Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-22 / 93. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon .... 305. Éjjeli-telefon .... 10-83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24-— íélévre . . K 12 negyedévre K 6'— egyhónapra K 2" Egyes szám ára 16 Bllér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28 - íélévre . . K14.— negyedévre K T— egyhónapra K 2"40 Egyes szám ára 16 Bllér. Kiadóhivatal Kárász-utca Kiadóhivatali-telefon . . 305. Kiadó telefonja .... 81. Szeged, I9I3 II. évfolyam 93. szám. Kedd, április 22 A kamara lajstroma. Nem múlik el nap, hogy ezen a címen meg ne jelennék egy-egy szűkszavú hir a lap belsejében, közölve a jogkereső publikummal, hogy a jogásziíjuság élőkelő és tehetséges tagja letette az ügyvédi vizsgát. Legtöbb esetben tényleg nem üres frázis ez a jelző, mert az ujabb jogászgeneráció csakugyan alapos készültséggel és tudással vág neki a vizsgának és nyitja meg az irodáját. A számsor azonban, amely a diploma megszerzésével félelmetesen növekszik, ijesztő gyorsasággál halad. Kétségtelenül jogos laz aggodalom, hogy az ügyvédek tábora, amely a legmagasabb képesítéssel néz az élet elébe, hogyan fog boldogülni ebben a nagy konkurrenciában. A nagyobb községek nem igen biztatják letelepedéssel iaz uj fiskálisokat, mert hi'szen olyan helyeken is van már ügyvéd, ahol járásbíróság nem is működik. Arra tehát most már bajosan lehet számítani, hogy a vidék fölszivja az uj generációt; sőt a gyakorlat éppen az ellenkező tanulsággal szolgál: a vidéki ügyvédek költözködnek be a városba és jelennek meg a bíróságok előtt. ,A perspektíva tehát, amelynek 'szeme közé kell nézni, éppen nem örvendetes. Az ügyvédproletáriátus kétségtelen elhatalmasodását jelenti ez a folytonos szaporodás anélkül, hogy más oldalról a város fejlődése olyan rohamos léptekben haladna, hogy megfelelő exiszteneiális elhelyezkedést biztositana nekik. Inkább megfordítva áll a dolog: a gazdasági konjunktúrák megrosszabbodása sok oly kereseti forrást elvesz az ügyvedek elől, amely a kitűnő pénzvi'szonyok idején peren kivül is jövedelemhez juttatta az ügyvédeket. Erre a közeljövőben alig van remény, az ügyvédet a viszonyok vis'szakényszeritik rendeltetéséhez: .a jogszolgáltatás csarnokába, ahonnan pedig a múltban kétségtelenül azért szorult ki, mert ez a terrenum az ügyvédi kar egyetemének eltartására azon a nivón, amit diplomájánál fogva megérdemel, elég erős és terménkeny nem volt. Sajnos: sem mi, sem mások nem igen szorítkozhatunk többre a tények konstatálásánál. Akiknek a diploma már a kezükben van: teljes joggal igyekeznek megteremteni ,a maguk exisztenciáját, amelynek megalapozása mindenkinek saját magával szemben való eminens kötelessége. Ennél a témánál tisztán arról lehet szó, hogy a jogászi pályára történő tódulásban 'az ifjúságot feltartóztassa, a szülőket erősen és nyomatékosan figyelmeztesse, hogy a jogászkérdés többé sem babért, sem aranyat nem terem, hogy a jogi pálya küzdéssel és verejtékkel fizet. Az ügyvédkedés a Székely-féle novella behozatalával anélkül is csaknem egy évtizedig tartó studirozást követel, a hivatalnoki kvalifikáció terén a jogvégzettség egyeduralmát szintén ki fogják hovatovább küszöbölni és igy sem a szabad pálya, sem a hivatalos helyiség nem az a paradicsom többé, mint ami eddig a jogászok számára volt. Egy nagy megállásnak, egy kedvező és szükséges visszafejlődésnek kell tehát bekövetkezni, hogy az ügyvédek ádáz elszántsággal ne törjenek egymás kenyerére, hanem valahogyan mégis gyümölcsöztetni tudják azt a nagy értéket, amely Szeged ügyvédi karában rejlik. Magunk is ugy hisszük, hogy az ügyvédi vizsgák letételének ez a rohamos áradata a jogi pályán váló tultengésnek utolsó megnyilatkozása, amelyet jótékony csönd és stagnálás fog fölváltani ugy, hogy az a bizonytalanság, ajni most az ügyvédek megélhetése elé tárul, lassanként eloszlik és minden ügyvéd zavartalanul élvezheti megszerzett klientúrájának a jövedelmét, anélkül, hogy nap mint nap az újonnan következők föllépésétől kellene tartania. Az uj ügyvédek ma még megérdemlik, hogy simán és szerencsésen illeszkedjenek be a jogásztársadalomba, hiszen hét esztendő reménykedésére építették föl pályájukat, de mindazok, akik még másfelé irányithatják a boldogulásuk útját, tanuljanak és okuljanak a tények hangosan beszélő mementóján. A kérdés aktuális. Érettségi szezon előtt állunk, amidőn az ifjak bejelentik választott pályájukat: szülők és tanárok értsék és értessék meg az ügyvéd-proletriátus veszedelmét. Májusi fantázia. Irta : Bródy Sándor. Már messziről érzem az orgona-virágot; szinét és szagát (legjobban szeretem mindenekfölött. Előre érzem és várom télnek a végén és ősszel, amikor száraz gyümölcs — kit vastag 'levelek zizegő szeretettel óvnak — jelenti, hogy az orgona-virág volt: mindig elhatározom, hogy jobban megbecsülöm, erősebben kiélvezem és öntudatosabban eldorálom, amikor van. És amikor virit megint csak dléháskodom a dolgot vele, nem ölelem magamhoz, mint a ihogy elhatároztam, nem udvarolok neki folyton, — váram, hogy jövőre megint eljön. Amikor pedig máról-holnapra elmúlik, megrémülve kérdezem: vájjon eljön-e még? Most megint itt van. És az ő 'kedvéért ülök vasúton is, éjjel, liogy hazájába mennék, a bus és komoly Erdélybe, ahol egy "hétig minden vidám és illatos a teljes orgonától, melyét Mohamedán nő ültetett és a neve ott borostyán. Már a Királyhágón innen, messziről érzem az illatot. És most a vasút mgigáil, azt sem tudom, hoil, azt sem tudom, rpikor és beszáll egy asszony: a kezében óriási virágfa, a hajában, a sötét hajában is orgona-buga, fehér, mint kint a hold. Kár, hogy férfi jön vele. Biztosan az ura, az uj ura és nekem ezt majd látnom kell a félhomályban, az illatfelhőben, amint egymásra néznek, egymáshoz érnek, talán az ajkuk közben jöttével is. — Oh! Nem csókolództak, nem érintkeztek, holkan és boldogan beszélgettek. A nő a virág fejét simogatta, a férfi a saját bajuszát, a mely szőke volt. Mindketten szépek, egészségesek, fiatalok, jómódnak és tiszták, mikor pedig e holdas éjt beöleli a nap és reggel lészen: akkor elkövetkezik a nászúk, alkalmasint, biztosan, a borostyán-erdőbe süppedt Kolozsvár városában, mely egyébként is, de főként erre a célra, egészen öreg . . . Itten nagyon szomorú lettem, talán beszéddel megzavarjam őket? Mindent tudok róluk. Nem is annyira őik érdekelnek, mint saját magam: mit tennék, ha ugy most ebbe az uj — és még nem is asszony — asszonyba beleszeretnék? Mert az is lehet. Mért ne lehetne? Mihez fognék. Szembe ülök egy párral, aikf egymásé és senki másé, elválhatatlan és elválaszthatatlan. Az éjszaka igen illatos, de nagyon hűvös; fázom. De, nem szégyenilern, a fogam összevacog a benső — melegtől. Az asszony leveti a kabátját, fehér ruháján végigsiklik a velünk utazó holvilág. Hanyagul dől hátra és fehér ölébe dobja a virágját. — Nagy itt a forróság. Legyezzen egy kicsit, hallja! A férfi, — a férje — legyezi az orgonaággal : — Aludjék egy kicsit, — csúnya babugya . . . Megpróbált — nem lehetett; a vonat megállt és bejött valaki. Még szőkébb, mint az előbbi és még fiatalabb. Selymes pillája alól megnézte az asszony, édesen, félénken és bizalmasan. A jövevény visszanézett rá, okosan, de biztosan. — Haj, hó! Most már ketten vagyunk, ez ,a vetélytársam! — szóltam magamhoz és egészen elmerültem erkölcs nélkül — ő — annyira szűkölködő képzelődésembe: a helyzet változatlan, mit kell tenni, mit .kellene tenni, ha e nőbe szerelmes volnék. Talán az is .vagyok. És talán nem is én egyedül, ez az ur mellettem szintén. Ha a társadalmi rend nem nehezednénk r'án'k, könnyű volna mindez: amélyik erőseb'b közöttünk. És ez talán igazságos is, az örök természet és az asszony szempontjából. De e nyomorult polgári életben mit lehet Tenni, mint nézni, sóhajtozni és bevárni egy pár esztendőt. Fuj, ez alacsony gondolkodás, nem illik se az orgonavirághoz, se a holdhoz és legfőképpen nem a kincses országihoz, amelynek hegyei, csakugyan mint az ezüst hegyek, ugy emelkedtek jobbról-balra. A férfiak pzigoruan néztek egymásra. Melyüknek segitenék, ha rákerülne a .sor? — kérdeztem magamtól. Félek, hogv ugy határoznám el: nem a férjnek. Bár a jövevény sem kedves nekem, mert amit én fantáziában és elméletben forgatok az elmémben: ő ahhoz egy-egy pillanatra közel él. A vonat zökkent egyet és az idegen megérinti a nő fehér ruhájának a sze. gényét, fölemeli a földre esett virágot és egy szelid, édes hang hallatszik: