Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-19 / 65. szám

188 délmagyarország 1913. március 16. 169 örökös, 9 korona 56 fillér örökség. — A kedélyes örökhagyó. — (Saját tudósítónktól.) Az amerikai nagybácsikról szóló jóizü történeteket juttatja eszünkbe az .az eset, amelynek a főhőse egy Czinkus Ferenc nevű egyszerű, ide jóbum-oru földműves volt, aki néhány Balét előtt hunyt el a torontálmegyei Zsalblya községiben. Az öreg paraszt — 70 évnél többet élt — ravaszul eszelte kii, hogy imiképen tegye maradandóvá és öröikemlóküvé a nevét, rendkívül kiterjedt atyafisá'ga közt: Torontál megyének csaknem valamennyi községében. A rokonsáigban nagy hire volt Czdníkus vaigyonának és az egyenes ágfu örökösök már előre fenték a fogukat az öreg hagyatékára. Százhatvankilenc vérrokona van Czinkusinak Tor on túlmegy ében s ezek kőzött tizen, akik részt remélhettek az örökségből. Czinkus, különösen életének végén ügyesem gondoskodott róla, hogy az egész megyében hire szálljon a pénzének a nagykiterjedteégü famíliáiban. És bejött a (hír az egyik kapiun, mint apró béka, s a, másikon mint nagy, kövér lölkör jött ki. Igy dagadt a Czinkus vagyona száj ról-száj ra, ámbár sokat nem válhattak ,a legközelebb álló rokonok sem, inert még igy is elég kevés — néhány ezer korona — jutott .egyre-egyre, ka az osztozkodásról esett szó. És eljött a nagy nap. Czinkus örök álomra hunyta apró, hunyorgató szemeit — bizonyosan ilyen volt, — a végrendeletének foganatosításával pedig Jedlicska Béla dr. szegedi közjegyzőt hízta meg. Jó előre elkészítette már az örökhagyó lírást, amelynek i felbontását Czinkus legközelet]j!M rokonai ért hető türelmetlenséggel várták. Várták és várják most is, ki-ki a maga falujában. A rokonság legnagyobb rósz© nem is tudja, hogy egyáltalán hagyott-e az öreg végrendeletet. A százhativankilenc atyafi közül alig néhány tudja csak, liogy Czinkus végrendelkezése Jedlicska Béla dr.-nál fekszik és annyit tudnak még, hogy a közjegyző értesíteni fogja őket, mikor jelenjenek meg a hagyatéki tárgyaláson. Tegnap küldte szét a közjegyző az értesités^lkéjt, afmalyelkbían Gziujkúsnak tmind a százhatvankilenc rokonát beidézi az április ötödikén, végibemenő örökösödési tárgyalásra, Majdnem minden torontálmegyei 'község kapott ilyen értesítést és a közjegyzői irodában órákon át egyebet se zörgetett az irógélp, mint a meghívókat és címeket. Mert Czinkus pontosan megadta minden atyaifiának a lakhelyét, ebben igazán gondos volt és nem feledkezett meg a negyedizigleni unofcaöocsóről sem. Az értesitóseket tehát rendiben, pontosán széjjeJlkükltók. Amit pedig tartalmaznak, attól ánkáhh a fainak mennek az örökösök, semhogy el'jőjj'enek a hagyatéki tárgyalásra. A közjegyző ugyanis értesíti Czinkus Ferencnek miind a százhatvanfciienc rokonát, hogy az örökhagyó összvagyonának kilenc korona 56 fillérnek arányos felosztása céljából április ötödikén a tárgyaláson jelenjenek meg. Mindössze ennyi pénz maradt Ozimkus bácsi halála után — aki tehát rokon, csak jelentkezzék. Annyi bizonyos, hogy az öreg jól számított s nagyszerűen kieszelte a dolgot. Valahogy ugy gondolkozhatott, szegény emberrel a kutya se törődik még életében se, hát meg ha meghal! Elfelejtik még a fiai is, nem beszélve a rokonokról. Ha pénzem lett volna — gondolta, 'bizonyosan — akkor is elfelejtettek volna a jómódban, amelyhez hozzájuttattam őket, de igy legalább megemlegetnek, a mig csak élnek. És igaza volt a hunyorfi szemű Czinkus bácsinak, aki most a zsajblyai temetőben mosolyogva alussza örök álmát. Hubacsek Pál elfoglalta hivatalát. — Látogatás az uj táblai tanácselnöknél,, — (Sajtit tudósítónktól.) Ma foglalta el Hubacsek Pál, táblai tanácselnök uj hivatalát. A király, mint ismeretes, Kray István távozásával Vén Andrást nevezte ki a szegedi tábla elnökévé. Vén András helyére pedig Hubacsek Pál szegedi táblabírót nevezte ki táblai tanácselnöknek. Az uj tanácselnök ma tette le a hivatalos esküt. A dísztereimben délelőtt 9 órakor teljes tanácsülés volt. Az uj tanácselnököt a birói kar élén Vén András táblai elnök üdvözölte. Azután ílubacsek Pál letette a hivatali esküt. Ebből az alkalomból kereste föl rna délután a Délmagyarország munkatársa Huba esek Pált, a legújabb szegedi méltóságos urat. A tanácselnök, aki nagyon szimpatikus megjelenésű, kedves úriember, valósággal megijedt, amikor megtudta, hogy a lap munkatársa intervjut akar tőle. Helyet kínált ennek dacára dolgozó szobájának egyik pliis díványán, azután mosolyogva mondotta: — Különös és szokatlan dolog, hogy egy magyar biró saját magáról beszéljen. Mi dolgozunk és munkálkodunk a társadalomért, nyilatkozni azonban nem szoktunk. Nincs is miről. Sok évi tevékenység után, kinek előbb, kinek utóbb, fontosabb stációhoz jut el életpályája s ilyenkor, ha visszapillantunk pályánkra, hát semmi nyilvánosságot érdeklőt nem találunk abban. Én Szentesről kerültem Szegedre. 1892-ben lettem biró. Azelőtt ügyvéd voltam. Szentesről 1894-ben jöttem Szegedre, mint törvényszéki biró. Azóta állandóan Szegeden vagyok. Nagyon megszoktam és megszerettem -ezt ,a fejlődő, szintiszta magyar várost és igazán örülök annak, hogy most sem kell elhagynom, amikor fontosabb hivatás vár itt reám. Különben családom is -ide köt. Fiam Szegeden házasodott meg. 1902-ig voltam törvényszéki biró és akkor neveztek ki táblabíróvá, most nem régen pedig őfelsége tanácselnöknek nevezett ki. Ez az egész, ami talán érdekli önöket. Uj hivatalomban is igyek-ezek majd lelkiismeretesen és tehetségemhez mérten teljesíteni azt, ami hivatásom. Ennyit mondott az uj tanácselnök. Dacára annak, hogy csak néhány személyes adat ez, mégis érdekes következtetéseket lehet belőle levonni. Kivált akkor, amikor lépten-nyomon panaszkodnak arról, hogy a magyar birói kar munkával túlterhelt és ezzel szemben a legrosszabb előmenetelük a biroknak van. Hubacsek Pál munkálkodásának eredménye nem igazolja ezt. Lehet, hogy ő különösen kiválik a többi közül és az ő gyors előrehaladását nem általánosithatjuk ez esetben. Valószínűbb azonban, hogy a birói kar minden tagja, hasonló szorgalom, hasonló tehetségű és egyénileg hasonló kiváltságu emberekből áll és akkor nem áll az, hogy az előlépés lassú. Mert nincs az a pálya, beleértve még a különös kegyben lévő katonai pályát is, amelyen husz évnél előbb méltóságos rangot érhessen el valaki. Olyan szép emelkedés ez, amelyet minden hivatalnoki pályára készülő, méltán ambicionálhat. A katonáéknál ezredes még husz év alatt sem igen lesz egy hadnagyból. A minisztériumokban, szintén nem érik el hamarább ,a miniszteri tanácsosi rangot. Hubacsek Pál azonban husz évi szolgálat után táblai tanácselnök lett. Erre bizonyára azt mondják pályatársai, hogy ő kivétel. Feleljen erre az a sablon mondás: Tisztelet a kivételnek. Egy szegedi iparos különös kalandja. (Saját tudósítónktól.) Tegnap délelőtt egy rejtélyesnek látszó eset tartotta izigaloimlban az Arany János-utcában lévő Lövész-féle palota lakosságát. Tiz órakor egy fiatalinas termetű, izgatott ember rofiant be a palota udvarára iés kezében nyitott késsel (hadonászott. Le-fel szaladgált a tágas udvarban és kémlelő pillantásokat vetett az emelet fielé. A házmesterné észrevette a .gyanús idegent, odament óvatosan fi-ozzá és megkérdezte, hogy kit ik-eres. A robosztus, marcona alak, durván válaszolt: — Semmi köze hozzá, menjen az útjára! Majd elvégzem éin azzal a dolgoim, akit keresek. A házmesternét abszolút nem nyugtatta meg ez a beszéd. Előkereste férjét, elmesélte melki a dolgot ós aztán már -a házmester maga ment megtudakolni a rejtélyes idegen szándékát. Azonban a házmester sem tudott-meg többet, mint a felesége, nem hagyta azonban magát ridegen elutasítani, hanem 'erélyesen felszólította az idegent, hogy a házitól távozzék. Leskelődjön az utcán és ott csinálhat, amit akar. E-z a diskurzus természetesen nem halk, diplomáciai suttogással történt, Ihanern jól megeresztette bus bassusát a nyájas látogató is, meg a felbőszült házmester is. (Elvégre a házmesterek Szegeden sem finom, néma, legényeik.) Sőt oly hangosan vitáztak, hogy a lakók testületileg vonultak ki az udvari erkélyre, megnézni mi történik. Ép ennek a nagy nyilvánosságnak hatása alatt gondolta meg -az ügyet a hadonászó ember és dühösen kirohant a ház elé, ahol aztán folytatta a lesalfceidést. Kis idő múlva, mikor már ,a kedélyek kissé lecsendesülitek és az érdeklődés elült, ismét megjelent nyitott késsel a kezében az udvaron és megint kutató tekintetet vetett mindenfelé. A házmester észrevette újtól a veszélyes alakot, de most már észszerűbb eljárásihoz folyamodott. Feleségét titokban elküldte a rendőrségre, ő maga pedig csak a távolibói nógatta távozásra az ismeretlent. Ez most se akart kimenni, de annyit mondott eauttal., hogy két nőt keres, alkik abiban a háziban vannak. Közelebbi adatokkal azonban nem akart szolgálni lE közben -a rendőrök is megérkeztek ós vallatóra fogták a gyanús embert, de ez eleinte minden felvilágosítást megtagadott. A rendőrök erre igazolásra szólították fel, de nem akarta igazolni magát. Mikor azonban erélyesebben léptek fel a rendőrök és azt mondták, ha nem igazolja magát és nem indokolja meg -furcsa viselkedését, akkor bekísérik. Erre aztán kitudódott minden. Hamarosan kitűnt, hogy az illető egy szegedi jómódú iparos, akit családi ügyei háborították fel ennyire. Elmondotta, hogy az a két nő, akit fcer.es, -nem más, mint a leánya -és ennek barátnője. A -leány inár napokkal ezelőtt megszökött otthonról ós barátnőjéhez ment lakni, hogy ott könnyelmű életet folytathasson. Véletlenül azonban összetalálkozott apjával az Arany János-utcáJban és bemenekült előle •a Lövész-féle palotába. Ugyanekkor a leány is előkerült. Barátnőjével .együtt bemenekült a házmest-erék 'lakásába ós ott zokogott. A rendőrök -aztán öt is kihallgatták. A leány sirva panaszolta el, hogy kénytelen volt megszökni otthonról, mert az apja állandóan szerelmével üldözte.