Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-06 / 54. szám

8 _ DÉLMAGYARORSZAG 1913. március 1. ja: a jajgatva szenvedő ellenzéki sztrájk helyébe, a megadással szenvedő ellenzéki sztrájk lépett. A rendbontás és parlamenti zenebona révén kicsikart számikivetés helyett, az önként és méltóságteljesen végbemenő számkivetés: lényegében ez a parlamenti helyzetet nem változtatja meg. Az ellenzéki pártok távolmaradása, az üresen ásítozó ellenzéki padsorok látványa, szomorúan emlékeztet arra, hogy még mindig áthidalhatatlan szakadék tátong a többség és a kisebbség fölfogása közt. A többség rátette a kezét az eke szarvára s nem fordul töhbé vissza. Ma a csöndes ellenzéki hadviselés valóban a jobb belátás felülkerekedése, örül ennek is, bár azt a parlamenti béke helyreáliása szempontjából csak féllépésnek és félmunkának tartja. { Ha azonban ez a csöndes és komoly magaviselet csak taktikázás; ha brutális és kíméletlen ellenzéki rohamok álarca; ha csak — a sztrájkkal és az utcával szemben — a felelősség alól való kibújásnak, vagy a felelősség áthárításának a kísérlete; ha, szóval, cselszövő szándék s róka-elme s nem politikai okosságnak és a politikai magábaszállásnak egészséges ösztöne sugallta: a kormányt és a többséget a maga helyén találja az ellenzéknek minden taktikai átnyergelése s minden esetleges pálfordulása. Meglepetések a többséget nem érhetik. Megvívja harcát, akár a genfi egyezség szabályainak a betartásával támadnak rá ellenfelei; akár a vadon fiainak minden kíméletlenségével és minden fortélyával. Arra a kérdésre keressük a feleletet, vájjon mi lett volna, ha az ellenzék elvi I deklaráció helyett újból a botrány és erő- | szakosság eszközeit vonultatja föl? Megakadályozhatta volna a választójogi javaslat tárgyalását és törvényerőre emelkedését? Apponyi Albert gróf beszédéből való a válasz: — Ha a t. urak (kormány és a munkapárt) a mi figyelmeztetésünk ellenére is arra határoznák magukat, hogy tényleg saját körükben ellenzék nélkül tárgyalják le és viszik keresztül ezt a javaslatot: nagyon jól tudom, hogy nekünk nincs módunkban ezt megakadályozni. Szóval, a kormány és a parlamenti többség helyzete és céljai szempontjából közömbös, hogy a koalíció az ünnepies deklaráció és csöndes elvonulás taktikáját követte s nem ismételte meg a régebbi botrányos jeleneteket. Fontos ez a taktika csiak magának az ellenzéknek a szempontjából volt. A vezérek helyes érzékére és óvatosságára vall, hogy igy választottak. Mindenük veszendőben volt s ma megmentették, amit még megmenteni lehetett. Erőszakoskodás, botrány, dulakodás a szociálista munkásságot is meggondolatlanságra ragadja, igy pedig elmaradt az általános sztrájk is, amelyért — Lukács László miniszterelnök a nemzeti (munkapárt értekezletén mondott nagyszabású beszédében újólag hangsúlyozta — a felelősség egyesegyedül őket terhelte volna. A megnyugvás pedig, amelyet Apponyi a választójogi törvény életbeléptetése és alkalmazása idejétől is elvitat, már most elkövetkezett s a nagy reform tárgyalástínak és törvényerőre emelkedésének akadálya nincs. A város uj középületei. — A második városháza. — Az uj kórház. — A tüzérlaktanya. — A vásárcsarnok. — A fogadalmi templom. — (Saját tudósítónktól.) Bármennyire is egyensúlyban van a város pénzügyi mérlege, tagadhatatlan, hogy a mostani gazdasági helyzet súlyos kihatással van a város középitkezésének fellendülésére. A városházán nem hiányzik sem a jóakarat, sem a vállalkozási kedv s ha a gazdasági viszonyok és a pénzügyi helyzet engedné, ugy egy-két év alatt egész sereg ujabb monumentális középület diszitené Szegedet. A tervbe vett középitkezések pedig nagyrészt olyanok, amelyek halaszthatatlanok immár és elodázásuk mindenképen káros a városra. Remélhető azonban, hogy rövid időn belül mégis tető alá fognak kerülni ezek a nagyszabású középületek vagy legalább is, az uj kórháznak, a második városházának, vagy a vásárcsarnoknak föl kell épülnie akkor is, ha a 27, milliós kölcsön hosszú évek kérdése lesz. Itt van mindjárt a második városháza ügye. Egy olyan égető kérdés ez, amelynél talán c&aik az uj kórház a fontosabb. A második városházát már régóta sürgetik, a mérnökség már terveket is készített, a tanács azonlban — pénz hiányában — nem merte még a közgyűlés elé vinni a dolgot. Pedig elsősorban a tanács és a tanácsnak alárendelt hivatalok érzik legjobban egy második •városháza szükségességót. A publikum legifölebb boszankodik, hogy három külön bérpalotáiba kell mászkálnia, ha valami hivatalos ügyét elintézni akarja. Néhány nap előtt Tóth Mihály főmérnök egy általános jellegű jelentést adott be a tanácsihoz, amelyben szóvá tette a második városháza ügyét. A főmérnök múlhatatlanul szükségesnek mondja a második városiháza fölépítését, mert a bérház mostani berendezésével, termeinek elosztásával egyáltalán nem alkalmas hivatalos helyiségek céljaira. De egészségtelenek is ezek a helyiségek, mert túlzsúfoltak, rossz levegőjüek, egészen kis szobákban két-három ember szorul össze a munkában, sőt van hogy Éva ölyan szép lenne, mint Matild. Ezért nem is tudtam köztük választani. Péter: De nyilvánvaló, hogy inkább Matildhoz vonzódtál. Elek: Ez csak természetes. Minden férfiban megvan az az ősi vonás, hogy leginkább a szépség vonzza. Ottó: Ez az én elméletem is. Elek: Matild közömbösnek, szóíukarnak, hidegnek, jelentéktelen szelleműnek látszott. Egyszerűen szép volt "és semmi más. Ragyogott és vonzott, mint a csillagok. Nem tett semmi erőfeszitést, hogy tessék. Anélkül is mindenkinek tetszett. Nekem is. Ottó: Még mindig nekem van igazam. Elek: Éva viszont bár nem volt szép, megvesztegetőm jó tulajdonságai voltak Szellemes, élénk, kedves, vidám volt. Jobban meg is értett engem, mint Mauid. És gyakran gondolkodtam afelől, hogy ne válasszam-e inkább Évát. Mert a Matild szépsége egyszer csak elmúlik és azzal megszűnik egyetlen vonzóereje és erőssége is. Éva okossága és kedvessége azonban addig fog tartani, a mig csak él. Ottó: És az örök problémát ugy oldottad meg, ahogy mindenki tenné. Elvet led a szép nőt és ülni hagytad az okosat. Elek: Igaz, igaz, hanem . . . Péter: Hanem? s Elek: Hanem előbb az történt, hogy Évát elvette feleségül egy ur, aki gyorsabb elhatározásra tudott jutni, mint én. Matildot csak akkor vettem, el feleségül^ amikor Éva már férjnél volt és habozásom, választani nem tudásom magától megszűnt Ottó: Ha nem épp feleséged őnagyságáról volna szó, kérdeznék tőled valamit. Elek: Sejtem, hogy mit akarsz kérdezni. Megbántam-e, hogy nem vettem el feleségül az okos Évát, hanem helyette a szép Matildot? . .. . t Péter: Elvégre erre igazán nem tartozol felelni. Elek: De felelek, őszintén megvallom, hogy. csalódtam a feleségemben. Ottó: Szép az őszinteség, de . . . Elek: Igenis csalódtam a feleségemben. Mennél jobban megismertem, annál jobban láttam, hogy nem afféle „hideg márványszépség", amilyennek leánykorában mutatkozott, hanem -meleg, jószivü, érzelmes nő. Mennél többet beszéltem vele, annál nagyobb meglepetéssel fedeztem föl, hogy okos, szellemes ötletei vannak. Ha nem is hasonlíthatom Madame Récamierhoz, de annyi szelleme és bölcsesége még mindig van, amennyi ahhoz kelik hogy valaki jó feleség, kitűnő anya, bölcs háziasszony legyen. Mindent öszszevéve azt mondhatom, hogy a feleségem okos és szellemes nő, holott leánykorában inkább afféle üres, tartalmatlan léleknek látszott. Ottó: Szóval kellemesen csalódtál. Elek: De még milyen kellemesen! És gondolhatod, hogy ezt nem is titkoltam el a feleségem előtt. Amikor elmondtam neki, hogy mit gcwdolta-m róla, mielőtt feleségül vettem, elmosolyodott és némi habozás után leleplezéssel állt elő. Igy szólt hozzám . . . Péter: Halljuk, halljuk! Elek: „Minthogy Évát — mondta a feleségem — imár férjhez adtuk, most már elmondhatom, miért látszottam én leánykoromban olyan közömbös, hallgatag, -mondjuk ki -kereken: ostoba nőnek. A szüleim, mini általában a gondos szülők, csakhamar észrevették, hogy Évát a férfiak nem tartják szépnek, talán azért, -mert hozzám képest csakugyan nem volt szépnek mondható. „Évánál tehát ellensúlyozni kellett valamivel azt, amit a természet megtagadott tőle és ettől a pillanattól fogva hallgatagon vagy ' nyíltan, -már nem emlékszem, megállapodott a család abban, hogy Éva, ha nem is szép, de rend-kivül szellemes és kedves leány. Bármit mondott Éva, az ötlettől sziporkázott, azon mindenki nevetett, abban minden-ki gyönyörködött." „A családunkba, is-merőseinkbe, egész környezetünkbe valósággal szuggerálták azt az érzést, hogy Éva szellemes, okos, kedves, ötletes, vicces leány. Én a világ legnagyobb, legtalálóbb bölcseségeivel vagy legfinomabb szellemességével állhattam volna elő, senki1 sem vett volna róluk tudomást. Hiszen szép voltam, ez elég volt nekem, egyébre -nem volt szükségem. A kedvesség, okosság, jóság szerepét tehát át -kellett adnom Évának és ezt az áldozatot testvéri szeretetből meg is hoztam. Végül már magam is elhittem, hogy szép, de ostoba vagyak." „A szüleim ne-m engedték, hogy -magasra nőjjön az önérzetem. Mindig azt mondták nekem: Egy nőnek nem kell túlságosan okosnak lenni, mert a férfiak nem szeretik, ha feleségük okosabb náluk. Valósággal rábeszéltek, hogy keveset szóljak, csak szép és buta legyek . . ." Igy szólt a feleségem. Péter: És már ebből is látszik, hogy milyen ötletes asszony őnagysága. Ottó: A szülei pedig egyenesen elragadok. Nem kedves dolog, hogy a szülők helyrehozzák a jó Isten müvét és a vonzó tulajdonságokat testvériesen megosztják a két leány közt! Elek: Még azt ís el kell mon-dartöm, hogy a sógorom sem járt -rosszul Évával. Igaz, hogy kiderült, hogy Éva, a sógornőm nem olyan veszedelmesen szellemes, de viszont, amióta asszony, napról-napra szebb lesz, mintha csak kikerült volna abból az árnyékból, amelyet a nővére szépsége vetett rá. A sógorom is jól járt, én is jól jártam. Ottó: End is well, all is well.,