Délmagyarország, 1913. május (2. évfolyam, 101-125. szám)

1913-05-15 / 111. szám

c Szerkesztőség Kárász-utca 9. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN Kiadóhivatal Kárász itca 9. egé3zévre . K24 — félévre.... K 12— egész évre . K28-— félévre.... K 14'— Kiadóhivatal Kárász itca 9. negyedévre K 6 — egy hónapra K 2*— negyedévre K 7-— egy hónapra K 2*40 • •itt Nappali-teleion: 30S. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhl vatall-telelon: 305. Szeged, 1913. II. évfolyam ill. szám. Csütörtök, május 15 A taktikai kérdés. A parlamenttel szemben tanúsított viselkedését az ellenzék hibásan nevezi passzivitásnak. Ez ugyancsak nem' paszszivitás. Passzivitás volt, hogy az ő múltjukból vegyünk példát — mikor a függetlenségi párt évtizedeken keresztül nem ment a delegációba, ők akkor nem is jelöltették, nem is választatták meg magukat delegátusoknak. Kerületükben is előzetesen bejelentették, hogy ők nem ismerik el a delegációt, nem lesznek tagjai s a polgárok ezen alapon választották meg őket képviselőkké. S ők — mivel nem vállaltak a delegációban tagságot — nem is részesülhettek soha semmiféle napidíjban. Ámde ők most a parlamenttel szemben egészen másképen viselkednek. Jelöltették, meg is választatták magukat képviselőknek, megigérték választóiknak, hogy komolyan és lelkiismeretesen részt vesznek a parlament tanácskozásaiban, részvételükről programot is adtak, a munkájukért járó fizetést is fölvették és fölveszik s még sem vesznek részt az országgyűlés munkájában. Megbízóik előzetes tudta és beleegyezése nélkül állanak a magyar parlamenttel szemben a negáció álláspontjára. És e sokszoros vétséget azzal tetézik, hogy törvényhozásunk szuverénitásának ilyen negligálásával a magyar állam tekintélyét segítik alászállitani egyéb ellenségeinkkel együtt. Egyébiránt azért sem mondható eljárásuk passzivitásnak, mert hiszen ők ismételten elmentek a Házba, ott sípolással és tülköléssel meg akarták akadályozni a tárgyalásokat. Máskor a vitában is részt vettek, csakhogy nyomban utána ismét eltávoztak onnan, ahol kötelességük lett volna becsületes munkában részt venni. Hát az ilyen eljárást, amelyben sem elvhüség, sem következetesség nincsen — nem paszszivitásnak szokás nevezni. S erről a dologról mindennap ugy beszélnek, mintha csak taktikai kérdés lenne. Elismerik-e, vagy el nem ismerik a magyar parlamentet? S részt vesznek-e becsületes munkával annak tanácskozásaiban, vagy sem? A képviselőház az ország fundamentális intézménye, minden jogunk, szabadságunk, biztonságunk — jelenünk és jövőnk egyik intézményes fentartőja. S ők csak taktikai kérdésnek érzik és hiszik azt, bogy ezzel szemben a tagadás szellemét képviselik-e, vagy sem? Pedig elsőrangú s nem taktikai, hanem elvi kérdés az, vájjon a törvényhozók minő álláspontot foglalnak el a törvényhozással szemben? Rájuk nézve meg épen sokszorosan fontos e kérdés. Mert e ponton nincs kibúvás, e ponton szint kell vallaniok, e ponttól függ jövőnk s e pontot el nem kerülhetik. Részt vesznek-e a törvényhozás rendes munkájában, vagy sem? Ez a kérdés, melyre válaszolni muszáj. Csak az a baj, hogy e két eshetőség közül bármelyiket választják, egyaránt végzetes rájuk. Ha tovább is a negáció áTláspontján maradnak, végleg elvesztik minden befolyásukat, kötelességszegésükkel végleg lejáratják magukat s csak bomlanak tovább, mint eddig. Ha meg a rendes munka útjára térnek, beismerik, nyíltan dezavuálják eddigi eljárásúikat, beismerik, hogy nem igaz abból semmi, amit a parlament törvényellenes voltáról egy éven át hirdettek s igy ismét csak lejáratják magukat. íme itt tűnik ki, hogy mily szerencsétlen volt eddigi eljárásuk s hogy önmagukat mikép tették lehetetlenekké. A magyar törvényhozás törvényességét megtámadván és kétségbe vonván, oly hatalmas fa ledöntésére vállalkoztak, amihez erejük nem volt, nem is lehet. Hát most vagy tovább kell bemutatniok erejük szánalmas gyarló voltát, — vagy be kell ismerniük gyarlóságukat. Mind a két esheA testvérek. Irta: Szemere György. A magyar ember ugy vau megszerkesztve, liogy magáinak mindent kevesel, másoktól mindent sokall. Nem irigy, nem rosszhiszemű, csak önző és elbizakodott. A világot kct részre osztja: a nagyobbik, az innenső rész az én, a kisebbik, a túlsó: a többi csekélység. Ha amott tulonnan valami emberatóm belebotlik a szerencsébe, fölháborodik, azt mondja: — Micsoda disznó! Bezzeg velem nem történik ilyesmi; ismert pechem mellett rézzé válik, ha kezembe veszem, az arany is. Ilyen aranyat markolászó rezes emberek a Szerényiék. Pompás régi család. Arról nevezetesek, hogy valamennyi tökélynek képzeli magát s iromba szamárnak a többit. Ha egyikük állit valamit, a imásik lecáfolja: egy véleményen két Szerényi Bendegúz óta, akitől származniok kellenék, meg nem volt soha. Természetes, hogy ilyen virágzó temperamentum 'mellett iki nem állhatták egymást l a Szerényiek. Ahol csak szerét tehették, ron- . tottak egymás nimbuszán, mert mindegyik a I legkülönb akart lenni a családban s pályázott í ennek családközi elismerésére is. De hatszáz év alatt csak egyetlenegy Szerényinek sikerült emez elismerést kivívnia. Az sem volt már irigylésre méltó ember, mert 500 éve kriptában aludt. Pécsi püspök volt a maga idejében, de nem igen gyakorolta a hivatalát, inkább rabolt. A szájhagyomány és a családi levéltárban őrzött okiratok tanúsága szerint kifosztotta a Czudarék, Szilyék és Németujvári Tamás várait, aztán, miután ugy is elcsapták volna, leköszönt a hivataláról és megszöktette a király unokáim gát . . . Hát ez volt az a boldog Szerényi, akinek a fölényét elismerték, legalább az ütődök; azt mondták rá egyértelmüleg, hogy okos ember volt. ... A tizenhetedik század végén a párisi állatkertben egy majomanyának kutyakölyke lett, a miről sokat írtak akkoron. Két századdal később Magyarországon, ha nem is vergődött olyan világihirre, még nagyobb csoda esett: született egy olyan Szerényi', a ki jóllehet ö volt az egyedüli secundum leges artis megteremtett tagja nemzetségének: atyafiai szapora állításai folytán lassacskán elhitte, hogy ő maga félbolond, rokonai ellenben mind zseniálisaik. Gézának hittak. Ez a Géza rendkívüli szerénysége s fenti kvalitásánál fogva némi népszerüsegre tett szert a famíliában. Hogyne. Mindegyik Szerényi boldog volt, hogy végre akadt egy Szerényi, aki bámulja az ő képességeit. Elismerésük fejében jóakaratú támogatásban részesítették Gézát, ellátták tanácsokkal és protekciót Ígértek neki. Géza bevette a tanácsokat és elfogadta a protekciót. Bizalommal hajtotta fejét zseniális családja gyámsági igája alá, módfelett boldog volt, hogy ezzel örömet tehetett nekik. Hárman voltak testvérek. Bácsijuk, nénjük lehetett vagy másfél tucat. Husz olyan embert, amelyik mind más véleményen van, csak egy kötéltáncos képes NEUMANN M. OS. és kir. udvari és kamarai száffiti. ^ ^gj^ Külön mérték szerinti osztály elsőrangú szabászattal Férfi, fiu és leányka ruhatelep SZEGED, Kárász-utca 5.