Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-23 / 69. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. ••••a Nappali-telefon . . . .305. Éjjeli-telefon . . . 10-83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12 negyedévre K 6'— egy hónapra K 2-— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . K14.negyedévre K T— egy hónapra K 2 40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Kiadóhlvatali-telefon . .305. Kiadó telefonja .... 81. Szened, 1913. II. évfolyam 69. szám. Vasárnap, március 23 összes hatalmak részéről minden garanciája megvan arra, hogy céljait békés uton lesz képes megvalósítani. Ám azért tagadhatatlan, hogy a hatalmak akciójának nehézségei és a Balkán háború hosszadalmassága komoly veszedelmeket rejt magában. A szövetségesek, főleg Szerbia és Montenegró hadviselő módjukkal és taktikájukkal erősen próbára teszik a monarchia türelmét és a semlegességhez való ragaszkodását és szinte tüntető módon negligálják a hatalmak jól ismert intencióit és megállapodásait. Szkutarit, Albánia jövendő fővárosát Montenegró maikacs kíméletlenséggel ostromolja és a már-már kimerült montenegrói ostromló sereget szerb csapatok nap-nap után jelentékenyen erősitik. A meghódított albán területeket szerbek és montenegróiak nemcsak megszállva tartják, de benszülött ás idegen nemzetiségű és másvallásu lakosságon, ugy a mohamedánokon, mint a katolikusokon vérlázitó kegyetlenséggel zsarnokoskodnak. Ugyanígy járnak a megszállott adriai kikötőkben, Durazzóban és Giovanni de Santa-Meduában. Mintha egyenesen az volna a céljuk, hogy a háború befejezésével Európát ugy állítsák bevégzett tények elé, hogy időközben kiirtják Albániából a más nemzetiségű és más vallású lakosságot. A békének ezeket a nagyon jelentékeny veszedelmét még fokozták a montenegróiak különös tényei. A sereg, amely Szikutarit ostromolja, ágyúit ujabban nem annyira az erőditések ellen irányítja, hanem az európai városrész ellen, ahol a hatalmak konzulátusainak hivatalai és lakásai, az európai alattvalók házai, üzletei vannak. Ezt a védtelen városrészt nagy részben már rommá lőtték és rengeteg pusztitást okoztak emberéletben és vagyonban. Az albán városokban a másvallásu lakosságot, ugy a mohamedánokat, mint a monarchia protektorátusát élvező katolikusokat irtózatos kinzások, halálos fenyegetésekkel kényszeritik arra, hogy áttérjenek az ortodox vallásra. Egy pavlic szerzetes, aki négyszáz halálra fenyegetett albán közül egyedül tagadta meg a hitehagyást, előbb véresen megkínozták', aztán vadállati kegyetlenséggel megölték. A Skodra esete ép ilyen ismeretes, bár más lapr^ tartozik. Egy magyar kereskedelmi hajó kapitányát és legénységét — kitéve őket egy ellenséges hadihajó ágyúinak — ugyancsak halálos fenyegetésekkel arra kényszeritették, hogy szerb csapatokat szállítsanak partra. A monarchia külügyi kormánya megbízta cettinjei ügyvivőjét, hogy ezekben a dolgokban nagyon nyomatékos lépéseket tegyen a montenegrói kormánynál. Itt1 olyan dolgokról van sző, amelyeket a keresztény civilizáció és az emberies érzés Komoly fordulat előtt. Húsvéti ünnepeket ül a keresztényvilág s ugyanekkor vészes felbök gomolyognak, vértenger előre vetett árnyéka sötétít el mindent, kivül és belül. És nemcsak odalenn mozdultak meg a hajókolosszusok és a kicsi, emberi szivek. Hanem odafönn is, a mindig hideg tájakon. S azok a fenyegető felhőik, melyek Oroszország és a monarchia között a leszerelés tárgyában létrejött megegyezés óta oszladozni kezdtek, ismét fenyegető módon kezdenek tornyosulni a külpolitikai látóbatáron. A háború a Balkánon még folyik, de a monarchia, melynek sem ellenséges szándékai, isem hóditó tervei nincsenek, egy lépéssel sem távolodott el a szigorú semlegességnek attól a határvonalától, melyet maga elé szabott. A békeközvetitést a hatalmak együttes akciója vállalta magára, ehez a monarchia fentartás nélkül csatlakozott. Csatlakozott a londoni reuniónak ahoz a megállapodásához, mely az adriai kikötők ügyében és Albánia függetlensége tekintetében létrejött. Albánia függetlenségei és határainak megállapítása a hatalmak föladata lesz a békekötés után. A monarchia fenntartotta magának, hogy álláspontját és érdekeit akkor fogja megvédeni. Szigorú semlegességét addig erejének tudatában megőrzi és az érdekelt &gy etlen és Hegyetlen ... A napon, a verőfényes napon Mennek a nők vigan s álmatagon, Lebeg a kócsag és virág virit A tavasz, a tavasz bontja színeit. Mily szép e világ, gyö yörű tünemény Bús életem, rád tűz e büszke fény. A napvilág, a boldog nagy világ Ezer ékét dúsan tündökli rád. Miért, miért, én még ifjú szivem, Hogy néked mégis ma nem kell senhisem? Az élet selymén hímezett csodák, Nem kellenek ez újult violák* Csak Anna kell, csak Anna, aki nincs Egyetlen és kegyetlen drága kincs. Szegény sorsom nagy diadémje Ö, Imádandó és énekelendő! Ki tudja hol van, hogy ma kit szeret? Borulj rá mámorral, fiatal kikelet! JUHÁSZ GYULA. Aljas emberek. Irta: Biró Laj'os. A vonat indulóban van. A kalauzok integetnek, a kerekek nehezen megmozdulnak, az egyik kocsiba, amelyre egy tátrai fürdő neve van irva, az utolsó másodpercben fölugrik egy kopaszodó, kövéres ur. A hordár rohan utána, földobja a podgyászát, a kopaszodó ur pénzt nyom a markába, a hordár leugrik, a vonat szalad, a kopaszodó ur becipeli a podgyászát az első félfülkébe, ahol egy sovány, őszülő ember ül egyedül. A podgyászát fölrakja a hálóba, azután leül és megtörölgeti izzadó homlokát. A vonat robog, a kopaszodó nr figyelmesebben megnézi az őszülőt, az őszülő is föltámadt figyelemmel néz rá. Egyszerre megismerik egymást. Az őszülő: Bungyi!... Te vagy az? A kopaszodó: Hercegem... János.., csákugyan... Fölállnak. Megölelik egymást, őszintén örülnek egymásnak. Tiz év óta, nem találkoztak; azelőtt évekig elválhatatlanok voltak; a budapesti társaságukban, — egy csomó jókedvű, elszánt, ambiciózus fiatalember társaságában, — az egyiknek Bungyi volt a becéző neve, a másiknak, az előkelősége, a hozzáférhetetlen testi és lelki eleganciája révén: a herceg, János herceg. Az őszülő: Bungyikám, hát igy találkozik az ember, egy ostoba és piszkos vasúti kocsiban, véletlenül, egy hordárnak a nagylelkűségéből. i A kopaszodó (meghatottan): János... hercegem... ha tudnád, hányszor gondoltam rád. Mennyit emlegettelek. Mindig azt vártam, hogy ha már nem találkozunk, egyszer csak feltűnik a neved, valami nagy dolgot csinálsz, nagy ember lesz belőled ... Az őszülő (legyint; egy kicsit gúnyosan és egy kicsit szomorúan mosolyog): Vége van annak, fiam. Vége volt annak, Bungyikám. azon a napon... A kopaszodó: Azon a napon, amelyiken otthagytál bennünket? Azon? Az őszülő: Igen. A kopaszodó: Hát miért? (Kétségbeesetten.) Hát miért? Azon a napon, amelyiken ott hagytál bennünket, végünk volt nekünk is. Vége volt az egész társaságnak. Még együtt maradt egy ideig, de már halott volt. Dög volt. Az erőnk és a kedvünk ment el veled. Szétszéledtünk, szétzüliöttünk, hazamentünk, ki Veszprémbe, ki Szabolcsba, ellustultunk, elzüllöttünk, megházasodtunk... Az őszülő (fanyar ajkbigyesztéssel bólint, de nem szól egy szót sem.) A kopaszodó (kissé félénkebben): János... hercegem... hát miért mentél el tőlünk? Miért hagytál ott bennünket, ugy, egy szó nélkül, egy kézszorítás nélkül? Hallottuk: azután is jártál még Budapesten; de felénk se néztél. Elkerültél bennünket. Éetagadtattad magadat. Hát miért? Ezt mondd