ezek a bacillusok. Ott kártékonyak, egyebüvé pedig nem plántálhatók. Három millió a tartalékosok családjainak. (Saját tudósítónktól.) ötvenezer katona— tartalékos és póttartalékos — szabadsáv golása előtt állunik. Tudvalevőleg ennyi embert bocsátanak haza, a nagy munkaidő megkezdésére. Mert a behívott emberek jórésze mezei munkát végző ember. S az örömet is lehet kissé fokozni, — ebben az esetben is igy történik. Ugyanis a honvédelmi minisztérium a lehető legrövidebb időn bellit három millió koronát osztat ki a tartalékosok, illetve a családok között. A Délmagyarországban többször irtunk arról, hogy a legtöbb szegedi behívott katona családja milyen nyomorba került. Hónapok óta tart a nehéz idők járása. Minden egyes napon szabadulást vártak és a derült napok nem következtek el. S a szerencsétlen emberek hozzátartozói bizony sok esetben ínségbe kerültek, mivel még nincs annyira szabályozva nálunk, hogy ilyen esetben mi a kötelessége az államnak, a társadalomnak és a városoknak. S az állam tudni fogja a kötelességét, — ha nem is bőkezűen. Végre néhány milliót kiosztat az Ínséget szenvedők közt, akik egy kis készpénzhez is jutnak és akik egyúttal visszakapják a családföntartóikat . . . A másik: Már bele is ment. Miért ne? Gondolja csak meg, hány embert takarít meg a posta ezekkel az automatákkal, anélkül, hogy azért egy gorombasággal kevesebb hangzanék el, mint eddig. — Főhercegek. — A mama: Te Manó, egy főherceg volt itt . . . A papa: Egy főherceg? A mama: Igen. Ulrik Fülöp főherceg... A doktor Breznói hozta ide zsúrra . . . A papa: Nem szeretem ezeket az ismeretségeket . . . A mama: Nem szereted, nem szereted ... Már megint beszélsz bele a levegőbe. Egy főherceg végre mégis csak különb ember, mint egy kettős könyvvezető . . . A papa; Nono! A mama: Az ember nem tudhatja. Az Emmuska nagyon tetszett neki . . . Folyton neki udvarolt ... A papa (pattogva): Tudtam! Tudtam! A mama: Tudtad, tudtad! Mit tudtál? A papa: Az ember dolgozik, mint egy állat, a fogához veri a fillért, takarékoskodik, gyűjti a pénzt, fölnevel magának egy leányt, aztán jön ide egy főherceg és szemet vet rá . . . A mama: Talán oda sem adnád neki, ha megkérné? A papa: Én? Nézz meg engem jól Regina! Ugy éljek én, mint ahogy itt állok, nem adom oda! A mama: Nem adod oda? A papa: Nem és százszor nem. Kérlek, nem mondom, hogy ezelőtt husz évvel nem adtam volna oda . . . akkor még jobbak voltak a viszonyok. De először az Emmuska akkor még nem élt, másodszor, akikor a főhercegek még nem vették el ugy nyakra-főre a korcsmáros-leányokat, mint ma . . . Ma? Ha jön egy ügyvéd, pedig ez csak becstelen foglalkozás, négy kézzel odaadom neki az Emmát, az én két kezemmel és a te két kezeddel ... de egy főhercegnek? Elment az eszed? 1 A mama: Kérlek, a főherceg . . . A papa: Egy főherceg az nem parti. Hogy nekem lemondjon a rangjáról és semmi pénze ne legyen? Ne feledd, hogy én 120.000 korona hozományt igérek az Emmával . . . ennyi pénzért már olyan vöt is kapok, akinek nem keli álnév alatt élnie és van rendes foglalkozása. A mama: De Manó, a dicsőség . . . A papa: A dicsőség, Regina, az nekem kolbász. És hol a dicsőség? Mióta Bernát Fridolín főherceg elvette a mészárosunk leányát, Kajetán Aladár főherceg pedig ibeleházasodott a Zimonyi Rosenblatt-csaiádba és az öreg Rosenblattnét röviden mamának nevezi, azóta ez a dicsőség egyenrangú a semmivel. A mama: Gondold meg Manó, hogy Ulrik Fülöp . . . A papa: Regina, hallgass! A főherceg itt volt, elment, remélem ezzel vége az ügynek ... A mama: Nem egészen! A papa: Nem egészen? A mama: Nem. Engedélyt kért, hogy máskor is meglátogathasson minket . . . A papa: És te megengedted neki? A mama: Miért ne? Én azt hittem, egészen jó dolog lesz ... Az Emmuskának is tetszett . . . nekem már azt is megvallotta, hogy szereti . . . A papa: Soha! A mama: Arról beszélt, hogy évenkint százezer forint'apanázst ad az Emmuskának, hat szobás lakást rendez be neki, kocsit, lovat tart neki, kiképezteti a színpadra ... most 1913. május 18. A honvédelmi minisztérium a tartalékosok segítésére vonatkozó összeírást már elvégezte, megállapította a segítségre jogosultakat és azt, hogy milyen összegre tarthatnak számot? A segitő-összeg nagysága tekintetében az volt az irányadó, hogy a tartalékos mennyi ideig volt szolgálatban és hány tagú a családja. A segítő-összegeket a következőképen határozzák meg: Budapesten 60—100 korona, a törvényhatósági városokban (tehát Szegeden is) 40—80 korona, a rendezett tanácsú városokban 30—70 korona. A segitőös,szegeket egyszerre egyszersmindenkorra adják. A pénzügyminisztériumban most folyik a kiutalványozás munkája. Ez a munka, tekintve azt, hogy majdnem ötvenezer család fog segítséget kapni, igen nagy. Mégis a segítségre szoruló tartalékosok egyharmadrésze számára már megtörtént a kiutalványozás és előreláthatóan junius elsejéig az egész munkát el fogják végezni. Kiutalványozták már a segítséget a Pestmegyében lakó tartalékosoknak és ezenfelül mintegy kétszázötven járás és város tartalékosainak. Kiutalványozták továbbá a budapesti tartalékosok — szám szerint 1200 — számára a segitséget. A tartalékosokat az elüljáróságok utján értesíteni fogják a kiutalványozás megtörténtéről és az elülj ár ósági értesités után a budapestieknek az állampénztár, a vidékieknek az illetékes adóhivatal ki fogja fizetni a segitséget. A segítségek össze meghaladja a három millió koronát. magával akarja vinni Monte-Carlóba s olyan előkelő ikokottot nevel belőle, hogy tiz év múlva milliói lesznek . . . A papa (megkönnyebbülve): Hát akkor mit rémítgeted az embert? Én már azt hittem, hogy feleségül akarja venni! — A rádium. — ' A másik (megszólal): Mi baja? Az egyik: Nem értem . . . nem tudok rajta eligazodni ... No! Hetek óta töröm a fejem . . . A másik: Min? Az egyik: Minden nap olvasok róla valamit az újságban . . . Olyan figyelemmel olvasom, hogy az agyam majd szétngrik tőle. És még sem értem . . . Fogadok, hogy ön sem érti . . . A másik: Dehogy nem! Én mindent értek, ami az újságban van. Az egyik: Na hát, akkor magyarázza meg nekem a rádiumot. De ugy, hogy megértsem. A másik: Haha! Ez az egész? Gyerekség! Hát figyeljen ide. A rádium az egy uj elem . . . Az egyik: Hogy mondta? A másik: Egy uj elem. Ezt csak érti? Az egyik: Értem. Tovább! A másik: Egy uj elem, amelynek az a legfőbb tulajdonsága, hogy sohasem fogy el. Akármit csinál vele, nem fogy . . . Értii? Az egyik: Hogyne! A másik: Az a rádium, ami egyszer vanr az mindig megvan . . . Éppen ezért olyan drága, hogy közönséges halandók, ön vagy én nem is tudjuk megfizetni . . . Az egyik: Ne mondja! A másik: Becsület szavamra! Nem mondom, hogy sohasem tudjuk megfizetni, de beláthatatlan időkön belül nincs rá mód.