Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-29 / 99. szám

DCLMAQYARORSZÁQ 1913. április 29 véresen fetrengeni, hogy kiszaladt a ,malom­ból és elbujdosott. Szülei csak késő este talál­tak rá. A vizsgálat során zokogva mondotta el, hogy nem tudta, hogy a fegyver meg volt töltve és csak ijeszteni akarta a pajtását. A rendőrség megindította a vizsgálatot, hogy kit terhel a tragédiáért a felelősség. — Az Ilze katasztrófája, A mult héten Kasszel ben útra kelt és eltűnt léghajó, mint. Wiitzenhausenből jelentik, megkerült, de ke­serves állapotban. A léghajót teljes katasz­trófa érte, Almerode közelében felrobbanva lezuhant, s az erdőben csuk egészein elégett romjait találták meg. Wegland századosnak, a halion vezetőjének a holtteste ott feküdt a romok mellett. Erről számol be a witzen­hauseni távirat. — Megszökött az ítélet elől. Pár hó­nappal ezelőtt fizetésképtelenséget jelentett be Bogén Jakab debreceni ruhakereskedő. Hitelezőinek gyanús volt az eset és megtud­ták, hogy Bogén megcsalta őket. Följelenté­sükre a rendőrség letartóztatta a kereskedőt és a törvényszék két hét előtt már nyolc havi börtönbüntetésre ité'lte. FeJebbezés foly­tán az ügy a tábla elé került. Bogén, azonban nem várta meg az ujabb Ítéletet, hanem meg­szökött. Gyékényesen azonban a határrend­őrök föltartóztatták és visszakísérték Debre­cenbe. — A gyanú öl. A napokban megjelent a főkapitányságon Macsi. Imre háziszolga s be­jelentette, hogy április huszonharmadikán este egy férfi betört Izabella-utcai lakásába, lekötözte otthon levő vadházastársát, Hor­váth Jánosnét s elrabolta ötvennyolc koroná­jukat. A rendőrség nyomozást indított s a nyomozás során azzal gyanúsították meg Horvátilmét, liogy az egész rablás mese, az asszony találta ki. Tegnap detektív járt Hor­vát hnénál s a látogat ásnak furcsa következ­ménye lett: Macsi, amikor este hazatért, az asszonyát holtan találta. Fölakasztotta ma­gát a szekrényben egy fogasra. Az ásztalon két levél feküdt: egyik Macsinak, a másik Horváth né leányának szólt. Mind a kettőben azt mondja az asszony, hogy a rendőrség gya­núja .miatt öte meg magát. — Betörés a vasúti pénztárba. Debre­cenből jelentik: A kabai vasúti állomás pénz­tárában az elmúlt éjjel betörők jártak. Mikor az utolsó vonat kirobogott az állomásról, a pénztáros nyugalomra tért és igy a csöndes és sötét épületben a tettesek egész nyugod­tan törhették ki ,a pénztár üvegablakát, ame­lyen keresztül a helyiségbe hatoltak. A pénztár tartalmát magukkal vitték és a betö­rők fölforgatták az egész irodahelyiséget, le­szakították a jegyárusitó-szekrényit, a vas­úti jegyeket szétszórták és igen sok másod­osztályú jegyet vittek el. A csendőrség nyo­mozást indított. — Az „Érdekes Újság" sikere. Mos jelent meg az Érdekes Újság hatodik száma s mint az előző számokat, a 'közönség ezt is páratlan érdeklődéssel kapkodta szét. A Pes­ti Hírlap e fiatál testvér vállal kozása az első pillanattól kezdve meghódította a közönsé­get, Jött, látták és győzött. Nem kellett a fia­tal mjságvállalkozások lassú emelkedésének létráján lépésről-lépésre haladnia, mert éret­ten, készen és diadalmas erőiben jelentkezett mindjárt s a közönség ugy fogadta, mint va­lami régen várt, régen óhajtott és éppen azért tárt karokkal fogadott családtagot. És ma, a hatodik szám megjelenése napján, már nyu­godtam meg lehet állapítani, hogy ,az egy­másután következő heték keddi napjának egyik legkedvesebb szenzációja Az Érdekes Újság megjelenése, amikor is iá budapesti utca képének szineihez tartozik, hogy minden második sétáló ember kezében ott látható Az Érdekes Újság legfrissebb száma. AJZ utcán, a korzón, a villanyos kocsikban a közönség Az Érdekes Újság gyönyörű, mélynyomásai képeiben, változatos illusztriációban, tréfás és tanulságos tartalmában gyönyörködik. A hatodik számban isimét próbáját állta Az Érdékes Újság az újságírói fürgeségének, mert benne van képekben mindaz az érdekes esemény, amely az országban s az egész vilá­gon egy héten át történt. ® ® 0 :: MOSCGFÖSS'FNLIÍIZ. : s 0 0 0 ra Giusepe Verga. A fő- g szereplő Ermete Zacconi. ® 0 0 83 0 0 0 mesterlövő 0 0 0 0 a a ® a a Dráma 2 felvonásban. ® Boberto Bracco. 0 a 0 a 0 ® ® 0 A ® 0 0 0 ® £10000000000000000 — Medvék a rendőrségen. Debrecenből jelentik: Különös vendégeket kapott tegnap a debreceni rendőrség. Nyiregyházáról csend őri asszisztenciával Debrecenbe szállították Luptus Tógyer brassó megyei oláh embert, a ki hat jól kifejlett mackóval járta be az or­szágot. Tokajban a medvetáncoltató összekü­lönbözött a főszolgabíróval, aki eltoloneolta illetősége helyére. Az Utat a medvék .miatt szekéren és részletekben teszi meg a med­vetáncoltató és most is szekéren jött meg Nyíregyházáról a rendőrségre, amely a kiéhe­zett, de megláncolt .medvéket élelemmel lát­ja el. Debrecenből Nagyváradra .toloncolják a m edvetáncol t a tót és a medvéket. KÖZIGAZGATÁS (-) A vízórák felállítása. A belügy­miniszter tudvalevőleg jóváhagyta a város közgyűlésének azon határozatát, a,mely el­rendeli a kötelező vízórák fölállítását. A mi­niszter is megjegyezte, hogy csak a vízórák fölállításával lehet az állandó vízhiány okául szolgáló mértéktelen vízpazarlást megakadá­lyozni. A tanács utasította a mérnökséget az előzetes intézkedések megtételére. Az ellenőr­ző szerkezet bevezetését akként tervezik, hogy a város csak egy vízórát állítana föl minden iházban. Ha pedig a háztulajdonos is ellenőriztetni akarja az egyes lakrészek vizfo gyasztását, akkor saját költségén állit föl ezekben vízórákat. A város körülbelül 5000 vizórát állit föl. (—) A rókuai plébánia felépítését el­halasztották. A város régebben már elhatá­rozta, liogy a rókusi plébánia épületét lebon­tatja s annak helyére egy hatalmas palotát emeltet több városi intézmény részére. Az épület terveit a mérnökség már el is készítet­te, azonban az építkezés megkezdését elha­lasztotta a tanács, mert nincs rá fedezet: ( ) A buvártó feltöltése. A buvártó feltöltése nem tartozik a legépületesebb köz­igazgatási történetek közé. Körülbelül egy hete, liogy megtartották rá a nyilvános árlej­tést és rá két napra kiderült, hogy azt a pénzt, amit erre a célra megszavazott a tör­vényhatóság, már másra elköltötték. A ta­nács tehát kedd délutánra összehívta a pénz­ügyi bizottságot, hogy ujabb fedezetről gon­doskodjék. Egyéb előterjesztéseket is tesz a tanács .a pénzügyi bizottságnak. (—) Munkásnői otthonok létesítése. A mi gyermekvédelmi törvényünk nagysze­rűen gondoskodik ugy a fiu-, mint a lány­gyermekekről, mig azok el nem érik a ser­dülés korát. Ekkor azonban iminithagy na­gy obbára cselédeknek küldik el őket, egy­szerre teljesen magukra maradinak, az állam leveszi róluk gondozó kezét, pedig éppen eb­iben a korban igényelnék a legnagyobb gon­dozást, a helyes irányítást. Tolnia vármegye törvényahtósága ezen ,a visszás állapoton se­gitendő, igen üidvös eszmét vetett föl. A vár­megye törvényhatósága ugyanis a nagyobb ipari központokon munkásnői otthonokat szándékozik létesíteni, ahol a serdülő .lányok minit munkásnők a produktiv ipari pályán biztosítanák ekszisztenciájukat és az állam által föntartott munkásnői otthonokban együt tesen laknának és étkeznének. Tolna várme­gye ilyen értelemben fölirt a belügyi kor­mányhoz és föliratának támogatására kérte föl Szeged város közönségét is. Kcnáeljen börbútorfjulönlcggsséggHet Kulinyinál Szeged, Kiss-utcza, Kiss D.-ház.

Next

/
Thumbnails
Contents