Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-16 / 63. szám

1913. március 14. DÉLMAGYARORSZÁO 11 — Milyen öreg óhajtana'Ienni? Egy angol újság ezt a kérdést intézte olvasóihoz és a beérkezett válaszok nagyon érdekes képét adták annak, 'hogy az emberek átlaga mint vélekedik erről a kérdésről? A legtöbb válasz a hetvenedik és nyolcvanadik évet tűzte ki végső határául az óhajtandó életkornak. Legszerényebb igényű volt követelésében egy husz éves diák, aki mindössze harminc éves koráig óhajtott élni. Mintha csak ezzel a szeles és bizonyára elhamarkodott válasszal kapcsolatban adta volna le a nézetét az a pedagógus, aki ugy véli, hogy a nagyon fiatal emberek nem tudják megbecsülni kellően az életet, annál inkább, mert végtelen hosszúnak tetszik nekik az az idő, ami még számukra az életből hátra van és mert a nagyon fiatal emberek közt sokan akadnak olyanok, akik állandóan világfájdalmas hangulatban vannak. Az élet megbecsülése általában nő a korral, amire a legjobb bizonyságot adta az a kilencven éves földmives, aki többek között ezeket irta: „Senki sem tudja annyira megbecsülni az életet, mint az öreg ember. Egész életem alatt sohasem kerestem meg többet, mint hetenkint tizennyolc koronát, sohase voltam mentes a gondoktól és a küzdelmektől, azonban mégis örömmel és reménységgel nézek századik születésnapom elé." Az élet értékét rendkivül meg tudja becsülni egy középkorú vak asszony is, aki szintén száz éves akar lenni, mert amint mondja, igaz, hogy vaksága miatt az életnek sok öröme és szépsége elvész számára, de mégis érzi arcán a nap sugarainak melegét, mégis hallja a madarak énekét és annyi örömmel és élvezettel ajándékozza meg igy is az élet, hogy o. 3 r t érdemes eltűrni még azokat a szenvedéseket is, amelyeket sorsa rá mér. A tudományos álláspontot egy orvos képviseli, aki azt mondja, hogy nem óhajt öregebb lenni, mint nyolcvan éves, mert saját tapasztalata szerint ezen a koron felül az ember már önmagának is terhére van és senki számára sem tud már többé hasznos lenni. — Vasárnapi műsor a mozikban. Az Urániában-, Vassban- és Apollóban most van a szezon legjobb miisora. Az Urániában egyébként is a világ legszebb, leghatalmasabb filmjét vetítik: íme az ember, a mozitecbniika legújabb süteménye. Ugy szerkezetileg, imint technikailag a mozi .legnagyobb szenzációja ez a film. A főszerepet ,a hírneves, kitűnő Lissy Neubaschka játsza. Ezenkívül még egy 'kéitfelvonásos amerikai 'dráma is szerepel a műsoron: A szökevény. Páratlantul szép moziathrakció ez. A UUSiS-ban a legújabb és legkitűnőbb deték ti vd rámát. vetítik. Már a cinre is elárulja, bogy bravúros uiozimutatlványról van szó. A 7-es vonat titka. A legmerészebb fantázia szüleménye ez a -dráma, amelynek főszereplője Nat Pinkerton. a világhírű amerikai detektív. Itt a műsort kitűnő amerikai vígjátékok egészítik ki. — Az Apollóban brilliáns társadalmi dráma: Az uzsorás van műsoron. A szerepeiket a párisi ödeon-sziinház tagjai játszák. Mulatságos, remek vígjátékok itt: Leó szereti az özvegyeket ... _ _ — Vérszegénység, étvágytalanság, idegesség gyógyítására és gyenge gyermekek, valamint felnőttek, sápikóros fiatal leányok erősbitésére a legkitűnőbb készítmény a Kriegner-iféle „Tokaji Ghina Vasbor." Valódi 5 putonos tokaji borból készül, nagyon kellemes izű, hatása biztos. Kis üveg ára 3.20, nagy üvieg 6 korona a .gyógyszertárakban. Postán küldi utánvéttel vagy a pénz előleges beküldése után Kriegner gyógyszertár. Budapest., Kálvini-tér. — A telefon szerencseszámai. Nemcsak Kisnagynak, Törökországénak vannak szerencseszámai. Vian a telefonnak is. Megtörtént, hogy egy fiatalember, erősen tagolva a számokat, a központtól kérte, hogy kössék össze 6—10—13—17-val. „Ilyen, telefonszám nincs!" — hangzott a válasz. A fiatalember még kezében tartotta a kagylót és ilme, nemsokára jelentkezett Moskovitz cipőgyárának szegedi képviselete. A telefomoslkisasszony megértette, hogy a 6 gyermekcipő, a 10 és 13 egy elegáns női cipőnek, a 17 pedig a legfinomabb sevrócipőnek jelenti az árát a kitűnő keresett cipőüzletben. — Kritika. A kis Bandi hazajön az iskolából. Azt mondja neki az apja: — No, Bandi1, reímótem, jó volt a dolgozatod, amelyben segítettem nieketí. — Oh, nem, papa — mondja Bandi. — Hát a tanár ur mit mondott rá? — Azt mondta, bogy napról-napra butább leszek. A BECSÜLETSZÓ EGY SZEGEDI KÁVÉHÁZBAN. A becsületszó, nagyon közkedvelt szó és mindenütt megjelenik, .ahol nem kéne. Különösen .szereti a társaságot és ujougva röpköd a zsentlmiének fejéihez. A .becsületszó ha kell loglika, ha kell definíció, ha kell legy „szent" hazugság, de legtöbbször: megdönthetetlen érv. Ilyen .formájában 'tialálkoztatai én te vele, de azért jegyzem fel, mert a találkozás (különös volt és ezúttal a becsületszavat, mint érvet ftönkneteítték, megdöntötték és végül1, mint stílszerű — lebecsületszavazták. Az eset egyik szegedi előkelő .kávéházban történt, alhol a. (becsületszó sajátságához híven jó társaságban és fényes miliő közepette diszkréten megjelent. Két szegődi aranyifjú ült a plüs díványon, egymás mellett. Kedélyesen beszélgettek .a politikáról, a háborúról, ,a szerelemről, vagyis olyan dolgokról, amelyikhez egyikük se értett. Odah ivtak nagyon kegyesen enigem te és rám erőszakolták becses társaságukat,Hamarosan megszólalt az egyik: — Becsületszavamra monídom, ilyen nehéz pénzügyi viszonyok még soha nem voltak! — És miért mondja becsületszavára;, — kérdeztem én. — Arra mondhatom osiak, amiim van. — Felelt büszkén a cvikkeres aranyifjú. — A dalai 'és tibeti lámák kalapjára, az inldiaí és a sziámii alkirályok korál kösöntyüjére nem mondhatom, mert ilyesmijük az említett uraik najk sincs. Különben, maga is .arra hivatkozik mindég, legész biztosan tudóm, ha, valami ügyiét vita nélküli plauzibilissé akar tenni. — Ez nem áll, — mondottam telje® nyugalomlmal én. — Sőt még akkor sem áll, iha becsületszavát adja mindjárt. Nekem erről a dologról egészen más nézetem van. És erre a németre, egy komisz, szekündáztatö matematika tanár vezetett rá. Ez az ő egyetlen érdeme, amit eddig a katedrán szerzett, — No a. ma,'tematika tanárok nem igen értenek ia társadalmi kérdéseikhez. — Az lehet. De né beszéljünk most általánosságban, hanem esiak Frank Istvánról, az én tanáromról'. Az igy intéze el ezt a kérdést: kihívott felelni. Nem tudtam egy szót se. Ekkor eszembe jutott a becsületszó. Azt mondtam nagyon lágyan: „Nem tudók tanár ur most semmit, pedig becsületszavamra megtanultam á telekét." Ugy? — kiáltotta dühösen. — Már neked1 is van tizenhárom éves korodban becsületszavad? Mikor szerezted? (Mivel érdemelted ki? Takarodj helyedre ! A cvikkeres erre nem válaszolt selmmit, | csak egy (fölényes gesztlust csinált. Egy óra 1 múlva aztán megérkezett a válasz öniként. Távozás előtt megszólalt a cvikkeres barátja, az aranyfogu aranyifjú. — Kérlek Jenő adj busz (koronát kölcsön, nagy szükségem van1 pá. Holnap becsületszavaimra megadom. — Szívesen adnék, — (mondta a cvikkeres, — de becsületszavaimra ma kértem a főnökömtől tiz korona, előleget és niíncs több pénzem; az a tiz pedig magamnak te kell'. Eközben felkeltünk ,az asztaltól jés távozni készültünk. Mikor az ajtóhoz értünk az aranyfoguval, akkor láttuk, hogy a. cvikkeres egy száz koronással fizet a .főpincérnek. Ezt meg aki mellettem volt e pillanatban elöntötte a méreg, kirohant, a kávéháziból éis kint iaz utcán bevárta a cvikkerest. Mikor az kijött, emez nieki ugrott és hatalma® íkét pofont. mért a pofá... párdon ! az arcára. Közbein ilyesmit kiáltott: — Te alja®, hazug, gazember! Miikor maradtam még adósod? A cvikkeres dulít-fult, ,de tartóztatta magát és miután összeszedte a cvikkerét így szólt haragosan.: — Jöjjenek fcóreim vetem, csak igazolni akarom, bogy amit 'mondtam, az tény. Ezzel elvezetett bennünket hivatalába és ott rövidesen kitűnt, hogy a száz koronás a főnöké volt, akinek aprópénze ném lévén, megkérte a cvikkerest, bogy a száz koronást váltsa fel és abból magának tiz korona előleget vonjon ,le. Ezék igazolása után1 felpofozott barát'umlk1 mosolygott és kikaüaüzolt bennünket a ibüróból. De alig értünk a sötét kapualjba, a cvikkeres arcáról lefagyott a mosoly és mint egy tigris ugrott neki az aranyfoguniak és .visszaadva a pofonokat, igy kiáltozott: — Te gazember, miikor .mondtalm éni még hazugságot a becsületszavamra. Most .különben kvittek v,agyunk! Egy fél óra múlva azután minid a kettő együttesén a tegmalgyoblb (barátságban: felkeresett engem és minid a kettő nagyon kért, bogy becsületszavamra jelentsem ki, hogy a lefolyt affért nem fogom senkinek elmesélni. Eszembe jutott a matematika tanár . . . Nem aic^,a(m tejesületazavaan és Iham'airOsajn nem te fogok becsületszó adással foglalkozni. EGY LEÁNY A (SZEGEDI UTCÁN. A szegedi utcán történhetik csak ily esmi. Irénnel, az arannyal átszőtt, hronzhajiu leánnyal sétáltam egy bűbájos, tavaszi .este. Irén falusi leány volt, de rég került már ide a kőpaloták közé és megszokta, megszerette a várost. Intelligens, nagyon érző, meleg SZÍVŰ lejány létére jralj onlgótt a kulltiuiiáért), a szépért, a jóért: az étet lüktetéséért, A kirakatok előtt elbámult ugyan sokáig, dé szemét már nem kápráztatta; a nagyvárosi fény, a hazug pompa ós vágyait nem ragadta magához az üres csillogás. Imádta a sima aszfaltot .és nyugodtan csoszogott rajta falusi léptekkel. Beszélt a tavaszról, az emberekről, a boldogságról, meg soik-sök komoly, bohó dologról, amiről az ihlet nemességével csak tiszta,, keí\ves, (faluéi (leányok tudnák beszélni. És' Irén IteszéíllJ bes)aél|th.. kiértünk a Széchenyi-térre, nem vettük észre a városházát, az embereket, a platánokat, sőt Irén még nem vett észre mást sem. Amint egymáshoz simulva Ihaládjtíunk Irón (egyszerre csak oldaliba vágott, hogy a lélegzetem elakadt, azután jajgatott, .bukdácsolt és nagynehezen ismét helyreállott a megingott egyensúlya. Az ut 'közepén, a sima aszfalton egy fél tégla feküdt és abba botlott hete Irén.