Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-03 / 77. szám

mindezeknek a kérdéseknek tanulmányo­zását. Ez egyelőre valamely arra alkalmas tisztviselőnek adott megbízás alapján is eszközölhető. 8. A város tegye mérlegelés tárgyá­vá, hogy nem volna-e oélszerü városi tej­gazdaságot, konyhakertészetet beren­dezni? 9. A város földjét csak kertészeti müvelésre adja ki. 10. A város vásárcsarnokot építsen állandó raktárakkal és állandó eladási he­lyekkel. Átmenetileg: 1. Minden évben — az időszákhoz 'képest — szerezzen be a város élelmiszereket és más cikkeket. De ne elé­gedjék meg a beszerzéssel, hanem oktassa ki a népet annak elkészítésére. 2. Addig, mig az élelmiszerstatiszti­ka elkészül, a városok szerezzék be a szomszéd városokból az árakra vonatkozó adatokat. 3. Az élelmiszer ellátását kisegítő minden vállalattal lépjen a város össze­köttetésbe. 4. Amig az állam meg nem teszi, a város szervezzen kertészeti tanfolyamo­kat. Ezeket az intézményeket a város megvalósíthatja az állam nélkül is. Kikaptak az olaszok. Párisból jelentik: A Matin távirata szerint a tripoliszi arabok az olaszokat Dárián mellett megtámadták és rendkívül elkeseredett harcban megverték, ugy, hogy az olaszok kénytelenek voltak megerősített 'hadállásaikat kiüríteni. Az olasz veszteség ötszázhetven halott és nyolcszáz sebesült. Az arabok az olaszokat még egy másik ponton is megverték. DÉLMAGYARORSZÁG . .... I. I ' ­Back Bernát és Gerle Imre lovagias ügye. (Saját tudósitónktól.) Rövid ideje, hogy Back Bernátot, a tanács a szinügyi bizott­ságba beválasztotta. Érthető, hogy a világlá­tott, nagy képzettségű és művészi kérdések­ben otthonos Back működéséhez sok re­ményt fűztek azok, akik a szinügyi bizottság működését más irányba szeretnék terelni, mint aminőbe ujabban jutott az állandó — javarészt erőszakolt — botrányokkal és af­férokkal. Az uj terrénumon váló munkássá­gához fűzött reményeket Back Bernátnak csak egy levéllel sikerült bebizonyítania, az­zal, amellyel szinügyi bizottsági tagságáról lemondott és amely legalább is szokatlan nyíltságával tündökölt. Ez a levél — szó szerint közöltük — ismeretes. A többi között Gerle Imre dr. el­len összeférhetetlenséget jelent be a tanács­nak. Gerle dr. ennek a levélnek egyes kité­teleit, amelyek reá vonatkoztak, sértőnek találta és ezért provokáltatta Bac'k Bernátot. Gerle dr. eljárását ismertette az egyik helyi lapban és most ugyanezt szükségesnek tart­ja Back is, aki ezt a leghelyesebb módon a lovagias eljárásról fölvett jegyzőkönyv ren­delkezésünkre bocsátásával teszi meg. Anélkül, hogy az ügy érdeméhez kíván­nánk hozzászólni, kötelességünknek tartjuk kijelenteni, miszerint megállapítottuk, hogy a szegedi reggeli lapok tudósításai az esemé­nyeket ugy adják elő, mint Back Bernát. Es most szóljon a jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv. Felvétetett Szegeden 1913. évi március \hó 29-ik napján a dr. Gerle Jenő ós Baek Bernát urak között fönforgó lovagias ügy­ben. Jelenlevők: Baek Bernát nr [megbízásából: Hausner Adolf os. kir. utász százados és dr. Ujj József ügyvéd. dr. Gerle Imre ur megbízásából: Fába Já­nos es. ós kir. utász főhadnagy és dr. Kószó István ügyvéd. 1913. április 3. Dr. Gerle Imre ur megbízásából Fába János és Kószó István urak 1913. évi már­cius hó 27-ilkén megjelentek Back Bernát ur­nái ós tőle felük nevében elégtételt kértek a Back Bernát ur által Szeged szab. kir. város tanácsához benyújtott és a Sz-eged és Vidéke 1913. évi március hó 26-ikán megjelent in­dítványban foglalt és megbízójukat sértő ki­tételekért. Baek Bernát ur megbízottjaiként Hausner Adolf és dr. Ujj József urakat ne­vezte meg. A megbízottak 1913. évi március 27-ikén, továhbá 1913. évi március hó 28-ikán és foly­tatólag a mai napon összejővén, Dr. Gerle Imre ur megbízottai kijelentették, hogy nem felel meg a valóságnak a fent hivatkozott in­dítvány azon része, hogy a szinügyi bizott­sági ülések dr. Gerle Imre ur részéről az ál­tal lettek meghiúsítva, hogy kétrendbeli e célra egybehívott gyűlésen vonakodott volna megjelenni, — nem felel meg továbbá a valóságnak a fent hivatkozott inditvány azon része sem, hogy Gerle dr. ur a januári közgyűlésen ki­jelentette volna, hogy ő már évek óta a szin­ügyi bizottság ülésein részt nem vett s azo­kon a jövőben sem fog megjelenni — és nem felel meg a valóságnak a fenti inditvány azon része sem, mintha dr. Gerle ur akár a szinügyi bizottsági ülésen, akár pedig a közgyűlésen azt a kijelentést tette volna, hogy ő a szinügyi bizottság eltörlését indítványozza, vagy ilyen indítványt a jövő­ben benyújtani szándékoznék; mert az 1913. évi március hó 2-ikán ösz*­sz eh ivott szinügyi Bizottsági ülésen elhalaszt­hatatlan hivatalos teendői miatt nem jelen­hetett meg; az 1913. évi március hó 20-íkán 'összehívott szinügyi bizottsági ülés pedig nem dr. Gerle ur miatt maradt el, — sőt ez. utóbbi ülés megtartása végett 1913. évi már­cius hó 20-ikán dr. Gaál Endre tanácsnok ur hivatalában meg is jelent ós ettől tudta meg, hogy ezen ülés más tagok akadályozta­tása folytán meg nem tartatik, — mert to­vábbá dr. Gerle ur sem a szinügyi bizottsági ülésen, sem pedig a közgyűlésen azt nem mondotta, liogy ő már évek óta a szinügyi bizottság ülésein részt nem vett, s azokon a jövőben sem fog megjelenni és mert végül a. fenti üléseken azt a kijelentést sem tette* — De értsen meg, asszonyom. A világ­nak tartozik ön a férje lángeszével, melyet munkáiban hátrahagyott! Az asszony okos szeme lángbaborult. — Minek adjam én át a világnak őt, a mely félrelökte, megvetette? Hogy a gondo­latai szebbé tegyék ,az emberek életét, köze­lebb hozzák az Istent és a csillagokat a föld­höz és aranyos ködbe burkolják az élet szür­keségeit? . . . Eladjam ezeket a drágaköve­ket, amelyekért életében egy darab friss ke­nyeret sem kapott! Nem, uram! Az ő mun­kája utána kell, hogy menjen! Nézze, hogy szállnak az izzó pernyék fölfelé. Nem tudtuk megakadályozni. A könyv az ő jogos tulajdona volt. A tűzbe vetette. A lángok körülnyaldosták a lapok szegélyét)' és lassankint minden egyes levelet halálos szorítással forró karjukba zártak. Sistergett, szikrázott, muzsikált a tüz. A zsebembe nyúltam és kivettem a két papírlapot. — Itt van ez is ... A gondolat, mi ben­ne van, úgyis lelkemben él. —- Köszönöm, — hangzott a válasz. Ezek is a tűzbe kerültek. Az asszony a kandalló előtt térdelt. A szeme fanatikus lán­golással nézte a lángokat . . . Barátom elő­re hajolt. — Nézzed! — mutatott ujjával. A vörösen izzó lapokon itt-ott kiragyo­gott egy-egy tüzvörös szó: ,.A nagy filozófiának mozaikdarabjai." — Elveszett, elpusztult — visszahozhat­lanul! — sóhajtotta. Az asszony föltekintett. — Az utcán kellett árulnia Őket — ne felejtsék ezt el! Fölkelt és kikísért az ajtón. lozófiának mozaikdarabjaira bukkantam? És ha igy van — kié a lángelme, amelyben ez fogant? Őszinte bánatomra a többi lapot elvesz­tettem, de ezzel a kettővel elmentem egy barátomhoz, .aki kritikus és szerkesztő volt egy személyben. Megmutattam neki fölfe­dezésemet. Figyelmesen végigolvasta. — Mit gondolsz? — kérdeztem. — Elég jók arra, hogy nyilvánosságra hozzuk? — Teljesen. Tisztán a mennyiség kér­dése az egész. Remélem, több is van? Menj és szerezd meg a többit. Megállj! Talán te magad irtad? — Én? Nem. Egy koldustól vettem — egy pennyért darabját. Hogy ő kitől szerez­te, nem tudom. Barátom arca földerült. — Gyere — mondta — vezess el a te lángeszű koldusodhoz! Elvezettem őt az Arundel-streetre. A különféle árusok most is ugy álltak ott a szegleten, mint a múltkor, csak számuk most ötre csappant. A hatodik, a gondolat­árus eltűnt. A gesztenyesütőhöz fordultam: — Mi történt az öreg emberrel? — Az öreggel, aki gondolatokat árult? Nem tudjuk! Egy hete nem láttuk. — Tudja, hol lakik? — Igen . . . hangzott a válasz és utána a készséges magyarázat. Amikor a megjelölt házba beléptünk, ba­rátom igy szólt: — Kíváncsi vagyok rá . . . Szegény ör­dög talán egy föl nem fedezett lángelme? Ha az, majd talpra állitom én! Egy szomorú pillantású asszony nyi­tott ajtót. — Itt lakik az az öreg férfi, aki gondo­latokat árul? — Már nem. — Lenne szíves megmondani, hal talál­hatnánk reá? — Ha tudnám, magam is ott lennék — szólt keserűen az asszony. — Odament, a honnan nem tér vissza utazó. Meghalt. Barátom beszélt: — Nagyon szomorúak vagyunk, hogy ezt kell hallanunk, szegény asszony! —- Én nem vagyok szegény — felelte majdnem lázasan. — Amig élt, gazdag vol­tam. A felesége voltam. Mit kívánnak az urak? Bevezetett a szobába. Tiszta, de rendkí­vül szegényes volt. A kandallóban tüz égett — és gy halmaz papiros pernyéje táncolt. — A férjem tudós volt — szólt az asz­szony. — Most égettem el a munkáját. — Elégeti? — kiáltott föl barátom. Az ég szerelmére, miért? Hisz ön nem tudja — — Oh, igen, tudom — szakította félbe nyugodtan. A legszebb és legcsodásabb gon­dolatokat dobom a tűzbe, amik valaha em­ber fejében megszülettek ... Az én férjem — itt szenvedélyes méltósággal egyenese­dett ki — nagy ember volt. — De csak nem égette el valamennyi munkáját? A könyves polchoz lépett és egy vastag kézirat-csomót vett le. Tehát egy kötet még megmaradt! Azonban látszott az asszony ar­cán, hogy ezt is a tűzbe akarja vetni. Barátom ekkor sietve előlépett ajánla­tával. Az asszony izgatottan fordult feléje. — Nem kell pénz érte! Hogy eladjam I őket? Eladjam az ő gyönyörű gondolatait, amelyekért életében még egy pennyt sem f adtak volna! Nem uram, soha! Még ha sze­rencsét hozna nekem, akkor sem!

Next

/
Thumbnails
Contents