Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-01 / 50. szám

1913. március 2. DÉLMAGYARORSZÁG 11 HÍREK Szegedi kalendárium. IDŐJÁRÁS: A meteorológiai intézet jelentése szet^S g rint: Változékony idő várg g ható, megélénkülő szelekA B kel, hősülyedéssel és sok helyütt csapadéhlml. <Sürr gönyprognózis: Változékony, hidegebb, sok helyütt csapadék. Déli hőmérséklet 3.6 C fok volt. A VÁROSHÁZÁN: délelőtt 10—l-ig fogad a polgármester, a főkapitány pedig 11—l-ig. A KÖZKÓRHÁZBAN: A beteg látogatási idő délután 1—3-ig tart. VÁROSI SZÍNHÁZ: Este 8 órakor „A barlanglakók", „Pajkos diákok." URÁNIA SZÍNHÁZ: Délután hat órától kezdve. „A vörös Juli". Dráma 3 felvonásban. VASS-MOZI, délután hat órától kezdve „A komédiások". Mim'ödráma 3 felvonásban. APOLLÓ-MOZGÓ: Délután hattól este fél 11-ig „A milliárdos kisasszony". Vígjáték 3 felvonásban. Solymossy családi öröme. (Saját tudósítónktól.) Csütörtökön este tizenegy óra tájban földúlt arccal, kézzellábbal kaipálódzva robant be a Korzó-tkávéházba Solymossy Sándor, a szegedi színház népszerű komikusa. Sajgó tyúkszemeken és Mdöntött székeken keresztül a bohém-asztal felé törtetett. Sziu-indiáni vehemenciával harsogta a dobhártyákba: — Fiu! . . . Fin! . . . Megőrülök! . . . Fiu! . . . A pincér ereiben megfagyott a vér, óvatos gesztussal magyarázta a társaságnak, hogy „baj van" és már a teleifontfülkéhez igyekezett. Solymossy visszarántotta: — Maradjon itt, maga szerencsétlen, ilyet még ugy sem hallott, amióta szuszog ezen a földön! A társaság elképpedéssel hallgatta a fölindultságtól izzó szónoklatot. — Hát mi történt, Sanyi! — kockáztatta meg a kérdést a társaság egyik tagja. — No tessék! És ilyen emberek szivják a levegőt! Nem tudja ez a szerencsétlen, hogy mi történt! Fiu! . . . Fiiu! . . . Értitek már?! Három kiló és hatvan deka! Gyerekek, olyat még nem láttatok, olyan, mint egy óriás! Solymossy kimerülten egy székre roskadt. Lihegett és pihegett, alig lehetett fölrázni egy pohár barnasörrel. Most már mindenki tudta a társaságban, hogy mi történt. Családapa lett a Solymossy. — Ilyen még nem törtónt velem az életben . . . Huj, de boldog vagyok! Képzeljétek, harmincnégy centiméter a fejének az átmérője, nekem a derekam .nincs olyan! És milyen szép az a kölyök, nincs az a primadonna, amelyik szebb volna nála. És hogy kapingál a kis lábával meg a kezével . . . Jaj. ilyen boldogságot még sohasem éreztem. Mit tudjátok ti azt, liogy mi az: apának lenni . . . Könyezett az örömtől. A legfiatalabb nagymama is jelen volt a megható jelenetnél, aki túláradó örömmel igyekezett .ecsetelni a nagymamai örömöket. Elmondta még Solymossy, liogy a színházba betelefonálták neki a nagy eseményt. — Amikor megtudtam, liogy fiu, elordítottam magam és szaladtam a tett színhelyére, mint egy nyúl! Ha leány — .akkor legfölebb csak siettem volna. — Jankovich esküje. Az uj kultuszminiszter, Jankovich Béla még nem tette le miniszteri esküjét. Ma azt mondotta ,a miniszter, hogy az eskületétel valószínűleg a jövő hét .közepéin lesz. Addig programjai sem fejtheti ki, ezt fönntartja az esküleiétei napjára. A minisztériumba való visszajövetelkor fogadja a tisztviselőket és azok előtt körvonalazza kultuszminiszteri munkatervét. — A tiníatartó-affér, |A képviselőháznak 1910. március 21-i.ki ülésén történt tettlegességek vádlottai Zakariás János, Hoffmann Ottó és tíeck Lajos, továbbá Mérey Lajos tudvalevőleg kifogásokat emeltek a királyi ügyészség ama határozata ellen, amely ellenük vádat emelt. A vádtanács január 15-én dr. Langer Jenő táblabíró elnökletével a kifogásokat elutasította és a volt képviselőket vád alá helyezte. A vádtanács véleménye szerint a dobálásoikat és inzultusokat nem védi a mentelmi jog. A budapesti büntető törvényszék elnöke, Baloghy György ebben a régóta húzódó pörben a főtárgyaiást április • 2. és 3. napjaira tűzte ki. — Prohászka püspök elutazott. Prohászka Ottokár dr. székesfehérvári püspök elutazott Szegedről. A püspök pénteken reggel félnyolc órakor misét mondott, ami alatt a meggyónt hiveket megáldoztatta. — Ügyészi áthelyezés. Az igazságügyminiszter Eördögh Árpád dr.-t, a szegedi királyi főügyészséghez beosztott királyi ügyészt, saját kérelmére, a pestvidéki törvényszékhez áthelyezte. — Egyházmegyei kinevezések. A Csanádi püspök Szánthó Géza dr.-t Keivermesre plébánossá, Steigerimld Ádámot Nagykárolyfalvára. Baktay Jánost Zichyfaivára, Junger Gyulát Nagyk omlósra, Herdt Józsefet Csenére, Lauer Jánost Dócra segódplébánosokká nevezte ki. Továbbá kirendelte káplá nok.nl: Beresvay Gyulát Ujszentannára, Kozár Ignácot Apátfa.1 vár a, P. Horváth Lenliártot Nákótfalvára és Mausz Jakabot Pár dányba, — Pertik Ottó dr. halála. A magyar tudományos világot súlyos vereség érte. Pertik Ottó dr. egyetemi tanár, az európai hirü tudós, a budapesti kórbonctani s kórszövettani intézet igazgatója, hosszas betegeskedés után meghalt. Pertik Ottó egyike volt a budapesti egyetem legismertebb és legnépszerűbb professzorainak. Nevét akkor tette ismertté, amikor az 1892—93-ban föllépett borzalmas kolerajárvány idején megbecsülhetetlen fontosság umikroszkópikus vizsgálatokkal megállapította a ragály terjedéséinek okait s célravezető intézkedéseivel az emberek ezreit mentette meg a pusztulástól. Azóta a közegészségügyi intézmények egész sorát valósította meg Budapesten. Az ő nevéhez fűződik a főváros bakteriológiai laboratóriumának, a járványkórházak s a fertőtlenitő-intézet fölállítása. Pertik a strassburgi és a párisi egyetemen tanult, majd Ausztriában, Dublinban volt tanár, később Pasteur asszisztense lett s több évet töltött a világhírű tudós oldala mellett. 1885-ben hazatért s az uj Szent István-kórház boncoló főorvosi állását vállalta. Később ismét kiment Berlinben, ahol Koch Róbert laboratóriumában dolgozott. 1895-ben nevezték iki a budapesti egyetemen a kórbonctan és kórszövettan tanárává, tagja volt az igazságügyi orvosi tanácsnak s több külföldi és magyar orvosi egyesületnek. A király érdemeit az udvari tanácsosi citn adományozásával honorálta. Már vagy tiz esztendeje betegeskedett. Súlyos májbaja volt, melynek természetét tulajdonképen maguk az orvosok sem ismerték. Állapota évről-évre rosszabbodott. Az utóbbi esztendőkben egyre jobban elhatalmasodott rajta betegsége, hogy lassanként be kellett szüntetnie tudományos munkásságát is. Augusztus óta már alig állott a 'lábán s két hónappal ezelőtt, hozzátartozói hoszszas rábeszélésére, ágyba feküdt, melyből nem is kelt föl többé. Az éjjel két órakor hatvanegy éves 'korában érte a halál. — Analfabéták. Akik irni és olvasni nem tódnak, -azok analfabéták. Ok nincsenek fölfegyverkezve a mai kornak azzal a nélkülözhetetlen segítő-erejével, amit az irás-olvasás képvisel. Csak két kezük munkája, izmaik ereje maróid számukra ebben a nehéz életben. A szenvedés, a küzdés nekik sokszorosan jut ki. Ha vannak a mai korban páriák rabszolgák: ők azok. Milliónyi ilyen einberpária él; csak azért vannak, azért nyomorognak, azért élnek, hogy a többi millió meg millió embertársuknak jólétet és kényelmes megélik etést uizt ositsan ak. Ott tol az Óceánon, az uj világrészben, a hatalmasan fejlődő Amerikában láthatjuk igazán drámai, küzdelmes életét az emberpáriák millióinak. A föld méhében, a bűzös csatornákban, a gyárak kehóiban — mindenütt, ahonnan a pénz forrása bugyog: életerős emberek sorvadnak és kínlódnak reggeltől estig, vagy estétől reggelig. És ezt a sok milliónyi tömeget ott Amerikában nem akarják már emberszámba venni, nem akarták a bevándorló analfabétákat befogadni. Pedig nekik köszönheti Amerika jólétét, gazdagságát, fejlődését, ök mivelik a földet, ők ássák ki az aranyat, ők irtják ki az erdőket, amelyek helyébe paloták és gyárak kerülnek; ők: a páriák, a névtelenek, a munka rabszolgái. De Amerika urai erre nem gondoltak. Már tulsok volt nekik az emberanyag, már be sem tudták őket fogni az igába, szabadulni igyekeztek a fölöslegestől. Törvényt akartak hozni, amelyben ugy akarták korlátozni a bevándorlást, liogy nem akarták beengedni az analfabétákat Amerika szabad földjére. És ebből a javaslatból, amely a kultura szégyene lett volna, született meg egy olyan költemény, amilyet költő még nem alkotott. Az amerikai kongresszaison ugyanis, amikor tárgyalni akarták a javaslatot, felállt egy Moaré nevü kongreszszai&i tag, a javaslat egyik leghevesebb ellenzője és teljes páthoszszal költeményt szavalt el, amelynek ez volt a eime: „A kizárandók szózata a kongresszushoz." A költemény többek közt igy szól: „Mi ástuk csatornáitokat. Mi csináltuk az utakat és vasutakat, mi vittük nektek a fát és vizet és nyögtünk a munka terhe alatt ós mindezért embertársaink lenéztek, ti pedig ki akartok utasítani, azért mert nem tudunk olvasni. Farmjaitokat a pusztulás fenyegeti; egyre drágul a kenyér, de mi szívesen jövünk az ásóval és a csákánnyal és megcsináljuk azt, amire szükségtek van. Ne zárjátok el tehát előlünk kapuitokat, azért, mert nem tudunk olvasni." A költemény elszavalásának olyan hatása volt, hogy a javaslat eddig pártolói is az ellenzők pártjához csatlakoztak és e nagy hatással előadott költeménynek az lett az eredménye, hogy a javaslatot elvetették. Amerikában tehát győzött a sziv. — Nagy tüz. Bécsújhely mellett, közvetlenül a közöshadsereg kaszárnyája mellett, óriási tűz ütött ki. Gyárhelyiségek égnek s az éjszakai órákban a tüz egyre terjed. A szél rendkívül elősegíti a veszedelmes tüzet, dacára, hogy a tűzoltóság a katonasággal együtt emberfölötti való munkát fejt ki, a tüzet alig lehet lokalizálni. Veszedelmes ez a tűztenger, mert robbanó szerek — különösen katonai lőszerek —• vannak fölhalmozva s ha a tüz még tovább terjedne, ugy robbanás és iszonyú pusztítás következne be. Az éjféli órában még mindig nincs szó lokalizálásról.