Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)
1913-04-23 / 94. szám
Kárásx-atca 9. Nappali-telefon . . . . 305. ÉJjeli-tolefon ... 10-83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24'— télévre . . K 12-negyedévre K 6*— egy hónapra K 2-Egyes száa Ara 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K»— félévre . . K14.— negyedévre K 7 — egy hónapra K 2*40 Egyes szán Ara 10 ÜUér. KI) 1 Kárita-ntea ». Kiadóhivatal! telefon . .305. Kiadó telefonja .... 81. Szeged, 1913. II. Avfolyam 94. szám. Szerda, április 23. Bérbeadják a színházat. Hosszú és kitartó küzdelem eredményeként leszögezhetjük végre a tényt, hogy a szegedi színházban véget ért a kultúra terjeszkedésének ürügye alatt folytatott szabad szórakozás. Szeged város tanácsa kimondta, hogy nem kívánja meghosszabbítani Almdssy Endre szinigazgató eddigi szerződését, mert a közhangulat ennek a meghosszabbításnak épen az ellenkezőjét kívánja. A város hatósága tehát meghajolt a törvényhatósági bizottságnak azon óhajtása előtt, hogy a színház átengedéséért bizonyos bért kell fizetni, aminek az elvi elismerésével a szegedi színház történetében uj korszak kezdődik. Megelégedéssel vesszük tudomásul a határozatnak ezt a részét, mély a mi álláspontunkat fényesen igazolja. A Délmagyarország mindig azt hangoztatta, hogy a sziiniház jelenlegi vezetése nem •elégíti ki egy modern nagyváros közönségének igényeit; a színház sorsában tehát jelentős változásnak kell bekövetkeznie, mely a régi rendszer összes fogyatékosságait el fogja törölni. Íme, teljesen megbukott a konzervatív színházi politika, mely a régi jó időkből vett frázisgyüjteményével azt hangoztatta, hogy a sziniház kulturmissziót teljesít s ennélfogva áldozni kell rá közpénzekből! kifizetett súlyos ezreket. Ez az áldozatkészség nem volt egyéb, mint ügyes üzletemberek által beadott !kuílturmasziag, a város pénzének a vállalkozó zsebébe történt görögtüzes átvarázsolása. Az uj színigazgatónak tehát számolnia kell a helyzettel, ihogy itt nem csupán egy szerződésileg biztosított, kényelmes tökegyűjtési tevékenységről! van szó, hanem fáradságos és értékes művészi munkáról, mely csak akkor lesz jövedelmező, ha a közönség pénzéért tényleg magas szinvonalon álló, igazán művészi já'tiéfkot és minden tekintetben közsziíkségíetet kielégítő irodalmi és esztétikai értékeket tud nyújtani. A városi tanács mai határozata azonban még csak fölmunka. A hatóságnak ugyanis — ugy látszik — nincsen elég érzéke az. iránt, hogy az áldáspontjában kifejezett nagy élvnek következetes keresztülvitelére vállalkozzék. Ezért olyasféle határozatot hozott, hogy amennyiben Almássy Endre, a jelenlegi szinigazgató hajlandó a város színházi kiadásainak felét megtéríteni, a további igazgatással' ismét Almássy volna megbízandó. Ily egyszerű és Olcsó reform aligha segíthetne a beteg szegedi színházon. A bérbeadás jelentősége nem az igazgató által fizetendő 6500—7000 koronában rejlik. Hanem fontos az, hogy a színházi szerződés egészen uj alapokra fek tettessék és hogy az uj igazgató olyan kötelezettséggel állittassék szem- be, melyek az igazgató művészietlen és súlytalan színházi politikáját egy szer smindenkorra lehetetlenné teszik. Kötelezni kéli a szinigazgatót szerződés erejével, hogy irodalmi képzettségű, elsőrendű rendezőt és minden szerepkörre megfelelő szinvonalon álló művészeket szerződtessen, hogy modern díszleteket alkalmazzon s általában szinvonalon tartsa színházát, melyet ne legyen szabad olcsó és kezdő színészek gyakorló iskolájává sülyesztenie. Épen ezért nem tartjuk helyesnek, ihogy a hatóság mintegy fölajánlja Almássy Endrének a színházat, melynek szép hagyományait az ő igazgatása alaposan megtépázta. Almássy törekvő ember, — igy mondja a tanács; de a szegedi színházba nem törekvő, hanem kész ember kell! Vagy legalább is olyan ember, akinek van érzéke irodalmi, művészi és esztétikai közszükségletek irányának fölismerése iránt s egyúttal isimeri is azokat a módokat, melyek álltai a közönség igényeit ki lehet elégiteni Mi nem látjuk a szegedi színház legközelebbi sorsát föltétlenül Almássy Endre személyéhez tapadónak. Sőt épen azt találjuk, hogy vele szemben tulzottabb óvatosságra, teljesebb refakciákra van szükség, mert Almássy Endre épen nem az az ideális művészember, kinek színigazgatói képességei eSvitázbafatíanok lennének. Az ügy jelenlegi stádiumálban tehát elsősorban az a kötelesség terheli a hatóságot, hogy ha már az eddigi színigazgatóval szemben ilyen konciliáns magatartást tanúsított, szerezze be az ő elhatározását minél előbb. Akármilyen választ kap is a hatóság, kötelessége már a legközelebbi közgyűlésre olyan formában bevinni a kérdést, hogy a törvényhatósági bizottság esetleg már a bérbeadás föltételeit és az uj színházi szerződés pontozatait is megá'líapithassa. Komoly munkát kérünk tehát és nem habozást és huza-vonát, mert az idő sürget s minden akció csak akkor lesz eredményes, iha annak eldöntéséig megfelelő idő áll rendelkezésre. ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••a Örömhír a tartalékosoknak. Szomorú helyzetükben egy csöppnyi vigaszt jelenthet a továbbszolgálok és a behivottak számára a hadvezetőségnek az az 'elhatározása, hogy mostani tényleges szolgálatukat három fegyvergyakorlatnak számítják be, tehát többé egyáltalában nem Ikéll bevonul niok a katonáékhoz. Itt emlitjiük meg azt is, hogy a hadügyminisztériumnak két hónappal ezelőtt kiadott rendelete érteimében hiátányos esetekben, most is adnak rövidebb szabadságokat a bentartott és behívott legénységnek, habár ez a szabadság tiz-tizenkét napnál nem is igen lehet hosszabb. Az ezredparamcsnokságok igyekeznek módot adni arra, hogy minden tartalékosra rájöjjön a sor a szabadságban. Unatkozó mágnások. Irta : Lengyel Zoltán dr. A hadállások ugyanazok, a politikai helyzet mégis állandóan változik. Béke sincs. Harc sincs. Beszéd annál több. Beszéd kedv nélkül, gyűlés hallgatóság nélkül, hallgatóság lelkesedés nélkül, vezérek nép nélkül, folytonos mozgolódás eredmény nélkül. , Az ellenzék tehetetlen, önmagával meghasonlott, visszamenni nem akar, előre menni nem tud. Beszélhetnek, amennyit akarnak, mert minden cselekvésre képtelenek. Naponkint elhelyeznek azonban magasállásu és nagyszerű újdonsült újságírók különféle prédikációkat. A közszabadságról, az uj alakulásról, a jövő feladatairól, a mult sérelmeinek orvoslásáról és minden egyébről. Gyöngyöző, verejtékes homlokkal izzadják ki az Írásokat, elhelyezik nyomdafesték alá, tudtára adják eszméiket a világnak és várják a hatást. A világ nem hederit rá. Se benn, se künn, se lenn. Ennek oka pedig nyilvánvaló. Olv sokat irtak és beszéltek már mindenféléről, hogy a közönség pár megjegyezni se képes. Ugy van, mint a sátoros vásárban, a hol sok az áru, 'kevés a vevő. Mindenki a maga portékáját kínálja nagy lármával, egymást ordítják tul, a lézengő közönségnek pedig a füle belefájdul, de azért senki sem vesz. t Az önálló banktól az általános titkosig, az alkotmány sérelmeitől a személyes hajszáig mindent hallottunk, minden hangnemben hetenkint, óránkint váltakozva és mégis ott vannak, ahol voltak. Kinek volna kedve elindulni ilyen hadjáratba. Kinek és melyik cél érdekében? Önmaguk nem tudják, mit akarnák. Önmaguk között képtelenek a saját álláspontjukat kitisztázni. Se szét nem mennek, se össze nem fognak. Bevallani ezt ugyan nem akarják, de eltitkolni se képesek. Párt és politikai akció ilyenformán nincs is. Csak egyéni ösztökélések, egyéni mozgolódások. Csak a kiáltások, írások, utazások, beszédek. Látható, hogy a párttagok sehol nincsenek. A közemberek ép oly kedvetlenek és értéktelenek, mint a közkatonák voltak a törököknél. A pasák gazdagok, sok feleséget tartanak, nekünk pedig se jó ruhánk, se jó kosztunk, mondották, — hát vezérkedjenek a pasák. És a pasák ép ugy nem tudtak csatát nyerni, pint a katonák. Ez a harc elejétől fogva nem a két tábor harca volt. Csak a vezér urak rendezték a saját céljaik, a saját szereplésük,