Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1913-02-27 / 48. szám
1913. február 23. DÉLMAGYARORSZÁG I! hogy a városi tisztviselők negyven évi szolgálat után is megtartották állásukat, ami a fiatalabb tisztviselők előmenetelét akadályozta, s általában kárára volt a köziigazga tásnak. Kárász József inditványában arra kéri a közgyűlést, mondja ki, (hogy ezután iminden városi alkalmazott negyven évi szolgálatának betöltése után kivétel nélkül hivatalból .nyiugdij aztassék. A tanács javasolta a közgyűlésnek, hogy az inditványt véleményezés eéljálból adja ki a szervezési bizottságnak s a közgyűlés igy határozott. Ezután két kerületi szülésznőt választott. A röszkei szülésznői állásra özvegy Kozenkay Adámnét, a királyhalmi szülésznői állásra pedig Mészáros Istvánnét választották meg. Az eszményi nívó kérdését tárgyalták ezután. Balogh Károly ismertette az ügyet. Anak idején a közgyűlés a nitvó leszállítását Farkas Árpád városi mérnök t'erve alapján elfogadta. A határozat hozzájárulás céljából a középitészeti tanács elé került, amely a hozzájárulást megtagadta. Mivel a közgyűlés fentartja a határozatát s ennélfogva nyilvánvaló az ellentét, a törvény ilyen esetre a belügyminiszter döntését irja elő. A tanács ezért javasolja >a közgyűlésnek, hogy irjon föl a belügyminiszterhez s kérje, ihogy legalább két országos tekintélyű szakértőt küldjön le, akik itt a helyszínén vizsgálatot tartsanak s döntsenek a kérdésben. A közgyűlés a tanácsi javaslatot elfogadta. Gaál Endre dr. kulturtan,ácsos -a városi felsőkereskedelmi iskola dolgában tett előterjesztést, Az iskola szabályzatának olyan módosítását kívánta a közoktatási miniszter, amelyből jobban kitűnjék az iskola kettős — fiu és lányiskola — jellege. Ezt a módosított szabályrendeletet bemutatta a tanács a közgyűlésnek s egyúttal javasolta, hogy a közgyűlés szavazzon a miniszternek köszönetet az iskolának adott tízezer korona segélyérts a tanári kar fizetésének kiegészítéséért, A közgyűlés a módosított szabályrendeletet tudomásul vette s a tanács javaslatát elfogadta. Rusz Gusztáv -dr., a városi közkórház elmeosztályának főorvosa, a ragálykórházhan folytatott munkájáért móltányos segélyt kért a várostól. A tanács Rusz dr.-t a kérelmével elutasította, aki a közgyűléshez fölebibezett, A közgyűlés a tanács elutasító határozatát jóváhagyta. Ezután Balogh Károly pénzügyi tanácsos -a megrongálódott középületek javítására szükséges százezer koronás kölcsön ügyében tett előterjesztést, A kölcsön fölvétele igen sürgős, mert egyes középületekiben, például a Mars-téri kaszárnyában, a falak több helyiségben ib-eomlással fenyegetnék. A tanács azt a fölhatalmazást kéri a közgyűléstől, hogy a százezer koronát a nyugdij-alapból véhesse kölcsön, amely különböző bankokban van ugyan elhelyezve, de a szükséges -összeget arányosan veszik majd ki az egyes bankokból. A közgyűlés a tanács előterjesztését elfogadta. Néhány apróbb ügyet tárgyaltak még le ezután, majd hat órakor az elnök a közgyűlést berekesztette. Királyunk és a német császári pár. Mint Gmundenből jelentik, ott az a hir van elterjedve, hogy a német császárné gmundeni látogatása alkalmából két napig fog Bécsben tartózkodni és Ferenc József királynak a mátkapárt he fogja mutatni. E látogatás alkalmából Schönhrunnhan nagy ünnepség lesz. Azt tervezik továbbá, hogy a német császár leányának Viktória Lujzának Ernő Ágost kumberlandi herceggel való eljegyzése után fiának Eitel Frigyes hercegnek társaságában körülbelül julius közepén kétnapos látogatást tesz a gmundeni hercegi párnál. Gmundenből Vilmos császár Ferenc József király látogatására Ischlbe megy. Ez az első alkalom, hogy a német császár az uralkodót nyári üdülőhelyén keresi föl. A politikai helyzet. — Lukács László a királynál. — Nem mondott le a kormány! — Jankovich Béla az uj közoktatásügyi miniszter. - A miniszterelnök nyilatkozata. — (Saját tudósítónktól.) Lukács László miniszterelnök, aki tegnap este titkára, Latinovits Endre dr. kíséretében Bécsbe érkezett, a mai délelőtt folyamán a magyar minisztériumban hivatalos ügyeket intézett el. A miniszterelnök délelőtt meglátogatta Montenuovo főudvarmestert, aztán visszatért a Magyar Házba, ahol tegnap — megérkezése után — Daruváry kabinetirodai főnötkkel tanácskozott másfél óra hosszáig. Daruváry megismertette vele Zichy audienciájának lefolyását és közölte, hogy, a király milyen kérdésekre kiván majd tőle választ. Délelőtt tiz órakor Poppert, a Wiener Bankverein igazgatóját fogadta a miniszterelnök, kivel negyedóráig értekezett. A miniszterelnök azután, még a délelőtt folyamán, hosszabb beszélgetést folytatott Budapesttel, honnan a miniszterelnöki sajtóiroda jelentést tett neki a főrendiház tegnapi ülésének lefolyásáról és ,a Magyar Hirlap-nak az Elek Pál-ügyre vonatkozó cikkéről. A miniszterelnök azonnal intézkedett, hogy ez utóbbi közleményre vonatkozólag Budapesten félhivatalos nyilatkozatot adjanak ki. Majd egyes minisztertársaival beszélt telefonon a miniszterelnök, aki ezután, tizenegy órakor, Vértessy Gézát, a király személye körüli minisztérium államtitkárát fogadta. Egy óra után Lukács László automobilba ült a Magyar Ház előtt és Schönbrunnba ment. Vele volt a titkárja is. Schönbrunnban előbb a kabinetirodába ment, majd pontosan félkettőkor őfelsége dolgozószobájába lépett. A király mindjárt szóba hozta Zichy János lemondását és annak okát, mire a miniszterelnök megtette észrevételeit. Lukács László aztán Jankovich Bélát ajánlotta Zichy utódjául. A király elfogadta a miniszterelnök előterjesztését és már ma délután aláirta a Jankovich Béla kinevezéséről szóló okiratot. Bécsből telefonálja tudósítónk: Lukács László miniszterelnök ma délután a sajtó néhány képviselőjét fogadta. A hírlapírók azt kérdezték, igaz-e, hogy Zichy János gróf közoktatási miniszter lemondott? Lukács megerősítette a hir valódiságát. A következő kérdés ez volt: — Várható-e a mai kihallgatáson döntés Zichy lemondása dolgában? Lukács igy válaszolt: — Erre a kérdésre nem felelhetek. Végül azt kérdezték a miniszterelnöktől, várható-e a mai audiencián olyan döntés, mely az egész kormány állására kihatna? — Ez — mondotta Lukács — semmiesetre sem várható. Lukács miniszterelnök ma este 9 óra 5 perckor visszaérkezett Budapestre. Újságírók az állomáson várták és mutatták neki a Magyar Hirlap esti számát, amely szerint Lukács az egész kormány lemondását előterjesztette, de a király a döntést egyelőre függőben tartotta. Á miniszterelnök erről csak ennyit mondott: — TA kormány lemondásáról szőlő hirek nem felelnek meg a valóságnak. Majd a miniszterelnöki palotába hajtatott. Mintha semmi se történt volna, Zichy János gróf ma délelőtt megjelent a közoktatásügyi minisztériumban és hivatalos dolgokkal foglalkozott, fogadta a referensek jelentését, majd rövid ideig tanácskozott Jankovich Béla államtitkárral. A miniszter bevárja Lukács audienciájának az eredményét. Zichy gróf természetesen most már nem marad helyén. Néhány lap a politikai helyzettel kapcsolatos hirek között azt is újságolja, hogy Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter lemondani készül. A legilletékesebb helyen annak a kijelentésére hatalmazták föl a Budapesti Tudósitó-t, hogy ez a híresztelés nem egyéb, mint minden alapot nélkülöző mesebeszéd. Serényi gróf teljesen szolidáris a kormányelnökkel és a munkapárttal és soha senkivel szemben sem tett olyan nyilatkozatot, amely a jelzett híreszteléseknek alapul szolgálhatna. Egyébiránt a miniszter, akin néhány hét előtt súlyos műtétet végeztek, jelenleg üdülés céljából Montreux-ben tartózkodik. A nemzeti munkapárt ma este KhuenHéderváry Károly gróf elnökletével értekezletet tartott, melyen Szász Károly képviselőt alelnökké jelölték. Majd Kenedi Géza tette meg magyarázó előterjesztését a fiatalkornak bíráskodásáról. Végül Khuen elnök megköszönte a nagy érdeklődést. A miniszter audienciájának eredménye erősen lehangolta az ellenzéket, mely nagy naivitással föltételezte, hogy botrányhajhászó akciója mértékadó helyen is támogatásra talán. Zichy jnmiszter lemondásának gyors elfogadása azonban igen orzo raxo^i. Igazgató: Vas -Sándor. Telefon 11-85. Telefon 11-85. Csütörtökön m A Gaumont filmgyár világ slágerei kerülnek bemutatásra H |A hontalanok. Társadalmi dráma 3 felvonásban. m I Humár. Vigjáték 2 felvonásban. glJj élet. Életkép 2 felvonásban. ü Valamint a két órás uj műsor. H H Előadások d. u. 5., este 7 és 9 órakor. Eg3 Helyárak: 1 K, 80, 60 és 30 fül. H Katona-, deák- és gyermekjegyek csak ® az 5 és 7 órai előadásra adatnak ki. üli m g»t Számos látogatást kér Vas Sándor igazgató, g