Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-01 / 75. szám

UlVZ Szerkesztőség Kárász-utca 9. •••se Nappali-telefon .... 305. Éjjeli-telefon . . . 10-83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24-— félévre . . K 12 — negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K 14.— negyedévre K T— egy hónapra K 2 40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. •MSI Kiadóhivatali-telefon . . 305. Kiadó telefonja .... 81. Szeged, 1913. II. évfolyam 75. szám. Kedd, április I Munkáslakások. Irta : Szántó József dr. Nem vagyok törvényhatósági bizottsági tag — sohasem ambicionáltam ezen tisztséget —- és igy indítvány, vagy interpelláció helyett a nagy nyilvánosság útját választom, hogy a közönség figyelmét felhívjam a munkáslakások kérdésére. Nyitott 'kaput döngetek akkor, midőn elpanaszolom Szeged város borzalmas lakásviszonyait. Minden bizonnyal más városban is nagy a lakásnyomor. Az egészségtelen, szellőzetlen, nedves lakásokban másutt is nyomorultan összezsúfolva él az emberek egy része, azonban nálunk az egészségtelen lakások még sokkal inkább dominálnak, mint egyéb nagyvárosban. A feltöltés következtében nemcsak pincelakásaink nedvesek, hanem az egykoron rendes földszinti lakásokból is az ablak pereméig érő feltöltésükkel nedves, dohos souterrain-ek lettek. A munkásnép csudálatos nemtörődömséggel, fatalizmussal viseli ezen sorsát. Ha jobb lakás keresését ajánlom nekik, akkor vállvonogatva válaszolnak: „lehet is Szegeden száraz lakást kapni/"' Legtöbbször védelmére kelnek lakásuknak, hogy: „nem nedves ez kérem, csak egy kicsit salétromos", vagy: „nem vizes ez, csak télen". S bizony le is mondok egy ujabb kísérletről, hiszen ugy sem kap száraz lakást, még — az ő viszonyaihoz mérten — igen nagy anyagi áldozatok árán sem, ha pedig kitelepittetése iránt tennék lépéseket, ugyan hova telepithetnők őket? Talán egy még nedvesebb odúba? A szegedi munkásbiztositó pénztárnak 1912-ben 96 halottja volt, ezek közül 39 tuberkulózisban halt el. Ha ehhez hozzá vesszük azt, hogy néhány tuberkulózisra gyanús halál-ok is szerepel (pl. tüdőgyuladás, mellhártyalob, influenza), akkor bátran állithatom, hogy nálunk a munkásoknak körülbelül fele tuberkulózis következtében pusztul el. És csodálatos! Mindennek dacára egy lépést sem halad előre ezen nagyfontosságú ügy! (Ha csak azt nem nevezzük haladásnak, hogy az uj paloták építésénél is megengedik még a pincelakásokat.) A munkások közönyös megadással viselik sorsukat, a békés polgárság nem érdeklődik, a tanács a törvényhatósággal együtt nem törődik a munkáslakások kérdésével, amely dolog megvalósítása pedig nemcsak humánus, hanem szociális kötelesség is. Ha a Balkán-háborúban elpusztul 100,000 ember, azt hátborzongató szánalommal olvassák mindenütt a nemzeti kaszinótól a kutyabagosi olvasó körig, de ha nálunk Magyarországon évente meghal 70,000 ember tuberkulózisban, a fölött hideg közönnyel térünk napirendre. Az állam már megkezdte az 1907. év XLVI. t.-c. alapján a kis lakások terjesztését, de csak a mezei munkások részére s eddig állami segéllyel már körülbelül 7000 ház épült különböző törvényhatósági területen. Ezen munkásházakat a hatóság a munkásnak eladja és a munkás a ház árát 20—50 éven át évenkint 60—100 koronával törleszti. Minő szerencsés viszonyok! Nálunk Szegeden a legnyomorultabb lakásnak (egy szoba, konyha) 160— 200 korona között váltakozik az ára. A valamivel elfogadhatóbb egyszobás lakásért 240 koronát kérnek. Ipari munkások részére egyelőre Budapest munkástelepein, a győri munkásházakon és néhány nagy vállalat telepein kivül alig történtek jelentékenyebb lépések. Budapest telepein egy szoba, konyha, kamra bére 200—230 korona. Győrött az egyszobás lakás, konyhával, éléskamrával és kis kerttel együtt 260 korona. Hogy nálunk ezen lakásokra föltétlen szükség van, azt ezek után fejtegetnem fölösleges. Más kérdés az, vájjon lehet-e? Én azt hiszem1, igen. Tudom, hogy a mai szomorú pénzviszonyok mellett nehéz a pénznek beszerzése, de meg vagyok róla győződve, hogy az állam városunkat ezen nagyfontosságú munkájában segítené alacsony kamatú tőkével. Hiszen ez nem is holt befektetés volna, hanem a már előbb emiitett humánus és szociális cél mellett egy oly vállalata volna a városnak, mely hozna legalább annyi százalékot, mint a mennyit a város terjedelmes földbirtokai hoznak. Mily nemzetgazdasági előnnyel Színész-napló. — Perlekedés a szellemekkel. — Irta: Solymosi Elek. Szokatlan dolog, hogy valaki pörbe szálljon egy olyan becsületsértés miatt, a melynek elkövetője már rég meghalt. S ha én mégis birák elé idézem a könnyelmű sértegetőt, annak csak az a magyarázata, hogy az életben lévő biróság, vagyis a közvélemény mindig rendelkezésre áll. Egy százados becsületsértéséről van szó, amelyről csak mostanában vehettem tudomást s ugy mondhatnám, hogy az első huszonnégy órán belül már keresem az elégtételt! Egy korszakalkotó közgazdasági iróval, a Smith Ádám szellemével kell pörbe szállanom s egyik kommentátorát, Anglia müvelődés-történetének íróját, a világhírű Buckle fi. Tamást kell számadásra vonnom az emlitett becsületsértés miatt. Smith Ádám az ő alapvető közgazdasági „Vizsgálódásai"-ban megsértette a művészetet s különösen a szinmüvészetet és Buckle Tamás ezt a sértés igen kevés jóhiszeműséggel magáévá tette s meg tódította is. Hogy a szóban forgó sértést az érdekelt művészek közül az idők folyamán senki sem utasította vissza, annak többféle oka lehet s legvalószínűbbnek látszik az, hogy amikor a dolog aktuális lett volna, a kérdést a sértegetők tekintélye egyszerűen agyonnyomta s mikor ez ügyet újra föl lehetett -volna támasztani, akkorára már nevetségessé vált és emiatt senki sem mert hozzányúlni. Smith Ádám emiitett könyvében a munka áralakulásainak eseteit magyarázva és megérthetésére a kereslet és kínálat véletlenségeit tüntetve föl, tudományosan ímeg nem alapozható, szükség nélküli érdes cinizmussal vérig sérti az emberiség legnagyobb jóltevőit, az összes művészeket. Fogalmazásában csak a táncosokat, az operaénekeseket és a ballettáncosokat említi, de a mondat végére még három betűt tesz, t. i. azt, hogy „stb.", ami nyilván azt jelenti, hogy a sértett művészekhez hozzágondolta az összes művészeket is. Abból is meg lehet látni ezt a dolust, hogy a színészek sértésének megokolása a többi művészetek belső és külső körülményeiben s a sértő által beállított konzekvenciákban teljesen fedik egymást. Egyszóval Smith Ádám megalázónak, szégyenletesnek és sértésre méltónak mondja azt a művészetet, amelyik megfizetteti magát, tehát a színészeten kivül a festészetet, a szobrászatot s a zenét és nem veszi észre, hogy ez alapon ide kell sorozni az Ö irói mivoltát, tehát az ő közgazdasági könyvét is. Mert az a kő, amit Smith Ádám sértő szándékkal begyapjasodott szivéből kilövelt, elsősorban őt magát koppintja fejbe, amenynyiben egész bizonyosra vehető, hogy ő a könyvét nem ingyen irta. íL Smith Ádám közgazdasági elméletei közül az idő már többeket megőrölt s az iróimüvész szellemét meglehetős ködbe borította. Közös e sors a Buckle H. Tamáséval, kinek a fent emiitett leghíresebb munkája már szintén megkopott. De lássuk magát a sértést a Smith-féle elméletben, a 145. és 156-ik lapon. Ezt irja ott: „Vannak oly nagyon szép és nagy tehetségek, melyek birtoka bizonyos közcsodálatot biztosit, melyek pénzért való gyakorlása azonban, akár jogosan, akár jogtalanul, nyilvános önlealacsonyitásnak tekintetik. Azok jutalmazásának tehát, kik ezt pénzért űzik, nemcsak akkorának kell lenni, hogy az ezen tehetség kiképzésére fordított idő, munkát és költséget fedezze, hanem akkorának is, hogy pótolja azon lealáztatást, mellyel az ilyen tehetség iparszerü fizetése jár. A színészek, operaénekesek és ballettáncosok stb. rendkívüli nagy fizetése a következő két alapelven nyugszik: a tehetség ritkaságán és szépségén s ezen tehetség iparszerü üzésének lenézésén. Az első pillanatra abszurdumnak tetszik, hogy személyüket lenézzük s tehetségeiket mégis bőségesen megjutalmazzuk, de ha már az egyiket tesszük, a másikat is szükségképp kell tennünk. Ha a közvélemény, vagy előítélet ezen foglalkozások irányában megjavulna, akkor pénzbeli megjutalmazásuk csakhamar csökkenne. Mindjárt több ember adná magát rájuk s a