Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-23 / 69. szám

188 DÉLMAGYARORSZÁG 1913. március 16. vattaiba.) Bátorság, bátorság, buzdítgatom magam ós Leoniidasra gondolok, mint a hősök .ós bátrak pálmakoszoruzott mintaképére, aki ugy-e bár, nem rettent volna vissza ettől a feladattól sem. Egy Oknet-sueniien előirt aili tör fel sz'oronigó kebelemből, mikor végre hévül találkozom matgaimimal. Ejnye, die furcsia! Hatalmas raktárterem, olyan, mint az uj szegedi vigadó, csak durvább, porosabb, de kevés puceal át lelhetne alakítani remek tágas bálteremnek is s egészen kedves volna, ha színes girlandok húzódnának -a fatető .alatt a pókhálók helyett. Viharvert padló, négy-öt mázsáló mérleg terpeszkedik rajta, zsákok erre-arra, aztán látok nagy faajtókat számozva, ezek rejtik az állam sóját. Mindjárt itt van az orrom előtt a hivatal is, jobbra a. kaputól kis pénztár ablak, .mint nagy kórházak kapualjában a portás fülke, s a tk.is ablakon komoly, arcú ur pénzt utal ki egy munkásnak, akinek a ruhája csupa só. Becsukódik a kis ablak, mellette egy kis ajtó, azon kell bemenni a sóhivatallba, ,abol éppúgy a, számsorok fölé görnyednek a hivatalnokok, mint akár másutt, az adóhivataliban például. Benyitok a kis ajtón, .megmondom az egyik urnák: — A főnök urat keresem. — A Devecsics sótárnok urat? — öa főnök? — Igen. — Akkor őt. — Tessék! Belépek a másik szobába, mely az elsőből nyildk, egészen tiszták, rendesek, barátságosaik a szobák. Sok világosság ömlik be az ablakokon, ez üdébbre hangol s az Íróasztal előtt bemutatkozom a sótárnok urnák. Kedves, barátságos, finom ur, mindjárt hellyel ki.nál meg és érdeklődik látogatásom célja felől. Bejön egy másik sótiszt ur is és kérdezőteködésieimre lekötelező készséggel magyarázzák ketten is, hogy mekkora a szegedi sóhivatal forgalma, honnan hozzák a sót, hova viszik, aztán a főnök ur maga is megtoldja még a kérdésiéi met: — Talán történeti adatokat parancsol? — Hogyne, hogyne — kapok mohón rajta. — Nemd>e, könyvet akar irni hivatalunk történetéről? — Nem, csak egy cikket, de köszönettel veszem az adatokat. Egyébként most hallom először, bogy ennek a hivatalnak komoly története van. — Ó, bizony. Kérem, tessék elhinni, mi igazságtalanul vagyunk giuny tárgyává téve az emberek száján, nem is hiszik odakinn, mennyi sok történeti emlék fűződik ,a mi hivatalunkhoz. Persze, azt könnyű csak ugy kimondani: menjen a sóhivatalhoz. De mutatok ón itt önnek könyveket . . . — Igazán örülök. — ... amikből meggyőződhet, hogy valamikor élet és halál függött a sóhivataltól. Egyetlen hivatal volt, minden koncentrálódott itt. — Azaz, hogy volt. még .egy hivatal, a harmincad-hivatal, amelynek a mai adóhivatal felel meg — szól közibe egy másik ur, — de a sóhivatal volt a. legfőbb hivatal. Itt volt a központja a megyei közigazgatásnak, itt utalták ki a katonai kiadásokat, katonlai pénztár volt itt, ugyanaz, mint ma Temesváron. — A királyibiztosok is itt vették föl az illetményeiket — folytatja a főnök ur — Tisza Lajos is erős kontaktusban volt a szegedi öóhivut&llal a rekonstrukció után. — Sőt, kérem, — toldja meg a szíves fölvilágosítást a másik sóbivatlalnok ur — valamikor a Nádasdy-grófok, meg az Eszterházy grófok sóparamosookok voltak ós lóháton küldözgették a pénzt a sóhivatalból Budapestre. Régen bizony, nagyon fontos intézmény volt a sóhivatal, ma pedig, ha viccet akarnak mondani, akkor beszélnek róla, * • * Végig hallgattam a sok jogos méltatlankod'ásit ós magam is részvétet kezdtem érezni a sóhivatal iránt, amely ,az elmondottakból következtetve, valamikor majdnem olyain súlyos intézmény lehetett, mint 'annak idején a ftiörténieljni ie|mi!éfcü vértörvényszék. Közben nagy, vastag könyvek kerülnek elő valahonnlan az iró asztal alól, fakult, szakadozott a tetejük, bejül régi zörgésü, erősen megsárgult lapok, amelyeken csudaszép kalligrafikus latin és német irás ömlik végig. Eredét! latin ós német szöveg. Tételek kiutalt pénzekről. Több ilyen megszólítás: — Bdelste lieber Freund. Sőt .akadnak magasabb titulusok áss Generálisok, főnemesek és hasonlóak. Ilounan valók ezek a köny vek? — kérdezem. — Inneni. A régi jó időikből maradtak vissza1, épp olyan hivatalos könyvek ezeik, mint .amilyeneket ma vezetünk. Persze, akkor nlagyobb volt a hivatal hatásköre, forgalma, milliókat utaltak ki s ezért szerepelnek olyan magas személyiségek ós hiarminceizer forintos kiutalások benime. — Tessék csak megmutatni Dugonics András tételét főnök ur, — mondja a másik nr. — Ja, igen. Tessék. Fellapoz egy ilyen, régi könyvet és a .tétetek között csakugyan szerepel Szieged hires Dugonicsa, igy: „Dugonics Andreas, P. Universitats Prfsor 500 flr angemonnen. — Mit jelent ez? — kérdezem. — Azt ne,m tudjuk, de hogy Dugonics András többször vett föl ötszáz forintokat a szegedi sóhivataltól, ez tény, bizonyítják ezek a könyvek. — Azt se méltóztatnak tudhi, miiért, minek a fejében? — Nem, mert m>i nem értjük ezeket a latin és régi német, szövegeket, die aki arra hivatott áttanulmányozná, nagyon értékes történeti adatokra akadna benne. Böngészem a tételeket s csakugyan, sok lapon szerepe] Dugonics András többnyire 500, die néhol 600 forint erejéig is. Mindenesetre érdemes volna utánakutlatnd, micsoda viszonyban állott Dugonics András a sóhivatal lak' í . . « Lassan-lassan egészen komolyra fordul a sóhivatal dolga. Nagy figyelemmel hallgatom a készséges fölvilágositásokat az ódon, földszintes épület régi szép napjairól és a főnök ur, meg a hivatalnoka szinte ki nem fogynak az adatokból. Ujabb följegyezni való: — A szegedi sóhivatal 1771. óta áll és Mária Terézia idejében is történt itt valami, de már bizony elfelejtettem, melyilk nyilvántartásban olvastam róla. — Van aztán — szól a. másik ur — több olya n tétel arról, hogy a zsidók valami Tolemamz-Taxe-t kaptak a sóhivataltól. Igy van bevezetve: „Toleranz-Taxe für Makóvá,er Judenschaft." Ne.m tetszik tudni mi az a Toleranz-Taxe? — Türelmi bárca. Annak idején a sóhivatalok hatáskörébe tartozott az is, hogy a zsidók számára ilyen türelmi engedély-félét adtak ki — szolgálok most én egy kis föíivilágositással az érdeklődésre. Körülbelül egy óráig diskuráltunk igy és sok-sok .apró érdekesség .került ki a multak peres lomtárából. Büszke és önérzetes volt a két ur hangja, amikor a sóhávaitalok aranykoráról beszélteik, de nem röppent el cgy-.egy nevezetesebb eseményt magyarázó mondat, amely után ki ne fakadt volna az indignáció a közkeletű sóhivatal-viccek miatt. És ekkor a büszke hangba panaszkodás vegyült, amely semmiben sem különbözött azoknak ,a, panaszaitól, akiket orvoslásért .a, sóhivatalhoz utasítanak ... S ha már panaszról van szó, akikor kétszeresen érthető és szivünkön viselendő a sóhivatalnoiki kar panasza, mert vájjon hova .forduljanak orvoslásért ők a rossz nyelvek ellen? Hajnal Gyula. ESZET. Színházi műsor: VASÁRNAP délután: A farkas, játék. VASÁRNAP este: Éva, operett. Bérletszünet. HÉTFŐ délután: A kedves Augusztin, operett. HÉTFŐ este: A faun, vigjáték Bérlötszünet, KEDD délután: Aranylakodalom, látványos szi.mmü. KEDD este: A cigányprímás, operett. Bér,tetszőmet. SZERDA: Limonádé ezredes, operett. CSÜTÖRTÖK: Az elnökné, bohózat, PÉNTEK: Az elnökné, bohózat, SZOMBAT: Az elnökné, bohózat. Lord Byron a szegedi színpadon. A szegedi szinház a nagy Byron legegyénibb, legmélyebben járó drámai költeményének, Manfrédnak előadására készül. A föladat méltó a legnemesebb ambícióhoz, nehéz, d.e igazán művészi és nemes. Lord Byron annak a nagyszerű romantikus költészetnek, amely a tizenkilencedik század elejének irodalmi szint és fényt adott, a legjellemzőbb, legszebb és legfiatalosiaibb alakja. Napfényes lelkű művész, aki a fájdalom fekete köntösében, a magányt és a halált keresve, bolyong hazátlanul a világon át. Ezt a fekete köntöst, igaz, tetehiimezte művészi ós emberi gyönyörök vérvörös virágaival: n'a.gy és nemes szenvedő, aki a kéj serlegével köszönti az elmúlást. Romantikus ellentétek ezek: die iá Sántalá.hu ós félisteni ábrázatú költőmüvész maga is ilyen remek romantikus ellentétekből szőtt egyéniség, .akit a harmonikus Goethe is csodálattal és rajongással örökit meg Faustja második részében, mint az .antik ós modern istenek szerelmének legszebb hajtását. Manfréd . . . ábrándos és szomorú ifjúságunk tündöklő emlékű élménye ez a, színpadi költemény. Hányan gyönyörködtünk a démonian hoírusleílkü Manfréd, ur mély bá:m|tá,l.v!u, a mellyel telezengi e szép, keserű világot, elárasztja zengő szavai tengerével a holdfényes Colosseumot, a fehéren csillogó Jnngfrant, az egész nagyszerű .ós reménytelen mindenséget. Manfréd .az igazi liraá szerelmese a romantikának, szomorúságával minden korok szivéhez férkőzik .ós büszkén és! magányosan áll minden diivatidk fölött, mint az uj emlber szem védéseinek, osalódásainiak élő és beszélő szobra. Manfréd az a színpadi költemény, amelynek előadásához nem kellenek külső cifraságok, érzékeinket elringató díszletek, jelmezek, csillogó ós tarkái ló kulisszaerdők. Csak szeretet ós megértés, a verseik lelkét elevenen megszólaltató művészet kell hozzá. Egyetlen ékesség kell ide: a beszéd művészi ékesséige. A minden gyönyörűséget ós szomorúságot erővel ós nemesen kifejező magyar nyelv egyetlen hangszere. A színpadon csupa egyszerűség, nagy és biztosan ható vonalaik, nyu-